A dokumentum az Új Világrend-teóriák Szent Grálja lett
Évtizedek óta zajlik a vita, hogy létezhet-e valamiféle mesterterv a világ gazdasági, politikai, kulturális egységesítésére és a társadalmak radikális átalakítására. A mainstream média következetesen az összeesküvés-elméletek körébe sorolja az ilyen feltételezéseket, miközben a YouTube-on és más közösségi oldalakon milliós nézettséget érnek el a háttérszervezetekrõl, titkos találkozókról és az „egyvilág” létrehozásáról szóló posztok és videók. Tény, hogy sok teljesen alaptalan, rég megcáfolt „információ” is kering az interneten, nem beszélve a nyíltan rasszista, antiszemita rágalmakról.

A 20 éve megjelent, úgynevezett Torontói jegyzõkönyvek eredete sem tisztázott, de az eltelt idõ sok szempontból visszaigazolni látszik a dokumentum tartalmát.

A jegyzõkönyveket a Hetek legfrissebb száma ismerteti részletesen, és a lap elkészítette a dokumentum magyar nyelvû fordítását, amelyet posztunk végén teljes terjedelemben publikálunk. Figyelem, az átlagosnál sokkal hosszabb írás következik, de megéri kitartani!



A Torontói jegyzõkönyvek elnevezésû dokumentumot egy francia–kanadai újságíró, Serge Monast hozta nyilvánosságra, 1995 májusában. Az 1945-ös születésû Monast-ról nem sok hozzáférhetõ információ van, amit viszont tudni lehet, azt a Konteó blog a témáról készített 2012-es alapos posztjában összegyûjtötte. Eszerint a férfi költõként és szépíróként kezdte, majd a nyolcvanas évek második felétõl kezdve figyelme egyre inkább a tényfeltáró újságírás és az oknyomozó riporterkedés felé irányult. Eleinte a L’Enquête („ankét”, „nyomozás”) címû lapnál dolgozott, de mivel írásainak közlésétõl a mainstream média többnyire elzárkózott, létrehozott egy saját hírügynökséget (l’Agence Internationale de Presse Libre, Nemzetközi Szabadsajtó Ügynökség), ahol megállapításait és nyomozási eredményeit publikálta. Neve és munkássága akkor vált széles körben ismertté, amikor 1995 májusában egy kanadai tévémûsorban lehetõséget kapott, hogy kifejtse nézeteit.

Nem élte túl

Monast olyan témákkal foglalkozott, mint a CIA által folytatott, s az emberi gondolkodást és érzelmeket befolyásoló orvosi kísérletek, a NASA–CIA–NSA közös, Blue Beam fedõnevû tervezett mûveletsorozata, amely elektromágneses hullámok, számítógépek és globális, valós idejû holografikus vetítések segítségével az emberek vallásos hitét lett volna hivatott manipulálni saját céljaikra úgy, hogy elhitetik a hívõkkel a Messiás eljövetelét.

Monast-nak hányatott élete volt, a kanadai és amerikai hatóságok számtalan zaklatásnak vetették alá: megvádolták köztörvényes bûncselekmények elkövetésével, többször õrizetbe vették, házkutatások tucatjait tartották lakásán és irodájában, félkész anyagokat és dokumentumok köbmétereit foglalták le és kobozták el tõle, gyermekei láthatásától eltiltották, és barátai között bizalmatlanságot szítottak vele szemben.

Másfél évvel azt követõen, hogy a Torontói jegyzõkönyvekkel a nyilvánosság elé lépett, 1996. december harmadikán a rendõrség Montrealban ismét elõállította. Büntetõeljárást indítottak ellene rémhírterjesztés és más bûncselekmények miatt, majd 24 órára õrizetbe is vették. Egy nappal késõbb kiengedték, de szinte azonnal rosszul lett, s másnap, december ötödikén otthonában meghalt.

„A boncolás (amit feleségének gyakorlatilag követelnie kellett, mert egyik kórház sem akarta vállalni) szívelégtelenséget állapít meg. Serge Monast 51 éves volt, amúgy makkegészséges, minden káros szenvedélytõl mentes, vallásos emberként ismerték…” – írta a Konteó blog.

A Torontói jegyzõkönyvek (Les Protocoles de Toronto) eredetérõl Monast csak annyit árult el, hogy kalandos úton sikerült megszereznie, a részletekkel azért nem állt a nyilvánosság elé, mert szerinte azokkal „életeket sodorhatna veszélybe”. Állítása szerint a jegyzõkönyvek elsõ része 1967. június végén született, amelyet egy 18 évvel késõbbi, 1985-ös tanácskozáson pontosítottak. Az újságíró azt állította, hogy az „Új Világrend” (New World Order, NWO) eszméjének akkori irányítói a kanadai nagyvárosban gyûltek össze azzal a céllal, hogy kidolgozzák a következõ 50 évre szóló stratégiájukat. Annyit elárult róluk, hogy a 18 résztvevõ közül hatan a világ 6 legbefolyásosabb bankját, hatan a legjelentõsebb energiakonzorciumokat, további hatan pedig a legnagyobb mezõgazdasági-élelmiszeripari konzorciumokat képviselték.

Miután Monast nem sokkal ezt követõen elhunyt, és feljegyzései is eltûntek, a dokumentumok eredetét nem lehet igazolni, erre mi sem teszünk kísérletet. Egyet lehet biztosan tudni, hogy legalább 20 évvel ezelõtt készültek, így az 1995 utáni folyamatok tükrében a jegyzõkönyvek akkor is figyelemre méltóak, ha azokat esetleg Monast írta. Eddig nem volt hozzáférhetõ a Torontói jegyzõkönyvek magyar fordítása, a hiányt most lapunk pótolta. A teljes szöveg több mint 60 ezer karakter (ez újságterjedelemre fordítva több mint 12 oldal), így az alábbiakban csak az általunk legérdekesebbnek tartott részeket emeljük ki, de posztunk végén a dokumentum fordítása rövidítés nélkül olvasható.

Kiüresített ember

A dokumentum bevezetõje hangsúlyozza, hogy az Új Világrend több mint átfogó, radikális gazdasági, politikai és társadalmi reform: az emberiség teljes egyesítését tûzi ki célul, annak érdekében, hogy a Föld lakossága egyetlen akarat mentén cselekedjen, természetesen úgy, amint azt a Terv szerzõi szeretnék. A megosztottság teljes felszámolására a történelemben eddig még nem volt példa, bár többen kísérletet tettek erre. Ehhez szükség van mind az egyén, mind a hagyományos közösségi struktúrák – család, nemzetek, vallások – kiüresítésére, hogy helyet biztosítsanak az új, globális eszmék számára.

A program ennek megfelelõen hosszú idõtávban és sok, egymást kiegészítõ lépésben gondolkodik. A két fõ irányt azonban a mottóul választott „Panem et circenses” (Kenyeret és cirkuszt) kifejezés jelöli ki, mondván az emberek túlnyomó részét azzal lehet a kívánt irányba terelni, ha biztosítják számukra a létfenntartásukhoz és a szabadidejük kitöltéséhez szükséges eszközöket. A dokumentum szerint, ha a tömeg a megfelelõ irányban áll, akkor a „másként gondolkodókat” – a politikai, ideológiai, vallási különutasokat – könnyebb elszigetelni, semlegesíteni vagy együttmûködésre késztetni.

A globalista projekt ennek megfelelõen „a kényelem világméretû társadalmának” megteremtését tûzi ki célul, amelyben a társadalom valamennyi rétege számára biztosítják a kikapcsolódást könnyen elérhetõ és változatos utazási lehetõségek, szórakozás, sport, szexuális élmények formájában. „Az Embert úgy kell irányítani, hogy azt higgye, ez a modern, a modernitása pedig a teljesítményét tükrözi, a képességet, hogy minél többet, és lényegében mindent élvezhessen, ami körülveszi.” Ennek eszközei a média, a divat és a kultúra kézben tartása: „Ha így ellenõrzés alatt tudjuk tartani a fiatalok (vagyis a jövõ felnõttjeinek) érzékeit, nyitott út vezet a politika, a jogrendszer és az oktatás mélyreható alakíthatóságához.”

Az egyén felszabadítása

Hogyan valósítható meg az emberek – különösen a fiatalok – életmódja feletti kontroll? A dokumentum a legfontosabb feladatnak a családra épülõ társadalmi szerkezet megváltoztatását tekinti, mondván, ha ezt sikerül megrendíteni, akkor felszámolhatók lesznek a tradicionális vallási felfogások is. „A nyugati társadalom alapjai lényegükben a zsidó-keresztény örökségbõl eredeztethetõek. Pontosan ebbõl az örökségbõl jött létre a család, minden létezõ társadalmi szerkezet csomópontja és szegletköve.”

A család megváltoztatását már a 19. század végi és 20. század eleji „forradalmi” írók elkezdték, majd a „nonkonformista filozófusok” folytatták azzal a céllal, hogy az egyén érdekeit és fontosságát elõtérbe helyezzék a család felett. A változásokat mint progresszív, a modernitás és a demokrácia kiszélesedését szolgáló folyamatokként igyekeznek beállítani.

Az individuális jogok abszolutizálásával eredményesen alá lehet ásni a nemzeti, etnikai, vallási közösség érdekeit: „Többé nem a társadalom (a többség joga) az, amit kötelezõ érvénnyel kell védeni az egyénekkel szemben, akik fenyegetést jelenthetnek erre, hanem fordítva: az egyén joga az, ami védelemre szorul a többség potenciális fenyegetésétõl.”

Ennek az alapvetésnek a megvalósítását szolgálja a hagyományostól eltérõ szexuális viselkedésformák – mint egyéni alapjogok – törvényi védelme, valamint olyan gyermekvédelmi jogszabályok és intézmények felállítása, amelyek az állam számára lehetõséget adnak arra, hogy a gyerekek feletti felügyeletet könnyedén ki tudják vonni a családi keretek közül, ha ezt indokoltnak látják.

„Azáltal, hogy a »szülõi szerepet« átruházzuk az államra, sokkal könnyebb lesz ezt követõen egyesével kisajátítani minden olyan jogkört, amelyek korábban a szülõk kizárólagos hatáskörébe tartoztak. Így elérjük, hogy a zsidó-keresztény gyökerekkel rendelkezõ hagyományos, vallásos oktatást a gyermekek elleni visszaélésként kezeljék.”

Tévedés azt gondolni, hogy csak a kommunista vagy náci állam akarta kisajátítani a gyermekek nevelését. A progresszív társadalmakban is cél az, hogy a gyermek egyéni jogaira – például a nemi identitásának szabad eldöntésére – való hivatkozással korlátozzák a szülõk jogait a nevelés során. Ha ezt sikerül általános, globális „gyermekvédelmi alapokmányban” rögzíteni, akkor nemcsak az óvodákban lehet majd megtiltani a gyerekek nemek szerinti megkülönböztetését – amint arra már ma is több példa van skandináv országokban –, hanem ezt a követelményt ki lehet terjeszteni a családokra is. Ha pedig a szülõk ragaszkodnak ahhoz, hogy újszülött koruktól kezdve a biológiai nemüknek megfelelõen neveljék, öltöztessék és szólítsák gyermeküket, akkor a „gyermekvédelmi hivatalok” közbeavatkozhatnak, és kiemelhetik a „veszélyeztetett” gyerekeket a családból, ahogyan azt ma a bántalmazott vagy ellátás nélkül hagyott gyerekekkel teszik.

A dokumentum kitér arra is, hogy milyen munkatársakra van szükség ennek végrehajtásához: „Egy ilyen terv garantált sikere érdekében létfontosságú, hogy az ezekben a hivatalokban állami szolgálatban álló közalkalmazottak fiatalok és tapasztalatlanok legyenek, olyan személyek, akiknek nincs semmi tapasztalatuk az általunk üresnek és hiábavalónak gondolt eszmékkel kapcsolatban, missziós lelkesedéssel hisznek viszont abban, hogy õk a veszélyben lévõ gyermekek nagy védelmezõi. E hivatalnokoknak minden szülõt potenciális bûnözõnek kell tekinteniük, akik veszélyt jelenthetnek a gyermek jólétére.”

Szabadságot ígérnek

Ha sikerül a gyerekeket már kiskorukban függetleníteni a családtól, lehetõvé válik, hogy az oktatási rendszeren keresztül olyan „arrogáns, lenézõ, másokat megalázó fiatalságot” neveljenek ki, amelynek fõ jelszavai az „önmegvalósítás” és a „szabadság” lesznek.

„A család és az oktatási rendszer, azaz általánosságban a társadalom lerombolásának teljessé tételéhez létfontosságú a szexuális forradalomra való buzdítás a nyugati társadalom minden szintjén. Szükséges, hogy a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel az egyéneket, következésképp a belõlük álló tömegeket lealacsonyítsuk arra a szintre, hogy szenvedélyesen csak elemi ösztöneik kielégítésével legyenek elfoglalva” – írja az 1967-bõl keltezett dokumentumrész, amely utal arra, hogy a szexuális forradalmat nemcsak a kultúra és a zene, hanem a gyógyszeripar fejlõdése is ösztönzi.

A korszerû fogamzásgátló eszközök kifejlesztése – írják a jegyzõkönyvek szerzõi – „forradalmasítja a nyugati társadalmakat, és örökre feledésbe taszítja az erkölcsi alapelveket és a vallásos zsidó-keresztényeket. Ez a folyamat egy tabletta formájában szélesre nyitja az utat a következmények nélküli »szexuális szabadsághoz«, és ráveszi a világ nõi társadalmát, hogy kitörjenek mindabból, amit akkor már csak a múlt igájának fognak tartani (a férfiaknak alárendelt nõk rabszolgaságát és a hagyományos zsidó-keresztény családot). Korábban a nõt a »családi egység központjának és fõ támaszának« tartották, a modern nõ azonban független egyéniségként szakítani akar hagyományos szerepeivel, el akar szakadni a családtól, és a saját személyes törekvései alapján akarja vezetni az életét”.

Ezt a folyamatot a „progresszív feminista tiltakozó mozgalmakkal” is ösztönzik, hogy az egyre radikálisabb követelésekkel a lehetõ legtávolabbra tolják a határokat, mindaddig, míg be nem következik „a tradicionális család és a zsidó-keresztény társadalom egyértelmû összeomlása”. Mint írják, „ez a »szexuális felszabadítás« lesz a végsõ eszköz, amellyel lehetségessé válik az, hogy a társadalmi tudatból eltûnjön a Jó és Rossz fogalmának minden formája. A vallási és morális határok összeomlása lehetõvé teszi, hogy teljessé váljon az »ember felszabadítása a múlt alól«”.

„Ez a nyitott ajtó a szexuális szabadság támogatásától a váláson át az abortuszig, egészen a különbözõ homoszexuális viselkedési formák törvény általi elismeréséig segít nekünk abban, hogy radikálisan megváltoztassuk a társadalmak jogrendszerének történelmi alapjait. (…) Minden egyént az erkölcsi alapelvek általános fellazulása irányába terelünk, és megosztjuk az egyéneket azáltal, hogy egymáshoz hasonlítgatjuk õket, ösztöneiknek és érdeklõdésüknek megfelelõen, valamint leromboljuk a fiatalság jövõjét azáltal, hogy a korai szexuális élet káros hatású tapasztalatszerzése és az abortuszok felé tereljük õket. Morális szinten megtörjük az elkövetkezendõ generációkat azáltal, hogy az alkoholizmusba, különbözõ kábítószerektõl való függõségekbe taszítjuk õket” – írják a dokumentum szerzõi.

Hálózatba szervezve

A jegyzõkönyvek 1985-ös kiegészítése gyakorlati programot is ad a fiatalság átneveléséhez. Ebben kulcsszerepet szánnak az akkor még kísérleti stádiumban lévõ technológiáknak. „Mára lehetségessé vált egyfajta »nemzetközi autósztráda« megtervezése, amelyen minden készülék összeköttetésben áll egymással. Elektronikus számítógépek használata nélkül – melyek egy óriási globális hálózatban összekötik õket egymással – teljes mértékben lehetetlen lenne az egyénekbõl álló közösségek közvetlen irányítása a Földön. Ezen készülékek további elõnye, hogy emberek millióit tudják helyettesíteni. Ráadásul ezeknek a gépeknek nincs öntudatuk, sem moráljuk, így nélkülözhetetlenek az olyan projektekhez, mint amilyen a miénk. Mindezeken túl, ezek a gépek kérdés nélkül megteszik mindazt, amit diktálnak nekik. Tökéletes rabszolgák, amelyekrõl elõdeink csak álmodtak, bár soha nem kételkedtek abban, hogy egy nap lehetséges lesz létrehozni egy ilyen csodát. Ezek a gépek ország nélkül, bõrszín nélkül, vallás nélkül, politikai elkötelezõdés nélkül léteznek, így az elképzelhetõ legnagyszerûbb eszközeink és az Új Világrend szolgái. Ezek a »Szegletkövek«! Ezeket a gépeket egy óriási világhálózatban kötjük össze, amelynek a legfelsõbb szintjeit mi ellenõrizzük. (…) Új Világrendünk alapvetõ struktúrája lényegében különféle hálózatok sokaságából áll, amelyek lefedik az emberi tevékenység minden egyes elemét az egész bolygón. Mindmáig ezeket a hálózatokat közös ideológiai alap mentén kötöttük össze: eszerint az Ember az Univerzum központja és végsõ beteljesítõje” – áll a jegyzõkönyvekben, ami még akkor is figyelemre méltó elõrelátás, ha a fentieket Monast írta volna 1995-ben. (A legnagyobb közösségi hálózat, a Facebook csak 2004-ben indult, és 2010-re vált globális platformmá, amikor a felhasználók száma átlépte az egymilliárd fõt.)

A globális társadalom sikeréhez a tervezõk fontosnak látják, hogy az emberek – a korábbi, autokratikus berendezkedésektõl eltérõen – ne kényszerbõl, hanem lelkesen vegyenek ebben részt, mert ezáltal megszûnik bennük az idegenkedés a privát szférájuk totális kontrolljával szemben. „Arra bátorítjuk az embereket, hogy Testtel és Lélekkel vegyenek részt ebben a globális elektronikus hálózatban (…) a félrevezetett embert leköti a vak lelkesedés, hogy ennek az új Világközösségnek a része legyen, azáltal, hogy csatlakozik a hatalmas számítógép-hálózathoz, miközben gondoskodunk arról, hogy a számára láthatatlan felsõbb szintekrõl adatokat gyûjtsünk és rögzítsünk róla, amelyeket gazdagon kihasználhatunk saját céljainkra. Ebben az Új Globális Társadalomban senki nem tud elfutni elõlünk. Az elektronikus technológia folyamatos bõvítése lehetõvé teszi számunkra azt, hogy a nyugati lakosság minden egyes tagját minden eszközzel listázzuk, azonosítsuk és kontrolláljuk” – áll a dokumentumban.

A technológia iránti lelkesedést az oktatási rendszer is ösztönzi – amely a tananyagokban elõnyben részesíti a mûszaki ismereteket a humán mûveltséggel szemben –, csakúgy, mint a transzhumanista szemléletet tükrözõ kultúra.

Leminõsített nemzetek

Ha sikerül így technológiai és érzéki függõségbe állítani a fiatalságot, akkor lehetõvé válik a nemzetek relativizálása, majd felbomlasztása. „Ha a nemzetek megfosztatnak attól, hogy erõs fiatalságra támaszkodhassanak, és attól, hogy a társadalomban az egyének egy közös ideál köré csoportosulhassanak, amelyet lerombolhatatlan morális támasztékok és a történelmi támogatás erõsítenek, akkor kénytelenek lesznek a mi globális akaratunknak alávetni magukat” – írja a jegyzõkönyv, amely részletezi a nemzetállamok ellehetetlenítésének gazdasági, pénzügyi programját, amely a multinacionális cégeken keresztül elõször átalakítja, majd a megfelelõ pillanatban tõkekivonás révén megroppantja a nemzeti gazdaságokat.

„Globális gazdaságot állítunk fel világméretekben, ami teljesen kívül esik majd a nemzetállamok hatáskörén. Ez az új gazdaság mindenek felett áll majd, sem a politikának, sem a szakszervezeteknek nem lesz hatalma felette. Saját globális politikát fog diktálni, és kikényszeríti a politikai újraszervezõdést, természetesen a mi egész világra kiterjedõ szempontjaink szerint” – írja a dokumentum, amely azt javasolja, hogy a nemzetek kiszolgáltatottságát mesterséges pénzügypolitikai eszközökkel – például hitelcsapdákkal – is növeljék.

„A nemzetállamok kormányait és lakosságát manipuláljuk annak érdekében, hogy ürügyet adjanak nekünk arra, hogy az IMF-et felhasználva felszólítsuk a nyugati államokat, hogy úgynevezett megszorító költségvetéseket fogadjanak el az államadósság képzeletbeli csökkentése érdekében, valamint azért, hogy fenn tudják tartani nemzetközi hitelminõsítésüket (ami egy teljesen elméleti és lényegtelen szempont), valamint meg tudják õrizni a társadalmi békességet – ami amúgy szintén lehetetlen feladat a számukra.” Az államadósság, nemzetközi hitelfüggõség és a nemzetek hitelminõsítése – nos, ezek a fogalmak az elmúlt években szinte naponta szerepeltek a hírekben.

Menekültek áradata

Ha pedig a nemzetállamok mozgásterét a nemzetközi gazdaság, a globális kereskedelem, valamint a különbözõ válsággócok kezelésére indított költséges ENSZ-programokkal sikerült a minimálisra korlátozni, akkor a Terv készítõi szerint szabadon lehet alakítani az emberek gondolkodását is: „Ez a független gazdaság kizárólag a mi törvényeink alapján fog mûködni, és ezáltal globális tömegkultúrát hozunk létre. Az általunk irányított nemzetközi média segítségével új kultúrát hozunk létre, ami azonban egységes lesz mindenki számára, és ezzel kizárjuk annak lehetõségét, hogy a jövõben bárki is újat alkosson. A jövõ mûvészei olyanok lesznek, amilyeneket mi szeretnénk, különben nem lesznek mûvészek. Nem kell tehát többé attól tartanunk, hogy olyan független alkotások jönnek létre, amelyek a múltban oly gyakran veszélyeztettek minket globális törekvéseink megvalósításában.”

A legalább húsz éve készült dokumentum ma talán legelgondolkodtatóbb bekezdése a menekültválságok felhasználásáról szól a globális tervek megvalósítása érdekében: „E vállalkozás feltétlen sikere érdekében garantálnunk kell, hogy ügynökeink ott legyenek a nemzetállamok kormányközi ügyekkel és a bevándorlással foglalkozó minisztériumaiban, és ezáltal mélyreható törvénymódosításokat hajtassanak végre. E módosítások alapvetõ célja, hogy megnyissák a nyugati országok kapuit az egyre növekvõ bevándorlás elõtt, egy olyan bevándorlás elõtt, amit mi provokálunk ki, új helyi konfliktusok kirobbantásával. A célba vett nemzetállamok közvéleményét jól szervezett sajtókampányokkal arra kényszerítjük, hogy megnyissák határaikat jelentõs létszámú bevándorló elõtt, amellyel destabilizálhatjuk ezen országok gazdaságát, és faji feszültségeket gerjeszthetünk határaikon belül. Gondoskodunk arról, hogy a bevándorlók között külföldi szélsõségesek is jelen legyenek, ami biztosítja a szükséges destabilizálást” – írja a Torontói jegyzõkönyv 1985-ben (vagy legkésõbb 1995-ben).

A Torontói jegyzõkönyvek fordítása, forrás itt.

A Torontói Jegyzõkönyvek

„Hírszerzési beszámoló” az International Free Press Agency (Nemzetközi Szabadsajtó Ügynökség) munkatársától, Serge Monast-tól. (1995)

1967 június vége: Montrealban a 67-es Expó; Ottawában a „Konföderáció Centenáriumával” kapcsolatos végsõ elõkészületek zajlanak; az Egyesült Államok a vietnami háború kihívásával néz szembe; és országszerte jelen van a „Flower Power” (Virág erõ) hippi mozgalom. Közel állunk az 1968-as májusi franciaországi eseményekhez, a québeci nacionalista robbanáshoz, és az amerikai Woodstock fesztiválhoz… Ugyanakkor, 1967. június vége a „Nemzetek bukására” irányuló Terv fejlesztésére szolgáló végsõ elõkészületeket is jelenti, amelynek kivitelezõi az angolszász szabadkõmûvesek legfelsõbb szintjének képviselõi voltak a kanadai Torontóban.

A „szigorúan bizalmas” titkos találkozót a magát „6.6.6.”-nak nevezõ csoport szervezte, akik kezükben tartják a világ 6 legbefolyásosabb bankját, a 6 legjelentõsebb energiakonzorciumot (beleértve a kõolajipart is), továbbá a 6 legnagyobb mezõgazdasági-élelmiszeripari konzorciumot (beleértve a Világ Élelmiszer Útvonalai fölötti kontrollt is).

A 6.6.6-ok közé a legtapasztaltabb nemzetközi pénzemberek tartoznak, ezért üléseiken meghatározták a „világkereskedelem” fölötti teljes kontrollra, az energiafegyver (amely a 21. század felé nyíló átjáró) birtoklására és az élelmiszeripar (amely magába foglalja a gyógyszergyárakat és a „vitaminok”, valamint „vakcinák” globális piacát) ellenõrzésének a „közös stratégiáját”.

„Tervük” három fõ irányvonalra bontható le: a gazdasági, a politikai és a társadalmi irányvonalakra, a ’70-es és ’80-as évekre vonatkozóan. Ha törekvéseiket siker koronázza, szükségszerûen a kezükbe kerül a „globális hatalom” ugyanannak az „új világrendnek” a megvalósítása révén, melyet késõbb, a korai 90-es években George Bush is népszerûsített.

A 6.6.6. által kiadott dokumentum a „PANEM et Circenses” címet viseli, ami a „Kenyeret és Cirkuszt!” kifejezésbõl ered. (A kifejezés római eredetû, melyet arra használtak, hogy leírják, hogyan szórakoztatták és etették a császárok a népet annak érdekében, hogy a politikai szerepvállalásról eltereljék a figyelmüket.)

A globalista projekt célja: az „Elkerülhetetlen népirtás a titkos profit érdekében”. A projekt finanszírozásához – többek között – a humanitárius segélyeket és a nemzetközi élelmiszersegélyeket is felhasználják a 6.6.6 „multinacionalistáinak” támogatására.

A "Kenyeret és cirkuszt" dokumentum, 1967

Minden olyan történelmi periódust, amely a civilizációk hanyatlásához vezetett, kivétel nélkül „a vándorló népek szelleme” határozza meg. Ma ezt a szellemet kell átfogóan „a kényelem világméretû társadalmává” átformálni. Ennek a kényelemnek tartalmaznia kell a [Szexet], a [Drogokat], a [Sportot], az [Utazást/Egzotikus úticélokat], és általánosságban a [Kikapcsolódáshoz kapcsolódó tevékenységeket], a társadalom valamennyi rétege számára hozzáférhetõ módon. Az Embert úgy kell irányítani, hogy azt higgye, ez a modern, a modernitása pedig a teljesítményét tükrözi, a képességet, hogy minél többet, és lényegében mindent élvezhessen, ami körülveszi.

Ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, alapvetõ feltétel, hogy be tudjunk épülni a Médiába (rádió, televízió, újságok), átformáljuk a Divatot és a Kultúrát (a New Music – Új Zene által érintett kultúrába), hogy biztos befolyást szerezzünk a nyugati társadalom minden rétegében. Így ha ellenõrzés alá tudjuk vonni a fiatalok (a jövõ felnõttjeinek) érzékeit, nyitott út vezet majd számunkra a politika, a jogrendszer, az oktatás területeire történõ zavartalan beszivárgáshoz, ezen területek mélyreható alakításához. Ezáltal a Tervünk radikálisan megváltoztatja az érintett társadalmak fejlõdését, és jövõbeli irányát.

Mint tudjuk, a társadalmak nem rendelkeznek történelmi emlékezettel. Fáradhatatlanul ismétlik a múlt hibáit, anélkül, hogy felismernék, miként hajtották elõdeiket e hibák ugyanolyan veszteségekbe, és emiatt a legrosszabbat élik majd át, még a század vége elõtt. Nézzük csak meg, hogy elõdeink fáradhatatlan munkájának köszönhetõen a század elején élõ nagyszüleink mit tapasztaltak meg.

Miután megismerték a korlátok nélküli erkölcstelenséget, az erkölcsiség alól való felszabadulást (más szavakkal, a szellem szabad vándorlását), ennek következtében részük lehetett a háborúban, illetve a gazdasági válságban. Ma az unokáik és a gyerekeik célegyenest futnak egy hasonló, csak még rosszabb végkimenetel felé, mert ezúttal elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy végül megalapítsuk az „Új világrendet”, de közülük senki nem lesz képes ezt felismerni, mert túlságosan belefeledkeznek abba, hogy minél teljesebb mértékben kielégíthessék elsõdleges, érzéki szükségeiket.

Mindannyian ismerjük azt az alapelvet, mely szerint a kivétel erõsíti a szabályt, ami ezzel ellentétes. Azonban a mi szótárunkban a kivételt kell a többségre rákényszeríteni. Biztosítanunk kell azt, hogy a társadalom minden rétegében legyenek ilyen „kivételek”, aki magukat új „szabálynak” tudják feltüntetni, amit minden körülmény között alkalmazni lehet. Ez lesz a jövõben a nemzetek ifjúsága által szervezett társadalmi tüntetések elsõdleges célja.

A kivétel lesz tehát az a kanóc, mely miatt az egész történelmi, hagyományos társadalom szempillantás alatt és példátlan zûrzavar közepette összeomlik majd. A nyugati társadalom alapjai lényegükben a zsidó-keresztény örökségbõl eredeztethetõek. Pontosan ebbõl az örökségbõl jött létre a család, minden létezõ társadalmi szerkezet csomópontja és szegletköve. Elõdeink, akik a 19. század végi és 20. század eleji forradalmi írókat is finanszírozták, megértették azt, milyen fontos Oroszországban megosztani, majd pedig szétzúzni ezt a létfontosságú magot, annak érdekében, hogy sikeresen felépíthessék az akkor újnak számító kommunista rendszert. Pontosan ugyanezt tették aprólékos munkával nonkonformista filozófusok és írók segítségével: megfogalmazták a „Kiáltványt az Állam-isten dicsõségére”, amelynek abszolút elsõsége lett az egyén és a család felett.

Annak érdekében, hogy biztosan kiépüljön egy olyan Világkormány (Új Közösségi Világrend), amelyben minden egyén – kivétel nélkül – az “Új Világrend” “Világállamának” lesz alárendelve, elsõként a “család” lényegét kell megrendíteni (ami egyúttal az õsi, vallási tanítások eltûnését is fogja eredményezni). Másodszor pedig, ki kell egyenlíteni az egyének közötti különbséget a “társadalmi osztályok”, legfõképpen a “középosztály” eltörlésével. Mindazonáltal, ezt úgy kell véghezvinni, hogy mindezen változás a “demokrácia” látszatát keltse, azaz népakaratból fakadónak tûnjön.

Elszigetelt esetek felhasználásával, amelyeket szélsõségesen felnagyítunk az általunk befolyásolt diáktüntetések, az ügyünk képviselete iránt lojális újságírók és megvásárolt politikusok segítségével, létre tudunk majd hozni olyan szervezeteket, melyek rendelkezni fognak a „modernitás” minden látszatával. A „Gyermekvédelmi Hivatal" mûködéséhez például az „Emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl” szóló alaptörvény nyújtaná az alapot.

A Világterv (más néven Vörös Terv) sikerének érdekében ilyen „Gyermekvédelmi Hivatalokat” kell létrehozni a hetvenes években az összes nyugati társadalomban. Ezekben a hivatalokban a tisztviselõk (akik lehetõleg frissen diplomázott, tapasztalattal nem rendelkezõ, fiatal entellektüelek legyenek, olyanok, akik egyetemi tanulmányaik során intenzíven megismerkedtek internacionalista elveinkkel) megfelelõ mérlegelés nélkül, szó szerint fogják alkalmazni a Gyermekjogi Alaptörvényt. Ugyan ki merné ellenezni ezt, anélkül, hogy a középkori barbárokkal azonosítanák?

Ezt az alaptörvényt a páholyainkban dolgozták ki aprólékos munkával, és ennek eredményeként végül eltörlünk a családban minden szülõi tekintélyt, azáltal, hogy az embereket saját személyes érdekeik védelmében éles ellentétbe sodorjuk egymással. A gyerekekre ez ösztönzõen hat majd, hogy szüleiket túlságosan tekintélyelvûnek bélyegezzék, mondván, azok túl hagyományosak, túl vallásosak. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a szülõk „kollektív félelmi pszichózis” alá kerülnek, ami elkerülhetetlenül a szülõi tekintély fellazítását okozza majd a társadalomban. Elsõsorban így sikerül majd észrevétlenül egy ötvenes évekbeli orosz társadalomhoz hasonló társadalmat létrehoznunk Nyugaton is, ahol a gyerekek feljelentik szüleiket az államnál.

Azáltal, hogy a „szülõi szerepet” átruházzuk az államra, sokkal könnyebb lesz ezt követõen egyesével kisajátítani minden olyan jogkört, amelyek korábban a szülõk kizárólagos hatáskörébe tartoztak. Így elérjük, hogy a zsidó-keresztény gyökerekkel rendelkezõ, hagyományos, vallásos oktatást a gyermekek elleni visszaélésként kezeljék.

Ezzel egy idõben, ugyanakkor egy másik szinten, a legfelsõbb szintû „Nemzetek Törvényében” rögzítjük azt, hogy minden vallást, imádatot és bármely vallásos gyakorlatot; beleértve a „boszorkányságot és mágiát”, ugyanolyan mértékû tiszteletben kell tartani. Késõbbiekben ennek segítségével a gyermekekkel kapcsolatos állami feladatkört könnyedén át lehet majd ruházni a legfelsõbb nemzetközi szervezetekre, mint az ENSZ-re.

Jól értsük ezt meg: „Célunk nem az, hogy megvédjük a gyermekeket vagy bárkit is a másiktól. Hanem az, hogy elõidézzük a nemzetek összeomlását és ezt követõen pedig a bukásukat, mert az Új Világrend bevezetésének egyik fõ akadályát maguk a nemzetek képezik.” Ezért kell, hogy a „Gyermekvédelmi Hivatal” megkérdõjelezhetetlen jogi felhatalmazással rendelkezzen. Jogukban áll majd, hogy belátásuk szerint, de mindig a gyermek védelmének jogcímén szabadon kiemelhessék a gyermeket eredeti, otthoni környezetükbõl olyan, családi alapon mûködõ vagy idegen kormányzati központba, amelyek a mi internacionalista elveinken és vallásunkon állnak. Mindez a „nyugati családi alapegység” végsõ felbomlását fogja beteljesíteni. Az ily módon eredeti szüleik védelme és ellenõrzése nélkül felnõtt gyermekek pszichés és erkölcsi fejlõdésükben tartós sérüléseket szenvednek. Következésképpen természetes zsákmányt jelentenek számunkra, és könnyen alkalmazkodnak majd globális törekvéseinkhez.

Egy ilyen terv garantált sikere érdekében létfontosságú, hogy az ezekben a „hivatalokban” állami szolgálatban álló közalkalmazottak fiatalok és tapasztalatlanok legyenek, olyan személyek, akiknek nincs semmi tapasztalatuk az általunk üresnek és hiábavalónak gondolt eszmékkel kapcsolatban, missziós lelkesedéssel hisznek viszont abban, hogy õk a veszélyben lévõ gyermekek nagy védelmezõi. E hivatalnokoknak minden szülõt potenciális bûnözõnek kell tekinteniük, akik veszélyt jelenthetnek a gyermek jólétére, akit ebben az értelemben úgy tekintünk, mint „Isten”.

Egy „Gyermekvédelmi Hivatalnak” és a „gyermek jogairól szóló alaptörvénynek” nincs sok értelme, ha nincsenek veszélyeztetett gyermekek. A bevezetésük indokaként hivatkozott kivételek és történelmi példák idõvel elkopnak, ha nincsenek folyamatosan olyan új esetek, amelyek indokolják érvényben tartásukat. Ilyen értelemben, be kell szivárognunk a nemzetek „oktatási rendszerébe”, hogy a hangzatos „korszerûség” és „fejlõdés” címkék alatt eltûnjön a vallás, történelem és jó erkölcs tanítása. Közben az oktatási szférát új kísérletek sorozatával árasztjuk el; amelyekkel felhígítjuk azt.

Azáltal, hogy minden morális alap és erkölcsi kötelék alól feloldjuk a fiatalabb generációkat, és kitöröljük belõlük a múltról való ismereteket (ezáltal bármiféle nemzeti büszkeséget is), valamint a mások iránti tiszteletet és a tudomány nyelvének ismeretét és erejét (vagyis a realitásérzéket), olyan fiatalságot nevelhetünk fel, amely kiszolgáltatott lesz a bûncselekmények minden formájának. Ebben az új univerzumban, amelyet szétzilál a szülõk félelme és az, hogy a szülõk elhagyják a gyermekeik feletti felelõsségvállalást, tiszta ösvény nyílik számunkra, hogy saját elképzeléseinknek megfelelõen és elsõdleges céljainkat szem elõtt tartva alakítsunk ki egy arrogáns, lenézõ, másokat megalázó fiatalságot, akik között mindezek a viselkedési formák az „önmegvalósítás” és „szabadság” fogalmának új alapját fogják képezni.

De a múlt tapasztalataiból tudjuk, hogy az ilyen fiatalság már eredendõen önmegsemmisítésre van ítélve, mert alapvetõen individualista, definíció szerint pedig anarchista. Ebben az értelemben, egy ilyen fiatalság képtelen szilárd alapja lenni bármiféle társadalom fenntartásának és még kevésbé annak, hogy gondoskodjanak a társadalom idõsebb tagjairól.

Ugyanebben a szellemben ezért szükségszerû, hogy létrehozzuk az „Emberi jogok és egyéni szabadság alaptörvényét” és egy „Polgárvédelmi Hivatalt”, amelyeket úgy adunk be a tömegeknek, mint a huszadik századi „modernitás” és "új társadalom” innovációit.

Ugyanígy s ugyanebben az idõben, de másik szinten újabb törvényjavaslatokat kell elfogadtatni a „tisztelet és egyéni szabadság” témájában. Ezek a törvények, ahogy a család esetében is, de ezúttal a társadalom szintjén, konfliktusba kerülnek a közösség jogaival, ezáltal egyenesen az önmegsemmisítéshez vezetik az érintett társadalmakat. Mert itt válik teljessé az inverzió: „Többé nem a társadalom (a többség joga) az, amit kötelezõ érvénnyel kell védeni az egyénekkel szemben, akik fenyegetést jelenthetnek erre, hanem fordítva: az egyén joga az, ami védelemre szorul a többség potenciális fenyegetésétõl.” Ezt a célt tûztük ki magunk elé.

A család és az oktatási rendszer, azaz általánosságban a társadalom lerombolásának teljessé tételéhez létfontosságú a szexuális forradalomra való buzdítás a nyugati társadalom minden szintjén. Szükséges, hogy a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel az egyéneket, következésképp a belõlük álló tömegeket lealacsonyítsuk arra a szintre, hogy szenvedélyesen csak elemi ösztöneik kielégítésével legyenek elfoglalva. Tudjuk, hogy ez a lépés mindannak betetõzését jelenti, amely folyamatok révén bármely társadalom végül összeomlik. Nem ez történt a Római Birodalom fénykorában és nem hasonló folyamatok történtek minden más civilizációval a történelemben?

A páholyaink által pénzelt tudósok és laboratóriumok révén sikerült kifejlesztenünk egy kémiai eljárást, ami forradalmasítja a nyugati társadalmakat, és örökre a feledésbe taszítja az erkölcsi alapelveket és a vallásos zsidó-keresztényeket. Ez a folyamat, egy tabletta formájában, szélesre nyitja az utat a következmények nélküli „szexuális szabadsághoz”, és ráveszi a világ nõi társadalmát, hogy kitörjenek mindabból, amit akkor már csak a múlt igájának fognak tartani (a férfiaknak alárendelt nõk rabszolgaságát és a hagyományos zsidó-keresztény családot).

Korábban a nõt a „családi egység központjának és fõ támaszának” tartották, a modern nõ azonban független egyéniségként szakítani akar hagyományos szerepeivel, el akar szakadni a családtól és a saját személyes törekvései alapján akarja vezetni az életét. Természetesen a „feminista tiltakozó mozgalmakba” is határozottan beavatkozunk, hogy ezek a mozgalmak a lehetõ legszélsõségesebb határig követeljék jogaikat, és ezeket a határokat a tradicionális család és a zsidó-keresztény társadalom egyértelmû összeomlása jelöli ki.

Ez a „szexuális felszabadítás” lesz a végsõ eszköz, amellyel lehetségessé válik számunkra az, hogy a társadalmi tudatból kitöröljük a „jó és rossz” fogalmának minden formáját. A vallási és morális határok összeomlása lehetõvé teszi számunkra azt, hogy befejezzük az „ember felszabadítását a múlt alól”, ami valójában éppen a rabszolgaság egy új formája lesz, ami pontosan megfelel a „globalista terveinknek”.

Ez a nyitott ajtó a szexuális szabadság támogatásától a váláson át az abortuszig, egészen a különbözõ homoszexuális viselkedési formák törvény általi elismeréséig, segít nekünk abban, hogy radikálisan megváltoztassuk a társadalmak jogrendszerének történelmi alapjait. Rendkívül hasznos lesz az, hogy minden egyént az erkölcsi alapelvek általános fellazulása irányába terelünk, és megosztjuk az egyéneket azáltal, hogy egymáshoz hasonlítgatjuk õket, ösztöneiknek és érdeklõdésüknek megfelelõen, valamint leromboljuk a fiatalság jövõjét azáltal, hogy a korai szexuális élet káros hatású tapasztalatszerzése és az abortuszok felé tereljük õket. Morális szinten megtörjük az elkövetkezendõ generációkat azáltal, hogy az alkoholizmusba, különbözõ kábítószerektõl való függõségekbe (amelyeket a mi vezetõ nemzetközi páholytisztviselõink fognak irányítás alatt tartani, globális szinten) és öngyilkosságba taszítsuk õket (amelyet a kiábrándult és önmaguktól elhagyatott fiatalok pátosszal teli lovagias végzetnek tekintenek).

Csaljuk meg a nemzetek fiait azáltal, hogy a szüleik elõtt felelõtlennek, ateistának és erkölcstelennek mutatjuk õket; akik csak kedvteléseiket, menekülést és ösztöneik vad kielégülését keresik, képmutatók és árulók. Tegyük a válást és az abortuszt mindenki által elfogadott új társadalmi szokássá. Bátorítsuk õket a bûnözésre, mely által különbözõ csoportokban találnak menedéket, a családi környezet hatókörén kívül, amelyre így szükségszerûen a saját túlélésükre való fenyegetésként tekintenek majd. A társadalmi közeg ezáltal olyan végletesen feszültté válik, hogy attól kezdve lehetségessé válik számunkra, hogy világpolitikai és világgazdasági téren is fellépjünk, és alávessük õket úgy, hogy közben megköszönik ezt nekünk és elfogadják az erõnket és a terveinket az Új Világrenddel kapcsolatban.

Ha a nemzetek megfosztatnak attól, hogy erõs fiatalságra támaszkodhassanak, és attól, hogy a társadalomban az egyének egy közös ideál köré csoportosulhassanak, amelyet lerombolhatatlan morális támasztékok és történelmi támogatás erõsítenek, akkor kénytelenek lesznek a mi globális akaratunknak alávetni magukat.

Így bevezethetjük azt, amit oly hangosan hirdettek a múltban általunk kreált erõk: „A kommunista rendszer, amely olyan világforradalomról prófétált, amit a föld elnyomottjai indítanak el”, és „a nácizmus mely egy 1000 évre szóló Új Világrendet jelentett be”.

Ez a végsõ célunk; az a munka, amelynek beteljesüléséért évszázadokon át oly sok bátor ember áldozta életét. Mondjuk ki hangosan és tisztán: „Minden elhunyt páholytestvérünk, kik névtelenül haltak meg, annak az ideálnak a megvalósításáért áldozták életüket, amelyet mi most az ujjainkkal érinthetünk.”

Közismert, hogy az ember hajlamosabb megfeledkezni az éberségrõl, ha biztosítottnak látja az alapszükségletei (étel, ruházat és menedék) ellátását. Hagyjuk, hogy megnyugodjon a lelkiismerete, miközben gondolkodását céljaink felé fordítjuk és kedvezõ gazdasági környezetet biztosítunk a számára. Ennek megfelelõen a jelenlegi 70 éves idõszak alatt az ügynökeink a társadalom valamennyi szintjére beszivárognak, hogy elfogadtassák új alapelveinket az oktatás, a polgári jog, a társadalompolitika területén, cserébe az emberek számára kiszámítható gazdasági környezetet biztosítunk.

Munkát mindenkinek, hitelt mindenkinek, szabadidõt mindenkinek: ezek lesznek a sarokpontjai annak, hogy egy illuzórikus új társadalmi osztályt hozzunk létre: a középosztályt. Ha egyszer elérjük a céljainkat, ezt a középsõ osztályt, amely a világi szegények és köztünk, a gazdagok között jött létre, egyértelmûen eltöröljük azáltal, hogy a létfenntartás minden eszközétõl elvágjuk õket.

Ilyen módon átmenetileg nemzetállamokat kellett létrehoznunk, az egyének új „szüleit”. Ebben a megbízható környezetben, ahol „nemzetközi ügynökeink” minden szükségest megtettek annak érdekében, hogy a világháború árnyát félre tudjuk tolni, elõsegítjük és bátorítjuk a rendkívüli mértékû állami centralizációt. Az egyének így azt érezhetik, hogy teljesen szabadon kibontakozhatnak, miközben személyes kötelezettségeik terhe az államra száll.

Ennek következtében meredeken növelhetjük az állam terheit azáltal, hogy korlátlanul bõvítjük az értelmiségi közalkalmazottak számát. Évekre elõre garantáljuk az anyagi biztonságot a számukra, így tökéletes végrehajtói lehetnek a „kormányzati tekintélynek”, más szóval a mi hatalmunknak.

Ez a hatékony hivatalnoki testületet önmagában (mint kormány a kormányon belül) olyan erõt képvisel majd, ami független lesz az éppen hatalmon levõ politikai párttól. Ez a névtelen gépezet egy nap majd, a megfelelõ idõben kezünkbe adja azokat az eszközöket, hogy felgyorsítsuk a nemzetállamok gazdasági összeomlását. Az államok nyilvánvalóan képtelenek lesznek vállalni a hatalmas bértömeg kifizetését számukra anélkül, hogy olyan szintû adósságba ne kerüljenek, amelyre nem is gondoltak volna korábban.

Másrészt ez a gépezet egy hideg és érzéketlen kormányzati apparátus képét mutatja majd, és így pajzsként és védelemként fog szolgálni számunkra a lakossággal szemben, mert bármennyire haszontalan ez a komplex gépezet, ugyan ki merne vállalkozni arra, hogy egy ilyen labirintus útvesztõibe belerohanjon, azért, hogy kiálljon személyes érdekei védelmében?

Miközben ez az átfogó mérgezés idõszaka zajlik, ki kell használnunk a lehetõséget arra is, hogy az adott pillanat szükségleteinek megfelelõen megvegyünk vagy eltávolítsunk minden vállalati igazgatót, a fõbb állami szervek döntési pozícióiban levõ embereket, illetve a tudományos központok kutatóit, akiknek a munkásságuk és hatékonyságuk túlságosan nagy kockázatot jelentene. Az államnak nem szabad teljes mértékben független erõvé válnia önmagában, nehogy elszabaduljon tõlünk és veszélyeztesse õsi Terveinket.

Ugyanakkor arra is figyelnünk kell, hogy abszolút ellenõrzést birtokoljunk az összes nemzetek fölötti szervezetben. Ezeknek a nemzetközi szerveknek mind a mi teljes irányításunk alatt kell állniuk.

Annak érdekében, hogy garantálhassuk az emberek közötti befolyásunk eredményességét, ellenõrzést kell gyakorolnunk az egész média fölött. Bankjaink csak a számunkra kedvezõ médiumokat fogják finanszírozni, ugyanakkor törekedni fognak az ellenállóbb médiumok ellehetetlenítésére. Ennek szinte észrevétlenül kell zajlania a lakosság elõtt, akiket közben leköt az, hogy több pénzt keressenek és szórakoztassák magukat.

Gondot kell fordítanunk arra is, hogy mielõbb teljessé tegyük a vidéki régiók önállósodásának megszüntetését, amely folyamatot az 1929-es gazdasági válsággal kezdtünk meg. A városok túlterhelése az általunk kezdeményezett kísérõje volt az ipari forradalomnak. A vidéki tulajdonosok gazdasági függetlenségükkel, és azzal a képességükkel, hogy õk termelik meg az állam alapvetõ élelmiszerszükségeit, fenyegetést jelentenek a számunkra és jövõbeli terveinkre. Ha az emberek összezsúfolódnak a városokban, fennmaradásuk biztosítása érdekében sokkal jobban függenek majd az általunk felügyelt iparágaktól.

Nem engedhetjük meg magunknak olyan csoportok létezését, amelyek függetlenek a mi erõnktõl. Ezért meg kell szüntetnünk minden önálló földtulajdont azáltal, hogy a földtulajdonosokat iparunk engedelmes rabszolgáivá tesszük. A többieknek pedig megengedjük, hogy mezõgazdasági társulásokba tömörüljenek, amelyekbe ügynökeink beszivárognak, hogy a jövõbeli céljainknak megfelelõen irányíthassák õket.

Az államon keresztül arra kell törekednünk, hogy hangsúlyozzuk a kötelezõ tiszteletet minden kultúra, minden nép, minden vallás és etnikai csoport felé, és ezáltal a „személyes szabadságot” elébe helyezzük a „nemzeti egységnek”; ez pedig lehetõvé teszi a számunkra, hogy hatékonyabban osszuk meg a nemzetállamok népességét, és a nemzetek hatalmát és mozgásterét is csökkentsük. Ezáltal egy nemzetközi terv keretein belül a partvonalra szorítjuk a nemzeteket, miközben a különbözõ nemzetek etnikai csoportjait arra ösztönözzük, hogy akár közösségként, akár egyénileg, de megköveteljék azt, hogy részt vehessenek az ország kormányzásában. E folyamat beteljesíti a nemzetek összeomlását, és véget nem érõ háborúkba taszítja õket.

Amikor a nemzeteket az állandó belharcok kellõképpen meggyengítik, és törvénybe iktatják a kisebbségek függetlenséghez való jogát, a nacionalistákat pedig sikerül különféle kulturális és vallási csoportérdekek mentén felszabdalni, és így céltalanul, vakon belháborúkba merülnek, az ifjúság pedig teljes mértékben elveszíti kapcsolatát a gyökereivel; ekkor jön el az idõ arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét felhasználva bevezessük az Új Világrendünket.

Ekkorra már a belsõ megosztottságok nyomása alatt a nemzetállamok humanitárius, társadalmi és történelmi ideáljai rég szétporladnak.

A 6.6.6. dokumentum vége, dátum: 1967. június végén.

+++

Tizennyolc évvel (6 + 6 + 6 év) késõbb újabb csúcstalálkozót tartottak Kanadában. A 6.6.6. csoport ismét Torontóban találkozott, 1985. június végén, de ezúttal azért, hogy véglegesítsék az utolsó lépéseket, mellyel a nemzetállamok összeomlását és az Egyesült Nemzetek révén a nemzetközi erõ hatalomátvételét biztosítják.

Dokumentum: „Vörös hajnal”, 1985

A globalisták célkitûzése: AZ OKKULT VILÁG LÉTREHOZÁSA gazdasági értelemben: az IMF, a GATT, a brüsszeli Tanács, a NATO, az ENSZ és más nemzetközi szervezek feletti ellenõrzés biztosítása.

„Az utóbbi tizennyolc év nagyon eredményes és jövedelmezõ volt globális projektünk elõmenetele szempontjából. Azt mondhatom nektek, Testvéreim, hogy szinte már most elértük a célunkat. A nemzetállamok összeomlása már csak idõ kérdése, relatíve rövid idõé, ezt biztosan tudom állítani.”

Hála beszivárgó ügynökeinknek és kimeríthetetlen pénzügyi forrásainknak, példátlan fejlõdést értünk el a tudomány és technológia minden területén, amely szektorokban a világ legnagyobb vállalatait pénzügyi ellenõrzés alatt tartjuk. Az M. de Rothschilddal való titkos találkozók óta eltelt 56 évben tevékenységünk arra irányult, hogy kifejlesszük és bevezessük a globális számítógép-hálózatot. Mára lehetségessé vált egyfajta „nemzetközi autósztráda” megtervezése, amelyen minden készülék összeköttetésben áll egymással. Önök mindannyian jól tudják, hogy elektronikus számítógépek használata nélkül – melyek egy óriási globális hálózatban összekötik õket egymással – teljes mértékben lehetetlen lenne az egyénekbõl álló közösségek közvetlen irányítása a Földön. Ezen készülékek további elõnye, hogy emberek millióit tudják helyettesíteni. Ráadásul ezeknek a gépeknek nincs öntudatuk, sem moráljuk, így nélkülözhetetlenek az olyan projektekhez, mint amilyen a miénk. Mindezeken túl, ezek a gépek kérdés nélkül megteszik mindazt, amit diktálnak nekik. Tökéletes rabszolgák, amelyekrõl elõdeink csak álmodtak, bár soha nem kételkedtek abban, hogy egy nap lehetséges lesz létrehozni egy ilyen csodát. Ezek a gépek ország nélkül, bõrszín nélkül, vallás nélkül, politikai elkötelezõdés nélkül léteznek, így az elképzelhetõ legnagyszerûbb eszközeink és az Új Világrend szolgái. Ezek a „Szegletkövek”!

Ezeket a gépeket egy óriási világhálózatban kötjük össze, amelynek a legfelsõbb szintjeit mi ellenõrizzük. Ez a szervezet kiszolgál bennünket abban, hogy megbénítsuk a társadalmakat. Hogyan?

Mint tudják, Új Világrendünk alapvetõ struktúrája lényegében különféle hálózatok sokaságából áll, amelyek lefedik az emberi tevékenység minden egyes elemét az egész bolygón. Mindmáig ezeket a hálózatokat közös ideológiai alap mentén kötöttük össze: eszerint az ember az univerzum központja és végsõ beteljesítõje.

Tehát, ezen hálózatoknak köszönhetõen, amelyeket az „Ember az emberért új vallása” köt össze, a nyugati országokban könnyedén be tudtunk szivárogni a társadalom minden ágazatába, és meg tudtuk változtatni a zsidó-keresztény alapokat. Ennek eredménye lett mára az, hogy legutóbbi, 1967. június végi találkozónk óta ez az ember politikai, gazdasági, társadalmi, oktatási, tudományos és vallási értelemben feladta a múlt örökségét, és a mi ideális világvallásunkkal helyettesítette azt, amelynek egyedül az ember az alapja. Történelmi gyökereitõl elvágva, ez az ember nem tétovázik, hogy nekilásson elterjeszteni az új ideológiát.

És pontosan ez az, amit nyújtani fogunk, arra bátorítva az embert, hogy „testtel és lélekkel” vegyen részt ebben a „globális elektronikus hálózatban”, amelyben a nemzetállamok határai örökre megszûnnek, miután gyökerestül kiirtottuk õket.

Miközben a félrevezetett embert leköti a vak lelkesedés, hogy ennek az új „világközösségnek” a része legyen, azáltal, hogy csatlakozik a hatalmas „számítógép-hálózathoz”, gondoskodunk arról, hogy a számára láthatatlan felsõbb szintekrõl adatokat gyûjtsünk és rögzítsünk róla, amelyeket gazdagon kihasználhatunk saját céljainkra.

Ebben az „új globális társadalomban” senki nem tud elfutni elõlünk, akit hasznosnak tartunk. Az „elektronikus technológia” folyamatos bõvítése lehetõvé teszi számunkra azt, hogy a nyugati lakosság minden egyes tagját minden eszközzel listázzuk, azonosítsuk és kontrolláljuk. Azokat a személyeket pedig, akik nem jelentenek számunkra potenciális hasznot, hagyjuk, hogy megsemmisüljenek az általunk a megfelelõ helyeken kirobbantott polgárháborúk során: ezt a szolgálatunkban állók munkája; a nemzetállamok „gazdasági összeomlása”, valamint az ezen államokban mûködõ különbözõ csoportok „ellenszegülése és követelései” biztosítják.

Itt van a részletes terv, melyet 1998-ig sikerre fogunk vinni, hogy kikövezzük az utat „világkormányunk” megszületése számára.

1 - Tízszeresére kell növelnünk a „szabadidõs tevékenységek társadalmát”, ami már eddig is nagyon jövedelmezõ volt. A „videó” feltalálása és az ehhez kapcsolódó játékok nagyon hasznosak abban, hogy végül lezüllesszék a fiatalság erkölcsét. Ajánljuk fel nekik minden ösztönük kielégítését. Egy olyan lény, akit az érzékei vezetnek, és aki ezeknek a rabszolgája, nem rendelkezik sem eszmei, sem belsõ erõvel arra, hogy bármi mellett kiálljon. Az ilyen ember természetétõl fogva individualista, és így tökéletes jelölt, akit könnyedén tudunk formálni saját kívánságunk és prioritásunk szerint. Ne feledjétek továbbá, hogy elõdeink milyen könnyen tudták irányítani a német fiatalokat a század elején a kiábrándításuk segítségével!

2 - Kezdeményezzünk projekteket mindenféle ügyben, mely az „ökológiához” kapcsolódik. A környezet kötelezõen elõírt védelme nagy elõnyt jelent majd a számunkra, amikor a nemzetállamokat arra ösztönözzük, hogy államadósságukat váltsák ki területeik 33%-ával, amelyet természetvédelmi célokra adunk át.

3 - A fiatalság belsõ ürességét töltsük ki azzal, hogy nagyon fiatal kortól bevezetjük õket a számítógépek univerzumába. Ezt az oktatási rendszerben is hasznosítanánk, így a fiatalok egy olyan eszköz szolgálatába állnak, amit szintén mi kontrollálunk.

4 - Egy másik terv arra vonatkozik, hogy bevezetjük a „nemzetközi szabad kereskedelmet”, és ezt helyezzük elõtérbe a nemzetállamok gazdasági fennmaradásával szemben. Ez az új gazdasági eszme segít felgyorsítani a „nacionalisták” visszaszorulását minden nemzetben: elõször külön elszigetelt frakciókba szorítjuk õket, majd a megfelelõ pillanatban mások ellen uszítjuk õket, olyan polgárháborúba taszítva a nemzeteket, amelyek beteljesítik a tönkretételüket.

5 - E vállalkozás feltétlen sikere érdekében garantálnunk kell, hogy ügynökeink ott legyenek a nemzetállamok kormányközi ügyekkel és a bevándorlással foglalkozó minisztériumaiban, és ezáltal mélyreható törvénymódosításokat hajthassanak végre. E módosítások alapvetõ célja, hogy megnyissák a nyugati országok kapuit az egyre növekvõ bevándorlás elõtt, egy olyan bevándorlás elõtt, amit mi provokálunk ki, új helyi konfliktusok kirobbantásával. A célba vett nemzetállamok közvéleményét jól szervezett sajtókampányokkal arra kényszerítjük, hogy megnyissák határaikat jelentõs létszámú bevándorló elõtt, amellyel destabilizálhatjuk ezen országok gazdaságát, és faji feszültségeket gerjesztünk a határaikon belül. Gondoskodunk arról, hogy a bevándorlók között külföldi szélsõségesek is jelen legyenek, ami biztosítja a szükséges destabilizálást.

6 - Ez a “szabad piac”, ami valójában nem is az, hiszen már eleve mi irányítjuk azt a gazdasági hierarchia csúcsán álló Trilaterális Bizottság (a trilaterális alatt értsd: Ázsia, Amerika és Európa) révén. A növekedõ munkanélküliség olyan viszályt szít a nemzetállamokban, ami elõsegíti multinacionalista elképzeléseinket.

7- A multinacionális cégeink lassan, de biztosan elfogadtatták a piacgazdaság ideáját a kelet-európai országokban, valamint Oroszországban és Kínában. Jelenleg nem foglalkozunk különösebben azzal, hogy ezen országok lakossága mekkora mértékben növeli a fogyasztók számát. Az érdekel bennünket, hogy a Harmadik Világban hozzá tudunk férni az olcsó és szakszervezetmentes rabszolga-munkaerõhöz. Ráadásul, vajon nem mi jelöltük ki ezen országok kormányait? Nem azokra a kölcsönökre támaszkodnak, amelyeket az általunk irányított IMF és Világbank nyújt? Az ilyen hitelek több elõnyt is jelentenek számunkra. Hozzájárulnak ahhoz, hogy fenntartsuk ezekben az országokban a gazdasági felszabadítás és a politikai szabadság illúzióját, miközben valójában mi uraljuk õket azzal, hogy felkeltjük bennük a jövedelem iránti vágyat, és olyan adósságba taszítjuk õket, amit soha nem lesznek képesek kifizetni. Ami a nyugati társadalmat illeti, nekik meghagyjuk a gazdasági jólét álmát, mert az ezen országokból importált termékek árai nem fognak emelkedni. Ezzel szemben, elõször észrevétlenül, egyre több iparág lesz kénytelen lehúzni a rolót amiatt, hogy a termelést a nyugati országokon kívülre helyezzük. A gyárbezárások növelik a munkanélküliséget és jelentõs hiányt eredményeznek a nemzetállamok állami bevételeiben.

8 - Tehát globális gazdaságot állítunk fel világméretekben, ami teljesen kívül esik majd a nemzetállamok hatáskörén. Ez az új gazdaság mindenek felett áll majd, sem a politikának, sem a szakszervezeteknek nem lesz hatalma felette. Saját globális politikát fog diktálni, és kikényszeríti a politikai újraszervezõdést, természetesen a mi egész világra kiterjedõ szempontjaink szerint.

9 - Ez a független gazdaság kizárólag a mi törvényeink alapján fog mûködni, és ezáltal globális tömegkultúrát hozunk létre. Az általunk irányított nemzetközi média segítségével új kultúrát hozunk létre, ami azonban egységes lesz mindenki számára, és ezzel kizárjuk annak lehetõségét, hogy a jövõben bárki is újat alkosson. A jövõ mûvészei olyanok lesznek, amilyeneket mi szeretnénk, különben nem lesznek mûvészek. Nem kell tehát többé attól tartanunk, hogy olyan független alkotások jönnek létre, amelyek a múltban oly gyakran veszélyeztettek minket globális törekvéseink megvalósításában.

10 - Lehetõvé tesszük a magunk számára, hogy egyes nemzetek katonai erejét – például az Egyesült Államokét – felhasználjuk humanitárius célokra. Valójában ezeket a haderõket arra használjuk majd, hogy az ellenszegülõ országokat irányításunk alá vonjuk. Így a harmadik világbeli és más országok nem tudnak ellenállni annak, hogy lakosaikat kedvünk szerint használjuk fel rabszolgamunkára.

11 - Ahhoz, hogy a világpiacot irányítani tudjuk, visszájára kell fordítanunk a termelékenység elsõ számú célját (nevezetesen az ember felszabadítását a kemény munka alól). A gazdasági rendszerünkben egyetlen választási lehetõséget hagyunk majd az emberek számára: vagy a mi rabszolgánkká válnak, vagy bûnözõk lesznek.

12 - Multinacionalizmusunk külföldi terjesztése és a világgazdaság újrarendezése többek között azt a célt szolgálja, hogy növekedjen a munkanélküliség a nyugati országokban. Elõször kedvezményekkel támogatjuk az alapvetõ termékek tömeges importját a nemzetállamokba, s ezzel egy idõben olyan mértékben megdrágítjuk a munkavállalást ezekben az országokban, amit már képtelenek lesznek kifizetni. Ezek a szélsõséges körülmények megsokszorozzák azok számát, akik különféle segélyekre szorulnak, valamint az analfabétákét és a hajléktalanokét.

13 - A gazdaság alapvetõ szektorai több millió munkahelyet veszítenek a nemzetállamokból titokban kiáramló külföldi tõke miatt, így lehetõvé fog válni számunkra, hogy halálos veszedelembe sodorjuk a társadalmi harmóniát a polgárháború fenyegetése által.

14 - A nemzetállamok kormányait és lakosságát manipuláljuk annak érdekében, hogy ürügyet adjanak nekünk arra, hogy az IMF-et felhasználva felszólítsuk a nyugati államokat, hogy úgynevezett megszorító költségvetéseket fogadjanak el, az államadósság képzeletbeli csökkentése érdekében, valamint azért, hogy fenn tudják tartani nemzetközi hitelminõsítésüket (ami egy teljesen elméleti és lényegtelen szempont), valamint meg tudják õrizni a társadalmi békességet – ami amúgy szintén lehetetlen feladat a számukra.

Második rész

A Torontói jegyzõkönyvek - 2. rész
írta: vigyazo

topsecret1.jpg

(folytatás innen)

15 - Az ilyen „rendkívüli költségvetési intézkedések” által ellehetetlenítjük a nemzetállamok saját „megaprojektjeinek” finanszírozását, amelyek közvetlen veszélyt jelentenének arra, hogy a világgazdaságot irányítani tudjuk.

16 - Ezek a megszorító intézkedések lehetõvé teszik számunkra azt is, hogy megtörjük a modern strukturák megteremtése iránti önálló nemzeti terveket az energia, a mezõgazdaság, a közlekedés, és az új technológiák területén.

17 - Ugyanezek az intézkedések ideális lehetõséget nyújtanak számunkra, hogy létrehozzuk a „gazdasági verseny ideológiáját”. Ez azt jelenti, hogy a nemzetállamok önként csökkentik az alapbéreket, és korlátozzák a szolgálatásaikat, amivel ajtót nyitnak számunkra, hogy mindenhol bevezessük a „kontroll technológiákat”. A felszámolt intézményeket a szolgálatunkban