Van egy olyan szint, amikor eljutunk oda, hogy bevalljuk magunknak: ennek a kornak és civilizációnak a legvégén járunk. Van egy olyan perc, amikor rájövünk, hogy a tolerancia hirdetõi valójában mindent elvettek tõlünk: a jogunkat ahhoz, hogy keressük az igazságot, hogy meghatározzuk, mi a jó és a rossz, és tehessük a jót, elõremozdítva ezzel pozitív folyamatokat…

A tolerancia világában minden relatív. Nincs jó, nincs rossz. Nincs élet és halál. Nincs semmi pozitív érték, mindenki maga választja meg „értékeit”, és aki ezt nem hajlandó elfogadni, az a legsúlyosabb retorziókkal kénytelen szembenézni.

A tegnapi nap folyamán (lassan már cseppet sem) megdöbbenve hallottam, hogy az ELTE BTK kávézójában leszbikus csók flashmobot szervezett pár igazán haladó szellemiségû, besorolhatatlan identitású lény. Mindezzel szemben pedig a Konzervatív Hallgatók Szövetsége tüntetést tartott ugyanott a normalitásért, a keresztény értékek tiszteletben tartásáért, azért, hogy a „halál kultúráját” az élet kultúrájával cseréljék fel.

Mindez persze a „haladó” médiában úgy jött le, hogy a békés, az elfogadásért és az emberi értékekért tüntetõ homoszexuális lányok akcióját megzavarta egy pár hõzöngõ fiatalember, akikrõl ráadásul azt is tudni vélik, hogy „náci kapcsolataik vannak”.

A valóság viszont nem pont így néz ki. Kérdem én: miért lenne érték az, hogy valaki természetellenes módin a saját nemétõl gerjed be? Mi jó lehet abból? Lesznek utódaik? Nem! Legtöbbjüknek tartós kapcsolata sem lesz soha. Ezek az emberek súlyos pszichés betegséggel szenvednek, de ma õk az „érték”, a „követendõ példa”.

Akik pedig szóvá merik tenni, hogy a homoszexualitás nem képes életet nemzeni, meddõ, felesleges, sõt, mi több, a Biblia szerint Isten elõtt utálatos bûn, mely a Róm 1, 22-32 szerint abból fakad, hogy az emberek elfordultak az igaz hittõl és hiábavalóságokért élnek – azokról rendre kiderül, hogy „náci” kapcsolataik vannak, azok csakis gyûlölködõ, kirekesztõ, bigott egyének lehetnek.

Arról szó sem lehet, hogy ezek az emberek is szeretnek dolgokat: szeretik Istent, szeretik hazájukat, kultúrájukat, az erkölcsöt, szeretik, ha van fekete és fehér, jó és rossz, nem csak a szürke ötszázmillió árnyalata. Nem lehet arról szó, hogy az is értéket képvisel, aki a liberális propagandával ellenkezni merészel.

Nem. A végtelenül „toleráns” és „plurális” világban csupán azok a megnyilvánulások vannak tolerálva, melyek megfelelnek a kor értékromboló szellemiségének, s mindazok, melyek ragaszkodni merészelnek ahhoz, hogy igenis vannak örökérvényû igazságok és értékek, azok elítélendõek, sõt, kiirtandóak. Mindez pedig történik a „teljes elfogadás” nevében.

Pedig valójában szó sincs teljes elfogadásról, nap mint nap láthatjuk ezt. Valójában, ez a korszak semmivel sem kevésbé kirekesztõ, mint a fasizmus vagy a sztálinizmus – a liberalizmus totális uralmat akar az ember felett, annak a gondolatait is irányítani akarja; éppen ezért kiterjedt propagandagépezet gondoskodik arról, hogy a „progresszívek” már kiskortól sulykolhassák a tömegek fejébe saját, degenerált ideáikat. S aki az indoktrinációval szembe helyezkedik, azt kirekesztik a társadalomból.

Amit ma láthatunk, az egy nagyszerû civilizáció tönkretétele. Egy olyan civilizációé, mely majd 2000 éven keresztül a fejlõdés, a haladás és az értékek garanciája volt. Ma ezt lerombolják. Nem kellenek már nemzetek, sem fiúk, sem lányok, sem nyelvek, sem vallások, sem jó, sem igazság, mindent összegyúrnak egy hatalmas katyvaszba, azt mondva, hogy ez a jó.

A dekadencia korát éljük, amikor a mûvészet már az, hogy valaki kiönt egy pohár festéket egy fehér lapra, amikor a hit helyett a pénz számít, amikor a munkás csak dolgozó bérrabszolga, amikor a világgazdaság csúcsragadói által etetett tömegek belefeledkezve a képernyõkbe élvezik a „panem et circenses” újra feltámadó világát, a sötét diktatúrát, mely kilop minden jót az emberek életébõl.

Egy olyan világban élünk, ahol nekünk, konzervatív, patrióta, keresztény embereknek nincs létjogosultságunk, de minden aberrációnak van; ahol a véleménynyilvánítás szabadsága, a szabad vallásgyakorlás joga és úgy általában az emberi jogok mindenkire vonatkoznak, legyen szó épp elmebetegekrõl vagy tömeggyilkosokról, de ránk, a normalitás, az értékek és az élet mellett álló (és felszólaló) egyénekre nem.

A Konzervatív Hallgatók Szövetségének igaza van. A halál kultúrájában élünk, láthatjuk, ahogy épp kiirtanak egy vallást, egy földrészt, egy egész emberi rasszot, s mindezt azért, mert valakik ezen jól keresnek. Mi meg hallgatunk, tûrünk, s így válik igazzá ránk is a hitvalló német evangélikus lelkész világhírû mondata, mely a Harmadik Birodalom terrorja alatt hangzott el:

„Elõször a szocialistákért jöttek: én hallgattam, mert nem voltam szocialista.
Késõbb a zsidókért jöttek: én hallgattam, mert nem voltam zsidó.
Mostmár értem jönnek – és senki nincs, aki szót emeljen érdekemben.”

Most azokért jönnek, akik fel mernek szólalni a konzervatív értékek mellett. Nem végzik ki õket, nem: õk már rafináltabb módszerekkel dolgoznak. Hazugssággyáruk bemocskolja, hiteltelenné teszi, a köz- és önutálatba kergeti azokat, akik fel mernek szólalni ellenük, legyen szó egy népszerû énekesrõl, vagy egy országáért, hitéért küzdeni akaró egyetemistáról.

Utána majd jönnek azokért, akik nem harcolnak, de nem is alkusznak: a templomos keresztyénekért, azokért, akik konzervatív szellemben nevelik gyermekeiket, azokért, akik nem vesznek részt semmiben, amit ezek a mi liberálisaink szerveznek.

Ha pedig ezeket is ellehetetlenítették, a többiekre majd immár nyílt erõszakkal rátukmálják aberrált elveiket, és mindent, ami annak ellentmond, megszüntetnek, legyen szó egyházról, civil szervezetrõl, pártról vagy épp országról.

Mert ezek a liberálisok ugyanattól az ördögi szellemtõl vannak hajtva, mint ami a nácikat, sztálinistákat, maoistákat hajtotta, és melynek egyetlen célja van: pusztítani, pusztítani és pusztítani.

A kérdés csak az, hogy mi mit teszünk? Hagyjuk-e, hogy elvegyék tõlünk a feketét és a fehéret, a jót és a rosszat, hogy hagyjuk-e, hogy megfosszanak minket mindentõl, ami szép, ami érték – vagy pedig kimegyünk és harcolunk, mindenki képessége szerint?

Link: Orientalista.hu – Crusader