Ne hülyéskedjetek már! A "németek" valójában zsidók és itt csak zsidók kérhetnek és kaphatnak kártérítést! Mama, elkezdõdött...ez már a vég! Namíbia lemészárolt törzsei kártérítést követelnek Németországtól a népirtásért

Bõ egy évszázaddal ezelõtt, 1904 és 1908 között Németország több tízezer embert lemészárolva, kegyetlenül vérbe fojtotta az uralmuk ellen a mai Namíbiában kirobbant lázadást. Berlin azóta sem kért bocsánatot a történtekért, amit sokan csak a XX. század elsõ népirtásaként, a holokauszt elõszobájaként emlegetnek.

Egy kivételesen brutális esetben a német katonák foglyul ejtettek vagy 25 hererót. Körbepakolták õket fahasábokkal, majd lámpaolajat öntöttek rájuk, és élve elégették õket. – Minden kutyát és majmot így kellene felgyújtanunk! – kiabálták a katonák. A fenti leírás Daniel Goldhagen Worse than War (Rosszabb a háborúnál) címû könyvébõl származik, amely korabeli szemtanúkat idézve eleveníti fel a bõ egy évszázaddal ezelõtti namíbiai mészárlás eseményeit, de a kegyetlen kivégzés csak egy a sok közül. Egy másik alkalommal például arról ír, hogy egy katona a magasba dobott egy kilenc hónap körüli hereró csecsemõt, majd bajonettjével felnyársalta, amit a közeli csapatok harsogó röhögéssel jutalmaztak.

Ki tudja, hány ilyen és ehhez hasonló gyilkosság történt akkor, egy azonban bizonyos, a németek nem háborút vívtak. Amikor 1904-ben a hererók vezetésével felkelés tört ki Német Délnyugat-Afrikában a gyarmatosítók ellen – melynek során telepesekkel végeztek, farmokat támadtak meg –, a 14 ezres hadsereggel érkezõ Lothar von Trotha tábornok gyõzelme nem volt kérdéses, és célja sem a lázadás leverése, hanem a felkelõ népek teljes kiirtása volt. A vérengzés négy esztendeje alatt a herero férfiakat kivégezték, a nõket és gyermekeket megölték vagy a sivatagba számûzték, ahol jobbára éhen és szomjan haltak, esetleg táborokba zárták õket, ahol kényszermunkát végeztettek velük. Ezek a létesítmények pedig már a második világháború koncentrációs táborainak mintájául is szolgáltak, a foglyokon orvosi kísérleteket is végeztek, koponyáikat pedig tudományos vizsgálatra Németországba küldték. Úgy becsülik, a herero törzs 65 ezer tagját, azaz népességük 75-80 százalékát, illetve a harcokhoz csatlakozó nama törzsbõl további tízezer embert öltek meg, miközben a németek összesen legfeljebb 2500 katonát veszítettek.
Fotó: MN-grafika

A vérontásért Berlin a mai napig nem kért bocsánatot, és hivatalosan nem ismerte el, hogy népirtást követtek volna el, az erre irányuló szociáldemokrata javaslatot a kormánykoalíció elutasította. Namíbia és Németország ugyan egy ideje tárgyalnak egymással az ügyben, és a tervek szerint év végéig a németek mégis pótolják az évszázados mulasztásukat, azonban a törzsek leszármazottjai nem elégszenek meg ennyivel. Aktivistáik nehezményezik, hogy az egyeztetések kormányköziek, és éppen az érintetteket, a lemészároltak utódait kihagyják belõlük, ezért az ügyet szeretnék a nemzetek közötti vitákban illetékes hágai székhelyû Állandó Választottbíróság elé citálni. Nem utolsósorban pedig anyagi kártérítést követelnek annak mintájára, ahogyan Németország dollárszázmilliókat fizetett a zsidóknak is. Csakhogy ha Berlin bocsánatot kérni hajlandó is, a törzseknek közvetlenül nem akar fizetni, inkább a Namíbiának nyújtott kiemelt segélyekkel próbálná jóvátenni a történteket. Ebben a döntésben nyilvánvalóan az is benne van, hogy ha egyszer a hajdani gyarmattartó anyagilag is felelõsséget vállalna a történelmi bûncselekményekért, annak dominóhatása lehetne, és végeláthatatlan követelések indulhatnának meg.
Link