Bejelentkezés
Székely János a cigányság helyzetérõl: Az utolsó órában vagyunk, az új Trianon felé
Jé, bammeg te agyagárgyult keresztény zsidó, hogy a Pi csába nem tûnt ez eddig fel? Ja, hogy direkt történt, terv szerint. Az más, akkor rendben van. Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetõség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk – figyelmeztet Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága elnöke.
Egy „új Trianonra” figyelmeztetett Székely János szombathelyi megyéspüspök egy, a közelmúltban megtartott konferencián. Az Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) a romapasztoráció ügyével megbízott püspöke úgy látja, minél inkább halogatjuk a cigányság felemelkedésének ügyét, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy az ország kettészakadjon.
– Nemrég egy konferencián a cigányság helyzetével összefüggésben egy újabb Trianonról beszélt. Ennyire nagynak látja a veszélyt?
– Az elsõ világháború elõtti idõszakban a magyar társadalom és az állami vezetés sokszor érzéketlenül és talán nagyképûen is viszonyult a nemzetiségekhez – gondolok itt a szlovákok, a románok és a szerbek egyesületeire, oktatási intézményeire, szervezeteire. Mintha nem érzékeltük volna azt a veszélyt, ami késõbb Trianonban valósággá vált. Természetesen ezzel nem azt szeretném állítani, hogy a trianoni békediktátum igazságos volt.
Úgy tûnik, most is egy hasonló helyzettel állunk szemben. Északkelet-Magyarországon és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a munkanélküliség, és többnyire az oktatás is gyenge minõségû. Mintha a magyar társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország, vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön.
A helyzet jellemzésére szeretnék néhány adatot is megemlíteni. A roma lakosság több mint fele (52%) túlzsúfolt, majdnem fele (46%) pedig komfort nélküli lakásokban lakik (ezek az arányok a többségi társadalomhoz tartozók esetében 13% és 3%). Aki nem járt még kis falvaink szélén vagy a szegregátumokban, az el sem tudja képzelni, milyen körülmények között élnek ezek az emberek. A karácsony elõtti napokban felkerestem Szombathely néhány nagyon szegény családját. Az egyik négygyerekes család egy egyetlen szobából és egy kis elõtérbõl álló „lakásban” lakott. A falak penészesek voltak, nem volt bent sem WC, sem fürdõszoba, csak egy csap. Négy kicsi gyermek ilyen körülmények között nõ fel a mai Magyarországon.
A korai iskolaelhagyás a roma fiatalok esetében 60 százalékos, ugyanez a szám a többségi társadalomnál 9 százalék. A 15 és 24 év közötti romák 41 százaléka nem tanul, és nem is dolgozik. A nem romák esetében ez a mutató 9,8 százalék. Annak ellenére, hogy az utóbbi tíz évben csökkent Magyarországon a munkanélküliség és a szegénység – ezek persze örömteli tények –, nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy olyan társadalmi réteg, amelynek óriási hátrányt kell leküzdenie. Harrach Péter mondta, hogy a magyar társadalom elõtt két nagy sorskérdés áll: a demográfiai krízis és a romák helyzete. A magyar államnak és a társadalomnak nagyon nagy energiákat kellene fordítania ezeknek az embereknek a felemelésére.
– Mit lehetne tenni értük?
– Hatékony programokra volna szükség. Jó példa erre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tarnabodi kezdeményezése. Tarnabod néhány évvel ezelõtt még nagyon szegény zsákfalu volt. Aztán egy fiatalember életvitelszerûen beköltözött a faluba – õ lett minden kezdeményezés motorja. Felmérte a falu reális helyzetét: ki akar dolgozni, mitõl adósodnak el az emberek, milyen veszélye van az uzsorások tevékenységének. Az elsõ lépése az volt, hogy kért egy buszt a munkába járáshoz. Ezt követõen több lakosnál is elõfizetéses elektromos fogyasztásmérõt szereltettek fel. Így mindenki annyi áramot fogyasztott, amennyit elõre kifizetett. Ennek hatására az áramfogyasztás a 60 százalékára csökkent, és szinte teljesen megszûnt az eladósodottság. Néhány hónap alatt nagyot változott a falu légköre. A harmadik lépés egy – nem piaci alapon tevékenykedõ – veszélyeshulladék-szétszerelõ üzem létrehozása volt. Mivel arra nem volt esély, hogy versenyhelyzetben mûködtessenek egy ilyen céget, körbejárták a környéket, és baráti alapon kértek megrendeléseket a vállalatok vezetõitõl. Ez azt is bizonyítja, hogy az a gazdasági logika, amit az Európai Unió szabályai ránk kényszerítenek, egyáltalán nem segíti a hátrányos helyzetû régiók munkahelyteremtési programjait. Sok ilyen, társadalmilag és államilag támogatott kezdeményezésre volna szükség.
– A munka mellett az iskolát is említette. Ön miként látja a romák beiskolázásának, képzésének kérdését?
– Magyarországnak számos olyan kistérsége van, ahol a roma gyerekek száma megnõtt. A szabad iskolaválasztás – nagyon helyesen – lehetõséget ad arra, hogy a szülõ ott taníttassa a gyermekét, ahol azt a legjobbnak látja. Az állam feladata az lenne ezen a területen, hogy minõségi oktatást, vagyis a lehetõ legjobb iskolát biztosítsa ezekben a leszakadó kistérségekben is. A tanárok számára kiegészítõ juttatásokat kellene adni, így vonzóvá válhatna a hátrányos helyzetû gyermekek tanítása. Az is fontos volna, hogy új (nem frontális) tanításai módszerek segítségével emeljék az oktatás színvonalát.
– Napjainkban még azok a fiatalok is nehezen jutnak lakáshoz, akik nem nevezhetõk szegénynek. Hogyan lehetne megfelelõ lakáshoz juttatni a hátrányos helyzetû embereket?
– Nagy szükség volna olcsó, alacsony rezsijû önkormányzati bérlakásokra. Így azok, akik nyomorban élnek, tehetnének egy kicsi, mégis jelentõs lépést felfelé. Sajnos a legtöbb önkormányzat nem épít és nem ad ki ilyen lakásokat.
– Visszatérve a tarnabodi példához: Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egyszer azt mondta, hogy bár természetesen az anyagiakra is nagy szükség van ezen a területen, de talán még ennél is fontosabb az elkötelezett emberek munkája.
– Egyetértek, én is úgy gondolom, hogy nagyon sok cigány családnak mindenekelõtt egy segítõ emberre volna szüksége. Aki például a hivatalos ügyeiket intézi. Az átlagos cigányember sokszor nem is érti a hivatalos levelek nyelvezetét. Munkakeresésnél, szerzõdéskötésnél, vagy akár egy kórház felkeresésénél is szükségük lenne egy mentorra. Esztergomban volt egy hatgyerekes roma édesanya, aki dolgozott, mégis állandóan adóságokkal küzdött. Egyszer valaki leült vele, hogy írják össze a kiadásait és a bevételeit. Kiderült, hogy ez az asszony a hétköznapokban sokkal több kiadást tervezett, mint bevételt. Ezt az aránytalanságot csak úgy tudta megoldani, hogy egy új kölcsönbõl kifizette az elõzõt. Ez az édesanya életében elõször ekkor szembesült azzal, hogy másképpen kellene megterveznie a család havi költségvetését.
A magam részérõl mindig azt szoktam javasolni, ha van a környezetünkben hátrányos helyzetû család, akkor keressük fel õket, ismerkedjünk meg velük, alakítsunk ki velük jó kapcsolatot. Ha egy kicsit rálátunk az életükre, akkor már sokkal hatékonyabban tudunk nekik segíteni.
– Az említett tanácskozáson a droghasználatról is szó volt. Miért érintettek ebben a romák különleges módon?
– Ennek fõ oka az lehet, hogy a roma családok nagy részét nem védi kultúrából, hagyományokból, értékekbõl, hitbõl, emberi kapcsolatokból szõtt erõs védõháló. Ezért a modern társadalmat veszélyeztetõ negatív jelenségek is fokozottabban érintik õket. Ezzel rokon jelenség, hogy a tárgyak esetében is a leggiccsesebbre esik a választásuk, mert nem volt lehetõségük tájékozódni a mûvészeti kérdésekben. A vallásnál is ezt látjuk: ha szép a zene, jó a hangulat, az már elég a számukra; nem fontos nekik, hogy az adott vallás milyen tartalmú, van-e mélyebb történelmi gyökere. A keresztnevekkel is ez a helyzet: nincsenek példaképeik vagy bibliai eszményeik, ezért választanak nevet a legutóbbi filmsorozatból. A gyenge kulturális háló miatt könnyebb befolyásolni õket.
– Mi lehet itt a megoldás?
– A hit szerepe nagyon fontos lehet. Esztergomban volt egy fiatalember, aki hatodikos általános iskolásként hagyta abba a tanulást. Szegénységben élt, de nagyon vágyott arra, hogy neki is jó holmija legyen, ezért ruhákat, cipõket lopott. Hamar rátalált a kábítószerre, fogyasztó és díler is lett. Rövidebb idõszakokra börtönbe is került, a házassága szétesett, az egészsége is megroppant, úgy lefogyott, hogy szinte csont és bõr lett. Édesapja egy jószívû, mélyen vallásos ember volt. Egyszer a fiú arra ért haza, hogy az apja térden állva imádkozott érte. Ez annyira megrendítette, hogy hajlandó volt elmenni az apjával a templomba. Késõbb egy cursillós hétvégén is részt vett, bár mint késõbb elmondta, nem is tudott a szövegekre figyelni. Akkor sem értett sok mindent, amikor a csoport bement a kápolnába. Õ is letérdelt, nézte az oltár fölött függõ feszületet, és úgy hallotta, hogy Krisztus azt mondja neki: szeretlek téged és fel akarlak emelni. Úgy érezte, hogy Jézus lelép a keresztrõl, odamegy hozzá és megöleli. Ettõl kezdve nem kábítószerezett, és még csak rá sem gyújtott. Ez négy éve történt. Azóta elvégezte a nyolc osztályt, jogosítványt szerzett, esti iskolába jár, lett új családja, és elkezdett dolgozni. A szabadulás lényege az ember szívében történik. Ha a szívünk megtelik, akkor nincs szükségünk pótszerre ahhoz, hogy boldogok legyünk.
– A szakértõk szerint manapság a dizájnerdrogok jelentik a legfõbb veszélyt. Mi ennek az oka?
– Ezeket a szereket nem azért használják a fiatalok, hogy „fölpörögjenek”. Sok roma fiatalnak nincs jövõképe, nem látják, hogy a jelenlegi rossz helyzetükbõl hogyan tudnának kikerülni. A drog számukra pusztán arra kell, hogy legalább egy rövid idõre megfeledkezhessenek mindarról, amiben élnek. Nyugodtan nevezhetjük ezt nyomordrognak is. Kassa környékén, de hazánkban is sokfelé szörnyû pusztítást végeznek ezek a szerek.
– Mit tehet az Egyház, a hívõ ember azért, hogy az imént említett új Trianont elkerüljük?
– Az Egyház és a hívõ emberek is nagyon lomhák, nehezen nyitnak a romák felé. Nagy a szakadék a romák és a nem romák között, mi mégis alig vagy túlságosan lassan teszünk ennek áthidalásáért. Pedig ezt a szakadékot a nem romák sokkal könnyebben átlépik, mint a romák. A papok, a hitoktatók és a hívõ emberek még könnyebb helyzetben vannak. A papokat szívesen, tisztelettel fogadják a cigány családok, nyitottak az imádságra, az áldásra. A kapu tehát nyitva van. Nem úgy kell a romák evangelizációjához hozzáállni, hogy bent ülünk a plébánián, és várjuk, hogy eljöjjenek. A többségi társadalom évszázadok óta kötõdik a templomhoz, de a romák hagyományaiban soha nem szerepelt a templomba járás. Meg kell teremtenünk az Egyház cigányok számára is vonzó arcát. Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetõség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk.
Fotó: Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Link
Egy „új Trianonra” figyelmeztetett Székely János szombathelyi megyéspüspök egy, a közelmúltban megtartott konferencián. Az Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) a romapasztoráció ügyével megbízott püspöke úgy látja, minél inkább halogatjuk a cigányság felemelkedésének ügyét, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy az ország kettészakadjon.
– Nemrég egy konferencián a cigányság helyzetével összefüggésben egy újabb Trianonról beszélt. Ennyire nagynak látja a veszélyt?
– Az elsõ világháború elõtti idõszakban a magyar társadalom és az állami vezetés sokszor érzéketlenül és talán nagyképûen is viszonyult a nemzetiségekhez – gondolok itt a szlovákok, a románok és a szerbek egyesületeire, oktatási intézményeire, szervezeteire. Mintha nem érzékeltük volna azt a veszélyt, ami késõbb Trianonban valósággá vált. Természetesen ezzel nem azt szeretném állítani, hogy a trianoni békediktátum igazságos volt.
Úgy tûnik, most is egy hasonló helyzettel állunk szemben. Északkelet-Magyarországon és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a munkanélküliség, és többnyire az oktatás is gyenge minõségû. Mintha a magyar társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország, vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön.
A helyzet jellemzésére szeretnék néhány adatot is megemlíteni. A roma lakosság több mint fele (52%) túlzsúfolt, majdnem fele (46%) pedig komfort nélküli lakásokban lakik (ezek az arányok a többségi társadalomhoz tartozók esetében 13% és 3%). Aki nem járt még kis falvaink szélén vagy a szegregátumokban, az el sem tudja képzelni, milyen körülmények között élnek ezek az emberek. A karácsony elõtti napokban felkerestem Szombathely néhány nagyon szegény családját. Az egyik négygyerekes család egy egyetlen szobából és egy kis elõtérbõl álló „lakásban” lakott. A falak penészesek voltak, nem volt bent sem WC, sem fürdõszoba, csak egy csap. Négy kicsi gyermek ilyen körülmények között nõ fel a mai Magyarországon.
A korai iskolaelhagyás a roma fiatalok esetében 60 százalékos, ugyanez a szám a többségi társadalomnál 9 százalék. A 15 és 24 év közötti romák 41 százaléka nem tanul, és nem is dolgozik. A nem romák esetében ez a mutató 9,8 százalék. Annak ellenére, hogy az utóbbi tíz évben csökkent Magyarországon a munkanélküliség és a szegénység – ezek persze örömteli tények –, nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy olyan társadalmi réteg, amelynek óriási hátrányt kell leküzdenie. Harrach Péter mondta, hogy a magyar társadalom elõtt két nagy sorskérdés áll: a demográfiai krízis és a romák helyzete. A magyar államnak és a társadalomnak nagyon nagy energiákat kellene fordítania ezeknek az embereknek a felemelésére.
– Mit lehetne tenni értük?
– Hatékony programokra volna szükség. Jó példa erre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tarnabodi kezdeményezése. Tarnabod néhány évvel ezelõtt még nagyon szegény zsákfalu volt. Aztán egy fiatalember életvitelszerûen beköltözött a faluba – õ lett minden kezdeményezés motorja. Felmérte a falu reális helyzetét: ki akar dolgozni, mitõl adósodnak el az emberek, milyen veszélye van az uzsorások tevékenységének. Az elsõ lépése az volt, hogy kért egy buszt a munkába járáshoz. Ezt követõen több lakosnál is elõfizetéses elektromos fogyasztásmérõt szereltettek fel. Így mindenki annyi áramot fogyasztott, amennyit elõre kifizetett. Ennek hatására az áramfogyasztás a 60 százalékára csökkent, és szinte teljesen megszûnt az eladósodottság. Néhány hónap alatt nagyot változott a falu légköre. A harmadik lépés egy – nem piaci alapon tevékenykedõ – veszélyeshulladék-szétszerelõ üzem létrehozása volt. Mivel arra nem volt esély, hogy versenyhelyzetben mûködtessenek egy ilyen céget, körbejárták a környéket, és baráti alapon kértek megrendeléseket a vállalatok vezetõitõl. Ez azt is bizonyítja, hogy az a gazdasági logika, amit az Európai Unió szabályai ránk kényszerítenek, egyáltalán nem segíti a hátrányos helyzetû régiók munkahelyteremtési programjait. Sok ilyen, társadalmilag és államilag támogatott kezdeményezésre volna szükség.
– A munka mellett az iskolát is említette. Ön miként látja a romák beiskolázásának, képzésének kérdését?
– Magyarországnak számos olyan kistérsége van, ahol a roma gyerekek száma megnõtt. A szabad iskolaválasztás – nagyon helyesen – lehetõséget ad arra, hogy a szülõ ott taníttassa a gyermekét, ahol azt a legjobbnak látja. Az állam feladata az lenne ezen a területen, hogy minõségi oktatást, vagyis a lehetõ legjobb iskolát biztosítsa ezekben a leszakadó kistérségekben is. A tanárok számára kiegészítõ juttatásokat kellene adni, így vonzóvá válhatna a hátrányos helyzetû gyermekek tanítása. Az is fontos volna, hogy új (nem frontális) tanításai módszerek segítségével emeljék az oktatás színvonalát.
– Napjainkban még azok a fiatalok is nehezen jutnak lakáshoz, akik nem nevezhetõk szegénynek. Hogyan lehetne megfelelõ lakáshoz juttatni a hátrányos helyzetû embereket?
– Nagy szükség volna olcsó, alacsony rezsijû önkormányzati bérlakásokra. Így azok, akik nyomorban élnek, tehetnének egy kicsi, mégis jelentõs lépést felfelé. Sajnos a legtöbb önkormányzat nem épít és nem ad ki ilyen lakásokat.
– Visszatérve a tarnabodi példához: Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke egyszer azt mondta, hogy bár természetesen az anyagiakra is nagy szükség van ezen a területen, de talán még ennél is fontosabb az elkötelezett emberek munkája.
– Egyetértek, én is úgy gondolom, hogy nagyon sok cigány családnak mindenekelõtt egy segítõ emberre volna szüksége. Aki például a hivatalos ügyeiket intézi. Az átlagos cigányember sokszor nem is érti a hivatalos levelek nyelvezetét. Munkakeresésnél, szerzõdéskötésnél, vagy akár egy kórház felkeresésénél is szükségük lenne egy mentorra. Esztergomban volt egy hatgyerekes roma édesanya, aki dolgozott, mégis állandóan adóságokkal küzdött. Egyszer valaki leült vele, hogy írják össze a kiadásait és a bevételeit. Kiderült, hogy ez az asszony a hétköznapokban sokkal több kiadást tervezett, mint bevételt. Ezt az aránytalanságot csak úgy tudta megoldani, hogy egy új kölcsönbõl kifizette az elõzõt. Ez az édesanya életében elõször ekkor szembesült azzal, hogy másképpen kellene megterveznie a család havi költségvetését.
A magam részérõl mindig azt szoktam javasolni, ha van a környezetünkben hátrányos helyzetû család, akkor keressük fel õket, ismerkedjünk meg velük, alakítsunk ki velük jó kapcsolatot. Ha egy kicsit rálátunk az életükre, akkor már sokkal hatékonyabban tudunk nekik segíteni.
– Az említett tanácskozáson a droghasználatról is szó volt. Miért érintettek ebben a romák különleges módon?
– Ennek fõ oka az lehet, hogy a roma családok nagy részét nem védi kultúrából, hagyományokból, értékekbõl, hitbõl, emberi kapcsolatokból szõtt erõs védõháló. Ezért a modern társadalmat veszélyeztetõ negatív jelenségek is fokozottabban érintik õket. Ezzel rokon jelenség, hogy a tárgyak esetében is a leggiccsesebbre esik a választásuk, mert nem volt lehetõségük tájékozódni a mûvészeti kérdésekben. A vallásnál is ezt látjuk: ha szép a zene, jó a hangulat, az már elég a számukra; nem fontos nekik, hogy az adott vallás milyen tartalmú, van-e mélyebb történelmi gyökere. A keresztnevekkel is ez a helyzet: nincsenek példaképeik vagy bibliai eszményeik, ezért választanak nevet a legutóbbi filmsorozatból. A gyenge kulturális háló miatt könnyebb befolyásolni õket.
– Mi lehet itt a megoldás?
– A hit szerepe nagyon fontos lehet. Esztergomban volt egy fiatalember, aki hatodikos általános iskolásként hagyta abba a tanulást. Szegénységben élt, de nagyon vágyott arra, hogy neki is jó holmija legyen, ezért ruhákat, cipõket lopott. Hamar rátalált a kábítószerre, fogyasztó és díler is lett. Rövidebb idõszakokra börtönbe is került, a házassága szétesett, az egészsége is megroppant, úgy lefogyott, hogy szinte csont és bõr lett. Édesapja egy jószívû, mélyen vallásos ember volt. Egyszer a fiú arra ért haza, hogy az apja térden állva imádkozott érte. Ez annyira megrendítette, hogy hajlandó volt elmenni az apjával a templomba. Késõbb egy cursillós hétvégén is részt vett, bár mint késõbb elmondta, nem is tudott a szövegekre figyelni. Akkor sem értett sok mindent, amikor a csoport bement a kápolnába. Õ is letérdelt, nézte az oltár fölött függõ feszületet, és úgy hallotta, hogy Krisztus azt mondja neki: szeretlek téged és fel akarlak emelni. Úgy érezte, hogy Jézus lelép a keresztrõl, odamegy hozzá és megöleli. Ettõl kezdve nem kábítószerezett, és még csak rá sem gyújtott. Ez négy éve történt. Azóta elvégezte a nyolc osztályt, jogosítványt szerzett, esti iskolába jár, lett új családja, és elkezdett dolgozni. A szabadulás lényege az ember szívében történik. Ha a szívünk megtelik, akkor nincs szükségünk pótszerre ahhoz, hogy boldogok legyünk.
– A szakértõk szerint manapság a dizájnerdrogok jelentik a legfõbb veszélyt. Mi ennek az oka?
– Ezeket a szereket nem azért használják a fiatalok, hogy „fölpörögjenek”. Sok roma fiatalnak nincs jövõképe, nem látják, hogy a jelenlegi rossz helyzetükbõl hogyan tudnának kikerülni. A drog számukra pusztán arra kell, hogy legalább egy rövid idõre megfeledkezhessenek mindarról, amiben élnek. Nyugodtan nevezhetjük ezt nyomordrognak is. Kassa környékén, de hazánkban is sokfelé szörnyû pusztítást végeznek ezek a szerek.
– Mit tehet az Egyház, a hívõ ember azért, hogy az imént említett új Trianont elkerüljük?
– Az Egyház és a hívõ emberek is nagyon lomhák, nehezen nyitnak a romák felé. Nagy a szakadék a romák és a nem romák között, mi mégis alig vagy túlságosan lassan teszünk ennek áthidalásáért. Pedig ezt a szakadékot a nem romák sokkal könnyebben átlépik, mint a romák. A papok, a hitoktatók és a hívõ emberek még könnyebb helyzetben vannak. A papokat szívesen, tisztelettel fogadják a cigány családok, nyitottak az imádságra, az áldásra. A kapu tehát nyitva van. Nem úgy kell a romák evangelizációjához hozzáállni, hogy bent ülünk a plébánián, és várjuk, hogy eljöjjenek. A többségi társadalom évszázadok óta kötõdik a templomhoz, de a romák hagyományaiban soha nem szerepelt a templomba járás. Meg kell teremtenünk az Egyház cigányok számára is vonzó arcát. Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetõség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk.
Fotó: Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. April 09. 05:18:41
- 2019. April 09. 05:28:42
- 2019. April 09. 05:40:44
- 2019. April 09. 05:45:08
- 2019. April 09. 05:55:47
- 2019. April 09. 05:57:47
- 2019. April 09. 06:15:12
- 2019. April 09. 06:16:22
- 2019. April 09. 06:25:43
- 2019. April 09. 06:33:47