Bejelentkezés
Puskov: Politikailag rasszista a Nyugat
A Nyugat „politikai rasszizmusát” nyilvánítja ki, amikor lekezelõen viszonyul azokhoz az országokhoz, amelyek nem osztják az Amerika-központú világ értékeit – jelentette ki vasárnap a TVC orosz televíziós csatornának adott nyilatkozatában Alekszej Puskov, az orosz állami duma külügyi bizottságának elnöke.
„Azt mondják nekünk: na és ki áll a ti oldalatokon? Tudják, ez egyfajta nyugati politikai rasszizmus” – fogalmazott Puskov a moszkvai önkormányzat többségi tulajdonában lévõ országos csatornának.
A bizottsági elnök szerint Oroszországot nem csak Bolívia és Kuba támogatja, ahogy azt Nyugaton állítják.
„Elvileg az Amerika-központú világ ellen lép fel az emberiség nagyobbik része. Kína, India, Brazília, Latin-Amerika nagyobbik része és az arab világ is – nézzék csak meg Egyiptomot” – hangoztatta a képviselõ.
Megítélése szerint az Amerika-központú világ nem feltételezi egy olyan ország létezését, mint Oroszország. Azért mert az „problematikus”: nukleáris fegyverrel rendelkezik, hatalmas területtel és erõforrásokkal, valamint „függetlenségi potenciállal” rendelkezik. „Ez pedig nem illik bele az amerikai globális projektbe” – mondta Puskov.
Megfogalmazása szerint a Nyugatnak alanyokra van szüksége a világában, nem pedig olyan objektumokra, amelyek jelentõs mértékben függetlenek tõlük.
„Ezért, amikor azt mondjuk, hogy egy másfajta világrendért kell küzdenünk, nem egy Amerika-központúért, hanem valami másfajtáért, amelyben az érdekek egyensúlya érvényesül, akkor ténylegesen a nemzeti létezésünk és túlélésünk feltételeit biztosítjuk. De ezzel nagyon sok olyan országot vonzunk a saját oldalunkra, amelyek a közelmúltig nem játszottak vezetõ szerepet a politikában” – mondta a duma külügyi bizottságának elnöke.
Link

Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.