Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Róháni: Irán megvéd a terrorizmustól és Izraeltõl

KülföldHa õ mondja! Most beszélték le Erdogánnal is a mérkõzést. Irán megvédi a muzulmán országokat a terrorizmussal és Izraellel szemben - jelentette ki vasárnap Haszan Róháni iráni elnök a hadsereg napjának alkalmából rendezett katonai parádén.


A perzsa állam veszély esetén védelmet nyújt a muzulmán országoknak a terrorizmussal és a cionizmussal szemben - mondta Róháni, és hozzátette, hogy csak akkor, ha az adott országok kérik a segítséget.

A páncélkocsik és rövid hatótávolságú rakéták mellett az Oroszországtól nemrég vásárolt Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket felvonultató eseményen az iráni államfõ hangsúlyozta:

Irán katonai ereje a védelmet és az elrettentést szolgálja, nem jelent fenyegetést az ország szomszédjaira.

Az Iszlám Együttmûködés Szervezete (OIC) élesen bírálta Iránt éves tanácskozásának pénteki zárónapján: az iszlám világ vezetõi azzal vádolták Teheránt, hogy továbbra is támogatja a terrorizmust, és beavatkozik a közel-keleti térség országainak ügyeibe.


Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tiltó határozatainak ellenére a perzsa állam folytatja - szakértõk szerint atomtöltet hordozására alkalmas - ballisztikus rakétáinak kísérleti kilövéseit.

Teherán következetesen azt állítja, hogy a rakétatesztek védelmi célokat szolgálnak.

Irán két közel-keleti fegyveres konfliktusban is érintett: a jemeni polgárháborúban a síita húszi lázadókat, míg Szíriában Bassár el-Aszad elnök hadseregét támogatja.

atv.hu / MTI
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016-04-17 16:49
Nyolc év után újra van légiközlekedés Párizsból Iránba

Nem volt zökkenõmentes az Air France teheráni járatának újraindítása.

Újraindította az Air France a Párizs és Teherán közti közvetlen légi járatát, amelyet 2008-ban az Irán elleni nemzetközi szankciók miatt függesztett fel. Az elsõ gép vasárnap 12 óra 24 perckor szállt fel a Charles de Gaulle nemzetközi repülõtérrõl, fedélzetén a francia közlekedési miniszterrel és egy vállalatok képviselõibõl álló delegációval.http://24.hu/kulf...ol-iranba/

Irán hivatalosan is bevetette reguláris hadseregét határain kívül

Most már a rendes, reguláris hadseregét is beveti Irán a szíriai polgárháborúban, annyira meg akar tenni mindent, hogy a hatalomban tartsa Basír al-Aszádot, írja a Financial Times. Aszád családja siíta, ami az állami vallás Iránban, ezért a hagyományos támogatás.http://444.hu/201...rain-kivul
267 #2 Perle
- 2016-04-17 23:13
Szép hely, jó hely Teherán, de ott is teher ám a gay francia légiutaskísérõ. Nem is mernek oda repülni.
Talán lesz elegendõ személyzet az Iránba tartó gépekre.s_olvas

http://www.queert...y-20160413

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.80 másodperc
3,393,165 egyedi látogató