Bejelentkezés
Vona: Trianonnal az Isten azt akarta üzenni, össze kell fognotok

Korábban a témában:
Trianon: a franciák C-terve valósult meg
Tökés László: A magyar kormány a trianoni békediktátummal megcsonkított önrendelkezésért harcol
Brit diplomata: "undort érzek ama turáni törzs iránt"
Vona Gábor a párt a Hõsök terére szervezett trianoni megemlékezésén hangsúlyozta, az anyaországban és az elszakított részeken élõ jelenlegi generációnak az a történelmi feladata, hogy tagjaik ne engedjék el egymást és álljanak ki a másikért.
Ha bármelyik tagunkat fájdalom, méltatlanság éri, akkor ott legyen az egész mögötte, és azt mondja: nem engedjük!
– fogalmazott az ellenzéki párt vezetõje.
A világháborús emlékmûnél tartott eseményen mintegy százötvenen vettek részt, köztük a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai. Vona Gábor beszédében kifejtette, Trianon traumáját és örökségét évrõl-évre át kell adni a felnövekvõ generációnak.
Nyíregyháza, 2016. június 4. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (b5) a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjaival fényképezkedik a párt trianoni megemlékezésén a nyíregyházi Hõsök terén 2016. június 4-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI
Fel kell tépni a sebeket azért, hogy a fiatalok is tisztában legyenek az azzal, magyarként bizonyos kötelezettségeik vannak, ami nem kizárólag az emlékezésbõl és a fájdalom bekiabálásából áll
– mondta.
Az ellenzéki párt elnöke szerint Trianon nemcsak egy dátum, hanem egy Mohács óta tartó történelmi folyamat, a magyarság Kárpát-medencei népességfogyásának, befolyáscsökkenésének a folyamata.
Az önrendelkezési jogra utalva Vona Gábor azt mondta, az autonómia kérdését egyesek itthon és külföldön “szélsõséges és extrémista elvárásként” állítják be, holott egyes nemzetek a világban és Európában jelenleg is küzdenek ezért a jogért.
Ez egy legitim, európai és jogszerû követelés, nem kérés, ez nekünk jár
– rögzítette Vona Gábor hozzátéve, emellett ki kell állnia a mindenkori magyar kormánynak is.
Nyíregyháza, 2016. június 4. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (k) beszédet mond a párt trianoni megemlékezésén a nyíregyházi Hõsök terén 2016. június 4-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI
Meg kell értetni a környezõ nemzetekkel, hogy a magyarok nem ellenségként akarnak velük együtt élni Közép-Kelet Európában
– folytatta a Jobbik elnöke, majd hangsúlyozta, a 21. század kihívásaiban egyébként is szükség lenne valamilyen nagy történelmi megbékélésre. Trianon sebének gyógyítása, az önrendelkezés megadása nem destabilizálja, hanem ellenkezõleg, stabilizálja ezt a régiót – tette hozzá.
Vona Gábor beszédében nehezményezte és az eddigi magyar külpolitika szégyenének nevezte, hogy nincs olyan nemzetközi szervezet vagy szövetség, ahol a magyar autonómiatörekvéseket sikerült volna akár napirendre vetetni.
Nyíregyháza, 2016. június 4. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (k) beszédet mond a párt trianoni megemlékezésén a nyíregyházi Hõsök terén 2016. június 4-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI
Ez a magyar külpolitika legfontosabb célkitûzése, amennyiben a Jobbik kormányra kerül, külpolitikájának ezt a feladatot fel kell vállalnia
– mondta a pártelnök.
Vallási szempontból Trianon egyfajta hitpróba, talán az Isten azt akarta üzenni ezzel a pofonnal, hogy össze kell fognotok
– fogalmazott Vona Gábor. Úgy vélte, ha képesek a magyarok ezt a tényt elfogadni és megérteni ennek fontosságát, akkor túlélhetik ezt a válságos idõszakot.
A megemlékezés végén Vona Gábor és a párt helyi vezetõi az emlékmûnél elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. June 05. 05:50:44
- 2016. June 05. 06:02:42
- 2016. June 05. 06:55:24
- 2016. June 05. 14:58:14
- 2016. June 05. 15:07:20
- 2016. June 05. 16:42:57
- 2016. June 05. 18:33:31
- 2016. June 05. 18:50:41