Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Putyin az ENSZ-ben: össze kell fogni, mint egykor Hitler ellen

KülföldNevezzük a helyzetet "Hitler-paradoxonnak"! Szóval Hitler a "jófijú" valójában gonosz cionista zsidó, miközben állítólag nem, és a liberális zsidó gonosz nácik valójában ...mi van? Szóval össze kell fogni a mocskos zsidó "ellen", de persze a zsidók mentéséért, mert ugye "bajban vannak". Putyin megoldja a deportálást és menekítést a "kóhn-fliktuszónából". Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Közgyûlésében felszólalva egy szélesebb körû nemzetközi terrorellenes koalíció létrehozását sürgette, amelyben a muszlim országok, köztük a szíriai kormányerõk kulcsszerepet játszanának. Az általa felvázolt koalíciót a Hitler elleni egykori összefogáshoz hasonlította.




AFP-felvétel
Putyin nem zárta ki annak lehetõségét sem, hogy orosz harci gépek légicsapásokat hajtsanak végre Szíriában, támogatást nyújtva a Bassár el-Aszad elnökkel szövetséges hadseregnek az Iszlám Állam szervezetével szemben.

"Gondolkozunk ezen. Semmit nem zárunk ki. De ha cselekednünk kell, azt csakis a nemzetközi normák teljes betartásával fogjuk megtenni" - jelentette ki Putyin New Yorkban az ENSZ Közgyûlés idei ülésszakáról tudósító újságíróknak, miután másfél órán át tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel.

Putyin kizártnak nevezte ugyanakkor, hogy országa szárazföldi harcoló alakulatokat küldjön az Iszlám Állam ellen vívott harcokba. "Ami a szárazföldi csapatokat illeti ... egy orosz beavatkozásról szó sem lehet" - jelentette ki.

Sajtóértekezletén az orosz vezetõ ismét bírálta Obamát és Francois Hollande francia elnököt, akik újra és újra Bassár el-Aszadnak a hatalomból való eltávolítását szorgalmazzák. Mint mondta, õk nem szíriai állampolgárok, ezért nem kell beavatkozniuk egy másik ország vezetõinek kiválasztásába.

A másfél órás, csúcsszintû találkozóról amerikai részrõl csak Obama elnök kíséretének egy tagja nyilatkozott a sajtónak. Közlése szerint Obama és az orosz elnök megállapodtak, hogy utasítják katonai vezetõiket, folytassanak tárgyalásokat, elkerülendõ a konfliktusokat a Szíria légterében végrehajtott esetleges mûveletek során.

A meg nem nevezett amerikai szóvivõt idézõ TASZSZ hírügynökség szerint az orosz és az amerikai elnök 90 perces megbeszélésük elsõ felét az ukrajnai válság kérdéseinek szentelték, és Obama derûlátóan nyilatkozott annak lehetõségérõl, hogy a következõ hónapokban megvalósuljanak a válság békés rendezését célzó februári minszki megállapodások.

Obama és Putyin korábban az ENSZ Közgyûlésében felszólalva is jelentõs teret szentelt a szíriai konfliktusnak. Az amerikai elnök kijelentette: kész együttmûködni Oroszországgal és Iránnal a több mint négy és fél éve tartó polgárháború lezárása érdekében, de kizárta annak lehetõségét, hogy az általa zsarnoknak minõsített Aszad szerepet kapjon a szíriai "irányított (hatalmi) átmenetben". Obama arról is beszélt, hogy a Moszkva ellen bevezetett amerikai szankciók nem a hidegháborúhoz való visszatérés szándékát tükrözik, de szavai szerint a világ nem lehet tétlen, miközben Oroszország büntetlenül sérti meg Ukrajna szuverenitását.

Az orosz elnök közgyûlési beszédében óriási hibának minõsítette a szíriai kormánnyal való együttmûködés nyugati elutasítását, mert - mint mondta - Aszad szíriai elnökön és a kurd milícián kívül senki sem harcol igazán az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen. Putyin tíz év után elõször szólalt fel az ENSZ-közgyûlés általános vitájában. Egy szélesebb körû nemzetközi terrorellenes koalíció létrehozását sürgette, amelyben a muszlim országok, köztük a szíriai kormányerõk kulcsszerepet játszanának. Az általa felvázolt koalíciót a Hitler elleni egykori összefogáshoz hasonlította. Kifejezte meggyõzõdését, hogy az ENSZ hatalmas potenciállal rendelkezik, amellyel hozzá tud járulni egy új globális konfrontáció megelõzéséhez.

Putyin a továbbiakban kijelentette: az úgynevezett demokratikus forradalmak nyugati exportja erõszakhoz, szegénységhez és társadalmi katasztrófához vezetett a Közel-Keleten, a hatalmi vákuumot pedig szélsõségesek töltötték ki. Az orosz elnök szerint az ukrajnai válság is egy kívülrõl irányított "katonai puccs" eredménye, és a NATO-bõvítésnek köze van az ukrajnaihoz hasonló geopolitikai krízisek kitöréséhez. Putyin, anélkül, hogy megnevezte volna az Egyesült Államokat, bírálta "a dominancia egyetlen központját", amely a hidegháború után jött létre, és amely az ENSZ megkerülésére törekszik.

Mint mondta, hogy az Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt bevezetett nyugati szankciók ellentétesek az ENSZ alapelveivel. Hangsúlyozta, hogy a rendezésnek figyelembe kell vennie a Donyec-medence lakóinak érdekeit és hogy csak a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtása vethet véget a vérontásnak Ukrajnában.

Az orosz elnök beszéde alatt az ukrán küldöttség elhagyta a tanácstermet. Ukraja ENSZ-nagykövete szerint a karzaton Putyinnal szemben kibontottak egy Ilovajszkból származó ukrán zászlót.
Link

Hozzaszolasok

33 #1 vizilo
- 2015. October 18. 08:33:47
En azt kezdem latni hogy ez a több partrendszerrel egymas ellen lehet uszitani az orszag lakossagat talan egy igazi diktator meg mindig jobb mint a "Khon " csürhe...! Amit ma demokracianak neveznek nyugatonn csak annyi hogy szabad emberek es azt beszelnek amit szabad !! Jo pelda a holokauszt !Addig amig "Khonek " penzelik a terrorizmust es az összes izmust eddig, kommunizmus , kapitalizmus ,terrorizmus a problemat a gyökeretöl kell kezelni !
19 #2 tudatlanka
- 2015. October 18. 08:52:05
Viziló!
"...egy igazi diktator meg mindig jobb mint a "Khon " csürhe...!
Pontosan ebbõl a nézetbõl fog tudni megalakulni az újvilágrend. Emlékezz csak a CBJ-re!
33 #3 vizilo
- 2015. October 18. 09:00:05
tudatlanka bennünket nem fognak megkerdezni ...)) Mi csak szenvedö alanyai vagyunk a törteneseknek .
19 #4 tudatlanka
- 2015. October 18. 09:03:11
Az lehet, de akkor sem kéne kipárnáznunk elõttük az utat.
69 #5 Szalonna
- 2015. October 18. 16:14:48
Most beszélek egy orosszal - elég gyakran - valamit tud angolul. Õ is azt mondja hogy zsidók harcolnak a zsidók ellen a globális játékban. Azt mondja a Kreml, is tele van velük, Oroszország nem orosz, és a vezetés sem ahogy mondja. Újat nem mondott. De jó hogy máshol is látják a lényeget. :D
Marschalkó is valami hasonlót írt, csak õ úgy írta hogy a nyugati és a keleti zsidó hemiszféra egymásnak feszül.
4 #6 Posta Imre
- 2015. October 18. 19:01:44
Szalonna és mi a kérdés?
118 #7 keepfargo
- 2015. October 18. 22:01:49
a kérdés az; hogy jövünk mi a képbe?

mert hogy most nem vagyunk benne, az eléggé nyilvánvaló. mondhatnám: se kép se hang, de csak azért nem mondom, mert legalább itt a 3,14 honlapon ugathatunk - tehát valami hang van - igaz: a kutyaugatás nem hallik az égig, söt: a kutya ugat, a karaván halad.

innen a második kérdés: de hova halad ez a kiba(kipa?)szott karaván?

harmadik kérdés: mi van ha a karavánt megint ugyanolyan örültek vezetik, mint eddig, és szépen belemasírozunk a tikkasztó höségben az oázis délibábjába - aztán a fiaink kezdhetik elölröl?
69 #8 Szalonna
- 2015. October 19. 01:17:13
Imre, véletlenek nincsenek, ez már direktbe megy, hogy vegyék már észre õket.
4 #9 Posta Imre
- 2015. October 19. 05:05:33
Képfaragó, háááát, aki képbe hozza magát, az képbe jön.. Valamelyikbe.

Szalonna, na végre! Ennyit jelent. Mondtam, hogy "vége van a dalnak". Az orosznak a házizsidó alibi lett mára, bár elég összetett a kép és a kérdés, aki nem hülye, tudja ezt már. Vannak a humanoidok és vannak az emberek.
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=DHC2dEu-G88[/movie]
118 #10 keepfargo
- 2015. October 19. 06:28:23
Imre, legyen neked igazad (már elöfordult s_V) - nem fulford-ult s_vigyori ) és a képtelenségek mellé jó lenne képbe jönni valamikor. Dolgozzunk rajta, de még fontosabb; higyjünk benne hogy így lesz, illetve így lehet.s_hihi

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.03 masodperc
310,470 egyedi latogato