Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Uszításért ítéltek el egy Pegida-vezetõt

TechnikaÉpítik az "új politika elitet". Akiket a "bírósegg" elítél, azokból kel lenni az "új gciknek" a program szerint. Pénzbírságra ítélték kedden Drezdában a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevû mozgalom egyik vezetõjét, pedig a menekültek elleni Facebook-bejegyzése alapján az ügyészség letöltendõ szabadságvesztést kért.
Lutz Bachmannt, a Pegida mozgalom társalapítóját összesen 9600 eurós (mintegy 3 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtották.

A közösség elleni izgatással vádolt Lutz Bachmann, a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen, a PEGIDA mozgalom német társalapítója (j) egyik ügyvédjével, Katja Reichellel beszélget perének tárgyalásán a drezdai városi bíróság tárgyalótermében 2016. május 3-án. Az ügyészek szerint Bachmann a menekültek ellen uszított a Facebook közösségi oldalon írt bejegyzéseivel. Balról neje, Vicky Bachmann. (MTI/EPApool/Jens Schlüter)


Hans Hlavka bíró szemtanúkra hivatkozva nem hagyott kétséget afelõl, hogy a 43 éves Bachmann írta a Facebook közösségi oldalon megjelent, menekültek elleni gyûlöletre uszító bejegyzéseket. Az ítélet még nem jogerõs.

Volt már büntetõügye a politkusnak

A lopásért és kábítószer-kereskedelem miatt korábban elítélt Pegida-vezetõ tagadta a vádakat, miszerint a bejegyzések tõle származnak.

Az ítélet bírósági indoklása szerint Bachmann megsértette a menekültek emberi méltóságát, és ezzel pedig a közbékét. Az ügyészség hét hónap letöltendõ szabadságvesztést követelt.
Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
295,371 egyedi latogato