Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Tibor megint elvitték a 'rendõrök'

TanácsadásSzia! Tegnap reggel Tibort elvitték a rendõrök az Aradi utcába. Remélem hétfõn kiengedik. Üdvözöl:

A zsidó ügyészségi-bírósági vegzatúra egy prédája
bubó doki 8:22 (0 perce) címzett: Police; brfk; Nemzetbiztonsá.; Nemzetbiztonsá.; Kovács; bac.fou; bar.fou; bek.fou; baz.fou; cso.fou; fej.fou; fov.fou; gms.fou; hab.fou; hev.fou; jns.fou; kom.fou; kny.fou; MKLU; nog.fou; pes.fou; som.fou; sza.fou; tol.fou; vas.gou
Korábbi zsidó ügyészi-bírói nemzetbiztonsági feljelentésemmel együtt értelmezendõ. Meg akarjátok várni, amíg ténylegesen elkezdi valaki a tetves zsidóférgek eltaposását? Ideje lenne, ebben már régen nincs vita!

Posta Imre

Szia!
Március 9.-én a Központi Nyomozó Fõügyészségre kellett mennem, az idézés szerint "kihallgatásra" és "tanúként", de mire odaértem meghallgatás lett belõle és utólag a jegyzõkönyv kikérése után megtudhattam,hogy feljelentésem kiegészítését rendelték el. Érdekes helyzettel találtam magamat szembe, mert a meghallgatáson úgymond a helyiségben jelen volt még egy dr.Madej Réka nevû "szobatárs kolléga" is. Az eljáró ügyész dr.Bárány Sándor ezt természetesnek tarthatta,mert tõlem nem kérdezte meg,hogy hozzájárulok-e,ami többszörösen törvénytelen,mert kijelentettem,hogy a személyi adataim zárt kezelését kérem. Ezt nyílt provokációnak tekintettem és reagáltam is rá,csak nem úgy ahogyan azt várták volna. Az ügyész akkor zökkent ki a szerepébõl,amikor kijelentettem,hogy fontos feljelentéseket akarok tenni,konkrétan megjelölve azokat és rájött,hogy teljes egészében átlátom az ügyet. Azzal kezdtem,hogy feljelentést tettem a ceglédi Városi Ügyészség ellen,mert a Be 171.& (2) alapján a Btk 137.&-a szerint kellett volna eljárniuk hivatalos személyként a tudomásukra jutott bûncselekmények ügyében. Az általam kimásolt paragrafust elkezdtem olvasni és szóltam az ügyésznek,hogy odaadhatom neki, ha akarja lemásolhatja... Az ügyész ettõl izgalomba jött és azonnal a fénymásolóhoz sietett,ami "már megint nem mûködött"! Ezután azt mondta,hogy átviszi és lemásolja a másik szobában lévõ gépen...Jó tudni,hogy ma Magyarországon dr. és ügyész lehet valaki,ráadásul még központilag nyomis,akinek egy általánosan használt és ismert paragrafust kinyomtatva is meg kell ismernie! Az ügyész arca teljesen elborult és hangosan az ötvenes-hatvanas évek stílusában azt mondta,hogy csak az õ kérdéseire válaszolhatok,más nem érdekli. A meghallgatás végeztével jeleztem,hogy a jegyzõkönyvbõl másolatot kérek és megkérdeztem,hogy mennyi és milyen összegû illeték bélyeget vegyek hozzá.Ezt gyorsan el is intéztem és ismét felkísértek Bárány úrhoz,aki erõszakosan,durván sürgetve követelte,hogy azonnal írjam alá.Közöltem vele,hogy az ujjaim megfagytak és így nehezen tudok írni,de ettõl sem lett toleránsabb és mindenáron azt akarta,hogy elolvasás nélkül írjam alá,mert õt már várják.Ezt meg is tettem,de csak azért,mert az egész meghallgatás ideje alatt a telefonom hívó állapotban volt,így aztán Bárány úrnak meglepetést okoztam azzal,hogy más,mások is hallhatták a szobában történteket. Bárány úr azt mondta,hogy sietnie kell,mert már várnak rá,de amikor eljöttem,láttam,hogy a szobája üres volt! Ezután kimentem az épületbõl és elolvastam a jegyzõkönyvet,amiben nem volt benne az általam megtett feljelentés!
Helyette ez a mondat szerepel: "Ügyész átveszi a feljelentõ által hivatkozott iratot,és azt a jegyzõkönyvhöz csatolja mellékletként." Ekkor egybõl felhívtam az ügyészt és közöltem vele,hogy az általam tett feljelentést nem tartalmazza a jegyzõkönyv,mire azt válaszolta,hogy a mellékletet nem kértem és az plusz illetékbélyeg...Ezután otthon írtam egy feljelentés kiegészítést és azt elküldtem e-mailben az ügyészségnek 12.-én. 19.-én pedig meghatalmazással ellátva elküldtem az egyik fiamat,hogy a mellékletrõl másolatot kérjen és elõtte telefonon felhívtam Bárány urat is,aki azt mondta,hogy rendben. A fiamat már nem a portás fogadta,mint engem,hanem egy üvegablak mögötti hölgy,aki lebélyegezve visszaadta a meghatalmazást azzal indokolva,hogy a "kérelmet" a fõügyésznek kell "elbírálnia" és majd a megadott elérhetõségre jelezni fogják,hogy mikor lehet érte menni! A helyzet az,hogy a Központi Nyomozó Fõügyészség dr.Bárány Sándor nevû ügyésze bizonyíthatóan közokirat hamisítást követett el,valamint a meghallgatás is törvénytelen volt - kíváncsi lennék ki a valódi dr.Madej Réka,bár lehet,hogy azóta úgy igaziból Trebitschnére magyarosított - és a melléklet kiadásánál is törvénytelenül járt el.

Központi Nyomozó Fõügyészség

Feljelentés kiegészítés

A 2012.03.09.-i meghallgatásomon jegyzõkönyvben kijelentettem, hogy adataim zárt kezelését kérem. Az eljáró ügyész rögzítette, hogy a helyiségben jelen van még a munkáját végzõ szobatárs dr.Madej Réka ügyész. Gusztustalan, hogy egy magát ügyésznek nevezõ lény alapvetõ emberi jogaimat tiporja sárba, de mint az jól látható, ebben az ügyben a törvénytelen aljasság nem ismer határokat! A meghallgatási jegyzõkönyv végére írt: „Mást elmondani nem tudok, és nem is kívánok.” szintén hazugság, hiszen azzal kezdtem, hogy több feljelentést is akarok tenni, amit szándékosan, agresszív módon, törvénytelenül megakadályozott az ügyész.
Kérem, hogy jogszabályokkal indokolja meg, hogy miért nem tehetek egy meghallgatáson az ügy érdemében döntõ fontosságú feljelentéseket! Természetesen számítottam erre a gerinctelen hozzáállásra, ezért a telefonom a meghallgatás idejéig hívó állapotban volt, így aztán más, mások is hallották, hallhatták a szobában történteket!

Kérem szépen, talán Bárány úr is megérti, hogy egy magánvádas ügyben több mint 60 nap után meghallgatást tartani az törvénytelen és az arról készült jegyzõkönyv önmagában véve KÖZOKIRAT HAMISÍTÁS egyértelmû corpus delicti, ezért SZÁNDÉKOSAN nem küldött belõle dr.Márta Mária bírónõ, ráadásul még azt a jegyzõkönyvet is meghamisította. Ez TÉNY.
Ezt ragozni és errõl kérdezõsködni egy nyomozó ügyésznek, nos ritka bravúr,- egy teljes oldalt szánva erre és megtagadva tõlem a feljelentések megtételét - annak tudatában, hogy jeleztem fontos feljelentéseket akarok megtenni ! Emlékszem, amikor Márta Mária magyarázta Vannainak, hogy a november és a január között még ott van a december nevû hónap is …
Jeleztem, hogy tanú is van rá. Nos ez is egyszerû, csak olvasni kell tudni hozzá: a feleségem is ott volt és bizonyítja!
Feljelentést tettem a ceglédi városi ügyészség ellen – a Be.171.& -ának (2)bekezdése alapján kellett volna, eljárjon hivatalos személyként a Btk. 137 &-a szerint.
A Be.171 & (2) bekezdése szerint a hatóság tagja és a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bûncselekményt – ha az elkövetõ ismert, annak megjelölésével – feljelenteni.. Az ügyész, parancsolgató hangneme mögött az is szerepel, hogy a 13.B.99/2011 üggyel kapcsolatban sem tehettem feljelentést. Õ elintézte annyival, hogy „az a problémám, hogy jogtalanul indítottak ellenem és a feleségem ellen eljárást”. Nos a helyzet viszont az, hogy egy törvénytelenül indított eljárásban közokirat hamisításokat elkövetõ bírónõ, minden további jegyzõkönyve ugyanúgy közokirat hamisításnak számít, mert jogtalan, alaptalan. Tehát, a pontosság kedvéért ÖTSZÖRÖS KÖZOKIRAT HAMISÍTÁST követett el dr. Márta Mária. A Bárány úr által leírt sem fedi a valót, mert íme itt a három hamis közokirat száma: 13.B.99/2011/2 és 13.B.20/2011/6 kétszeresen, amely szintén corpus delicti, tehát konkrét bizonyíték az alaptalan, jogtalan törvénytelen közokirat hamisításon alapuló büntetõeljárás megindításához.

Ezen három esetben -13.B.99/2011/2 és 13.B.20/2011/6 kétszeresen - hamis vád miatt is feljelentem dr. Márta Máriát 233. &- a szerint a hatóság elõtt mást bûncselekmény elkövetésével hamisan vádol
(2) a büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetõeljárás indul.
Közokirat hamísítás esetében azonban már elképzelhetõ halmazati büntetés.
Ehhez kapcsolódik, az a tény is, hogy a polgári pert megnyertük, tehát a koholt vád megdõlt, ugyanis a bíróság elutasította Vannai József keresetét, tehát nem zaklattuk, hanem a jogosan nekünk járó pénz kifizetése és az ellopott cipõtartó, égõk, kulcsok stb miatt hívtuk fel, ez csak a helyi lapító ügyészségnek és dr. Márta Máriának „nem tûnt fel”, nem is tûnhetett, mert az egész ügy szándékosan lett kreálva! Megkérdezném, hogy ha bizonyítékuk lenne, akkor azzal miért nem támasztották alá a vádat? Ja, hogy koholt és csalás az egész? Igen, tudom. Várom továbbá az ügyészség és Márta Mária bírónõ véleményét Vannai József ezen mondatáról: „ Valamint zaklatott bennünket oda kûlte a fiát egy Skoda típusú személygépkocsival és majd mindenkit elütött a gyalogos járdán.” Hajrá! Bizonyítsanak! 2010. novemberétõl idáig nem tudták, de azért próbálják meg! Véleményem szerint Vannai József is kóros elmeállapotú, ez teljesen egyértelmû.
Az már egy másik dolog, hogy a polgári perben született végzést meghamisította Takácsné dr.Seres Sára bírónõ, mert azt írta, hogy a felperesnek, - alperes helyett,… - tehát Vannainak jár 53300 ft, miközben elutasította a keresetét…
Szándékosan osztották egyébként a polgári per egyik tárgyalását az infarktust kapott bírónõre, így akadályozva meg azt, hogy véleményünket elmondjuk,immár másodszor! Ezért, az ügyben szereplõ ceglédi ismeretlent, aki törvénytelenül, határidõn túl, a polgári perrel összekapcsolva, afféle Trójai falóként fogadta be a magánvádas feljelentést, és dr Márta Máriát öt rendbeli közokirat hamisítót, aki három rendbeli hamis vádat is elõterjesztett, - az hogy végtelenül inkorrekt lény az is bizonyítja,hogy a törvénytelen meghallgatásra három feljelentettbõl csak kettõt idézett be - valamint Takácsné dr.Seres Sárát egyszeres közokirat hamisítót, valamint a ceglédi ügyészséget is feljelentem Btk. 263/C & (1) Aki bûntettnek bûn szervezetben történõ elkövetésére felhív, ajánlkozik,vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, VAGY AZ ELKÖVETÉS ELÕSEGÍTÉSE CÉLJÁBÓLAZ EHHEZ SZÜKSÉGES VAGY EZT KÖNNYÍTÕ FELTÉTELEKET BIZTOSÍTJA, illetõleg a bûnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
A Btk. 137.& 8. pontja alapján a szándékosság egyértelmû és bizonyított, mindössze a felbujtó személye lehet kérdéses, de ez legyen a nyomozó ügyészség dolga. Vannai dicsekedett vele, hogy egy rendõr tábornok a rokona. Talán itt kellene kutakodni, de ez nem az én dolgom.

Feljelentést teszek azon ceglédi ismeretlen tettes ellen is aki Vannai József 2011.január 13.-án érkeztetett bélyegzõvel ellátott polgári peres ellentmondásához törvénytelenül, bûncselekményt elkövetve magánvádas feljelentést is befogadott , idézem: „ Rágalmazás, becsületsértés miatt tettem meg feljelentésemet.” írta Vannai József. A törvénytelenség nyilvánvaló, hiszen az általa írt feljelentésen ott a 2010. november 10.-i dátum, ami bizonyítja – corpus delicti - , hogy bõven meghaladta a törvényben elõírt 30 napot!

Végül egy kis ízelítõ a bennünket feljelentõ Vannai József élettársáról, akit Balika Jánosnénak hívnak. Azt már máshol is leírtam, hogy a családgondozótól tudjuk, hogy négy gyereke van, de egyiket sem nevelte fel. Íme a facebook lapja. Itt Vannai Józsenének nevezi magát.
Munkahelyek és tanulmányok: Belügy minisztérium bûnügyi osztályvezetõ
Fõiskola/egyetem: Rendõrtiszti Fõiskola … miközben valójában egy takarítónõ és egyértelmûen kóros elmeállapotú. Különösen cinikusnak tartom Bárány úr azon mondatát, hogy a ceglédi bíróságon tegyek panaszt a vezetõnél, azért mert a törvénytelen meghallgatásról készült hamisított közokiratot is törvénytelenül adták át 2012.február 06.-án.
Egy szintén közokirat hamisítónak tegyek panaszt? Aki szóba sem állt velem akkor, amikor pedig többek között azt akartam vele közölni, hogy a kisegítõ iskola szakvéleménye szerint Vannai fia potenciális gyilkos jelölt, ezért nyilvánították ön és közveszélyesnek. A családgondozótól tudjuk, hogy beszél az ujjához, picurkához és a hölgy szerint bármikor levághatja picurkát is…A kisegítõ iskola nevelõje szerint pedig az intézmény kollégiumából azért távolították el, mert hajnalban arra ébredtek a szobatársai, hogy egy nagykéssel állt az ajtóban…Takácsné dr.Seres Sárát mindez nem érdekelte, helyette volt bõr a pofáján azt mondani, hogy örüljek, hogy ezek beszámíthatók, mert akkor majd visszaperelhetem õket.
Kértem a helyi bíróságtól igazolást, hogy jártam nála, de megtagadták. Jelzem, hogy ezt is tudom hitelt érdemlõen nagyon közeli forrásból igazolni.

Cegléd, 2012 .március 12 Gyurkó Tibor Zoltán
· postaimre - 2012 03 20 ¦ 08:10:11 · 15 hozzászólás · 6009 megnyitás · Nyomtatás
Link

Hulladék zsidó 'ügyész, bíró, rendõr' ganéku-paca
címzett: Orbán; Police; brfk; katonai; Nemzetbiztonsá.; Nemzetbiztonsá.
Már egyszer tettem feljelentést ebben az ügyben is a tetves zsidaj ügyész - és rendõrseggeknek, de hát ez a Keresztes zsidó nem semmi kápó. Gyerekek, benneteket tényleg csak tûzzel vassal lehet megfékezni, úgy látom! Patkány zsidó horda, remélem hamarosan nem a jog mezején, hanem a hullaházban szemlézhetünk már benneteket! Úgy látom az alábbi felemlegetett nevek alapján, magyar nincs közte, ez mind egy szálig zsidó-féreg a javából.

Csak stílszerûen: Halál rátok!

Posta Imre



Köteles példányok


Szia!
Történetem összefoglalva bírói, ügyészi bûnbandáról szól, amelyben részt vesznek csont elmebetegek, persze egy rendõr tábornok rokonnal a háttérben és egy Fapadosnak nevezett csaló csapat, nagy összegre elkövetett csalás, vesztegetés és tíz közokirat hamisítás stb. Az egyik szereplõ a csökkent szellemi képességû Vannai József, aki fizetés nélkül távozott a lakásomból és még fel is jelentett. A feljelentést befogadó a ceglédi bíróságon közokirat hamisítást követett el, mert összevonta a polgári peres eljárást a magán vádas eljárással, ami önmagában is törvénytelen, de a magán vádas eljárás 30 napos határideje lejárt, sõt a hatvan napot is meghaladta. Megtévesztõ módon 1.-es és 2.-es jelzéssel látták el a Trójai falóként használt iratot és aljas módon csak egy példányt küldtek belõle, pedig a feleségemnek is kapnia kellett volna, de ezt is szándékosan tették. Corpus delicti 14021/ü/30828/201/2 a 2011.01.13.-i érkeztetés és a hivatkozott 2010.1110.-i dátum! Ezután a többszörösen alkalmatlan bírónõ, dr.Márta Mária - többek között mentálisan is alkalmatlan - öt rendbeli közokirat hamisítást követett el: 13.B.20/2011/5 duplán hamisítva, sõt maga a jegyzõkönyv önmagában véve közokirat hamisítás, mert alaptalan és törvénytelen! 13.B.20/2011/6-os számon és 13.B.99/2011-es számon kétszeresen. Utóbbi három esetben a hamis vád bûntettét is elkövette és mindezt bûnszövetségben. Vannai József fizetési meghagyást adott be ellenünk a monori közjegyzõnél, amit mi idõben kifogásoltunk és bizonyítékokkal alátámasztva megcáfoltunk! A bûnbanda újabb tagja Takácsné dr. Seres Sára a közben polgári peressé alakult eljárást egy beteg bírónõre osztotta ki, így a tárgyalás elmaradt, majd õ hozott ítéletet, amiben elutasította Vannai keresetét, ugyanakkor a jegyzõkönyvet meghamisította! Ez a közokirat hamisító bûnözõ is Monoron lakik, ráadásul õ a helyi bíróság elnöke! Aljas hamisításának a "jogerõre" emelkedése:1.P.20.014./2011/10. Cegléden tehát hét közokirat hamisítás történt, három rendbeli hamis vád és bûnszervezetben való elkövetés, amibe beletartozik a helyi kollaboráns ügyészség is. Megjegyezném, hogy a rendõr tábornok rokon nincs egyedül a szellemi fogyatékosságban, mert az egyik gyereke ön és közveszélyes, a másik zárt osztályon van, a harmadik szintén gyogyós és az élettársa is kóros elmeállapotú. Itt kapcsolódik a történethez a Fapadoskönyv.hu Kft , Farkas András, Béky Lóránd és Kõrössi P.József vezetésével, akik elktronikus kiadási jogot vásároltak attól a jogutódtól, akitõl én megvettem a papír alapú kiadás jogát, de mivel ez egy csaló banda, ezért törvénytelenül érdekeimet sértve könyv formájában is kiadták. A 22.P.22.290/2011/3 -as jegyzõkönynél a fapadosok megvesztegették az eljáró Kovaliczky Ágota bírónõt, aki Nasztvogel Katalin jegyzõkönyv vezetõvel egyetemben közokirat hamisítást követtek el, természetesen bûnszövetségben a fapadosokkal. A hamisítás lényege, hogy a fapadosok, alperesek ügyvédje azt mondta a tárgyaláson, hogy egyesével gyártják a könyveket és mindegyiknek külön ISBN száma van. Miután rájöttek, hogy ez hazugság, mivel én értek hozzá és közöltem, hogy akkor a kiadott könyveknek megfelelõen az elõírt köteles példányokat is be kell szolgáltatni, ami önmagában is kizárja azt, hogy valaki egyesével nyomtasson könyveket. Jelen esetben a fapadosok által kiadott honlapjukon szereplõ 1327 db könyv esetében 66 millió 350 ezer forintos csalást követtek el és 1327 corpus delicti bizonyítja mindezt! Ugyanakkor 6635 db köteles példánnyal is tartoznak az OSZK-nak! A csalás lényege a szokásos Trójai módszer, az elektronikus és a nyomtatott kiadásnak is külön ISBN számmal kellene rendelkeznie, de eme csaló banda csak egyet használ jogtalanul és törvénytelenül, viszont azt Barba trükként az online kiadvány nyomtatott példányaként jegyezteti be! Mindezt corpus delicti alátámasztja az OSZK részérõl Csirmazné Rezi Éva is aki a Fõvárosi bíróság megkeresésére válaszolva közli, hogy minden egyes a fapadosok által kiadott esetben törvénytelenül csak egy köteles példányt küldenek és azt is minden esetben jogtalanul fél évvel késõbb! Tehát a fapados csaló banda bûnlajstroma, nagy értékre elkövetett csalás bûnszövetségben Btk. 318. & (1) (2) a és c valamint bûnszervezetben elkövetett vesztegetés. Ezen kívül a törvényes jogutódokat is becsapják, mert az e-könyveknél ún. "láthatatlan" azonosítót alkalmaznak, ami abszurdum és a csalásuk corpus delictije, kizárja, hogy egy jogtulajdonos a láthatatlan azonosítóval ellátott letöltést ellenõrizze. Közben az általam perelt szerzõ törvényes jogutóda szerzõdés megszegése címén megszüntette a fapadosokkal a megállapodást - corpus delicti -, de eme becstelen bûnözõk - Farkas András, Béky Lóránd és Körössi P.József - a mai napig nem tartják be azt és törvénytelenül bitorolják a jogokat! Börtönbe velük! A két történet kapcsolódik az általam feljelentett ceglédi bûnbanda okán a Központi Nyomozó Fõügyészségen tett meghallgatásommal. Ott egy Bárány Sándor nevû ügyész bûnözõ meghamisította a jegyzõkönyvet a jegyzõkönyv vezetõ Freybergerné Kovács Teréz segítségével. Az, hogy ez a Bárány milyen hazug és elvetemült bûnözõ, jól mutatja, hogy a szobatársa, bizonyos Madej Réka is jelen volt az én beleegyezésem nélkül! Nemcsak a hívó állapotban lévõ telefonommal, de corpus delicti magával a jegyzõkönyvvel is tudom bizonyítani, hogy Bárány Sándor hazug, jellemtelen közokirat hamisító bûnözõ! A hülye ügyész lemásolt egy paragrafust, amit szándékosan adtam a kezébe és nemcsak a törvényhez tartozó információt tartalmaz! Akinek nincs annyi esze, hogy tudja, hogy hivatalos személyként hogyan kell eljárnia és nem ismeri a megfelelõ törvényt és "le kell másolnia" az egy idióta és nem ügyész nem mellesleg közokirat hamisító bûnözõ! A Bárány nevû közokirat hamisító bûnözõnek bûntársa is van egy Keresztes Imre nevû ügyész személyében.
Miután feljelentettem Bárány Sándort közokirat hamisításért és egyéb bûncselekmények elkövetése miatt, a címzetes fõbarom Keresztes válaszolt és azt írta aljas, hazug módon, hogy én kizárási kérelmet terjesztettem elõ! Ez többszörösen is hazugság, ugyanis a mellékletet elsõre nem adta át Bárány Sándor, ezért a fiamat meghatalmazással láttam el és elküldtem hozzá. Elõtte felhívtam és azt a választ kaptam, hogy rendben oda adja. De ismét hazudott ez a bûnözõ, mert "kérelemként" iktatták és azt mondták a fiamnak, hogy majd felhívják! Ismét hazudtak! A meghatalmazást a feleségem írta kézzel, ezért ha ezt használta a Kersztes nevû ügyész bûnözõ ún.kizárási kérelemként, akkor õ is közokirat hamisítást követett el! Ráadásul ez az idióta Kersztes gyanúsítottnak nevezett! Természetesen feljelentettem bûnpártolás miatt és megkérdeztem tõle, hogy mikor beszélt utoljára a pszichiáterével! A Bárány és a Keresztes nevû ügyész bûnözõk nevéhez fûzõdik az is, hogy eme két címeres gazember megtagadta a nyomozást a 66 millió háromszázötven ezres csalást elkövetõ Fapadosok ellen is, sõt egyértelmûen a Kovaliczky-Naszvogel közokirat hamisító páros és a csaló fapados bûnbanda mellé álltak! Ezt is okirattal corpus delicti tudom bizonyítani, hiszen a március 27.-én megtett feljelentésemre már 29.-én a fapados bûnbanda ún. elõkészítõ iratot nyújtott be és a nagyképû Farkas András ebben visszatér a meghamisított közokiratban elmondottakhoz annyiban, hogy kijelenti: "mely részben pontosítja az alperesi képviselõnek a tárgyaláson tett nyilatkozatát is"...
Farkas András itt ellentmond az õt az elsõ tárgyaláson képviselõ Medgyesi Andrásnak! Persze a közokirat hamisításról se feledkezzünk meg! A megbízói szerzõdés 4. pontjával akarják ezt a duplagondolt legalizálni, de egyértelmû, hogy egy visszadátumozott szerzõdésrõl van szó, hiszen Farka úrnak fél éve volt arra, hogy ügyvédet fogadjon és a tárgyalás elõtti napra dátumozott szerzõdés hamis, mert így akarja a hazugságaikat igazolni! "A Megbízott tájékoztatja a Megbízót, hogy az idõ rövidsége miatt az elsõ tárgyaláson szóban tudja elõterjeszteni a védekezést, de a további esetleges tárgyalások írásbeli elõkészítést igényelnek, amelyekhez a szakmai adatokat a Megbízónak kell szolgáltatnia." A fél év mellett azért a csaló banda vezetõjének Farkas Andrásnak azért arra volt ideje, hogy 3 könyv után két évre! -egy héttel a tárgyalás elõtt 13 ezret utaljon a súlyosan beteg,40%-os tüdõvel betegeskedõ jogutódnak! Ha másokkal is ezt mûvelik, akkor cirka 150 millióval rövidítik meg a jogutódokat! A két bûnözõ ügyész Bárány és Keresztes ismét színre lépnek, mert a kollaboráns szintén bûnözõ Legfelsõbb Ügyészség nekik továbbította a Keresztes ellen megtett feljelentésemet! Ez már az aljas ügyészi bûnözés teteje, hogy feljelentem a Keresztest és hozzá továbbítják a feljelentést! 1.Nyom.216/2012/16-I. számú határozatban ezen elme betegek ismételten kizárási kérelemrõl hazudoznak és "kijavítják" a gyanúsított szót feljelentõre, hogy tévesen jelölték meg a mondat alanyát és a kijavítás a határozat egyéb rendelkezéseit és indoklásait nem érinti. A fõbarom Keresztes neve van rá gépelve, de a "címzetes" elme beteg és a többi az nincs ráírva, viszont a közokirat hamisító ügyész bûnözõ Bárány írta alá és a dátum 2011.április 11 !
Ketrecbe velük!

2012.04.17. Gyurkó Tibor Zoltán
· postaimre - 2012 04 18 ¦ 13:16:40 · 8 hozzászólás · 4710 megnyitás · Nyomtatás
Link

Most visznek el a rendõrök Cegléden. KNYFÜ elõállítás.

2012. szeptember 04. 06:27:50 Tárgy!
Szia!
Most visznek el a rendõrök Cegléden. KNYFÜ elõállítás.
Tibi


Feladó: Tibor Zoltán Gyurkó
Dátum: 2012. szeptember 3. 11:47

Tárgy: Feljelentés az R.R.I.Ost Invest Handels- und Beteiligungs GmbH ellen Somogyváry Balázs részére is
Címzett: iroda@shopline.hu



Kedves Erika!

A továbbított levelemben a knyfou az Központi Nyomozó Fõügyészséget jelent, az nbh Nemzet Biztonsági Hivatalt, az a sok fou, azok a megyei Fõügyészségek, Legfõbb Ügyészség, Titkos szolgálatok stb. de a már elküldött leveleimben is megtalálhatják. A bubo dokit is elárulom, õ meg Posta Imre. Lehet, hogy majd beszél rólunk az utókor! A két farkas nagyon eltévedt, Ursula ölelte õket keblére...Õ meg már csak ilyen, szorít, mint a barna medve..
Sok sikert önöknek!

Gyurkó Tibor Zoltán


---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Tibor Zoltán Gyurkó
Dátum: 2012. szeptember 3. 11:21
Tárgy: Feljelentés
Címzett: iroda@shopline.hu


Kedves Erika!

A csatolt részben a GVH levelét olvashatja, melyben panaszként kezelik levelemet. De természetesen bejelentést is teszek a hivatalos forma nyomtatványt kitöltve! A NAV-nak is megy még pár levél, mert mostanra lett meg több bizonyíték! Egyenesen Vida Ildikónak fogom küldeni! A Fapados kft Farkas András vezetésével, melyet a Béky Lóránd vezette Print on demand kft üzemeltet bûnszervezetben 73 millió 700 ezres csalást követett el és szintén bûnszervezetben Farkas András rokona segítségével, aki Farkas Kornél a Központi Nyomozó Fõügyészség ügyésze, szintén bûnszervezetben megvesztegette a Fõvárosi Törvényszék bírónõjét Kovaliczky Ágotát és "mellesleg" két rendbeli közokirat meghamisításában is részt vett! Kötelességemnek tartottam minden Fapados partner tudomására hozni, hogy csalással, mindössze egyetlen egy ISBN számot használva és 3-4 formátumban árulják a könyveiket. Tömören, hogy ön is értse az "elektronikus kiadó" csak maszlag és nyomdájuk van nekik-e, vazze! Egyébként az egész kint van a neten: Feljelentés wolf ellen, megint , valamint Fõvárosi Törvényszék 36.P.22.290/2011/12 címmel megtalálja Posta Imre oldalán.
Remélem így már tisztább a kép!

Gyurkó Tibor Zoltán


Feladó: Tibor Zoltán Gyurkó
Dátum: 2012. augusztus 31. 17:06
Tárgy: Feljelentés
Címzett: TELEGDI.Reka@gvh.hu

Másolatot kap: bubó doki


Kedves Viktória!

Köszönöm, hogy foglalkozik a Fapadoskönyv kft és a Print on demand kft csalásával, tisztességtelen piaci magatartásával. Amit levele végén ajánlott, azt már régen megtettem, de miután a Fapadoskönyv kft vezetõjének Farkas Andrásnak a rokona a Központi Nyomozó Fõügyészség ügyésze Farkas Kornél, aki bûnszervezetben megvesztegette a Fõvárosi Törvényszék bírónõjét Kovaliczky Ágotát és gépelõnõjét Nasztvogel Katalint, és két rendbeli közokirat meghamisításában is részt vett és az új bíróné, bizonyos Brunnerné is csalással indított, úgy hogy még tárgyalást sem tartott, nos akkor beláthatja, hogy ezen a rögös úton vagyok már régóta. Képalkotáshoz ajánlom, hogy olvassa el a Feljelentés wolf ellen, megint és a Fõvárosi Törvényszék 36.P.22.290/2011/12 cikkeket Posta Imre oldalán. Ami az ügyészi utat illeti, ott a Központi Nyomozó Fõügyészségrõl még 3 ügyész követett el közokirat hamisításokat, mégpedig nem is keveset, név szerint Bárány Sándor, Kutron Katalin és az egyik fõhamisító, a fõnökük Keresztes Imre. A katonai ügyész Rádli Bélának két közokirat meghamisítása jött össze, amivel még az élbolyban sincs. Viszont ez a Rádli gyerek is elképesztõen aljas, mert a feljelentéseimet, "panaszként, mint "nem jogosulttól származótól valót" utasította el...és bizony jól olvassa, ahogy írom mindkét esetben a hamisító Rádli katonai gügyész létére a Központi Nyomozó Fõügyészség borítékjában küldte a leveleit...A Keresztes-Bárány hamisító duónak az egyik "legszebb"hamisítása az, amikor a Bárány ügyében a határozatot gépelve Keresztes jegyzi, ugyanakkor az aljas csaló Bárány írja alá, az õ róla szóló határozatot...és hogy még szebb legyen, 2012 helyett 2011-et hamisít! Látom, kedves Viktória, hogy ön is jogász, nos akkor most képzelje el, hogy ez az aljas közokirat hamisító Központi Nyomozó Fõügyészségi banda nem a 73 millió 700 ezres csalást elkövetõk után nyomoz, hanem a vesztegetõ rokonuk Farkas Kornél küldözget nekem idézéseket havonta, hogy "gyanúsítottként"ki akar hallgatni...ráadásul a hulladék bûnözõ minden esetben két és fél órát ír a papírra...Ezt a Farkas Kornélt a nyakánál fogva vezetõszíjon kellene lerángatni az ötödikrõl és a csaló banda többi tagjával bevágni 14 évre Hodorkovszkij mellé, ott aztán parádézhatnának... Alapból az összes megyei ügyészségnek és titkosszolgálatoknak stb. küldök minden levelet, nekem elhiheti elég szépen szoktam termelni. Az elmúlt két hétben az eljáróné bíróné Brunnerné legalább két kiló bizonyítékot kapott. Ha majd olvassa a cikkeket, akkor láthatja, hogy tõle mindig kérdezem, hogy : eljáróné bíróné csalóné Brunnerné, Alois Brunner náci háborús bûnös a rokona-é? A Központi Nyomozó Fõügyészség Bárány Sándor által arra a mérhetetlen aljasságra vetemedett, hogy két okiratokkal bizonyított feljelentésemet a megvesztegetett bírónõnek továbbította, "jegyzõkönyv kijavítása iránti kérelemként" értékelve, amit aztán a csaló bírónõ figyelembe sem vett, de a jegyzõkönyvbe azt hamisította, hogy "felolvasta". Ha elolvasta a cikkeket, akkor láthatja, hogy most jelentettem fel a bûnbanda többségi befolyással bíró "bécsi" tulajdonosuknak a kézbesítési megbízottját, mert az adott néven létezik ugyan egy cég, csak a cím sem stimmel, sõt mivel Incze András Péter úr megtagadta a választ ennek tisztázására, ezzel bizonyítja is, hogy itt is csalnak. Azt már csak futólag említem, hogy Cegléden is van hét rendbeli közokirat hamisítás, amit Kiss Ernõ dandártábornok elmebeteg rokonának az érdekében követtek el és egy "picit" ezért is törik magukat ezek a hamisító ügyészek. Azt már tudhatja, hogy Kiss Ernõ hova tud vizelni, de azt még nem, hogy a féltestvére fia ön és közveszélyes, a másik gyereke gumi szobás, a lánya kisegítõs, több szinten is - az ilyen "apák" gyakran élnek nemi életet a saját lányukkal, a kisegítõ iskola szerint, önre bízom, hogy a dandártábornok rokona a listán lehet-e - a felesége egy 16 éves kisegítõssel lépett le és ha még bírja, akkor mondom, hogy az élettársának négy gyereke van de egyiket sem nevelte fel...Na jó nem tartom fel, ez csak egy kis szösszenet! Levelét köszönöm, a "bécsi" cégnek elküldött levelemmel együtt továbbítom a NAV-nak, akiknek már írtam, de ismét van számukra anyagom, mert mostanra tudtam beszerezni az összes bizonyítékot a csalók ellen.

2012.08.31. Gyurkó Tibor Zoltán


---------- Továbbított levél ----------
Feladó:
Dátum: 2012. augusztus 31. 13:01
Tárgy: Re: Feljelentés
Címzett: Tibor Zoltán Gyurkó





TELEGDI Réka Viktória
Gazdasági Versenyhivatal
Ügyfélszolgálati Iroda
-------------------------------------
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8851
email: TELEGDI.Reka@gvh.hu
-------------------------------------
http://www.gvh.hu
TELEGDI, Réka Viktória (Ms.)
Gazdasagi Versenyhivatal (GVH)
Hungarian Competition Authority
Customer Service Section
-------------------------------------
address: HUNGARY H-1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
mailing address: H-1245 Budapest, 5. Pf. 1036
phone: (+36-1) 472-8851
email: TELEGDI.Reka@gvh.hu
-------------------------------------
http://www.gvh.hu

Kedves Réka!

Elnézését kérem, hogy felcseréltem a nevét és a Viktóriát elõre vettem, de gyõzelem, mert felismertem. Vagy éppen heuréka, mert meg lett találva. Szeretném ha ezen levelem a Gazdasági Verseny Hivatalnál is emléket állítana eme csaló fapados bandának!
A fapados kft-s print on demandes rokon Farkas Kornél a Központi Nyomozó Fõügyészség ügyésze bûnszervezetben vesztegette meg a Fõvárosi Törvényszék bírónõjét Kovaliczky Ágotát és gépelõnõjét Nasztvogel Katalint. Miközben rokona Farkas András elõkészítõ iratában leírva kijelenti a bíróságnak, hogy õk csak néhány példányban állítanak elõ könyveket és nincs sem birtokukban, sem pedig a raktárukban könyv, mert ez esetben csak a kiadó létezik a megfogható könyvek nélkül... Ugyanakkor a mellékelt kép szerint a raktárban készítenek vele interjút 6-700 db könyvvel a háta mögött...
Magánügy mondhatnánk, ha önmaga kielégítésére fotóztatná magát a raktáros, de mindezt kiteszi az internetre, ami már nemcsak az általuk megszegett törvényekkel, de a józan ésszel sem határos!
Remélem, hogy ezen mellékelt írásom is odaver, na akkor puff én beszéltem!

2012.09.03 Gyurkó Tibor Zoltán



---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Tibor Zoltán Gyurkó
Dátum: 2012. augusztus 10. 8:48
Tárgy: dr.Polt Péter Legfõbb Ügyész részére
Címzett: info@mku.hu
Másolatot kap: bubó doki


dr.Polt Péter Legfõbb Ügyész részére

Tisztelt Ügyész úr

Arra kérem önt, hogy a napokban a Fõvárosi Törvényszékhez eljuttatott közel egy kilónyi papír bizonyítékot, ha lesz ideje nézze át és vegye figyelembe, hogy az ügyhöz kapcsolódik még számtalan okirattal bizonyított bírói és ügyészi bûncselekmény, amit a Központi Bûnüldözési Igazgatóság egykori dandártábornokának az elmebeteg, idióta rokonának Vannai Józsefnek az érdekében követtek el a Központi Nyomozó Fõügyészség vezetõje, Keresztes Imre és társai Bárány Sándor, Kutron Katalin, no meg a katonai ügyész Rádli Béla és a ceglédi bírónõk Márta Mária, Takácsné Seres Sára. Farkas Kornél a Fapados kft, Print on demand kft csalói érdekében vesztegette meg Kovaliczky Ágotát és közremûködött két rendbeli közokirat meghamisításában. Na és ki ne hagyjam azt a közokirat hamisítást sem, amit a Keresztes Imre a Farkas Kornéllal együtt követett el, melyben az ügyész kijelenti, hogy Farkas András nevû rokonáról nincs tudomása, de amikor arról kérdezem, hogy a Fapados Farkas András rokona-e, akkor is kuka marad a hulladék hamisító! Pontosan ezért szólítottam fel dr.Brunnerné elõtt a Fapados Farkas Andrást, hogy nyilatkozzon büntetõjogi felelõssége teljes tudatában, hogy rokona-e a Központi Nyomozó Fõügyészség ügyésze Farkas Kornél! Így már csak össze kell hasonlítanom a nyilatkozataikat a valósággal és ön pedig küldheti õket a börtönbe! A Központi Nyomozó Fõügyészség két közokirat hamisító ügyészének határozatát mellékeltem.
Ez a Keresztes is állandóan hazudik - és nem mellesleg még hamisít is -, már akkora orra nõtt, hogy simán felvehetné a Pinokkió nevet! Ezennel kijelentem önnek ügyész úr, hogy a létezõ sok száz Farkas András közül, csak a Fapados csalót ismerem, azt is csak ezen ügy folytán és a mellékelt internetrõl származó fotóról! Ami egyébként önmagában is perdöntõ bizonyíték! Felhívom még a figyelmét ügyész úr, hogy felszólítottam Brunnerné bírónét, hogy nyilatkozzon, hogy Alois Brunner náci háborús bûnös rokona-e! Ajánlom még önnek is a Feljelentés wolf ellen, megint címû cikket, amit megtalál Posta Imre oldalán! Önnek is javaslom, hogy az ügyben eljáró csaló, vesztegetõ, közokirat hamisítók mentális szakvizsgálatát Imre végezze el! Remélem azt ön is belátja, hogy egyre "olajozottabb" ez rendõri,bírói,ügyészi bûnszervezet és a fejétõl már régóta sokkal büdösebb a hal, amit bízom benne ön is hall! Ma már számtalan újságban olvasható, hogy az NBH és a KBH, pártok, politikusok is benne vannak az olajos maffiában, mely a legnagyobb hazai bûnszervezet és több száz gyilkosság elkövetése tapad a kezükhöz! A Központi Nyomozó Fõügyészség bûnözõ ügyészei engem akarnak "gyanúsítottként" kihallgatni, miközben a fentebb említett bûncselekményeket okirattal is alátámasztva tudom rájuk bizonyítani!
Orbán maffiamentesítené a titkosszolgálatot?
Ügyész úr!
Ezen bûnözõk "rágalmazás" vétsége miatt akarnak két és fél óra erejéig beszélni velem! Szabó János és Horváth István Hajógyári-szigeten meggyilkolt rendõrök ügyében pedig csak kussolnak, miként Kuzma Mihály és a többi meggyilkolt ügyében is! Kérem tegyen róla, hogy a bûnszervezetben vesztegetõ és bûnszervezetben közokiratot hamisítók ne lehessenek a Központi Nyomozó Fõügyészség tagjai és menjenek a börtönbe!

2012.08.10. Gyurkó Tibor Zoltán


Fõvárosi Törvényszék
36.P.22.290/2011/12.

Közlöm a bírósággal, hogy levelet küldtem az R.R.I.Ost Invest Handels- und Beteiligungs GmbH AT-1010 Wien, Eslinggasse 21.nevû kft képviselõjének Incze András Péter úrnak, melyben tájékoztattam, hogy feljelentést tettem az említett cég ellen csalás bûntette miatt és felszólítottam a bécsi céget, hogy nyilatkozzanak arról, hogy az e-cégjegyzék által megadott Esslinggasse 21 cím valós-e. Ugyanis az internetes keresõ az adott kft címeként az Esslinggasse 2-t jelöli meg, egyúttal megkérdeztem, hogy van-e mondanivalójuk a Print on demand kft-nél pont a május 22.-i tárgyalás körül bekövetkezett változásokról.
A levelet mellékeltem. Szintén csatoltam azt a feljelentést, amit Kovaliczky Ágota és Nasztvogel katalin és a Fapadosok ellen tettem 2012.05.16.-án, hogy dr.Brunnerné is képben legyen. E-mailben az összes megyei ügyészségnek, titkos szolgálatoknak stb. elküldtem, egyben felhívom Brunnerné figyelmét, hogy súlyos és bizonyított bûncselekményekrõl lesz a továbbiakban szó, ezért hivatalos személyként kötelessége a Be.171 &-ának (2) alapján kell eljárjon a Btk 137.&-a szerint!
Ismételten bizonyítom, hogy az alperes, Farkas András Fapados raktáros és összekötõ második elõkészítõ iratának mellékletét az internetrõl másolta. Lemásoltam én is a 7.ISBN a kérésre nyomtatott (print on demand) kiadványokon címû részt és dedikáltam is! Megjegyezném, hogy eme másolat p-o-d kiadványok könyv formátumú nyomtatására vonatkozik és csak néhány példány kiadásáról szól!

"A „print-on-demand” kiadványt a vásárló megrendelésére nyomtatják és kötik. Ilyen esetekben
rendszerint csak néhány példányt rendelnek, olyan kiadványokból, amelyek egyébként nem
kaphatók, mert nagy példányszámú megjelenésük nem lenne gazdaságos.
A „print -on-demand” nem tévesztendõ össze a kis példányszámban megjelenõ kiadvánnyal, amikor
a példányokat elõre elkészítik, raktározzák, majd ebbõl teljesítik a beérkezõ megrendeléseket.
Ebben az esetben van raktárkészlet, még ha kicsi is; a „print-on-demand” kiadásnál viszont
egyáltalán nincs raktárkészlet."

A csaló Fapados raktáros összekötõ ezt úgy akarta beállítani, a bíróságot megtéveszteni akarván, mintha ez az OSZK állásfoglalását tükrözné, pedig ilyet még az óvodások is tudnak nyomtatni! A néhány példány és az "ebben az esetben nincs raktárkészlet", az elõzõ levelemben csatolt fénykép alapján nevetséges, mert a képen látszó két polcon összesen nyolc fakkban kb.6-700 db könyv volt a felvétel idején. Múltkor bizonyítottam, hogy a bal felsõ polcon egy kiadványból több, mint 50 db látható. Ugyanezen a polcon a már említett bordó könyvek mögött is van két minimum 20-20 db-os könyv rakat, mindkettõ kék színû. Az íróasztal az alsó két polcot takarja, de a raktáros termetes növése sem tudja megakadályozni, hogy a két látható polcon lévõ könyveket észrevehessük! Ezt nagyon ajánlanám dr.Brunnernénak is! Szóval amikor azt mondja a Fapados raktáros, hogy "hiszen a p-o-d kiadásnál egyáltalán nincs raktárkészlet" , szokásához híven ismét hazudik és még alá sem írta! Ezen hazugságát szó szerint a II.elõkészítõ iratából másoltam! A Fapadosok elsõ elõkészítõ irata bemutatja, hogyan csalnak.
"Létre hoz egy "file"-t, amely a kiadványt tartalmazza. A szerkesztési folyamat során megigényli az OSZK-tól az ISBN számot, amelyet az meg is ad elektronikus úton. Az alperes ezt követõen egy példányban kinyomtatja a mûvet, amely már tartalmazza az ISBN számot és megküldi az OSZK-nak, mint kötelespéldányt." Egy "file"-re csak elektronikus ISBN-t lehetne kérni, de a csaló Fapados banda, ezt nem veszi figyelembe és a raktáros ismét okirattal bizonyítottan hazudik, mert nemcsak a Kazohinia esetében, hanem minden általuk kiadott könyv esetében fél évvel késõbb viszik a köteles példányt és szabálytalanul, csalva nyomtatott formátumban! Brunnerné kedvéért ismét ide másolom a raktáros elsõ elõkészítõ iratát:
"Az alperesi álláspont szerint a hagyományos könyv olyan termék, amely hagyományos nyomdai technikával, egyszerre nagy mennyiségben, konkrét vevõ jelentkezése nélkül, a kiadó saját kockázatra valamint fõként hagyományos bolti terjesztést megcélozva készül.Ebben az esetben egy "fogható" terméket létrehozó kiadó mûködik, amely raktárra majd onnan való értékesítésre készíti az elõre meghatározott darabszámú könyveket.
Ezzel szemben az alperes által is forgalmazott elektronikus könyv az egy digitalizált termék, amely egyedileg jön létre, a forgalmazása a konkrét vevõi igényt elégíti ki, a "raktárban" nincs papír alapú megjelenése, hiszen csak egy számítógépes termék. A konkrét vevõ megvásárolhatja a saját számítógépére való egyszeri kinyomtathatóságának a jogát.Ebben az esetben csak a kiadó létezik, a megfogható könyvek nélkül.
Az alperes ezen felfogását tükrözi teljes mértékben a már hivatkozott kiadói szerzõdés. Az alperes a digitalizált formában való megjelenésre vonatkozó jogokat vásárolta meg és ennek megfelelõen végzi tevékenységét.Az alperes ennek megfelelõen nem sérti meg a felperesnek a fent jellemzett hagyományos könyvkiadásra vonatkozó jogait." A Fapados raktáros arról nem beszél, hogy hányszor két polc található még a raktárban és hány ezer db. könyv!
Felszólítom a csaló Fapados raktáros Farkas Andrást, hogy nyilatkozzon, hogy hány db. könyvet raktároznak, amit eddig letagadott!
A Fapados raktáros miért nem az elektronikus könyvre kéri meg az ISBN-t, amit az OSZK elõír, miért visz fél évvel késõbb, minden esetben bizonyítottan egy papír kiadású könyvet? "természetesen" ezért csalnak és nevezik abszurd módon az "online kiadás nyomtatott példányának"! Egyébként a Fapados csalók az e-könyvet is hirdetik az oldalukon, de az ami ott van az nem e-könyv, amit maga a csaló Fapados raktáros is elismer eme cincogásában: 2011.04.04 Könyvek egérúton :"Farkas András egyelõre nem lát megtérülést az e-bookban, ezért maguk nem konvertálják e-olvasókra a kiadványaikat. De azért el sem zárkóznak tõle a jövõben." Szóval hirdeti a raktáros, hogy e-book, de mégsem az. Íme az ekonyvolvaso.blog.hu véleménye is, amely megegyezik a raktáros interjújával. "Csak" annyi hibádzik a Fapados raktárosnál, hogy a fentebb bemásolt elõkészítõ hazudozásában a bíróságnak is elektronikus könyvrõl hazudozott. Lásd fenn!
Fapados könyv

Mai elsõ versenyzõnk a Fapadoskönyv.hu. Érdekességük, hogy igazából nem is e-könyv-kiadó, mert a pdf formátum, és a villanyon olvashatóság csak "mellékhatás". A Fapadoskönyv igazából otthoni (egyszer!) nyomtatásra betördelt, és DRM-mel jól bekorlátozott pdf-eket kínál teljesen értelmes árakon. Azaz a klasszikus terjesztés vitorlájából próbálják kifogni a szelet. Nagy kérdés persze, hogy becsületes patron- vagy tonervásárlás, és nem a munkahelyi printerek szénné hajtása esetén mennyibe is fog kerülni az így nyomtatott könyv. Az is igaz persze, hogy a világ eldugottabb vagy távolabbi sarkaiba így könyvet juttatni vélhetõleg olcsóbb és/vagy gyorsabb, mint bumlizni/postázni.A csapat amúgy meglehetõsen elszánt és világos képpel rendelkezik arról, hogy hogyan is akarja ezt az ügyet csinálni. Aktívan keresik pl. a lejárt védettségû és az elérhetõ jogtulajdonosú mûveket, amiket maguk digitalizálnak. Ebbõl persze akadnak érdekes következmények, mert a lejárt védettségû mûvekbõl elég sok ott van a MEK-en, ingyen. Ergo a fapadoskönyv a "formát", a tördelést árulja.

A derék blog írónak csak nagyjából van igaza, mert azt nem tudja, hogy a Fapadosok csalók és nem a tördelést árulják, hanem a saját nyomdájukban nyomják a könyveket és amit elõadnak az színtiszta hazugság! Azért pdf.a formátum, mert mögé "építették" fel a hazugságukat, hogy aki nem akar a nyomtatással bíbelõdni, annak az elrejtett nyomdájukból nyomtatott könyvekbõl adnak! "Ezt nevezzük mi print on demandnak" harsogja mindenhol a Fapados. A Farkas András az raktáros és összekötõ, a Béky Lóránd papíron vezetõ, ezért csakis a Kõrössi P.József jegyezhette meg a nyomda gépekkel kapcsolatban, hogy vidd haza, oszt csináld magad! Persze ez a mondás akkor is igaz lesz, ha a lakóhelyüket kell összekötni a börtönnel!

2011.02.16 uzlet@hetivalasz cikke szerint : Iktassuk ki a könyvkiadásból a költséges elemeket, a nyomdát és a kereskedõket - ebbõl az alapötletbõl hozta létre a fapadoskönyv.hu-t, az elsõ hazai, kizárólagosan elektronikus kiadót Farkas András.

Hajlandóak az emberek otthon bíbelõdni a nyomtatással, kötéssel?

Vannak, akik hajlandók, bár sok múlik az egyéni lehetõségeken: megéri-e magának kinyomtatni, vagy inkább tõlünk rendeli meg az elkészített könyvet. Persze ez többe kerül, de még így is versenyképes az ára, ugyanis a könyvet csak akkor nyomtattatjuk ki, ha van rá megrendelõ. Ez a legnépszerûbb.

Egy kezdõ író könyvét legfeljebb ezer példányban nyomtatják ki: ezeket felveszik a fõváros és a megyeszékhelyek könyvesboltjai. Egy kisváros üzletébe soha nem jut el, hogy például az ottani magyartanár is megvásárolhassa.

Ha kihagyjuk a nyomdát és a kereskedõ magas százalékát, akkor minket csak a jogdíj és a digitalizálás költsége terhel. Így viszont nagyszámú könyvet tudunk kiadni. Havonta akár ötvenet-nyolcvanat is.

Raktároskám! Mi van akkor ha egy híres író hétszer kiadott könyvérõl van szó? Az már meghaladja a "néhány példányt? Mit szólna hozzátok Gárdonyi, Karinthy...stb, hogy csak néhány példányban nyomtatjátok a mûveiket...?Amúgy a cikkben még tankönyveket, történelmi munkákat emlegetsz, na és sorozatokat...Néhány példányban, mi raktáros? Az elõzõ cikkben ugyanúgy, mint 2011.10.14.-i Bizakodás címûben az á és a bé pontokat kötögeti össze, majd "óriási meglepetést okoz": Hamar láttuk, hogy az emberek erre nemigen tartanak igényt, ezért azzal bõvítettük a szolgáltatásunkat, hogy õk megrendelik, és mi kinyomjuk – ezt hívjuk mi print on demandnek. De ez a termék sem tette ismertté a Fapadoskönyvet, mi pedig ekkor még nem akartunk kampányolni, hanem viszonteladókkal szerzõdtünk, a Bookline-nal, a Librivel és a Líra és Lanttal. "

Raktáros összekötõkém, rendben de én speciel most egy szamuráj kardot rendeltem és azt kell kinyomnod! Ebben a cikkben már szakmát is vált és raktárosból a mini forradalom élharcosává válik!

"Ez úgy lehetséges, hogy mi nem az egész könyv jogát vesszük meg, hanem csak az elektronikus jogot. "

Így válik egy raktáros a demagógia klasszikusává! Természetesen minden cikket csatolok és sokkal többet is bejelölök, mint amit itt megemlítek, a többit majd Brunnernénak! A könyvforradalom élharcosa a dialektikus és történelmi p-o-d mozgalom elején még másképp csinálta: 2009.12.24 Mindenki másképp csinálja...cikk szerint:PRAE.HU: Ez azt is jelentheti, hogy könyvesbolti hálózatban is gondolkodnak?

Nem, nem ezt tartjuk a legfontosabbnak. Annyi biztosan elmondható, hogy az idõ elõre haladtával ez az út, az internetes megrendelés, könyvek letöltése és a fizetés módja egyszerûsödni fog. Ha fapados repülõvel utazunk valahova, vagy ha veszünk egy tízezer forintos dolgot, ma már gondolkodás nélkül fizetünk bankkártyával, pedig nem volt ez mindig így...

PRAE.HU: Gondolja, hogy ez a "fapados út"a könyvekkel kapcsolatban is megállja a helyét? A legfõbb vásárlóréteg, mondhatni a "középréteg", aki megteheti, hogy könyvet vásárol nem biztos, hogy szeretne lemondani a hagyományos könyvélményrõl... Ön szerint valóban megkerülhetõ a klasszikus vevõ-kiadó(könyvesbolt) közötti út?

A könyvesboltnak mint helynek legalább háromfajta funkciója van: be lehet szerezni a könyvet, raktárhelyiség és a (könyves) kiállítótér egyben. A három funkcióból kettõre nekünk abszolút nincs szükségünk. Az árukészletet nem a könyvespolcon mutatjuk be és nem is itt raktározzuk, hanem az interneten – tehát számunkra elég egy asztal a "könyvesbolthoz". Ha hálózatot akarunk a boltokból csinálni, bármelyik kávézó sarkába telepíthetünk egy képernyõt...
Fényképezze már le valaki ezt a könyv forradalmár raktárost egy monitor elõtt!
A "Bizakodás" címû interjúban aztán vallomást tesz:" A megrendelések 90 százaléka még mindig arról szól, hogy mi nyomtassuk ki a könyveket, és csak tíz százalék tölti le saját használatra. Ez még mindig csekély arány. " Aztán ismét másképp csinálja:" A jogdíjat letöltésenként – vagyis "eladott példányonként" - fizetjük." Egy könyv forradalmár vallomásai, ki kéne adni a, hogyan
Iktassuk ki a könyvkiadásból a költséges elemeket, a nyomdát és a kereskedõket címû életmûvét!
A fapadoskönyv.hun található ismertetõ szintén mellékelve, ahonnan ismét egy szép mondat, eme forradalmártól:
Webáruházunkban epub formátumú ekönyveket vásárolhat. Kínálatunkban
szereplõ ekönyveink nem tartalmaznak szokványos DRM megoldást,
ehelyett speciális (látható és láthatatlan) azonosító-jelekkel
biztosítjuk az általunk eladott példányok egyediségét.

Azért ez is csúcs, mert a nem létezõ e-könyvek láthatatlan azonosító jelekkel lettek ellátva! Ez már valóban a könyv forradalom! Könyvforradalom Fapadoskönyv a Nemzetközi Könyvfesztiválon 2011.04.15 ahol a derék szerzõ Kánongépnek és Pénzgyárnak titulálja a Fapadosok "gaz imperialista-kapitalista" ellenfeleit:"A Nemzetközi Könyvfesztiválon azonban megjelent és teljes erõvel képviselteti magát egy alternatív, underground, ha úgy tetszik, punk és anarchista megoldás, amely nekem nagyon szimpatikus. Sokan ismerik õket már, mégis úgy érzem, hogy igazán most ért be, most indult be ez a “könyv-forradalom”, amely a folyamatosan zajló digitális forradalom elkerülhetetlen, ésszerû és igen szimpatikus hozadéka. A Fapadoskönyvrõl van szó."
A legértékesebb ismét a kép, amely a könyvfesztiválon készült, amelyen jól látható a Print on demand felirat. Nagyon frissek voltak a forradalmárok, mert 2011. 04.12.-én alakult a nyomtatással foglalkozó és a Fapadost üzemeltetõ kft! Ezek valóban könyv forradalmárok, mert két nap alatt közel ezer könyvet nyomtattak ki és a Nemzetközi Könyvfesztiválra is maradt idejük - 2011.04.15.- és a képek tanúsága szerint egy csomó "rendelés" is befuthatott...Én már felszólítottam õket, hogy igazolják vissza a "megrendelésemet" és a gyártási folyamatot, amirõl az ügyvédjük regélt, mert én 2010.10.01.-én vettem tõlük egy könyvet és akkor még nem létezett a Print on demand kft! Most viszont felszólítom õket, hogy a bíróság elõtt igazolják számlával, hogy hol nyomtatták a könyveket, "mert ez már a digitális világ és nagy igény van az ilyen módon elõállított könyvekre és alperes az egész kinyomtatási folyamatot vissza tudja keresni és igazolni."
Ad Librum
A POD kiadás - részletes információk PDF Print E-mail
Kinek alkalmas a POD kiadás?
Milyen elõnyei vannak az igény szerinti nyomtatáson alapuló kiadásnak?

minimális befektetést igényel: csak a nyomdai elõkészítést (tördelés, borítókészítés, ISBN beszerzés stb.) kell finanszírozni, a nyomdaköltséget közvetlenül az olvasó fizeti;
a szerzõ eldöntheti, magas jogdíjat vagy alacsony könyvárat szeretne jobban;
korlátlan példány kinyomtatása lehetséges;
a könyvet korlátlan ideig piacon lehet tartani, akár a szerzõ halála után is;
bizonyos könyvkategóriákban jól lemérhetõ a könyv fogadtatása;
második lépcsõben könnyen át lehet térni nagyobb példányszámú, bolti forgalmazásra.

Kinek alkalmas az igény szerinti kiadás?

akinek könyve alkalmas internetes terjesztésre (pl. informatika, blogok könyv változata);

akinek (legalábbis egyelõre) a megjelenés ténye a legfontosabb (pl. disszertációk, elsõkötetes szerzõk);

aki egy szûk, jól megközelíthetõ olvasói csoportot céloz meg (pl. II. világháborús hadtörténet iránt érdeklõdõk, horgászok).

Milyen hátrányai vannak a POD kiadásnak?

Tulajdonképpen egyetlen, de annál nagyobb hátránya van az igény szerinti nyomtatáson alapuló kiadásnak: a bizományosi rendszer. A magyar könyvkereskedelem alapvetõen bizományosi terjesztéssel mûködik, vagyis a terjesztõ (pl. a Libri) átveszi a könyvet, de addig nem fizet érte, amíg nem sikerül eladnia (pontosabban utána hónapokkal). Az el nem adott példányokat pedig könyörtelenül visszaadja, nem is mindig kifogástalan állapotban. Ez a kiadási mód tehát bolti terjesztésre csak akkor alkalmas, ha érdeklõdés esetén a megbízó meg tudja finanszírozni a bizományosi példányok nyomdaköltségét.

Lehetséges-e másfajta terjesztés?

Ha a szerzõ vagy szponzor legalább 50-100 példányt megfinanszíroz, a könyveket eljuttatjuk a Líra könyvesboltjaiba és aBookline-ba (beleértve a romániai és szlovákiai online boltjaiba is). Errõl természetesen a szerzõnek elõzetesen egyeztetnie kell a kiadóval. A másik lehetõség az ingyenes kiadási program.
Megéri-e POD könyveket boltba vinni?

Mivel a könyvkereskedelemben az eladási árrés 50% feletti (!) és a kiadó is hozzáad költségeit (tárolás, szállítás, biztosítás), a teljes árrés 60%-os. Vagyis a könyv bolti ára legalább a minimálár két és félszerese kell legyen (és akkor még semmilyen jogdíj nincs az árban).Pl. egy 100 oldalas könyv (amelynek szerzõi ára 100 példányban 840 Ft) bolti ára nem lehet kevesebb 2100 Ft-nál. A könyvár minden további 100 Ft-os emelése 40 Ft plusz jogdíjat eredményez a szerzõnek, amelybõl azonban még adóznia is kell. A megoldás vagy nagyobb mennyiség elõfinanszírozása vagy a kiadói finanszírozás.

e-konyvbolt.eu

POD kiadási program

A POD kifejezés igény szerinti nyomtatást jelent (print-on-demand).

Elõnyei:

a szerzõnek nem kell a nyomdai költségekhez hozzájárulnia, mindig csak annyit nyomtatunk, amennyire megrendelés érkezik,
korlátlan példány kinyomtatása lehetséges,
jól lemérhetõ a könyv fogadtatása;
második lépcsõben könnyen át lehet térni nagyobb példányszámú, bolti forgalmazásra.

A POD kiadás esetén:

1. Ha készre tördelt anyagot kapunk:

A szerzõi hozzájárulás 150 oldalig 5.000 Ft felette 10.000 Ft. A feltételek a következõk:

professzionálisan korrektúrázott szöveg;
helyes méretek,
pdf fájl (nem Word dokumentum);
szakszerû tipográfia (a magyar tipográfiai szabályok teljes betartása);
esztétikus kinézet.

Amennyiben nem felel meg a leadott anyag a követelményeinknek, az elsõ bevizsgálás ingyenes, de minden további visszaküldés 3000 Ft-ba kerül. A fenti díj nem foglal magában tipográfiai vagy informatikai oktatást, csak a hibák leírását.

A szerzõi hozzájárulás fedezi

az 1 db szerzõi példány kinyomtatását, eljuttatását a szerzõhöz,
a 6 db köteles példány beszolgáltatásának költségeit ( a nyomtatási költségeket nem),
egyéb postaköltségeket.

Az Ad Librum és az e-konyvbolt.eu POD kiadási programjából néhány fontos elem. Ezeket szintén mellékelem.

A lényegük, hogy könyv nyomtatásáról szólnak, leírják a 6 db köteles példány megküldését és azt, hogy ezzel a módszerrel, tehát a POD eljárással nagykereskedelmi forgalmazásnak NINCS értelme minimum 50-100 db.-os indulási tétel alatt!

Mindent elmondanak maguktól a Fapados könyv forradalmárok: Mindenki másképp csinálja... PRAE.HU: Mit jelent a honlapon megjelenõ kötetek mellett az "e-book ár" megjelölés?

Ez elektronikusan olvasható könyvet jelent nálunk. Ha regisztrál valaki a honlapon, egy email-címmel három különbözõ gépre regisztrálhat. Három gépen tetszõleges alkalommal, idõbeli korlát nélkül megjelenítheti a képernyõjén az adott mûvet. Tehát a fapados e-book esetében nem egy e-book olvasóra tölti le a mûvet, hanem az általa regisztrált számítógépek képernyõjére. Fontos elmondani, hogy aki nyomtatásra veszi meg az adott mûvet, az egyszersmind az elektronikus olvasás jogát, tehát az e-book-ot is megkapja.

Duplagondol Fapados módra. E-könyvként árulja, de nem az, viszont amikor "kell" e-könyvnek nevezi...
Aztán itt van a fõkolompos, aki szintén nem kertel a Fapadoskönyv.hu-irodalom olcsóbban, másképpen? címû
interjúban 2009.11.09.-én: "Otthon te magad minden különösebb technikai felkészülés nélkül könyvet „csinálhatsz magadnak”. Hát ez izgatott, izgat továbbra is: hogy ezt a technikai lehetõséget érdemes, kiadószakmailag korrektül töltsük meg, s szerezzek olyan – megint csak szakmai tapasztalatokat – amelyeknek a mûködtetése még az én korosztályomat is érdekelheti."

Tõlem a szakmai hátteret várták, és várják el, tehát azt, hogy ezt megteremtsem, tehát azt, hogy ez szakmailag, „kiadóilag” korrektül mûködjön: meglegyenek a jogok, szakmailag elõkészített (szerkesztett, korrektúrázott) „könyvek” kerüljenek a fapados honlapjára.

A fapadoskonyv.hu mûködtetése érdekében mindent – mindent! – ki kell találni. Nincs járt út, senkinek nincs tapasztalata, nincs múltja. Ezeket mind most szerezzük meg. Ez érdekel. Na meg az, hogy, ha nem is tûnik úgy, ez is könyv.

Könyvesboltot mondtam, merthogy a fapados talán nem is csak könyvkiadó (a szó hagyományos értelmében biztosan nem, és számomra ez az igazi kihívás), hanem egyben olyan könyvesbolt is, amelyik könyveket is kitalál, könyveket talál ki. Ebben a hagyományossal akár rokonságot is vállalhat. De ez még, vagy már a jövõ.


OZ: Megint kitaláltál valamit, mintha újra megelõzted volna a kort. Nem találom az indulás dátumát, csak azt, már most komoly mennyiségû tartalom vásárolható a Fapados Könyvnél. Mit mutatnak az elõjelek, nem vész el a Fapados Könyv az irodalmi portálok tengerében?
KPJ: Drága barátom! (olyan szép, maradjon ez így), nem én találtam ki, de az talán nem lehet véletlen, hogy engem találtak meg, remélem, nem véletlen, s tudom azt is, hogy a fapados egyike az utolsó lehetõségeknek, amelyek még megtalálhatnak. A fapados, újra mondom, nem könyv-portál, és tengerek sincsenek, lehet, hogy tenger sincs, de ha mégis, akkor egyelõre a fapados az....

KPJ: Drága barátom! (olyan szép, maradjon ez így), nem én találtam ki, de az talán nem lehet véletlen, hogy engem találtak meg, remélem, nem véletlen, s tudom azt is, hogy a fapados egyike az utolsó lehetõségeknek, amelyek még megtalálhatnak. A fapados, újra mondom, nem könyv-portál, és tengerek sincsenek, lehet, hogy tenger sincs, de ha mégis, akkor egyelõre a fapados az.

Mielõtt Brunnerné meghatódna a Fapadosok nagy eszmei vezérének szavaitól, emlékeztetném ezúton is, hogy válaszoljon arra a kérdésemre, hogy rokona-e Brunnernénak Alois Brunner náci háborús bûnös!

KPJ mondataihoz csak annyit tennék hozzá, hogy az Iktassuk ki a könyvkiadásból a költséges elemeket, a nyomdát és a kereskedõket címû cikkben a raktáros közli, hogy tíz állandó és 25 külsõs munkatársa van a cégnek. Néhány példányban kiadott könyvekhez minek ennyi dolgozó? Néhány példány. Fél tucatnál kevesebb, mert akkor így jeleznék. Mondjuk legyen öt db. Néhány példány (kb.öt db.) könyv "gyártásához minek ennyi ember? Felszólítom a Fapados könyv forradalmárokat, hogy indokolják meg! Felszólítom a Fapadosokat, hogy mutassák be az összes Ünnepi Könyvhéten eladott könyveik megrendelését! 2010.04.23.Fapadoskönyv avagy egy mérnökpáros az elektronikus könyvkiadásban:

F. - B.: Természetesen. Hiszen mi a könyvkiadás ? Szerkesztett tartalom közreadása. Közreadjuk a könyvet, csak nem a szokásos formában, hanem digitális technikával elõállítva és nem a szokásos helyen , hanem az interneten keresztül. Amire most rákérdeznek, az valójában Print On Demand ( POD ) vagyis a nyomtatás igény szerinti szolgáltatás. Igen, egypéldányos könyv, ami digitális úton készül ( kerül kinyomtatásra) kifejezetten a vevõ megbízásából.Ha a vevõ nem tudja, vagy nem akarja maga elõállítani a könyvet, akkor egy cég profi módon elkészíti azt helyette.

Szóval nagyon egyszerû a dolog, csak egy rendelést kell küldeni pl. Timbuktuból és máris átvehetõ a könyv, a Nemzetközi Könyvfesztiválon, vagy a Könyvhéten, nem nagy ügy... Bizony könyv forradalmárok, a könyv szerkesztett tartalom közreadása..., persze azért nem árt ha van otthon egy nyomdátok is, ahol tudtok ragasztott cérna fûzéses könyveket nyomni, kötni nagy mennyiségben a Bookline, Líra és Lant stb.nagykereskedõknek, bolt hálózatoknak. Na és ha valaki nem akarja otthon, maga elõállítani a könyvet, akkor melyik az a profi cég, amelyik elkészíti helyette? Kérem a válasznál figyelembe venni, hogy a Print on demand kft.2011.04.12.-én alakult! A Nemzetközi Könyvfesztiválon készült képen nemcsak a Print on demand standja látható, hanem az eladó kezénél lévõ könyv is, ami kemény kötésû. Valamelyik forradalmár felismeri a könyvet és megmondaná, hogy ki rendelte? A mai modern digitális világban ugye... Na persze itt a Fapados válasz:

A fapados könyv elõnye az e-book-kal szemben a különbözõsége, vagyis mindig lesz olyan vásárlói réteg, aki nem szeret, nem tud vagy nem akar képernyõn olvasni, de szeretné a „fapadosság” vagy a „Print on demand” elõnyeit élvezni. A fapados könyvet ki lehet nyomtatni olcsón, vagy meg lehet rendelni, hogy nekem kinyomtassák, mert pl az unokám most nem ér rá, én pedig nem tudom bekapcsolni a nyomtatót és egyébként is nagyon bonyolult az egész . . .

Ugye, hogy nem is olyan bonyolult ez az egész, mert én simán lelepleztem a csalást!

Könyvhét internetes újság 2011.12.15.

A rugalmas k

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. May 01. 08:16:48
Most visznek el a rendõrök Cegléden. KNYFÜ elõállítás.

2012. szeptember 04. 06:27:50 Tárgy!
Szia!
Most visznek el a rendõrök Cegléden. KNYFÜ elõállítás.
Tibi


Feladó: Tibor Zoltán Gyurkó
Dátum: 2012. szeptember 3. 11:47

Tárgy: Feljelentés az R.R.I.Ost Invest Handels- und Beteiligungs GmbH ellen Somogyváry Balázs részére is
Címzett: iroda@shopline.hu



Kedves Erika!

A továbbított levelemben a knyfou az Központi Nyomozó Fõügyészséget jelent, az nbh Nemzet Biztonsági Hivatalt, az a sok fou, azok a megyei Fõügyészségek, Legfõbb Ügyészség, Titkos szolgálatok stb. de a már elküldött leveleimben is megtalálhatják. A bubo dokit is elárulom, õ meg Posta Imre. Lehet, hogy majd beszél rólunk az utókor! A két farkas nagyon eltévedt, Ursula ölelte õket keblére...Õ meg már csak ilyen, szorít, mint a barna medve..
Sok sikert önöknek!

Gyurkó Tibor Zoltán
http://magyarnemzetikormany.com/pi-kl...dmore=1317
4 #2 Posta Imre
- 2016. May 01. 09:11:37
feladó: bubó Doki <doki.bubo@gmail.com>
címzett: Police in Hungary <orfkvezeto@orfk.police.hu>;
Ügyelet BRFK <ugyelet.brfk@budapest.police.hu>;
hivatal@tek.gov.hu;
hmugyfelszolgalat@hm.gov.hu;
info@ih.gov.hu;
knbsz@knbsz.gov.hu;
miniszterelnok@me.gov.hu;
Nemzetbiztonsági Hivatal <nbh@mail.nbh.gov.hu>;
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat <nbsz@nbsz.gov.hu>;
orfktitkarsag@orfk.police.hu;
rusemb@euroweb.hu;
Magyar Honvédség <sajto@hm.gov.hu>
dátum: 2016. május 1. 10:38
tárgy: Gyurkó Tibor Zoltán fogvatartása
küldõ: gmail.com

"Szia!

Tegnap reggel Tibort elvitték a rendõrök az Aradi utcába. Remélem hétfõn kiengedik..."


http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=1139#comments

Tibor ügyét egyszerûbb lett volna annak idején "igazságosan" megoldani, ahogy az "én ügyeimet" is. De mivel a mocskos buzi zsidó csürhe, rokonság, szolgálatok olyan szinten fonódtak össze, hogy én a magam részérõl csak a teljes kiirtásotokban látom "megoldást". Erre minden alkalommal csak ráerõsíteTEK. Úgy legyen!

Posta Imre
80 #3 monguzking
- 2016. May 01. 14:11:22
azért én ugy látom hogy csak olyanokat basztatnak kiknek családjuk vagy egyébb okokbol nem fognak gyilkolászni---én nem bánnám ha felkérnének egy csárdásra...na de mindegy-----én elemzésem szerint 2017.MÁRCIUS.08 lesz a vég kezdete mikkor elkezdik iszlamisták leölni europa fehér keresztény lakosságát....
30 #4 osmagyar
- 2016. May 01. 15:22:41
monguzking! A dátum (2017.március 8.) mibõl jött ki?
80 #5 monguzking
- 2016. May 01. 20:14:47
blöff de szerintem azért nagyon is megfelelö dátum---nem az én asztalom de valoszinüleg olyan dátumot kell keresni melly valamilyen szempontbol misztikusan ördögi sátánista elitnek

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,855 egyedi latogato