Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

James Bond forgatható rendszámtáblája semmi Kiss Szilárd trükkjéhez képest

BelföldIlyenek ezek a "balfax fszb"-s zsidók. Bár az igazi gengszterek fel nem tennének xar Porshéra ilyen rendszámot. Õk vagy Zsigulival, Ladával, Volgával, esetleg Izzsel, de minimum Mercivel rontják a levegõt. A Kiss Szilárd-sztorinak még mindig nincs vége

Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon alvilági kapcsolatok miatt, kirúgták a külügyminisztériumból, kitiltották a moszkvai magyar követségrõl, végül letartóztatták korrupció gyanújával. Kiss Szilárd egykori agrárattasé, Fazekas Sándor volt miniszteri megbízottja azonban sérthetetlennek tûnik: nemcsak szabadon jár-kel Budapesten, de ezt egy orosz diplomatarendszámmal teszi, így a rendõrök nem intézkedhetnek vele szemben. Két és fél évvel kirúgása után sem adta le még a moszkvai követség dolgozójaként igényelt rendszámát, ami egy Porsche Cayenne mellett a 7-es és egy X5-ös BMW-jén is ott virított, illetve virít. Egy jogi fekete lyuk miatt se az orosz, se a magyar hatóság keze nem érhette el.

Sean Connery harmadik James Bond-filmjében, a sorozat egyik legjobbjának tartott 1964-es Goldfingerben tûnik fel a híres, váltogatható rendszámtáblás Aston Martin DB5. A brit titkosszolgálat kütyümestere, Q magyarázata szerint a szerkezet értelme, hogy ezek a táblák minden országban érvényesek – mármint Nagy-Britanniától Svájcig, ahová Bond leautózik. Ha ugyanis minden országban helyi rendszámtáblára vált, azzal kevésbé vonja magára a figyelmet.

A rendszámtáblás trükközés azóta is népszerû témája a populáris kultúrának, csakhogy a valóságban akad egy sokkal hasznosabb – és realisztikusabb – módszer a kellemetlenségek elkerülésére, mint a rendszám cserélgetése és forgatása valamilyen ügyes szerkezettel: mégpedig egy diplomatarendszám beszerzése, amivel egy csomó jogi következmény alól ki lehet bújni.

Erre már jó páran rájöttek, de a diplomatarendszámmal való visszaélést most egész új szintre emelte Magyarország volt moszkvai agrárattaséja, a tavalyi letartóztatása után már jó ideje szabadlábon lévõ Kiss Szilárd.
Aston Martin helyett Porsche Cayenne S

Május végén egy szupermarketben belebotlottunk Kiss Szilárd korrupcióval vádolt volt agrárattaséba, 2015-ös oknyomozó cikksorozatunk fõhõsébe. Tavaly sikertelenül próbáltunk vele és a moszkvai magyar vízumközpontot irányító élettársával beszélni, így tele voltunk kérdésekkel. Kérdésekkel többek közt a feltételezett orosz alvilági és titkosszolgálati kapcsolatairól, a Mészáros Lõrinccel és Tarsoly Csabával közös bizniszeirõl és persze a prostivízumokról.

Nem volt nehéz felfigyelni Kiss Szilárdra, mivel rózsaszín inget és extravagáns piros szemüveget viselt, és éppen egy Magyar Idõket, egy Magyar Nemzetet és egy Népszabadságot vásárolt. Persze a találkozás meglepõ volt, de hogy szabadon jár-kel Budapesten, az már kevésbé.

Egyik kollégánk ugyanis pár héttel korábban egy fõvárosi étterem leghátsó boxában szúrta ki, amint egy oroszul beszélõ társasággal tárgyalt; márciusban pedig feltûnt egy olyan borkonferencián, ahol egy miniszterelnöki biztos, egy helyettes államtitkár és minisztériumi tanácsadók is elõadtak. Egy másik munkatársunk pedig szintén még hetekkel ezelõtt vette észre, amint Kiss Szilárd egy diplomata-rendszámos kocsit vezetve hajt el mellette.

Utóbbit nem igazán tudtuk hová tenni, hiszen elvileg nem lehetne diplomatarendszáma. 2013 õszén, miután megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, Martonyi János akkori külügyminiszter rögtön kirúgta, diplomatastátusza ezzel megszûnt. Fazekas Sándor agrárminiszter ugyan mentõövet dobott neki, és miniszteri megbízottként még 2013 októbere és 2014. december 12. között a minisztériumánál tartotta, csakhogy így már nem volt szakdiplomata.

Sajnos Kiss Szilárd a szupermarketbeli találkozásunkkor sem nyílt meg, hiába kértünk tõle interjút és beszélgetést. Leszegett fejjel csupán annyit mondott, majd beszélünk a bíróságon. Ezután kisétált, és beszállt egy bazi nagy fekete Porsche Cayenne S városi terepjárójába. Amin szinte világított a vörös diplomatarendszám:
h
Fotó: Hava Nikita
Megfejteni egy rendszámtáblát

Ha már szóra bírni nem sikerült, gyorsan nekiláttunk kitalálni, miféle rendszám ez. Nem kellett sokat tippelgetnünk: ilyen vörös rendszámot Oroszországban használnak, és a számokat nem is olyan nehéz megfejteni. Az oroszoknál a diplomatarendszám elsõ három számjegye az országkód, ebben az esetben a 083, ami Magyarországot jelöli. Ezután következik egy betû, ami a követségen dolgozó személy státuszát jelenti. Így megkülönböztethetik a követet/konzult (CD), a követség mûszaki dolgozóit (T), az adott ország sajtómunkatársát (K), illetve a rendes diplomatákat (D) – utóbbi betû szerepel Kiss Szilárd kocsiján is. Az utolsó két számjegy pedig azt a régiót jelöli, ahol az autót regisztrálták: Moszkva és a Moszkvai Régió a 77-es, a 97-es és a 99-es számokat használja.

A fentiek alapján a 083D31977 rendszámot a moszkvai magyar nagykövetség dolgozójának igényelték.

Egy 2002-es orosz miniszteri rendelet szerint ilyet kizárólag diplomata-igazolvánnyal rendelkezõ személy használhat, akit az orosz külügyminisztériumnál diplomataként akkreditáltak. Autókra pedig kétféle módon kerülhet fel diplomatarendszám. Egyrészt léteznek követségi tulajdonban lévõ kocsikra kikért rendszámok – információink szerint a moszkvai magyar követségnek két hivatali kocsija van, egy a nagykövetnek, meg egy kisbusz. Másrészt a követség diplomatái és hozzátartozóik is igényelhetnek saját tulajdonukban lévõ kocsikra – egyszerre több autóra is – rendszámot.

A Porsche Cayenne rendszámtáblájának beazonosítása után rögtön elküldtük a kocsiról készült fotónkat a moszkvai magyar nagykövetségnek, hogy megtudjuk, kinek a tulajdona az autó, ki használja, hogyan és miért jutott Budapestre, és hogy nem tartják-e ezt kissé furcsának. A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszából kiderült, nagyon is annak tartják:

az autó nem a követség hivatali gépkocsija, de nem is egy diplomata magántulajdona,
viszont 083-as rendszámot senki sem használhatna akkor, ha már nem dolgozik a nagykövetségen: egy 2013. januári nagyköveti utasítás alapján ilyenkor le kell adni,
ám ha egy volt munkatárs mégsem tesz eleget az utasításnak, erre a követség felszólítja, és értesíti az orosz Közlekedési Hatóságot.

A hivatkozott utasításban az áll, hogy minden diplomatarendszámmal ellátott autó tulajdonosa „köteles külszolgálatról való végleges hazatérése elõtt, vagy a gépkocsi országból történõ kivitele esetén az azt követõ két hónapon belül gondoskodni gépkocsijának az orosz közlekedésrendészeti – illetve amennyiben vámelõjegyzésbe vett gépkocsiról van szó, úgy a vámszervnél vezetett nyilvántartásból való törlésérõl″. Vagyis a külügy válaszából egyértelmû,
Kiss Szilárd teljesen szabálytalanul és jogosulatlanul használ orosz diplomatarendszámot Magyarországon.

Kiss Szilárd
Kiss Szilárd
Fotó: hírösvény.hu

De vajon ez mire lehet jó neki? Elég sok mindenre.
Diplomatabûnözés

Tegyük fel, hogy egy külföldi diplomatarendszámmal rendelkezõ kocsi kétszázzal hasít az autópályán, és egy nemrégiben forgalomban helyezett szupertraffipax lekapcsolja. Vagy hogy simán keresztbe áll két mozgáskorlátozott parkolóhelyen, és még parkolójegyet sem vesz. Az akár több tízezer forintos csekk természetesen rögtön megy érte, de vajon kinek?

Ahogy egy 2009-es Index-cikkben kollégánk írt róla, a kék rendszámos kocsikat a rendõrök megállíthatják, de „a szolgálati szabályzat értelmében a sofõr személyazonosságának megállapításán túl a rendõrségnek nincs lehetõsége további eljárásra″.

Az adatokkal ezért a magyar külügyminisztériumot keresik meg, ahol a diplomáciai mentességi ügyeket kezelik. Ha a diplomata-rendszámos kocsit magyar, vagyis diplomáciai mentességet nem élvezõ személy vezette, akkor a magyar külügyminisztérium továbbítja a rendõrségi megkeresést az adott követségeknek. Ha viszont nem, akkor általában „az iratok a minisztériumi fiókok mélyén landolnak, és legfeljebb a megkeresés tényérõl tájékoztatják az érintett külképviseletet″.

Ez pedig azt eredményezi, hogy ha meg is bírságolnak egy szabálytalankodó diplomata-rendszámos kocsit, a bírságoknak csak a töredékét fizetik be a bonyolult bürokratikus folyamat, a hivatalok és hatóságok és minisztériumok levelezgetése végén.
A vörös rendszám még a kéket is üti

A Magyarországon akkreditált külföldi diplomaták, követségi dolgozók kék színû diplomatarendszámot kaphatnak, de a más országokban kiállított rendszámokra is ugyanaz a szabályozás vonatkozik. Az ilyen rendszámok szuperképességet adnak a kocsinak, gyakorlatilag egy másik ország egy darabjává teszik, így a nemzetközi és magyar jogszabályok értelmében a rendõrség legfeljebb a vezetõ személyazonosságát állapíthatja meg, de a helyszínen nem intézkedhet. A büntetést nem mindig úszhatja meg a sofõr, de akkor is csak egy hosszas procedúra után sújthatnak le rá (lásd a jobboldali keretest). Így például ha Kiss Szilárd autóját a magyar rendõrök megállítják, a vezetõjét nem szondáztathatják, és nem indíthatnak ellene eljárást automatikusan.

Az elsõ csavar a történetben ott következik, hogy míg a magyar hatóságok által kiadott kék rendszámok érvényességét Magyarországon le lehet ellenõrizni, addig az Oroszországban kiállított diplomatarendszámokat a magyar rendszerben nem tartják nyilván, tehát
egy magyar rendõr nem tudhatja, hogy Kiss Szilárd jogosulatlanul használ diplomatarendszámot.

Ám a kék/vörös rendszámok igazi ereje nem is abban van, hogy mi történik, ha a rendõr megállítja a szabálytalankodó kocsit. Hanem az elriasztó hatásában, abban, hogy a magyar gyakorlat szerint jó eséllyel eleve senki nem fogja megállítani. Mert a rendõr jól tudja, csak felesleges papírmunka lesz vele. Évi sok száz szabálysértési eljárás indul diplomaták ellen, de a végén bírságot mégsem állapítanak meg, ha nagy ritkán mégis, nem tudják akkor sem behajtani.

Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy a bírságok elkerülésén túl vajon mire lehet még jó egy jogosulatlanul használt diplomatarendszám. Biztonságosabb vele olyan tárgyakat, dokumentumokat vagy személyeket fuvarozni, amelyeket/akiket a sofõr nem szívesen mutatna be a rendõröknek. Illetve ha esetleg menekülni kell, sokkal egyszerûbb elhagyni az országot.

A több büntetõügyben is érintett Kisst tehát leginkább két elõnyhöz juttatja vörös rendszáma: jó eséllyel elkerülheti, hogy a rendõrök megállítsák – és persze felvághat üzleti partnerei elõtt. Hiszen a rendszám azt az illúziót is keltheti, hogy Kiss még mindig diplomata, és még mindig a magyar kormányt képviseli. Ahogy arról még a Népszabadság írt, Kiss Szilárd
már azelõtt egy diplomata-rendszámos Porsche terepjáróval furikázott Moszkvában, hogy egyáltalán diplomata lett volna. Sõt a névjegyén is a magyar állam képviselõjének tüntette fel magát, pedig nem volt az.

A lap által idézett történet szerint a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet (Kerki) késõbb autóbalesetben elhunyt vezetõje, Szûcs Pál azért tiltotta ki Kisst az épületbõl, mert rájött, „Kiss olyan névjegyet használt, amelyen a kirendeltség hivatalos megbízottjának tüntette fel magát".

Információink szerint pedig Kiss, miután a külügy kirúgta és Fazekas Sándor minisztériuma foglalkoztatta tovább, megpróbálta visszaszerezni diplomatajogosultságait. Az agrárminisztérium „egy magas rangú vezetõje megpróbált közbenjárni az új külügyminiszternél, sõt már-már Szijjártó nyakára járt, hogy Kiss ismét diplomata-útlevelet kapjon. A külügyminiszter ezt sorozatosan elutasította" – írtuk majdnem egy éve.

A rendszámhoz való ragaszkodás is érthetõbb így.
Kiss Szilárd kocsija jogi fekete lyukba esett

De van egy második jogi csavar is: nem csupán arról van szó, hogy Kiss kocsijáról a magyar rendõrség adott esetben nem tudja megállapítani, hogy a rendszámtábla érvénytelen, hanem
mivel ez az orosz diplomata-rendszámos kocsi Budapesten van, az orosz hatóságok se tudnak vele mit kezdeni: az autó ezzel egy jogi fekete lyukba esett.

Persze a két állam hatóságainak szoros együttmûködésével utolérheti Kiss Szilárdot valamiféle büntetés, ez azonban hosszadalmas folyamat, kialakult gyakorlat nélkül: a diplomatákról ugyanis senki sem feltételezi, hogy megbízatásuk lejárta után szándékosan megsértik a fogadóország és az anyaország törvényeit. Márpedig Kiss esetében bizonyíték van rá, hogy tökéletesen tudatában volt és van a jogsértésnek, mivel erre a moszkvai követség többször is felhívta a figyelmét.
Dr. Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter
Dr. Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter
Fotó: Ajpek Orsi

Egy, a birtokunkban lévõ követségi jelentés szerint Kisst hiába rúgta ki a külügy 2013 õszén, Fazekas Sándor megbízottjaként ugyanúgy kint maradt Moszkvában és tovább tevékenykedett, csak már nem a nagykövetségen (ahogy tavalyi cikkünkben írtuk, az akkori nagykövet is kitiltotta onnan Kisst). Sõt, hiába járt le az eredetileg 2014. november 28-ig érvényes diplomatakártyája, Kiss a kirúgása és a diplomatastátusza megszûnése után is megtartotta az igazolványt. A jelentés szerint a diplomatakártyát Kiss élettársa csupán 2015 márciusában adta le a konzulátuson (Kiss ekkor épp börtönben ült Magyarországon).

Az igazolványát a magyar követség konzulátusa 2015. március 27-én visszaküldte az orosz külügyminisztérium Állami Protokoll Fõosztályának. Az oroszok legkésõbb innentõl, több mint egy éve tisztában vannak vele, hogy Kissnek nincs diplomatakártyája. Márpedig a diplomatarendszám használata is a diplomatakártyához kötött.

A jelentést készítõ magyar diplomata panaszából kiolvasható, teljesen az oroszokon múlik, visszaszerzik-e a rendszámot Kisstõl. A követség az írásos értesítés elküldése után hiába jelezte többször még külön szóban is az orosz közlekedési hatóságnál, hogy Kiss jogosulatlanul használ 083-as rendszámot, „a hivatal tájékoztatása szerint a nagykövetség lehetõségei – mivel magántulajdonú gépkocsiról és rendszámról van szó – korlátozottak, a rendszám levétele, a gépkocsi átregisztrálása ügyében csak a tulajdonos meghatalmazása útján intézkedhet″ – áll a jelentésben. Kiss Szilárd egyébként utánaszámolva
több mint két és fél éve, 2013 õsze óta nem diplomata, eredetileg kiállított diplomatakártyája bõ másfél éve, 2014 novemberében lejárt. Az orosz hatóság valahogy mégsem sietett visszaszerezni a vörös rendszámot.

Egy magyar kormányzati forrásunk szerint a Kiss Szilárdról és élettársáról eddig megjelentek alapján – politikai összeköttetéseik, beágyazottságuk az orosz államapparátusba, titkosszolgálati kapcsolataik – furcsa is lenne, ha rögtön odacsapott volna az orosz hatóság.
Még két BMW-re is felkerült a vörös rendszám

A követség keze egyébként olyannyira meg volt kötve, hogy az idézett jelentés szerint még a kocsik regisztrációs papírjaiba sem nézhetnek bele. Mégis tudomásukra jutott, hogy
Kiss nemcsak a Porschéján hagyta fenn a vörös rendszámot, hanem még egy X5-ös BMW-n is.

„Informális úton szereztünk arról tudomást, hogy egy szintén Kiss Szilárd tulajdonában lévõ BMW X5 típusú, diplomata-rendszámos és vámelõjegyzésben lévõ – állítólag szintén Magyarországon lévõ - gépkocsi papírjai 2017-ig rendezettek (!)" – áll a dokumentumban. Forrásaink szerint a diplomata-rendszámos BMW-t valószínûleg Kiss élettársa, a moszkvai magyar vízumközpont egykori vezetõje, Léna (Jelena Cvetkova) használja. Róla tavaly megírtuk, orosz kormánykörökbe bejáratos és Kiss Szilárd is neki köszönheti összeköttetéseit. Magyar kormányzati források akkor ráadásul azt állították az Indexnek, a nõ az orosz titkosszolgálattal is kapcsolatban áll. Cvetkova az erre vonatkozó kérdésünkre nem túl meglepõ módon nem reagált akkor.
Lattmann: A rendszám ilyen használata bûncselekmény

Lattmann Tamás nemzetközi jogászt is megkérdeztük Kiss Szilárd rendszámügyének jogi hátterérõl.

Index: Milyen jogai vannak ebben a helyzetben egy külföldi diplomáciai rendszámú autónak, autósnak?

Lattmann Tamás: Nem sok. Általános szabályként mentessége van, de a mentességek – különösen egy autónál – nem automatikusan keletkeznek, hanem meghatározott állami eljárás eredményeképpen – ennek a jele a fogadó állam által kiállított diplomatarendszám. Ha az állam azt visszavonja, érvénytelenné válik, azaz a bárminemû védelem is megszûnik.

Ha elkapnak a rendõrök egy ilyen autót, a magyar vagy az orosz külügyet kell értesíteniük, hogyan zajlik a folyamat?

LT: Minden rendõrnek a belsõ jogot kell követnie, a nemzetközi jog csak háttérszabályként mûködik. Az eljárást az irányadó szabályok alapján meg kell indítania, jeleznie a külügy felé, hogy lehet, hogy diplomáciai érintettségû az ügy, és ezután a külügynek kell állást foglalnia.

Oroszországban vörös a diplomáciai rendszám, Magyarországon kék, van-e ennek valamilyen jogi jelentõsége?

LT: Nincs. A színezés célja, hogy elsõ ránézésre is jól látható legyen, hogy a jármû védettséget élvez.

Egy diplomata tényleg kérhet a családja által használt kocsikhoz is diplomatarendszámot, van-e erre nemzetközi szabály?

LT: Kérhet, a nemzetközi jog a családtagokra nézve is mentességet rendel. Az eljárás elvileg ugyanaz, a fogadó állam hatóságai állítják ki a rendszámot.

Mikor kobozhatják el a magyar hatóságok a rendszámot? Ha az oroszok megkérik, esetleg az Interpolon keresztül? Volt-e hasonló nemzetközi jogi eset?

LT: Nem tudok ilyen konkrét esetrõl. Amennyiben a rendszám érvénytelenített, akkor annak további használata bûncselekmény, és minden további nélkül elkobozható. Álláspontom szerint nem kell hozzá orosz kifejezett kérés, elég, ha hiteles információja van a magyar hatóságnak arról, hogy azt visszavonták.

A követség többször kérte Lénát, hogy adják már vissza a rendszámot, de a nõ nem igazán tûnt együttmûködõnek.
De legalább elárulta nekik, hogy volt még egy harmadik diplomata-rendszámos kocsijuk is, egy 7-es BMW.

„Kiss Szilárd élettársával munkatársunk az elmúlt negyven napban többször is beszélt telefonon annak érdekében, hogy járjon el a diplomatarendszám levétele érdekében. Konkrét ígéretet nem kapott, viszont az élettárs közölte, hogy egy 7-es BMW típusú gépkocsi papírjait 2015 februárjában rendezték" – folytatódik a jelentés. Egy BMW 740LI típusú kocsiról van szó, ami Kiss Szilárd tulajdonában volt, majd átíratták Léna egyik rokonának a nevére és normál orosz rendszámot kapott – legalábbis a nõ ezt állította. Ez egybevág azzal az információnkkal, hogy Kissék legalább három kocsira igényeltek diplomatarendszámot. A 7-es BMW-t valószínûleg Moszkvában használták, ahol elviekben bajba is kerülhettek volna a vörös rendszámtábla miatt.
BMW X5 és 740LI
BMW X5 és 740LI
Fotó: BMW

Tehát nem véletlen, ha a háromból pont azt adták le. Már ha valóban megtették. Furcsamód a moszkvai rendõrség hivatalos, online elérhetõ rendszámadatbázisában ilyen típusú kocsik se Kiss Szilárd, se Jelena Cvetkova, se Cvetkova már említett rokona – akire állítólag átíratták a 7-es BMW-t – nevén nem tûnnek fel. Kiss nevén még a 2000-es évekbõl más típusú, hasonlóan drága kocsik (Chevrolet Explorer, GMC Jeep) találhatóak csak, élettársáén pedig egy Volvo XC60-as.
Valamilyen úton-módon szerzett papírok

Az Index által megkérdezett jogászok szerint ha Kiss Szilárd a sorozatos figyelmeztetések ellenére, törvénytelenül használja Magyarországon a diplomatarendszámot, az akár a Btk. egyedi azonosító jellel visszaélésrõl szóló szabályába is ütközhet, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntethetõ. Ha ez a visszaélés üzletszerûen vagy bûnszövetségben történik, azért pedig öt év is járhat. Felmerül az is, Kiss miféle okmányokkal használja az autóját, például van-e egyáltalán rajta mûszaki. Ha nincs érvényes forgalmi engedélye, törvényt sértett; ha viszont az nem erre a rendszámra lett kiállítva, nem a megfelelõ okiratot használja, amivel közokirat-hamisítást követhet el, ami szintén három évig terjedõ szabadságvesztéssel járhat.

A már idézett követségi jelentésbõl a sorok közt az is kiolvasható, a jelentést készítõ diplomatát is meglepte az a nem hivatalos úton szerzett információ, miszerint az X5-ös BMW-nek 2017-ig „rendezettek a papírjai”. Ebbõl pedig arra következtet, Kiss a vörös rendszámos Porschéhoz is szerzett valahogy papírokat. Ez áll a dokumentumban: „Nem zárható ki, hogy a szóban forgó Porsche valamilyen úton-módon szintén érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezik. A Porsche ráadásul vámkezelt autó, a hivatal tájékoztatása szerint az autó adásvétele nincs korlátozva.” A jelenség nem egészen meglepõ: eljutott hozzánk olyan információ, ami alapján a volt agrárattasé átvilágításakor feltárt alvilági kapcsolatoknál képbe kerülhetett az orosz autómaffia is.

Mindenesetre a diplomata-rendszámos zavartalan autókázásnak elõbb-utóbb csak vége lesz. Az orosz közlekedésrendészet ugyanis június elején arról tájékoztatta a magyar követséget, hogy
Kiss Szilárd Porschéjának a rendszáma körözés alatt áll,

vagyis a közlekedésrendészet magyarázata szerint „Oroszország területére történõ belépésnél a hatóság azonnal lefoglalja a gépjármûvet és eljárást indít a gépjármû tulajdonosa ellen”. Kiss azonban ezt a Porschét évek óta Magyarországon használja, és hülye lenne visszamenni vele Oroszországba, hogy elvegyék tõle.

A magyar külügyminisztérium keresi a jogi lehetõségeket, de a körözést hivatalosan a budapesti orosz nagykövetségnek kellene jeleznie a magyar hatóságok felé. Lattmann Tamás nemzetközi jogász viszont az Indexnek azt mondta, szerinte nincs szükség kifejezett orosz kérésre sem: ha a magyar hatóságnak hiteles információja van arról, hogy a rendszámot visszavonták, minden további nélkül elkobozhatja azt, hiszen a használata bûncselekmény.
Kiss Szilárd-ügy: letartóztatással indult, botránysorozat lett

Kiss Szilárdot a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli pénzügyek miatt tartóztattak le 2015 januárjában. A gyanú szerint Kiss rávett valakit, hogy eladósodott vállalkozásának banki tartozását szerezze meg áron alul, amiért õ kenõpénzt fizetett. Mindez ki sem derült volna, csakhogy egyik ismerõsét, a korábban a futballbizniszben is érdekelt Sziky Gyula vállalkozót a rendõrség lehallgatta – ez okozta Kiss vesztét.

Megírtuk azt is, hogy Kiss Szilárd Tarsoly Csaba bukott Quaestor-vezér mellett Orbán Viktor barátjával, Mészáros Lõrinccel is üzleti kapcsolatban állt, nem is akárhogy. Rábukkantunk például Kiss és Mészáros eltitkolt közös orosz cégére, amit a felcsúti milliárdos polgármester elfelejtett a vagyonbevallásában feltüntetni.

Kissrõl azt is kiderítettük, hogy korábban gyanús orosz figuráknak és prostituáltaknak segített magyar vízumhoz jutni nagy tételben. Kissnek bírósági papírja is volt arról, hogy vízumok ígéretéért cserébe kb. 20 millió forintnyi pénzt kapott egy orosz üzletembertõl. Ennek ellenére orosz élettársa társtulajdonos és ügyvezetõ lett egy olyan moszkvai cégben, melynek a magyar állam egyenesen kiszervezte a vízumigénylést.

A tavalyi cikksorozatunkból az is kiderült, hogy amikor agrárdiplomatának kinevezték, az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági kockázatokat tárt fel Kiss-sel kapcsolatban, ennek ellenére Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszternek köszönhetõen Kiss pozícióban maradhatott miniszteri megbízottként. Pedig az átvilágítás orosz alvilági kapcsolatokat tárt fel nála, ráadásul róla és különösen élettársáról, Lénáról kormánykörökben is elterjedt vélemény volt, hogy orosz titkosszolgálati kötõdéseik vannak.

Mindezek ellenére Fazekas Sándor agrárminiszter a mai napig nem adott magyarázatot arra, miért tartotta meg Kisst a nemzetbiztonsági szakvélemény ellenére. A cikksorozat utolsó részében arról írtunk, hogyan hálózta be Kiss Szilárd többek között közös bizniszekkel és megvendégeléssel, etetéssel-itatással az agrárminisztérium több döntéshozóját, és hogy a kirobbanó botrány feszültségeket okozott a kormányon belül.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. June 06. 18:28:57
Moszkva fizeti az Izraelbe kivándoroltak nyugdíját?

Oroszország havi nyugdíjat fog fizetni az idõs korukban Izraelbe kivándoroltaknak Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodása alapján - értesült hétfõn a Háárec címû izraeli lap gazdasági melléklete, a The Marker.

A hetvenes évektõl 1992-ig a Szovjetunióból Izraelbe költözöttek százhúsztól kétszázötven dollárig (mintegy harminckétezertõl hatvanhétezer forintig) terjedõ, havonta esedékes nyugdíjat fognak kapni a kivándorlásuk elõtt ledolgozott éveik és az oroszországi nyugdíjak alapján.http://inforadio.hu/kulfold/2016/06/0...nyugdijat/
4 #2 Posta Imre
- 2016. June 06. 19:01:15
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=l8YMaa6uNjA[/movie]
146 #3 satu
- 2016. June 07. 09:47:23
Csak nem a már lassan semmit nem érõ dollárral akarja kifizetni a zsidókat Moszkva?

Ügyes, nagyon ügyes...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
311,936 egyedi latogato