Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Hogyan befolyásolták a zsidók a II. Vatikáni Zsinat elõtt és alatt a katolikus közgondolkodást?

KultúraRemek összefoglaló! A lényeg talán éppen az, hogy a zsidó akar "beérni" a saját "keresztényi" egyházába, mert ugye a "keresztény egyház" is egy mocskos zsidó bûnbanda sza-porítóhelye. A zsinat legfontosabb dokumentuma, a ’Nostre Aetate’ keletkezésének háttere

I. Zsinati elõkészületek

II. Gerhart Rieger

III. Jules Isaac

IV. Abraham Heshcel

V. A ’Nostra Aetate’ elfogadása

VI. A dokumentum következményei

I. Zsinati elõkészületek

A zsidóság kétezer éve nem tudott megbékülni avval a gondolattal, hogy a Jézus személyében eljött Messiás nem csak a zsidóságnak, hanem minden embernek a megváltója. Ennek alátámasztására ajánljuk olvasóinknak, ismerkedjenek meg a következõ XX. századi zsidó gondolkodók mûveivel: Jehouda, De Rabi, Benamozegh, Memmi, Martin Buber, Elie Faure és Jules Isaac.

Így érthetõvé válik, ha a XX. század második felére megerõsödött zsidóság feszült figyelemmel kísérte a katolikus egyház minden rezdülését. A próbálkozás a katolikus egyház zsidó befolyásolására új lendületet kapott a II. Világháború végével, amikor az egész világ elé tárhatták, hova vezet az antiszemitizmus: gázkamrák, népirtás. És a már akkor mûködõ zsidó médiagépezet összes regiszterén azt sulykolta, azt szuggerálta, hogy ez az antiszemitizmus a keresztény antijudaizmusból ered. Hogy Hitler mozgalmának megerõsödését Kun Béla és Szamuely, valamint az õ német megfelelõik tombolása (Levin és társai a Bajor Tanácsköztársaság alatt), a zsidó pénzügyi panamák, az I. Világháború alatti romboló zsidó befolyás alapozták meg, nem pedig Aranyszájú Szent János, valamint János evangélista írásainak olvasása, ezt a Zsidó Világkongresszus vezetõi és a prominens európai zsidók nem akarták, és a mai napig nem akarják látni, vagy legalább is úgy tesznek. A zsidó médiagépezet ugyancsak igyekezett összezavarni, hogy ha az egyház a zsidókról szólt, akkor nem a származás szerinti zsidókat értette ez alatt, hanem a talmudista vallás követõit.

Ahogy folytak csöndben a zsinati elõkészületek, úgy jöttek létre ártalmatlannak és jószándékúnak tûnõ kezdeményezések a zsidó-keresztény kapcsolatok elmélyítésére. Ilyen szervezkedés példái voltak a franciaországi zsidó-keresztény baráti társaságok (amitié judeo-chrétienne) vagy ezek megfelelõ szervezetei az USA-ban, Németországban. A közhiedelemmel ellentétben már XII. Pius pontifikátusa alatt is fölmerült egy általános zsinat szükségességének gondolata, de a pápa környezete rábeszélte Piuszt, hagyja ezt a munkát utódjára.
578px-John-xxiii-2

XXIII. János pápa

XXIII. János pápa 1959 februárjában, nem egészen négy hónappal megválasztása után bejelentette a zsinat összehívását. Innentõl fogva katolikus oldalon teljes gõzzel folytak az elõkészületek a zsinatra, zsidó oldalon pedig arra, hogy alapvetõen megváltoztassák a katolikus egyház zsidókkal kapcsolatos eddigi tanítását.

Az eseményekben három zsidó személy vitte a fõszerepet: Gerhart Riegner, Jules Isaac és Abraham Heschel.
Bea-kardinal2

Augustin Bea bíboros

Vatikáni oldalról a kulcsszerepet Augustin Bea bíboros játszotta. Õt bízta meg a pápa 1960 szeptemberében egy zsidókkal foglalkozó különálló zsinati szövegtervezet elkészítésére.

Természetesen zsidó oldalon publicisták, újságírók összehangolt akciója támogatta az ügyet, és a Vatikánban is komoly támogatói voltak Bea bíboros mellett annak, hogy új alapokra helyezzék az egyház zsidókhoz való viszonyulását.

Az alábbiakban ismertetjük ennek a három személynek munkásságát, szerepüket a ’Nostra Aetate’ zsinati dokumentum létrejöttében, valamint a dokumentum kiadásához vezetõ, színfalak mögött történt eseményeket.
riegner-bunt

Gerhart Riegner

II. Gerhart Riegner (1911-2001) 1939-ben lett a Zsidó Világkongresszus igazgatója, majd 1965-ben annak fõtitkára. Visszaemlékezéseiben írja le, milyen lépések történtek részérõl a Vatikánnal kapcsolatban. Könyvének címe: “Ne jamais désepérer” (1999) = “Sohasem kétségbe esni”.

Az alábbiakban idézünk visszaemlékezéseibõl.

“Amikor tudomást szereztünk a zsinat tervérõl, elhatároztuk, hogy rávesszük az egyházat, helyezze teljesen új alapokra a zsidókkal való kapcsolatát… Egyik fõ célom volt, az egyház szerepét kiküszöbölni, mint az antiszemitizmus forrását.”
Riegner megjegyzi, hogy 1964-ben tombolt a harc a Vatikánon belül, a konzervatív erõket ellenségnek nevezi.
Riegner 1963-ben listát készít Bea bíboros segítségével a Vatikán mérvadó személyiségeirõl, akiket aztán zsidó barátaival a közvélemény elõl elrejtve fölkeres. Ily módon került sor találkozókra Suenens, Döpfner, Lercaro bíborosokkal. Ha kényesnek ítéltek meg egy kérdést (pl. misszió a zsidók között), akkor megírattak egy teológiai cikket egy teológussal, majd gondoskodtak annak publikálásáról különbözõ teológiai kiadványokban. A reakciótól tették függõvé a további lépéseket.
Riegner régóta ápolt kapcsolatokat olyan katolikus személyekkel, akik a zsinat idejére maghatározó pozícióba kerültek. Ilyenek voltak: Küng, Liénart, Cushing, Elchinger, Seper. Ezeket a kapcsolatait kiválóan tudta használni a zsinat alatt.
Riegner a ‘Nostra Aetate’ c. dekrétumot tartja a legfontosabb zsinati dokumentumnak. “Ha a dokumentumot komolyan veszik, azt jelenti, hogy az egyházatyákkal kezdõdõ teológiát elvetik, és valami új jön a helyére. Az egyház nem fog igényt tartani hagyományos álláspontjára, hogy helyettesíti a zsidó népet. A klasszikus szubsztitúciós teóriát elvetik.”
Riegner elmondja továbbá, õ vette rá Bea-t, hogy a zsidókkal való kapcsolatok ne a Keresztény Egység titkárságán keresztül folyjanak. Amikor Bea közölte vele a kijelölt vatikáni felelõs nevét, Riegner utalt rá, hogy az illetõ írt néhány “antiszemita” cikket a múltban. Bea néhány nap alatt elintézte a pápánál, hogy más kapja a funkciót.
A Katolikus-Zsidó Iroda elõször csak nem nyilvánosan mûködött. Ismét csak Riegner volt az, aki kapcsolatain keresztül elérte, hogy 1974-ben hivatalosan is bejelentsék a Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága megalakulását.
Zsidó befolyásra változtatta meg VI. Pál pápa tervezett homíliáját Edit Stein boldoggáavatása alkalmából.
A Vasfüggöny leomlása után 1991-ben az európai püspökök szinódust hívtak össze “Európa újraevangelizálása” témában. Ugyancsak Riegner volt az, aki Martini bíboroson keresztül elérte, hogy a Vatikán kiadott dokumentumában már azt mondja, az “Újraevangelizáció nem a régi Európa restaurációját jelenti… Különösen fontos a vallások közti párbeszéd, mindenekelõtt idõsebb testvéreinkkel, a zsidósággal, akiknek hite, kultúrája az európai humanitás fejlõdésének alkotó eleme.”

III. A másik zsidó személy, aki döntõ befolyást gyakorolt a zsinatra, Jules Isaac (1877-1963) volt.
Jules-Isaac

Jules Isaac

Isaac franciaországi zsidó történelemtanár volt. A II. Világháború alatt a Gestapo letartóztatta családját. A letartóztatásból csak fia tért haza, felesége és leánya meghaltak. Míg Riegnerrõl elmondható, hogy általános zsidó érdekeket képviselt, addig Isaac kifejezetten keresztényellenes mûvek egész sorát publikálta a háború után. Mûveinek alapüzenete: A kereszténység a felelõs az antiszemitizmusért, amely a nemzetiszocializmusba torkollott. Ezt csak úgy lehet orvosolni, ha a kereszténység lemond saját lényeges hittételeirõl. Mindamellett tagja volt az abban a korban Franciaországban elterjedt Amitié Judéo-Chrétienne = Zsidó-Keresztény Baráti Társaságnak.

XII. Piusz fogadta õt ugyan, de tartózkodó volt vele szemben. Vele ellentétben utódja, XXIII. János pápa nemcsak hogy melegen fogadta, hanem szoros kapcsolatokat ápolt vele, illetve Bea bíboroshoz irányította a további kapcsolattartás miatt. Bea bíboros alapította meg az “Egyház kapcsolata a zsidósággal” vatikáni munkacsoportot. Ebben a csoportban alakították ki késõbb a ‘Nostra Aetate’ szövegét.

Mit kívánt Isaac a zsinattól?

1, Minden rasszista, vallásos és nemzeti diszkrimináció elítélését és megszüntetését.
2, A zsidókat érintõ liturgikus szövegek, különösen a nagypénteki könyörgés módosítását, legfõképp a perfidi Judaei = hûtlen, hitszegõ zsidók kifejezés törlését. [Isaacnak ez a kívánsága a zsinattól függetlenül, annak összehívása elõtt teljesült. A kifejezést az 1959.5.19-én kiadott dekrétummal törölték.]
3, Ki kell jelenteni, hogy a zsidók semmilyen módon nem felelõsek Jézus halálában. Az egész emberiség a felelõs.
4, Törölni vagy ki kell hagyni az evangéliumoknak azon részeit (passió), melyek diszkriminálók a zsidók számára, mindenekelõtt Máté evangéliumából, akit Jules Isaac hazugnak és hamisítónak nevezett.
5, Az egyház jelentse ki, hogy egyedül felelõs mindenért a 2000 éves látens háborúban a zsidók és a másik oldalon az egyház és az egész világ között.
6, Az egyház ígérje meg, hogy az alázat, bûnbánat és bocsánatkérés nyilvános aktusában megváltoztatja eddigi álláspontját a zsidókkal kapcsolatban. Továbbá, hogy mindent megtesz, hogy az eddigi igazságtalanságokat jóvátegye hittan tanításában és tanaiban Jules Isaac útmutatása alapján.

A nyílt szemtelenség, valamint az evangéliumok, illetve az egyházatyák elleni harca ellenére Jules Isaac hatalmas pártfogókra talált a Vatikán modern prelátusai sorából. Aix-en-Provence püspöke, Msgr. Provenchéres bíboros egy 1965-ös, a ’Nostra Aetaete’ dekrétumról tartott összejövetelen kijelentette, a zsinati séma annak megvalósítása, amirõl õ már 1945-ben beszélgetett Isaac-kal. Magyarul: A ’Nostra Aetate’ (egyik) értelmi szerzõje a gátlástalanul keresztényellenes Jules Isaac.
Heschel-Abraham3

Abraham Heschel

IV. Míg az említett két személynek közvetlen bejárása volt a Vatikánba, Abraham Heschel rabbi (1907-1972) az amerikai püspöki karon, a zsidó kézben lévõ nagy befolyású médiákon gyakorolt nyomást a Vatikánra, de természetesen õ is többször találkozott Bea bíborossal.

Bea bíboros 1962 augusztusában interjút adott a Jewish Chronicle zsidó lapnak. Ebben határozottan kijelentette, az egyháznak szándékában áll a zsinaton az antiszemitizmust elítélni. Az elsõ zsinati ülésszak után Bea a zsidó szervezetekkel való egyeztetésre használta az idõt.

Abraham Heschel rabbival berlini egyetemi éveik óta ismerték egymást.

Heschel közremûködött az AJC (American Jewish Comitee) egy kiadványának elkészítésében “A zsidók ábrázolása a katolikus tanításban” címmel.

Heschel azt követelte a Vatikántól, hagyjanak föl és ítéljék el azt a gondolatot, hogy a zsidóknak el kell fogadniuk Jézust, mint Isten fiát, hogy üdvözülhessenek. Heschel ezt prozelitizmusnak, prozelitává tételnek nevezte.

Követelte továbbá, az egyház ne tekintse többé a zsidóságot Istentõl elvetett (más szóhasználatban: elátkozott) népnek. Ez a szó, hogy átkozott, Máté evangéliuma 27,26 versének zsidó értelmezésébõl ered. Egyedül Máténál szerepel, hogy a zsidók azt mondják a magát mentegetõ Pilátusnak: “az õ vére rajtunk és fiainkon.”

Követelte továbbá, a zsinat deklarálja, hogy az egyház nem akarja a zsidókat megtéríteni.

Mindeközben Bea amerikai tárgyalópartnerei a B’nai B’rith zsidó egyesülettõl igyekeztek elterelni a figyelmet arról, hogy Jézus el nem fogadása a zsidók szuverén döntése volt, ehelyett azon voltak, hogy az egyház változtassa meg evvel kapcsolatos álláspontját.

Követelték továbbá, hogy az egyház töröljön liturgiájából minden passzust, amelyet õk antiszemitának tartanak.

Természetesen képtelenség volt egy ilyen követelés teljesítése.
Gyakorlatilag az egész János-evangélium és az Apostolok Cselekedete a Krisztust Megváltóként elfogadó és a Krisztust elutasító zsidók közötti konfliktusról szól.

Mivel ezek a szövegek

1, minden katolikus liturgia központi részét képzik,
2, számtalan összehasonlítás tartalmaznak az Új Izrael, azaz a Katolikus Egyház, és a régi Izrael között, amelyet Jézus annak vaksága és a Megváltónak saját akaratából történõ elutasítása miatt elvetett, elképzelhetetlen volt, miféle dialógus születhetne e téren zsidóság és Vatikán között.

Azok a kisebbségbe szorult zsinati erõk, akik ennek alapján semmiféle dekrétumot nem akartak kiadni, azt állították, hogy a zsidóknak egészen más motívumaik vannak a dialógust illetõen.

1963. március 31-én egy fekete limuzin vitte Bea bíborost a new yorki Plaza hotelbõl néhány sarokkal arrébb az AJC irodájába, ahol egy modern szanhedrin fogadta. Természetesen a találkozót titokban tartották, mi a Look magazin 1966. január 25-i számából tudunk róla. A téma az egyház tanítása volt a zsidókon lévõ átokról, valamint arról, hogy a zsidókat Istengyilkossággal vádolják. Bea beszédében visszautasította ezeket a vádakat. Megjegyezte továbbá, hibás az a felfogás, mely szerint az antiszemitizmus fõ okát csak a vallásos forrásokban, pl. az evangéliumokban kell keresni. A vallási okokat csak ürügyül szokták felhozni egyéb okok elfedésére, mondta Bea. [Hogy részletezte-e ezeket az egyéb okokat, és mi volt a rabbik reakciója erre, nincs róla tudomásunk.] A megbeszélés eredményeképp a zsidók két lobbistát bíztak meg érdekeik képviseletével a Vatikánnál; Joseph Lichtent, a B’nai B’rith keretében mûködõ Rágalmazásellenes Ligától, [Anti Defamation League, ADL], valamint Zachariah Shustert az Amerikai Zsidó Bizottságtól [American Jewish Committee, AJC].

A Vatikánra gyakorolt nyomás további fokozása érdekében 1963. február 20-án óriási média-hírverés mellett Nyugat-Berlinben bemutatták Rolf Hochhuth: A helytartó c. drámáját. [Írásunk a darabról itt.] A darab bûnös tétlenséggel vádolta XII. Piuszt, aki hallgatásával hozzájárult a zsidók deportálásához, noha egy hangosan kimondott szóval azt megakadályozhatta volna. A berlini bemutató után több európai városban is mûsorra tûzték a darabot. Giovanni Battista milanoi érsek, a késõbbi VI. Pál pápa hangosan tiltakozott a darab rágalmazásai ellen. A Vatikánban tudták, hogy a darab terjesztése és finanszírozása mögött Erwin Piscator zsidó kommunista, és az említett két lobbista áll. Bea helyettese, a konvertita zsidó Msgr. Oesterreicher, tekintettel a dialógusra, kútmérgezéssel vádolta az AJC-t és ADL-t a darab finanszírozása miatt. “A zsidó szervezeteknek félreérthetetlenül el kell határolódniuk a ‚Helytartótól’” – írta az ‚America’ nevû jezsuita lapban – “különben nem töltik be hivatásukat.”

A sajtó természetesen figyelmen kívül hagyta Oesterreicher figyelmeztetését, és épp ellenkezõleg, mindent megtett XII. Piusz befeketítésére – így akarván üzenni a következõ pápának (XXIII. János haldoklott): Ha az új pápa nem mint egy másik XII. Piusz akar a történelembe bemenni, aki hallgatásában lesz vétkes, jól teszi, ha a zsidó kérdéssel foglalkozó dekrétumot a zsidó kívánságoknak megfelelõen adja ki.

Amitõl Oesterreicher óvott, bekövetkezett. A zsidó irányítású, hihetetlen erõs médiakampány ellenreakciót szült. A befolyásos konzervatív Ciognani bíboros úgy vélekedett, nem érdeke az egyháznak dekrétumot kiadni a zsidókérdésrõl. Bea erre úgy reagált, már biztosította a zsidókat, hogy meg fog születni egy megfelelõ dokumentum, és ha nem tartják be az ígéretet, ezt az egyház hamisságának fogják betudni. A konzervatívok növekvõ ellenállására azt mondta továbbá, “õ az elmúlt három évben a várakozás klímáját teremtette meg, nemcsak a világ zsidóságának körében, hanem Amerika és Németország pluralista társadalmaiban, amely várakozásnak meg kell felelni [O’Connell: A zsidó lobbi és a II. Vatikáni Zsinat]. A zsidó Vatikán-lobbi nem fogadná el a zsinat nemleges válaszát, és ki kell elégíteni kívánságait.”

A zsidó kampány persze nem 1963-ban kezdõdött, hanem az 1950-es években, és ezt olyan nevek fémjelzik, mint Francois Mauriac, Francoise Cousteix-Drohocki és Jules Isaac.
485px-Paolovi2

VI. Pál pápa

1963 június 3-án meghalt XXIII. János és Montinit választották utódjának. VI. Pál megörökölte elõdjétõl a kusza zsidókérdést. Tudatában volt a zsidó elvárásoknak, és a konzervatívok ellenállásának is. A zsinat következõ ülésszaka 1963 szeptember 20-án kezdõdött. Az izraeli követ november 2-án felhívta a pápát, hogy érdeklõdjön a zsidókkal foglalkozó dokumentum esélyeirõl. Erre föl hozta elõ VI. Pál az izraeli út tervét. Úgy gondolta, Izrael felértékelése csökkenti a zsidók csalódottságát. De a zsidó lobbi nem volt hajlandó elfogadni a dokumentum elnapolását. Zsidó szemszögbõl a második ülésszak teljes csõd volt. Így a világsajtóban folytatódott a zsidó médiakampány, az egyház rágalmazása. Más zsidó személyek (Fritz Becker, World Jewish Congress) a csendes diplomácia módszereivel harcoltak. Világszerte újabb és újabb városokban tartották meg “A Helytartó” õsbemutatóját. Azon felmérgesedve, hogy a II. ülésszak a zsidó dekrétumról való szavazás nélkül ért véget, a zsidó lobbi azt követelte az amerikai püspöki kartól, hogy gyakoroljon nyomást a Pontifexre, hogy járuljon hozzá a zsidókról szóló dekrétum kiadásához. A püspöki kar ellenállt a nyomásnak, legalább is nyilvánosan sohasem kereste a pápát, hogy kiadja a dokumentumot. “A pápára nem lehet nyomást gyakorolni.” – mondta egy amerikai bíboros.

A zsidó médiakampány viszont kényszerûen ellenreakciót szült az egyházon belül. Kiadtak egy, az egyház hagyományos álláspontját képviselõ brossurát, Bernardus: “A zsidók és a zsinat a Szentírás fényében” címmel. Ezt követte az “Összeesküvése az egyház ellen” c. kiadvány.

A progresszívok eközben vasárnap esti, a New York Times által szervezett és finanszírozott összejöveteleiken egyeztették taktikájukat.
Malachi_Martin2

Malachi Martin

Nem mehetünk itt el szó nélkül Malachi Martin (1921-1999) neve mellett. Martin egy ír jezsuita szerzetes volt, aki kérte fölmentését szerzetesi fogadalma alól. Bea stábjában dolgozott. A zsinat alatt belsõ forrásokra hivatkozva adta tovább értesüléseit Amerikába, és ezt a tevékenységét gazdagon honorálták. Ha Martin valamilyen ügyet akart egy bizonyos irányba befolyásolni, akkor hamis belsõ információkat továbbított a sajtónak. Ugyancsak abban az idõben jelent meg Michael Serafian álnéven “The pilgrim = A zarándok” c. könyve, melynek üzenete a keresztény bûntudat erõsítése a zsidókkal szemben elkövetett bûnök miatt. Késõbb több regényt írt a vatikáni viszonyokról (Vatican, Windswept House). Ezekben regény formában számol be a színfalak mögötti vatikáni történésekrõl, ami igen kényelmes megoldás, lévén, hogy senki nem kérhet rajta számon semmit, hiszen mindig hivatkozhat arra, hogy õ csak regényt írt. Beszámolt többek között a Vatikánon belüli sátánizmusról. 1990-ben adták ki magyarul is a “Kiforgatott katolicizmus” c. brossurát, mely a vele készült interjúkat fûzi egybe. 1999-ben halt meg, a halál oka sztrók volt, egyesek szerint meggyilkolták.

1964 júniusában Cushing bíboros létrehozott egy találkozót Heschel rabbi és VI. Pál pápa között. Heschel minden köntörfalazás nélkül kategorikusan követelte a Vatikántól, tiltsák meg a próbálkozást, hogy zsidókat térítsenek meg, ami ellentmondásban volt az egyház kétezer éves hagyományával. Mivel a pápát láthatóan irritálta Heschel stílusa, Shuster zsidó lobbista beszélgetés közben francia nyelvre váltott, ami kizárta Heschelt a további párbeszédbõl.

A konzervatív tábor jóval felindultabb volt Heschel szemtelen javaslatától, mint a pápa. Az AJC elhatárolódott Heschel kijelentésétõl, a konzervatívok viszont az egész amerikai püspöki kart tartották a zsidók lakájainak. Ráadásul, mintha csak a konzervatív tábort akarná igazolni, Cushing azt kérte, hogy a zsidók istengyilkosságának törlése ismét kerüljön bele a kiadandó dokumentumba, Steven Leven San Antonio-i püspök pedig megismételte Heschel követelését a zsidók közti misszió tiltására.

Egy epizód, amely jól megvilágítja Heschel mozgatórugóit:
A ’Nostra Aetate’ kiadása elõtt kiszivárgott a sajtóba egy olyan tervezet, amely nem tartalmazta a zsidók térítésének Heschel által óhajtott tilalmát. Ez úgy földühítette Heschelt, hogy írt egy vezércikket a New York Times-ban és a Time magazinban. Ebben Heschel így fogalmazott: “Amint ismételten kijelentettem a Vatikán vezetõ képviselõinek: Kész vagyok Auschwitzba menni, ha a megtérés vagy halál közt kell választanom.”

Egy késõbbi alkalommal, a Ma’ariv számára adott interjúja során a következõképp magyarázta meg fenti kijelentését: A Ma’ariv riporternõje, Geula Cohen, korábbi Stern-banda terrorista, azt mondta Heschelnek: büszke rá, hogy Heschel ezt mondta, bár õ másképp fogalmazott volna. Õ a keresztényeket küldte volna Auschwitzba, ha csak keresztényként élhetett volna.
Heschel válasza: “Nos, ha direkt azt mondtam volna, hogy a keresztények nácik, nevetségesen hatott volna. Ezért fogalmaztam úgy. Vannak, akik a testüket akarják támadni. Én a lelküket akarom megtámadni. Ma már nincsenek vallási háborúk. Ehelyett dialógus van. Nemde a dialógus vágya a gyöngeség jele?”

Íme, itt van az “idõsebb testvérekkel való párbeszédnek” a tényleges oka: A rabbinikus háborút nem puskával és bombával vívják, hanem “párbeszéddel.”

Végülis a zsidó követelések az ellenkezõ hatást érték el.

V. A ’Nostra Aetate’ elfogadása

A zsinat harmadik ülésszakát 1964. õszén nyitották meg. November 19-én elfogadtak egy dokumentumot a zsidókról, amely olyan mértékben magán viselt a zsidó befolyásolás jegyeit, hogy sokan a hagyományos katolikus tanítás föladásának tekintették. A zsidók ujjongtak a szavazás eredményén, de örömük csak rövid ideig tartott. VI. Pál pápa személyesen döntött úgy, hogy nem adja ki a dokumentumot.

A tény, hogy a püspökök nagy része az elfogadás mellett szavazott, a konzervatívokat újabb kampányra sarkallta. Az alapkérdés a következõ volt:

A mai zsidók az Ószövetség népe, vagy Hollywood sztárkultuszának, a pánszexualizmusnak, a freudi pszichoanalízisnek a forrása, amely végeredményben veszélyt jelentett a katolikus erkölcsi alapokra.

A pápa döntése után a dokumentumot visszaküldték az elõkészítõ bizottsághoz (Bea). Az átdolgozott szöveg inkább elfogadható volt a konzervatív tábor számára, bár számos kétértelmû megfogalmazást tartalmazott. Idõközben az arab államok vezetõi tiltakoztak a zsidókról szóló zsinati dokumentum kiadása ellen, illetve a keleti katolikus püspökök is hangot adtak aggályaiknak. A Vatikán ezt a dilemmát úgy oldotta meg, hogy a dokumentum nem csak a zsidókról szólt pozitívan, hanem a többi nagy nemkeresztény vallásról is, mint buddhizmus, hinduizmus, iszlám.

1965 februárjában Carli bíboros püspökségének lapjában olyan írást tett közzé, mely a Krisztus korabeli zsidókat, valamint utódaikat mind a mai napig felelõsnek tartotta Krisztus halálában.

1965 április 4-én, Nagypénteken a pápa prédikációjában azt mondta, a zsidókat tartja felelõsnek Krisztus keresztrefeszítéséért. “Szomorú és ünnepélyes a tudósítás Jézus találkozásáról a zsidósággal. Ez a nép volt kiválasztva, hogy a Messiást fogadja. Évezredeken keresztül reménnyel eltelve várt érkezésére. De amikor eljött, és kinyilvánította önmagát, a zsidók nemcsak, hogy nem ismerték fel, hanem megrágalmazták, küzdöttek ellene, megkínozták és végül megölték.”

A zsidók felháborodtak a beszéden. Tiltakozó táviratot küldtek a Vatikánba, melyben hivatkoztak arra, hogy a zsinat nem ilyen értelmû dokumentumot kíván elfogadni.

Megvádolták továbbá a pápát, hogy visszalépett az egyezségtõl, amit õk Bea bíborossal kötöttek. Erre föl a konzervatívok Beát vádolták meg, hogy

1, zsidó pénzt fogad el, hogy titkársága a nekik megfelelõ módon fogalmazza meg a dokumentumot

2, könnyelmû ígéretet tett arra, hogy az egyház bocsánatot fog kérni a zsidóktól az évszázados üldözésekért, melyeket a keresztény tanítás váltott ki [zsidók, mint istengyilkosok, mint elvetett nép, stb.] A konzervatívok apelláltak a zsinati atyákhoz, “akik még nem hajoltak meg a zsidó nyomás elõtt, vagy nem vásárolták meg õket, utasítsák vissza ezt a perfid deklarációt.”

VI. Pál pápának avval a kellemetlen feladattal kellett szembenéznie, hogy mindkét tábort kielégítse. Ha szándékában volt a zsidó séma megmentése, Beát is védelmébe kellett vennie a vádakkal szemben.

1965 októberében Poncins közzétett egy vitairatot “A zsidó probléma a zsinaton ” címmel. A párizsi Figaro-ban az írást egy rendkívüli antiszemita dokumentumnak nevezték. Poncins föl volt háborodva. “A zsidók nevezhetik hazugnak Máté evangélistát, de ha én idézek Jules Isaactól vagy Joshua Jehoudától, akkor megvetésre méltó antiszemitának neveznek.”

Október 4-én a pápa egy rövid látogatást tett New Yorkban, ahol beszédet tartott az ENSZ közgyûlés elõtt (Soha többé háborút!) A látogatáshoz kapcsolódó nem nyilvános tárgyalások elsõ számú témája természetesen a zsidókról szóló dekrétum volt.

Ezek után került sor a módosított szöveg végsõ szavazásra 1965.10.14-én. A módosított szöveget az egyházatyák nagy többséggel elfogadták, és azt a pápa október 28-án közzétette. Bár az 1964-es tervezethez képest tompított volt, az egyház végsõ soron vesztes maradt. Sokan azt mondták, ha az egyház meghajolt a zsidó követelések elõtt, akkor biztos van valami rejtegetnivalója. Keleten többen ortodox hitre tértek a dekrétum hatására. A progresszíveknek szembe kellett nézniük annak vádjával, hogy meghajoltak a zsidó követelések elõtt, a konzervatívoknak pedig avval, hogy antiszemiták, és (társ)felelõsek a náci haláltáborokért.

Az elfogadott változatból kimaradt az eredetiben benne lévõ fejezet a reményrõl, hogy Izrael is integrálódik az egyházba. Mint Bea bíboros mondta, el akarták kerülni a prozelitizmus zsidó vádját.

VI. A dokumentum következményei

Az egyház rögtön a promulgálás után elveszítette az ellenõrzést a dokumentum fölött, mert elveszítette az értelmezés kizárólagos jogát. A ‘Nostra Aetate’ hatékony fegyverré vált az egyház ellenségeinek kezében. A dokumentum elítélte az antiszemitizmust – anélkül, hogy azt definiálta volna.
Poncins emlékeztet: “Zsidó felfogás szerint minden intézkedés a zsidó eszmék behatolása, avagy keresztényellenes zsidó eretnekségek ellen, a nemzetgazdaság védelme a zsidó ellenõrzéstõl, vagy csak egyszerûen a törekvés a keresztény hagyományok megõrzésére: az antiszemitizmus manifesztációja. Sõt, már a zsidókérdés egyszerû felvetése is antiszemitizmus.”

Carli bíboros utalt a zsidó követelés logikátlanságára. Egyrészt tagadják, hogy a mai zsidóknak bármi közük lenne Krisztus megöléséhez, másrészt szüntelenül bocsánatkérést és bûnbánatot követelnek az egyháztól olyan dolgokért, amelyekhez egyetlen mai kereszténynek nincs köze.

És hogy hova vezetett a dokumentum, azt le lehet mérni az azóta tartó, katolikus részrõl kiadott, a hagyományos hittel ellentétes megnyilatkozások során, a folyamatos elvtelen hajbókolásokon a zsidók elõtt. Ezek a megnyilatkozások olyan gyakran ismétlõdnek, hogy az ember már azt gondolja, maguk a megfogalmazók sem hisznek bennük, azért ismételgetik õket, remélve, hogy a sok ismétléstõl megjön a belé vetett hitük is. Mindeközben a zsidó médiahatalom továbbra is érezteti erõfölényét (rágalmazások, lejárató kampányok). Ez az erõfölény olyan mértékû, hogy még az egyháztól a zsinati szellem miatt elszakadt tradicionalisták (FSSPX) is kénytelenek evvel számolni.

Bálint József, 2013. január

Források:

Mary Ball Martinez: A katolikus egyház aláaknázása
Leon de Poncins: A II. Vatikáni Zsinat és a zsidókérdés
Joseph Roddy: How the Jews Changed Catholic Thinking (Hogyan változtatták meg a zsidók a katolikus gondolkodást), Look magazin 1966. jan. 25-i száma
E. Michael Jones: Bea bíboros, a zsidók és a ‘Nostra Aetate’ a http://www.monarchieliga.de honlapról
Abraham Heschel rabbi: A lelkület akarom megtámadni http://mauricepinay.blogspot.hu/2007/12/vatican-ii-kabbalist-sage-rabbi-abraham.html

Link

Hozzászólások

254 #1 mujko
- 2016-04-05 11:56
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=T2tkqcxVRms[/movie]
Mondom néktek .
131 #2 lalapapa
- 2016-04-05 13:11
Akkor belolle semmi jo nem volt meg nem is lesz
csak megy a verszivas
kihasznalas sot meg szopatas,
es az atbaszszasok sorozata,
az emberiseg hullyitese,
irtasa es meg alazasa,
de gondolom mas meg tobbet is ir oda

s_ezt-ni
254 #3 mujko
- 2016-04-06 09:46
Mi is az locsolkodás ?
Locsolkodás - sátánista rituálé?
2016. március 28. - pécsirejtélyek
Mindenki ismeri ezt a magyar hagyományt. Húsvét másnapján a fiúk felkerekednek, és bekopogtatnak minden házhoz, hogy az ott élõ nõket és lányokat lelocsolják vízzel vagy kölnivel. Ez az ártatlannak tûnõ szertartás azonban borzalmas titkokat rejt.


A locsolkodást már a 14. században feljegyezték. Az akkoriban még vízbehányó hétfõként ismert hagyomány lényege az volt, hogy a lányokat itatóvályúkba dobják, ezzel is kimutatva, hogy melyik az erõsebb nem. A megalázott lányok ezután piros tojásokat adtak a férfiaknak.

Ez a furcsa szertartás tele van szimbolizmussal. Vizsgáljuk meg, ezeket a jeleket:

1.) Víz:

Minden vallásban fontos szerepet tölt be a víz. Jelképezheti magát a magzatvizet, tehát a születést, vagy a szentelt vizet, azaz a keresztelkedést. Ezen kívül természetesen a férfi nemi fluidumot is jelképezi. A vízbe vetés tehát nem csak egyszerûen a nõk megalázására szolgál, hanem felkészítés a sátánizmus befogadására, illetve a megtermékenyítés kezdete, mely terhesség gyümölcse az Antikrisztus lesz.

2.) Fiatal lányok:

A fiatal lányok mindig is a tisztaságot, erkölcsösséget jelképezték az idõk során. Ezek a tiszta nõk nagyon jó áldozatok voltak: vulkánokba lehet õket dobni, megenni a szívüket; ha rondák, megégetni, mint boszorkány stb. Minél fiatalabb a meglocsolt lány, annál jobban örül az Isten, hogy megtermékenyítheti. Mária például tizenkét évesen lett az Isten által megtermékenyítve. Az iszlám vallásban hasonló okokból vett el Mohamed próféta egy 9 éves lányt. Ez azt jelenti, hogy minden vallás fõ alakjai, és maguk az Istenek is pedofilok voltak.

3.) Piros tojás:

A hagyomány szerint amikor Jézust keresztre feszítették, egy nõ épp a piacról jött hazafelé egy kosár tojással, de leállt imádkozni a kereszt alá, és Jézus vére pirosra festette a tojásokat. Ez úgy hülyeség, ahogy van. A tojás a termékenység szimbóluma, pontosabban a petesejteket jelképezi. A piros szín a menstruációs vérre, a lányok elsõ vérzésére utal, ami azt jelzi, hogy megértek a megtermékenyítésre.

Konklúzió:

A locsolkodás a termékeny lányok felkészítése az Antikrisztus kihordására, de a sátán legalább nem pedofil, megvárja az elsõ vérzést.
27 #4 etele
- 2016-04-06 11:16
mujko! :)
Hol az igazság mostanában...?
http://spiriteve....r.html?m=1
s_Laptop s_kot
254 #5 mujko
- 2016-04-06 11:45
Végül is benne van a nevében Hús-vét tehát vét .Krisztus hús és vér Íme az ember mindannyian húsok és vérek vagyunk .
De nem a hús ha nem a vér határoza meg a tudatott .
4 #6 Posta Imre
- 2016-04-06 12:12
Most nem gyalogolok bele...pedig lehetne. A locsolás-lõcsölés...megmerítés. megkörösztölés, víz általi megtisztítás. Ezt összehozták Jézussal, az "politika".

Mujkó, a hús-vét = hús-tév...ami lehetne a "hús tévedése" is, ami ugye a lélek felé terelne, de így nem a szaporodás a lényeg, de anélkül meg már nem is volnánk és aztán meg szaporodni tényleg jó.s_grat
3 #7 Enid
- 2016-04-06 12:53
A veet, az az elvetest/ nelkulozest jelenti szerintem. De egy jo fustolt csulokkel is meg lehet kiserelni a tisztitast.

A zsinat e resze csutakolta le a nyakasokru Jezus meggyilkolasanak bunet. Aki - szerintuk - egyebkent is onkent es danolva ballagott a helyszinre.
Tovabba a "Mi idonk" es nem (ravaszul) 'korunk' egyertelmuen megmutatja KIKnek hajtott fejet a tudomany, es ki huzta fol eloszor az or(r)at... mondjuk a templomtornyokra.
2 #8 gerry
- 2016-04-06 14:35
mujko vs. etele = etele nyert! s_grat

enid füstölt csülke tökéletes a magyaros lélek tisztításához!s_pompom


...de hová tünt el a nyuszi? :|
s_kukk
4 #9 Posta Imre
- 2016-04-07 07:56
Döbbenetes adat: a papok fele megszegi a cölibátust


Döbbenetes adat: a papok fele megszegi a cölibátust
Szõnyi Szilárd / 2016.04.06., szerda 19:00 /

Döbbenetes adat: a papok fele megszegi a cölibátust

Ismét maguk álltak a nyilvánosság elé a pannonhalmi bencések a tavaly kirobbant gyermekmolesztálási ügy fejleményeivel. Amint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, ezzel a jéghegy csúcsa hazánkban is olvadásnak indult – de a papok hat százaléka tényleg szexuális bántalmazó, és felük megszegi a cölibátust? http://valasz.hu/...ust-117992

Húsvét érdekel még valakit?

"Szépvolt fiuk.Ennyi hülyeséget. -A római birodalom területén a Római naptár voltj érvényben.
Minden nép ehhez igazitotta ünnepeit dátumait.= Március 21 római ujév elsõ napja.
Márciuc 21 utáni elsõ holdtölte utáni 1.vasátnap Ez õs germán ünnep volt.Ez Ostern.= Ostara istennõ napja - a tavasz ünnepe.
Mint köztudott az egyház minden õsi ünnepbe beletolta mocskos pofáját.A húsvét ünnep egy csomó népnél egész mást jelent.Alapjában semmi köze se nyulhoz,se tojáshoz,se menstruáciohoz,se zsidóhoz,se Jézushoz.Ma is Julius Ceasare naptárját használjuk.!!.Csak Gergely pápa igazitott a számitásán.
Az ünnep,még rómánál is régebbi.

Minden népnél más hagyomány kötõdik hozzá.Egy se igaz,csak elterjedt.
De mind esküdözik saját hülyeségére.Biztos találunk olyan népet is ahol ahol ez a nap a "kenetlen kocsikerék kenésének elsõ napja.!!".


Be szép is volna,ha az elsõ nyilt leszállású földönkivüli ürhajó ekkor érkezne.-Nagy szarba lennének.- leváltják Jézust.!!???.

Poimnak Húsvét - bringakerék csapágyak kenésének elsõ napja.
Verusnak Húsvét.Elõtte egy héttel tavaszi nagytakaritás(bolondokháza a családnak.Ablakokat is lemosni.!!.

Meg a többinek.- dec.21 napforduló,,márc 21 napéj egyenlõség.
Jézus augusztusban született.A tizparancsolat meg 3000 évvel a zsidóhordák elõtt is szerepel egyiptomi tekercseken.
Azóta nagyot fejlõdtünk.pl ma -1 millioszor annyi hülye van mint akkoriban.A régiek ennyirõl csak álmodhattak."
267 #10 Perle
- 2016-04-09 22:45
Egy orosz fickónak börtönbüntetés néz ki azrt, mert nyilvánosan tagadta az Isten létezését. A bibliát zsidó mesegyüjteménynek nevezte.
Hiába hivatkozott Gagarinra, aki a Föld megkerülése után kijelentette, hogy ott fenn nem találkozott egyetlen Istennel sem.
http://www.nbcnew...od-n530111
Ugyanezt állította az én nagyapám is, aki az I. vh. szuronyrohama közben nézett szét Isten után, de sehol sem látta õt..

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.58 másodperc
2,795,033 egyedi látogató