Ma valamiért többeknek is fontos volt megemlékezni a nevemrõl. Mindenkinek köszönöm a nevem nevében is! Kompozíciót állítottam össze az ajándékokból és a vakuval megillumináltam. Egészségtekre!
Kincsi, pedig nagyon is kézenfekvõ. A zsidó megalkotta a jobbikot és felteszem ez egy FSZB-Mossad közös projekt volt. Putyinéknak is elemi érdeke volt egy gyújtózsinór tûzbe lógatása itt, de úgy vélem a mossad okosabb volt náluk. Majdnem becokták a cigány-zsidó "magyar" polgárháborút, de hol van már a tavalyi hó. felteszem, le voltak maradva a "politikai" infrastruktúrában, katonailag, szervezésileg...szóval fényévekre az eseményhorizonttól és annyira ugyan futotta akkoriban, hogy alkukat kössenek, de ugye a "sas nem vadászik légyre" alapon mi már rég nem számítunk, illetve igen, az ügyeket azért nyomják, mert ugye majdcsak jó lesz ez, mire köll. Mert egy kibaxott tiszta ember, se tiszta név, se tiszta agy nincs ezen a ganédombon, akivel hosszabb távra is tervezni lehet az "isten-projektet". Mármint ezt a Rozsola által is igen nyomatott Jézuska-programot. Ettõl még én mocskosul unom és ugyan más le kellett volna ölnöm pár jobbikos tetvet legalább, közben azért rájöttem, hogy semmi esetre sem! Ez a csürhe megérdemli és én ugyan a saját bosszúmat még megteszem, mielõtt elmegyek innen, de csak az íze kedvéért. Kincsi, a mossad-cia-mi6 mára teljesen = fszb.
Ezek arról híresek, hogy a más faxával verik a csalánt, pedig benne vannak mindenben nyákig.
Emlékszel még a 2011-es év nyarára, õszére, Kerecsenre? Azóta 4 év telt el, pont kétszer annyi, mint a "kerecsenes" két nagyon aktív egzisztenciálisan és minden síkon kimerítõ, izgalmas év. Eredmény? Nos, lassan felzárkóznak a nagy keleti bölcsek és bölcsõdések és látva a most zajló "román forradalmat" még orsós csicska és vona pincsi is egyszer mehet a kukába, szóval kellenek. Az övék mindkettõ jószág.
Ez a jóbikos ügy meg jó arra, hogy prezentálják, hogy a jóbik mit mûvel a "nemzeti harcossal". politikailag, morálisan mindenképpen remek húzás lesz majd óbégatni, hogy a "nagy nemzeti zsidó" legombolt vagy másfél millát a "szegény kitagadott nemzeti harcosról", de ez momentán Verát sem tudja már megnyugtatni. Nem mondom, hogy mindent pontosan átlátok, de a "polgárháború" nem lesz igazán se háború, se "polgár".
Imre, emlékszem, hogyne. Azóta is csodálkozom, hogy milyen szinten van köd emberi(neklátszó) elmékben, szívekben. Az életnek tûnõ folyamat ugyan haladt, vagy inkább csak "sodrott", és Magyarország mintha valami kómában vagy miben lenne. Le van lassulva erõsen. Delegálta az agyát? Nem tudom...
Ami a múltat, a jelent és az FSZB-t illeti, lehet, hogy hatalmasok, de mégsem tartom õket sokra, vagy éppen semmire, mert nem becsülik meg az igaz embereket. A szkíta projektnek meg az lenne a lényege. Hogy valaha hasznos lesz majd valakinek valamire, hogy téged és a családodat meghurcolták, teszek rá. Az elbarmolt, tönkrefáradt éveket nem lehet visszaadni, és nem, nem érte meg.
Ha meg most mi vagyunk a példa, akkor vigyázó szemeteket Bukarestre vessétek, teljesen spontánul, alig irányítottan zajlik a forradalom 2.0, mert túlcsordult a gané az országban. Gondolom, készülnek a forgatókönyvek, hogy lehet ezt demokratikusan lerendezni...
December 1-ig kiderül. Akkor van az ország egyesülésének a napja. Lássuk, lesz-e ünnep?
Egy komoly orosz oligarcha meg átutalhatná a nevedben a pénzt a perelõ szemeteknek, hogy csendben legyenek és ne használjanak téged PR fogásnak...
Lassan helyzetbe hozva itt is a rendszar és meg lesz nagy nemzeti mocskosul magyar forradalom, ahogy az kell zsidó-cigány patkányokkal teli, nbh-san, kbh-san..., de elhiszed, hogy oly mértékben nem tudom partnernak tekinteni a "nemzetet", hogy szavam sincs rá. Már mentegetni sincs kedvem. Egyszerûen fos banda. Az a pár, aki szóra érdemes már megvillant. A többibõl majd a "forradalmi helyzet" hozza ki a "hirtelenszõke" nemzeti mivoltát, de figyel, mert a "betyársereg" és a többi ilyen mûmályer "civil" zsidóvezette brancs és gyökketõ középszer vezetõik szerepet kapnak. Mondtam: a sasa nem vadászik légyre. Macinak megvannak a maga tervei és én úgy érzem, 10 év az életembõl lényegében elkopott, s bár nem sajnálom, de nem is vagyok büszke rá. Szégyen a "magyar nép", egyszerûen szégyen.
Én sem ott tartanék, és én is köszönöm.
PÉLDAKÉPEK: Példaképem Mindenki, Akitõl valaha is tanulhattam bármi követendõt, vagy elvetendõt./Fodor Ákos szómíves, érzelmiségi, világegyetemi hallgató/
F.Á. mondta: Mindent kaptam már, csak vagyont és halált nem.(- A sorrend fontos!)
Viseld csak büszkén, ne sajnáld soha.
Nevelõd volt, mèg úgy is ha mostoha.
Tanultál valamit, az élet mindig tanít...
Hogy megértsd végre amiért eltaszít.
Imre - késve is - de boldog névnapot kívánok - megerõsítve gery idézetét tõlem:
"...Jegyezd meg jól, és ne csüggedj soha,
remény, csalódás, küzdelem, bukás
Sírig tartó nagy versenyfutás
keresni mindig a jót a szépet
s meg nem találni, ez az élet"
"Madách"
én nem úgy látom ahogy Madách írta - én látom a verseny-nélküli - egymás hátának feszülõ íjászt ki felfele lõ a másik lefele - hogy harmóniát adjon - neked is!
Javaslom 5 forintosotokban összegyûjteni a zsidónak a hárpot....
Nektek is 10 év az, ami nekem. ne vegye senki lelkére, akinek nem inge. Mikor azt mondom, isten elbukta a meccset, akkor csak arról van szó, hogy lebukott és annyira már nem érdekes a mû-sor, mint mikor még úgy tûnt, hogy van benne valami kihívás. Szó sincs reménykedésrõl, sem csalódásról meg ilyesmi. Nem is nagy ár azért, hogy megértsd , hogy mi is zajlik és fõleg miért. Végül minden a helyére kerül.
Gerry, jó vers, vagy Gerry jó, vers, esetleg Gerry -jó vers. A vége simlis. Asszem én taszítom és nem véletlen. Sokszor elegem volt már az élésbõl. Kíváncsi nem erre, hanem arra vagyok, ami aztán lesz. Ezt már nem érzem kihívásnak jói deje.
KI KIT TERRORIZÁL c, írásom olvassátok el
itt - ott fent!
Mit írjak? Semmit, csak megjegyzem - Mi nem nyertünk a bíróságon - engem pl. elutasítottak - Imrét jól megbüntették - no nekem is lenyúlták a pénzem az egy milliót - meg stb. sérelem....
Olvassátok el hidd és tudd ÉRDEMES LESZ!
id. Kiss László
ui: miért van az , hogy egyesek nyerhetnek kettesek nem - a válasz a ki kit terrorizál c. írásomban meg leled!
Kincses #23
" Magyarország mintha valami kómában vagy miben lenne. Le van lassulva erõsen. Delegálta az agyát? Nem tudom..."
Hypnozisban tartják!
Erre igazából dr. Tóth Ferenc jött rá. De ahol csak tudom, én is elmondom.
Ezért hatástalan mindenféle ébresztés, meg nemzetgyûlés, "nem megyünk haza" tüntetések. A tömegek éber-álomban vannak, azt teszik, amit a hypnotizõr parancsol. Mivel ez tömeghypnozis, ezért vannak olyanok, akikre valamiért nem hat, vagy valamilyen külsõ behatásra képesek felébredni ebbõl.
Tehát ezért értelmetlen utálni azokat, akik önhibájukon kívül maradnak békésen bégetõ szavazóbirkák. Ez csak egy kóros állapot. Amint megszûnik a tömeghypnózis, õk is percek alatt magukhoz térnek, és kerge birkákból végre szervezett birkanyáj lesz. Azaz a kosok a hosszú, hegyes szarvaikkal mindjárt körbeveszik a birkanyájat, középre pedig az anyák és a kisbárányok kerülnek.
A jelenleg ébren levõk feladata lenne végre kiutat találni és mutatni ebbõl a tetszhalott állapotból, de közülük is sokan csak egymást szidják, és képtelenek a közös gondolkodásra is.
Ami a nagyon érdekes, hogy ezekkel a nézeteimmel itt nem igazán vagyok népszerû...
- 2015. November 06. 19:03:39
- 2015. November 06. 19:43:12
- 2015. November 06. 20:02:05
- 2015. November 07. 06:58:53
- 2015. November 07. 08:05:22
- 2015. November 07. 12:29:46
- 2015. November 07. 13:11:40
- 2015. November 07. 13:44:06
- 2015. November 08. 06:45:44
- 2015. November 08. 07:43:45