Persze, hogy nem antiszemét, hanem mocskos zsidó-náci maffia banda kezében van, ahogy Magyarország, Németország....és a többi "nemzetállam is". „Ukrajna nem antiszemita”
Puff neki! Mivel az Ukrajna-ellenes orosz propaganda a kijevi rendszert következetesen a nacionalisták és antiszemiták kreatúrájának minõsíti, Porosenko elnök most azzal vágott vissza, hogy április 14-én – elsöprõ parlamenti többséggel – egy fiatal zsidó jogászt, bizonyos Volodimir Hrojszmant választatott meg miniszterelnöknek. Hrojszman nem azok közé tartozik, akikrõl „tudják”, hogy zsidó, hanem megvallottan az, ráadásul vallásgyakorló, szorgalmas templomjáró. Olyan ember ráadásul, akit szoros kapcsolatok fûznek Izraelhez. Ugyanakkor nehéz elhinni, hogy származás vagy vallás bármit szavatol is ahhoz, hogy Ukrajna velejéig korrupt, oligarchikus rendszerében gyökeres változás következzék be.
Kapcsolódó írásaink

Éledõben az antiszemitizmus?
A nemzetközi megfigyelõkre is lõnek Ukrajnában
Megvadult az oroszellenes cenzúra Kijevben is

A Verhovna Rada, az ukrán parlament a múlt kedden fogadta el Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök régóta esedékes lemondását. Jacenyuk, akit a 2012-es Majdan-forradalom segített hatalomra – akárcsak Porosenko elnököt – majdnem úgy lenullázta kezdeti népszerûségét, mint korábbi jótevõje, Juscsenko elnök, akinek kormányzása idején külügyminiszter is, parlamenti elnök is volt. Az elmúlt két évben az ukránok életszínvonala drámaian csökkent: minél lejjebb süllyedt a gazdasági teljesítmény, annál inkább romlott a nemzeti valuta és emelkedtek az árak. 2015-ben több mint 30 százalékkal csökkent az ország GDP-je, viszont 50 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Ukrajnát ma egy 17 milliárd dolláros IMF-program tartja a víz felszínén, illetve már az sem, mert a kifizetéseket az elvárt reformok miatt felfüggesztették. A Jacenyuk iránti bizalom egyébként azért is olvadt el, mert túl szoros kapcsolatokat ápolt a politikai pártokat kézben tartó oligarchákkal, fedezte a korrupciót, azaz a korrupt üzletembereket. Igaz, e tekintetben egyetlen korábbi elnöktõl vagy elõdjétõl se különbözött.

Lemondásának tényleges oka azonban másban vagy másban is keresendõ. Nem jött ki az elnökkel. Lévén olyan országról szó, ahol az elnöki és a kormányfõi hatáskörök voltaképp nincsenek szabályozva, Porosenko minél több hatáskört ragadott magához, Jacenyuk meg túl önfejû volt, és nem kellõképp irányítható. Meg szerintem ostoba is: ahogy délután vette az aktatáskáját és távozott hivatalából, nem vette észre, hogy az elnök a szó szoros értelmében átveszi a kormányzást; állandó vendége a fõügyész, aki közvetlenül tõle kap utasításokat, hogy kit szabad és kit nem szabad „bántani”. (Ismerõs?) Jacenyuk egyébként a maga összukrajnai Haza, majd Népfront pártjával egyáltalán nem volt gyönge politikus: még idén februárban is megnyert a parlamentben egy bizalmi szavazást, nem is óhajtott lemondani, csak akkor kényszerült rá, amikor szétesett a kormánykoalíció, és nem csak a Porosenko-párt (A Mi Ukrajnánk), más pártok is kihátráltak mögüle. Az elnök a „falakon kívül” szerette volna látni Jacenyukot, bár a sors iróniája, hogy az új miniszterelnök csak akkor tud hatalmon maradni, ha a két erõs pillér, a Porosenko- és a Jacenyuk-párt támogatja. Ami egyébként választásakor megtörtént, de nem ingyen, mert megint az a különös, csak Ukrajnára jellemzõ eset fordult elõ, hogy maga Jacenyuk lemondott, de az emberei ott vannak az új kormányban, a többi között az övék a belügyi tárca is. (Egyébként „névértéken” nem igaz, hogy Jacenyuk semmit se tett a reformokért. Õ hozta létre a korrupcióellenes országos hivatalt, amelynek nyomozóit Nyugaton képzik ki a testvérszervezetek, és kitûnõ fizetéseket kapnak. Átszervezte a rendõrséget, csúnyán megfaragta az energiaárak állami támogatását, részleges adóreformot léptetett életbe, lefektette a közigazgatási decentralizáció alapjait, elõrehaladást ért el a közoktatásban. Sajnálatos módon ami érintetlen maradt, az elsõsorban az igazságszolgáltatás, másodsorban a választási reform – csak az oligarchák által összeállított pártlistákra lehet szavazni, egyénekre nem –, harmadsorban az alkotmánymódosítás, ami a szakadár kelet-ukrajnai oroszoknak kedvezne.)
Fotó: EUROPRESS/AFP

Ugyancsak Ukrajnára jellemzõ, hogy szinte ugyanakkor, amikor Porosenko nyeregben érezhette magát, nyilvánosságra kerültek a panamai iratok, s ezekbõl kiderült: a „csokikirálynak” csúfolt elnök nem hogy nem adta el roppant tekintélyes vagyonát (dollármilliárdos természetesen), mint megválasztásakor ígérte, az az állítása sem igaz, hogy egy BVI nevû, általa létrehozott gondnok cégre bízta, mert bizony a vagyon a brit Virgin-szigeteken, az egyik legismertebb offshore-paradicsomban kötött ki. Még jellemzõbb, hogy az ukrán fõügyész hivatala nyomban nyilatkozatot adott ki: nyomát nem látják bûncselekménynek. Persze hogy nem.

Ha már elmondtuk, hogy mi az, ami Ukrajnában változatlan, el kell mondani azt is, hogy az igazságszolgáltatási-alkotmányjogi reformoknak nem Jacenyuk, hanem inkább maga az ugyancsak oligarcha Porosenko feküdt keresztbe. Megfigyelõk bizonyosra veszik, hogy az elnök nem lett volna képes Hrojszmant miniszterelnöknek jelölni és mögé óriási parlamenti támogatást összetrombitálni, ha nem egyezik ki legalább (a muszlim) Rinat Ahmetovval, az egykori donyecki iparbáróval, illetve (a zsidó) Ihor Kolomojszkijjal, akit ugyan leváltott dnyepropetrovszki kormányzói tisztébõl és önkéntes számûzetésbe kényszerített Svájcba, ám akinek 42 százalékos tulajdonrésze van a legnagyobb és az államnak 345 millió euró adóval tartozó ukrán olaj- és földgázcégben (Ukrnafta), plusz gyakorlatilag övé a legnagyobb hazai kereskedelmi bank (Privatbank). És saját képviselõcsoportja is van Újjászületés néven. Ahmetovot (a legsikeresebb ukrán futballklub, a Sahtar Doneck tulajdonosát) meg azért kellett megbékítenie, mert az õ bányáiból vásárolják a szenet az ukrán távhõszolgáltatók, és nem mindegy, milyen áron. Ahmetov eddig a Jacenyuk-párt fõszponzorának számított.

Ezekhez az emberekhez képest Ukrajna mindmáig legfiatalabb (38 éves) miniszterelnöke, tisztesség ne essék szólván, egy senki, de legalábbis (ma még) egy „kispályás”. Viszont van saját jogú politikai teljesítménye. Huszonévesen választották meg a 370 ezer lakosú Vinnyica polgármesterének, egy olyan város élére, ahol addig semmi se mûködött. Ma állítólag minden: nincsenek kátyúk, remek a tömegközlekedés, példaszerû a vasúti összeköttetés, a közvilágítás. És épült három kórház meg jórészt izraeli pénzbõl világszínvonalú diagnosztikai központ. (A Hrojszman család egyik fele Izraelben él.) Utóbbit maga Liberman izraeli külügyminiszter avatta fel. Hrojszman azt ígéri, ugyanolyan sikersztorit csinál egész Ukrajnából, mint hajdanán Vinnyicából. Na, ez a jövõ egyik nagy titka.

És nem véletlen, hogy Porosenko épp belõle csinált parlamenti elnököt, majd miniszterelnököt. Kettejük között már 2012-ben volt üzleti kapcsolat. Hogy, hogy nem, a mai elnök legnagyobb édesipari gyárát épp Vinnyicában építette fel, sok ezer munkahelyet teremtve. „Beszállt” annak a bizonyos diagnosztikai központnak az építésébe is. Kizárt, hogy Hrojszman ne lett volna hálás ezért.

Függetlenül attól, hogy a valóban antiszemita nyugat-ukrajnai ultranacionalisták és vérszomjas szélsõjobboldaliak mit gondolnak, Hrojszman kinevezésével Porosenko két legyet is ütött egy csapásra. Egyfelõl Izrael Ukrajna barátjának számít, izraelieknek gyakorlatilag tilos az immár orosz, az ukránoktól elcsatolt Krímmel (és a Krímben) üzletelniük. Másfelõl az ország tekintélyes létszámú zsidó közössége teljes mellel kiáll az új miniszterelnök mellett, mondván: megválasztása a legerõsebb érv amellett, hogy „Ukrajna nem antiszemita”.

Minthogy azonban a világ tele van furcsaságokkal, történjék végül említés arról, hogy egyetlenként az unió 28 tagországa közül Hollandia népe a minap egy referendumon elutasította az unió és Ukrajna között létrejött társulási szerzõdést. A részvétel ugyan alig lépte át a 30 százalékos érvényességi küszöböt, de akik szavaztak, majdnem kétharmaddal nyertek. Mozgatóik az úgynevezett euroszkeptikusok voltak, élükön a szabadságpárti, bevándorlásellenes Geert Wildersszel, aki amúgy Izrael legnagyobb híve. Még szerencse, hogy a népszavazási eredménynek nincs kötelezõ ereje, így az Európai Bizottság kitarthat amellett, hogy a 40 millió ukrán vízum nélkül utazhasson az unió tagországaiba. Ha ez megvalósul, visszamenõleg okafogyottá tesz minden magyar ügyeskedést, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség tagjai (meg azok az csalók, akik suttyomban illegális magyar állampolgárságot szereztek) a mi papírjainkkal mozogjanak szabadon az egész schengeni térségben.
Link