Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az oroszok szerint Washington nukleáris fegyvereket telepít Romániába

TechnikaIzrael már rég betelepítette, de ezt az orosz pont tudja. Képtelenségnek nevezte a Pentagon azt a oroszországi állítást, miszerint az Amerikai Egyesült Államok nukleáris fegyvereket készül telepíteni a romániai deveselui katonai bázisra.

Orosz nemzetbiztonsági illetékesek az elmúlt napokban azt állították, hogy Oroszország elrettentésére atomtöltetû rakétákat telepítünk a romániai katonai bázisunkra. Ez nonszensz. Elutasítjuk ezeket a kijelentéseket – mondta az amerikai védelmi minisztérium vezetõ tisztségviselõje, Brian McKeont.

A deveselui bázisra az amerikai rakétavédelmi rendszer részeként elfogórakétákat telepített az amerikai hadsereg. A rendszer már mûködõképes. Washington többször is hangsúlyozta, hogy az

"Aegis Ashore rakétaelfogó a földrészen kívüli fenyegetések ellen védi Európát, és nem is alkalmas arra, hogy Oroszországot fenyegesse."

A rendszer mûködését ebben a videóban mutatja be a gyártó Lockheed Martin:

Moszkva többször is fenyegetõen foglalt állást az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai jelenléte ellen. Azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a lépéssel megszegte a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták Európából való kivonásáról 1987-ben megkötött szerzõdést - írja a maszol.ro.
Link

Hozzaszolasok

120 #1 Vakeger
- 2016. April 16. 06:55:44
Jó szövetségesek! Az "Aberrált Egybesült Állatok"-nak pont megfelelõ. Még szerencse, hogy az árulókat az aktuális szövetséges is megveti. Vajon meddig lehet még hintázni?
33 #2 vizilo
- 2016. April 16. 08:29:05
Ujabb orosz celpont lesz Bocskor-orszag nem gond !
154 #3 kakas
- 2016. April 16. 09:10:57
33.media.tumblr.com/8336c351143590756026b69136491e4f/tumblr_mzeoan0s7Q1qcvdpbo1_400.gif
4 #4 Posta Imre
- 2016. April 16. 17:23:04
Csapásmérõk a Baltikumban
Hadipotenciál és orosz félelmek a légi-tengeri incidens hátterében

Az újságok címlapjai az elmúlt napokban tele voltak a Balti-tengeren, Oroszországtól néhány tucat kilométerre gyakorlatozó amerikai hadihajó, a USS Donald Cook feletti „agresszív” orosz átrepülések képeivel. A történtek információs hadviselési jelentõségén túlmenõen kevés szó esik az iráni rakéták elleni védekezés indokával állandó jelleggel Európába telepített Arleigh Burke rombolók jelentõs harci – köztük stratégiai csapásmérési – lehetõségeirõl.

Egyértelmû, hogy a hétfõi és keddi manõvereik során az orosz balti flotta fegyvertelen Szu–24-esei rendkívül közel merészkedtek az amerikai hajóhoz, melynek fedélzetén ráadásul éppen ott gyakorlatozott a lengyel haditengerészet egyik SH–2-es helikoptere is. Az amerikaiak szerint a Cook felépítményét egy esetben alig kilenc (!) méterrel elkerülõ Szuhoj bombázók repülése szöges ellentétben állt azzal az 1970-ben, még a Szovjetunió idejében kötött megállapodással, mely a világ tengerein és légterében találkozó repülõgépek és hajók közötti incidenseket megelõzni hivatott. A katonai-geopolitikai kontextus nélkül igazi régimódi és kockázatos repülõs vagánykodásról van szó, melyért ha a pilóták saját repülõterük tornya – valószínûleg a 4. gárdaezred kalinyingrádi otthonáról, Csernjahovszkról van szó – mellett követnék el, automatikusan letiltásban részesülnének.

Harci gépek és hadihajók esetében azonban még a legártalmatlanabbnak tûnõ szituációkban is van politikai környezet, hát még a mai, hidegháborút idézõ NATO–orosz szembenállás idején. A Nyugat jelentõs katonai-gazdasági fölényével szemben Moszkva már többször kinyilatkoztatta, hogy aszimmetrikus válasszal él, azaz nem paritásra törõ fegyverkezési versennyel, melybe a Szovjetunió belebukott.

A Szuhojok rácsapásai, és más hasonló akciók kizárólag a nyugati közvélemény tévéképernyõire kerülést, azaz a kommunikációs-információs hadviselési célt szolgálják, demonstrálva, hogy Oroszország katonailag erõs és meglepetésszerûen, a játékszabályokat felrúgva is képes cselekedni. Nem mellékesen arra is emlékeztetik az európai polgárokat, hogy kalinyingrádi partjaiktól néhány tucat kilométerre minden joguk megvan figyelemmel követni egy amerikai hadihajót, mely az Egyesült Államok felségvizeitõl mintegy hétezer kilométerre volt az incidens pillanatában. Arról nem is beszélve, hogy a Cookot és az Arleigh Burke hajóosztályba tartozó három másik rombolót 2014-tõl hivatalosan azért telepítették a spanyolországi Rota kikötõjébe, hogy rakétavédelmi rendszerével oltalmazza Európát és az Egyesült Államokat az iráni ballisztikus rakéták támadásától – igaz, haditechnikai szakértõi konszenzus szerint a perzsa állam fegyverei jelenleg legfeljebb ha Bulgáriát érhetnék el. Az pedig nyilvánvaló, hogy fegyvertelen gépekkel szemben, békeidõben – látványos akrobatika ide vagy oda – semmilyen alapja nincs John Kerry amerikai külügyminiszter kijelentésének, miszerint a hajónak jogában állt volna lelõni a Szuhojokat. Az érvényben lévõ harcérintkezési szabályok az elsõ támadó lövések eldörrenéséig tiltják a fegyverhasználatot, ilyenre pedig nem került sor.

De érdemes a valós katonai szempontokat is figyelembe venni. Egy Szu–24-es háborús harceljárás szerint vízközelben, radarárnyékban repül rá célpontjára, és indítja útnak több tucat kilométerrõl rakétáját, ami után azonmód kifordul, hogy elkerülje a hajó légvédelmét. Ebbõl is nyilvánvaló, hogy az oroszok nem támadni, hanem fotózkodni akartak. Ami viszont az Arleigh Burke osztályú, AEGIS fegyverrendszerrel ellátott hajókat illeti, az európai telepítésük indokaként legtöbbet emlegetett SM–3-as elfogórakétáik mellett két további fegyvertípussal is fel vannak szerelve, melyek stratégiai karaktert kölcsönöznek nekik. Az egyik a mintegy 300 kilométer hatótávolságú SM–6-os légvédelmi rakéta, a másik pedig a Tomahawk csapásmérõ robotrepülõgép, mellyel 1700 kilométerre lévõ szárazföldi célpontokat támadhat. Úgy a Balti-, mint a Fekete-tengerrõl Oroszország európai területének legnagyobb részét, beleértve Moszkvát, elérhetik. Nukleáris fejrésszel felszerelt változatát ugyan hivatalosan kivonták a szolgálatból, de mivel leszerelési-ellenõrzési rezsim nem vonatkozott rá, s nem nagy feladat felszerelni a meglévõ robotrepülõgépeket, az orosz védelmi tervezõk potenciálisan stratégiai csapásmérõ eszközt is láthatnak benne.
Globsec Pozsonyban
Globsec Pozsonyban. Az Európát megcélzó terrorizmus, illetve az arra adható válaszok, a kontinensre irányuló migráció és más aktuális biztonsági kihívások voltak napirenden tegnap a pozsonyi Globsec fórumon. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a jelenlegi biztonsági helyzet összetettségére mutatott rá. – Három éve mondom, hogy a helyzet ma rosszabb, mint egy éve, több a problémánk, mint a megoldásunk – mondta. A lengyel külügyminiszter, Witold Waszczykowski úgy vélte, Oroszország veszélyesebb Európára, mint az Iszlám Állam. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt nyilatkozta: Európát a második világháború óta nem érték olyan súlyos biztonsági kihívások, mint most, és ezekre egységes és határozott választ kell adni. Simicskó István honvédelmi miniszter német kollégájával, Ursula von der Leyennel folytatott találkozóját úgy értékelte, hogy a korábbiakhoz képest a német politikusoknál is érzékelhetõ némi hangsúlyeltolódás a migrációval összefüggõen. (MN)http://mno.hu/kulfold/csapasmerok-a-b...an-1337862
4 #5 Posta Imre
- 2016. April 16. 17:43:17
Az orosz szuperhõs-filmben gépfegyveres medveember menti meg a világothttp://www.globoport.hu/157304/az-oro...a-vilagot/
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=IeGIa5HO37Y[/movie]

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=QsexZlh7ZgA[/movie]
118 #6 keepfargo
- 2016. April 16. 17:47:58
az orosz hírszerzés is megbízható (szokott lenni), meg az amerikai "bullshiting ability" (mellébeszélési képesség) is

ez az amihez értenek, így nyugodtak lehetünk; az info korrekt
4 #7 Posta Imre
- 2016. April 16. 18:06:59
Nagyot bakizott Putyin, a szóvivõje kért elnézést

Elnézést kért a Süddeutsche Zeitungtól pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje, amiért Vlagyimir Putyin orosz elnök az egy nappal korábbi televíziós fórumán tévesen nevezte meg a lap tulajdonosát.

Putyin csütörtökön arról beszélt, hogy az offshore-botrányt kirobbantó "panamai iratokat" elsõként ismertetõ Süddeutsche Zeitung a Goldman Sachs amerikai bank tulajdonát lépezõ médiaholding része. Ezzel támasztotta alá érvelését, amely szerint a botrány "megrendelõi" az Egyesült Államokban keresendõk.http://hvg.hu/vilag/20160415_nagyot_b...nezest#rss
154 #8 kakas
- 2016. April 16. 18:17:12
49.media.tumblr.com/adb6bb28f3c1b4649c3058abc5facd14/tumblr_o3afa05HGM1qh9nffo1_500.gif
267 #9 Perle
- 2016. April 17. 20:50:25
Mi van akkor, ha ezeket nukleáris fegyvereket a török bázisáról telepíti át? Nemrég volt arról szóló, hogy onnan el kell hozni, nincsenek biztoságosan tárolva és túl közl vabbak a háborús Szíria határához:
http://fas.org/blogs/security/2015/09...nsecurity/

http://www.romania-insider.com/us-amb...16/159560/
5 #10 kincses
- 2016. April 17. 21:29:05
- Azonnal parancsolom, hogy térjen ki! Ez a mi meghatározott útvonalunk! Én az USS Donald Cook vagyok! Azonnal térjenek ki!
- Sajnálattal közlöm, hogy nem térünk ki, és önnek kell kitérnie! Minél hamarabb!
- Ön nem vesz komolyan engem és az amerikai hadsereg erejét! Azonnal térjen ki! Én XYZTV tábornok vagyok és mindjárt lövetni fogom önöket! Azonnal térjenek ki!
- Sajnálattal közlöm, hogy nem térünk ki, és javaslom, hogy önök térjenek ki, de azonnal mert nagy baj lesz!
Kérem ne lövessen, mert nem térünk ki! Mi nagyon komolyan vesszük önöket! Mi a gibraltári világítótorony vagyunk!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.06 masodperc
296,768 egyedi latogato