Hogy a kognitív pszichológia, amiben meg én nem hiszek, mit mivé formált, az legyen a picológus(ok) asztala.

Az igazságról az is igaz - egyebek között - hogy sokéle van, és mi, itt, porbafingók, csak a relativabbjából kapunk, ha kapunk. Olyan, hogy abszolút igazság pedig talán úgy lenne (ha lenne) elképzelhetö, hogy benne a relativok feloldód(hat)nának...

A szeretetet jóval könnyebb kezelni. Nem azért, mert mint mondod; üres szó, hanem mert vagy van, vagy nincs, ráadásul az elfogadása/alkalmazása megenged valamelyes szubjektivitást, aminek az igazságot keresvén vagy alkalmazván nem biztos hogy a birtokába kerülhetnénk. Márpedig a szubjektivitás ugyanolyan tény, mint a hópelyhek különbözö alakjai.

Jézus három éven át (tovább nem hagyták; besokaltak) az örök hiánycikkröl; a szeretetröl beszélt. Sikerült is neki elég értelmes dolgokat megfogalmaznia róla. Mikor az igazságról kérdezte öt Pilátus, akkor hallgatással válaszolt. Vajon miért?

(A szkarabeusz mint jelkép nem sokat segít, mellesleg a szarban az mind benne van, aki ma ajrópában él, ha északon, ha "közép-keleten" - ami megintcsak fikció...
Hogy mit jelent "eléggé" szarban lenni, megint erösen relatív; lehet hogy az egyik helyen büdösebb van, de a másikon ha tisztábbnak is tünik a levegö, mélyebben vagy benne..stb. )