Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az izraeliek szúrták le a Stuxnet akciót

TechnikaElég izgalmas lesz a Zero Days című dokumentumfilm, a BuzzFeed most írt róla kritikát.

A film a Stuxnet nevű vírusról szól. Ezt a programot elsősorban onnan lehet ismerni, hogy sikeresen verte szét az iráni atomprogramot. Megfertőzte az urán dúsítását végző centrifugákat, és felpörgette azok fordulatszámát, miközben azt jelezte kifelé, hogy minden rendben működik. A drága alkatrészek tönkrementek, egyes becslések szerint minden ötödiket a Stuxnet csinált ki.

Az egész dolog sosem derült volna ki. Sem az, hogy vírus tette tönkre a berendezéseket, sem az, hogy a programot az Egyesült Államokban és Izraelben írták.

A Zero Days arról szól, hogy a Stuxnet vírus egy sokkal nagyobb, “NITRO ZEUS” nevű akció része volt, amiben Irán civil és katonai infrastruktúrájába is behatoltak az izraeli és amerikai hadsereg hackerei.

Több száz ember évekig dolgozott az akción.

A vírust, ami lehetővé tette, hogy a különböző védett rendszerekbe behatoljanak, szándékosan úgy írták meg, hogy csak nagyon lassan, szűk körben terjedjen. Ez volt a garancia, hogy ne bukjanak le vele.

A dokumentumfilm szerint viszont az izraeliek anélkül, hogy egyeztettek volna az Egyesült Államokkal, készítettek egy sokkal agresszívebb verziót, ami gyorsabban terjedt, mint az eredeti. Az nem csak Iránt veszélyeztette, 115 országban találták meg a nyomát. Ez volt az a verzió, amit aztán webes biztonsági szakértők kiszúrtak, és ennek kódja alapján jöttek rá, hogy nem egy magányos hacker akciójáról, hanem egy állam ügyködéséről van szó, és aztán később így buktak el az akcióval az amerikaiak és az izraeliek.

Rég vártam ilyen izgatottan filmet.
Link

Hozzászólások

5 #1 kincses
- 2016. február 22. 09:52:23
Igen, a japánok is nagyon hálásak, mert nem lehetett leállítani az atomreaktorokat időben a földrengéskor. És még sokan mások, akikről nem írt a zújság.s_olvas
118 #2 keepfargo
- 2016. február 22. 12:46:50
Az izraeliek szúrták le....

Ezt hogy értsem; leszúrtak valamit/valakit, vagy talán elszúrtak (azzal hogy elsiették) valamit, vagy leszur(kol)ták az árát vagy, vagy....

Keresem az anyanyelvemet (itt a honlapon is; és nem ritkán, mást is találok). Erre mondhatja valami jóindulatú közeg v. magánzó, hogy jó nekem ha csak ilyen gondjaim vannak.
A dolog nem ilyen egyszerü. Minden, tölünk idegen (és elsösorban az utolsó 30 év alatt megszült) új-"magyar" szónak van jelentése; azon kívül amit adtak neki. Tendenciózus nyelvrontásról van szó - észreveszitek vagy sem...
Ezért kellene jobban vigyáznunk nemcsak minden megfogalmazáskor, hanem a napi beszédben is, mert anélkül hogy tudnánk, vagy észlelnénk, a tudatmódosítás lassan de biztosan folyik - az elmagyartalanítással, de sok egyébbel is.
Például az elmúlt évtizedek "király"-ozása (ahol a király alatt ajser, kóser, vagány, menö, bajnok, csúcs, legjobb, stb. értékelö jelzöt értettek) vajon nem szolgál(t)-e annak elökészítéséül, hogy szokjuk csak a királyság gondolatát (is) ?
Innen már nem nagy lépés a "szentkoronázás", ami mára a csapból is folyik...

Na elég messze jutottunk az izraeli heckeléstöl, de megbocsájthatják nekem kentek; a nyelvünkért és a tudatmódosításért aggódom - az egyik hanyatlik, a másik erösödik. Legalábbis innen, az idegenböl, egy semlegesebb nézöpontból, ez így tünik. Viszont meggyözödésem, hogy mint mindenen, ezen is lehet változtatni, csak akarni kell.
159 #3 vanyusha
- 2016. február 23. 20:13:43
ocdn.eu/images/pulscms/ZDQ7MDQsMiwxZGUsMTU3YyxjMTU7MDYsMzE0LDFiYw__/18e8078babcfac4eaabd5d6cebfc9d1c.jpeg
zika virus 2015 valós.
Hadsereg új feladatkör kapott,korlátlan belépés mindenhová szenyvíz deritők kezelésének ellenőrzése, ez a vírus nem a természetes vizekben tenyésző szunyog ból fejlődik!

www.lonetal.net/im/content/neandertaler.jpg
naendertaler Pc model.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.38 másodperc
2,482,743 egyedi látogató