Bejelentkezés
Röhrig: a holokausztot senki sem érti, de mindenkire vonatkozik
Holo-vona-glás, mert enélkül nem lenne nyilvánvaló a zsidó taknyolás. Azért Sándor Mária most jól bemutatta, mennyire is ostoba. A kirekesztés ma is fenyegetõ veszélyeire figyelmeztettek, valamint a keresztények és a zsidók összefogásának fontosságát hangsúlyozták az Élet menete rendezvény szónokai a budapesti Szent István-bazilika elõtti téren, vasárnap délután.
A rendezvény fõ szónoka Röhrig Géza színész, költõ, a Saul fia címû film fõszereplõje arról beszélt, hogy Auschwitz két tekintetben is végérvényesen módosította a normákat.
“
Egyrészt láthatóvá tette, mire vagyunk képesek egymással mi, emberek, mennyire és mennyien el tudunk aljasodni, másrészt, az is fájdalmasan egyértelmûvé vált, mi az, ami még belefér a Mennyei Atyának anélkül, hogy beavatkozna.
Elmozdult, örökre megváltozott az önmagunkról és a Jóistenrõl alkotott képünk. Auschwitz az a történelemben, ami a tudományban a relativitáselmélet. Senki nem érti, de mindenkire vonatkozik - mondta hozzá Röhrig Géza.
Az Élet menetét tizennegyedszer tartják meg, hogy a résztvevõk felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke elõtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett. A rendezvényen felszólalt Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete és Székely János katolikus püspök is.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. April 18. 06:10:54
- 2016. April 18. 07:32:57
- 2016. April 18. 09:07:34
- 2016. April 18. 11:38:23
- 2016. April 18. 13:58:10
- 2016. April 18. 18:35:50
- 2016. April 19. 07:49:09
- 2016. April 19. 20:34:09
- 2016. April 20. 06:32:54
- 2016. April 22. 15:07:36