Így jár mindenki, aki gondolkodik és nem mocskos buzi szabadkõmûves zsidó.... Mindössze 47 éves volt Semmelweis professzor, amikor feleségével és kislányával Bécsbe, egy bõrgyógyász barátjának klinikájára utazott. Amikor a hosszú út után felébredt a vendégszobában, legnagyobb megdöbbenésére ápolók állták útját, és nem engedték õt a családjához.

Közölték vele, hogy egy elmegyógyintézetben van, ahová õrültként utalták be. Amikor tiltakozott, brutálisan megverték, kényszerzubbonyt adtak rá, több csontját eltörték, mellkasa szétnyílt. Orvosi ellátás nélkül a sebek elfertõzõdtek és vérmérgezést kapott. Napokig agonizált, sem orvost, sem papot nem hívtak hozzá. Így halt meg az anyák megmentõje...

Halotti anyakönyvi kivonatát meghamisították, haláláról csak a temetése után adtak hírt. Mindezt miért? Mert az orvostársadalom számára kellemetlen tanokat hirdetett. Ma már az anyák megmentõjeként emlegetik, de Semmelweis Ignác nevét kortársai leginkább megvetéssel ejtették ki.

Semmelweis Ignácot édesapja jogi pályára szánta, de õ inkább átiratkozott az orvosi karra. Belgyógyász akart lenni, de nem volt gyakornoki hely, ezért elvégzett egy szülésmesteri tanfolyamot, és 26 évesen már fizetés nélküli rezidensként dolgozott Klein professzor híres szülészeti klinikáján. 1846-ban tanársegéddé nevezték ki, és az elhunytak boncolása lett a dolga. Azonnal feltûnt neki, hogy a szülészeten minden tizedik kismama meghalt gyermekágyi lázban. Fiatal orvosként kutatni kezdett az okok után…

Akkoriban azt gondolták, hogy a haldoklóknak utolsó kenetet hozó pap csengettyûje okoz olyan félelmet a kismamákban, hogy néhány nap múlva meghalnak. Semmelweis azonban ezt nem tartotta elképzelhetõnek, de kipróbálta: a papot csengõ nélkül engedte be az épületbe, azonban nem csökkent a halálozások száma. Gyorsan rájött arra, hogy azok a nõk, akik otthon vagy az utcán szültek, nem haltak meg. Az is feltûnt a fiatal orvosnak, hogy azok a nõk, akik a bábaképzõ szülészeti klinikáján szültek, szintén nem haltak meg, az egyetemi klinikán azonban változatlanul magas volt a kismamák halandósága.

A különbség a két klinika között mindössze annyi volt, hogy az orvosi klinikán rendszeresen boncoltak oktatási célból. Semmelweisnek feltûnt az is, hogy a megbetegedések száma csökken, amikor nincsenek medikusok a klinikán. A megoldásra csak akkor jött rá, amikor egy fiatal patológus kollégája meghalt, miután megsértette az ujját a bonckéssel. Ekkor még a kórokozókat és a baktériumokat nem ismerte az orvostudomány! Semmelweis tehát úgy fogalmazta meg a felismerését, hogy a gyermekágyi láz oka nem más, mint a hullaméreg. Saját kezén is észrevette a bomló anyagot, és azonnal rájött, hogy õ és kollégái felelõsek az anyák haláláért.

„Bármily fájdalmas, bármily nyomasztó is az ilyen beismerés, nem a letagadásban rejlik az ellenszere, és ha nem akarjuk, hogy állandóvá legyen ez a szerencsétlenség, akkor ezt az igazságot az összes érdekeltek tudomására kell hozni.”
Semmelweis Ignácot, az anyák megmentõjét meggyilkolták. Te tudtad?

Azonnal bevezette a szülészeten a klórmészoldatos kézmosást, így a hullamérget az orvosok nem tudták átvinni a páciensekre. Késõbb azt is elrendelte, hogy a betegek vizsgálata között is kezet kell mosniuk az orvosoknak és az ápolóknak. Az eredmény azonnal látszott: míg 1847 májusában 36 kismama halt meg a klinikán, addig júliusban már csak 3. Õsztõl újra emelkedni kezdett a halottak száma, mert az orvosok nem tartották be az elõírásokat. Botrányosnak és nagyon egyszerûnek tûnt számukra, hogy õk felelnek a halálesetekért. Az egyik leghíresebb szülész, aki hitt Semmelweisnek, rájött, hogy õ okozta az unokahúga halálát, depresszióba esett és egy vonat elé ugrott. A többség egyszerûen nem akarta tudomásul venni a felfedezést, nem fertõtlenítették a kezüket, és bolondnak tartották Semmelweis Ignácot.

Klein professzor elbocsátotta 1849-ben. Másfél évig nem volt munkája, majd Pestre jött és a Rókus Kórház szülészetén vállalt fizetés nélküli státuszt, és elindította a magánpraxisát. Itt is bevezette a Bécsben alkalmazott szabályokat, és azonnal drasztikusan csökkent a kismama-halálozás. Semmelweis Ignác jól érezte magát, társaságba járt, élvezte, hogy magyarok között él. Sajnos, a magyar orvosok, csakúgy, mint a bécsiek, nem akarták elfogadni azt, hogy õk okozták a betegeik halálát.

39 évesen nõsült meg, ekkor már egyetemi tanár volt. Felesége egy gazdag kereskedõcsalád lánya, Weidenhoffer Mária, akit éppen 159 éve vett feleségül. Úgy tûnt, remekül sikerült a házasságuk, szerettek együtt lenni, a kor szokásaival ellentétben a feleség tegezte a férjet, sõt a betegekhez is elkísérte õt. Öt gyerekük született, ketten azonban csecsemõkorukban meghaltak.

Semmelweis Ignác az újabb és újabb szakmai kudarcok után azt gondolta, hogy tanulmányt jelentet meg, hátha a tudományos bizonyítékokkal sikerül felráznia az orvostársadalmat. Mindvégig úgy érezte, ha nem jár sikerrel, akkor õ maga is felelõs lesz a további halálesetekért.

„Az a tudat él bennem, hogy 1847 óta ezer meg ezer gyermekágyas és csecsemõ halt el, kik életben maradnak, ha minden téves nézetet, mit a gyermekágyi lázra vonatkozóan kimondottak, kellõen visszautasítottam volna.”

Szakcikkeket közölt, majd ötszáz oldalas német nyelvû könyvet is írt. Statisztikákkal bizonyította, hogy a kézfertõtlenítés, a megbetegedések és a boncolások között összefüggés van. Könyvét egész Európa szülészprofesszorainak elküldte, de szinte semmilyen reakciót sem kapott rá. Elkeseredett, magát vádolta a sikertelenségért, és mûfajt váltott: éles hangú, nyílt leveleket írt a kollégáinak. A szenvedélyes, vádló mondatok miatt pesti kollégái is ellene fordultak, úgy érezték, hogy Semmelweis szégyent hoz a magyar orvosokra. Felesége családja sem pártolta, egyszerûen csak bolond Nácinak nevezték egymás között.
Semmelweis Ignácot, az anyák megmentõjét meggyilkolták. Te tudtad?

„Gyilkoltam – jóhiszemûen tettem, de gyilkoltam –, meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülõ nõket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli õket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg õket. De most rájöttem arra, hogy a fertõzést a vizsgáló ujjon tapadó szenny viszi be a szülõ nõ szervezetébe. Ezt tudtára adtam az egész világnak, és aki ezek után nem takarítja le a szennyet ujjáról, mielõtt vizsgál, az tudatosan és bûnösen gyilkol” – emlékezett késõbb az orvos.

A professzor hangulata egyre romlott, ezt ma valószínûleg mániás depressziónak diagnosztizálnák. Ingerlékeny volt, egyre gyakrabban támadtak dühkitörései, éjszaka alvás helyett sétált. A gyógyítómunkája mellett rendszeresen publikált, az orvosi kar gazdasági igazgatói tisztjét is ellátta, egyetemistákat vizsgáztatott, tanított. Egy késõbb keletkezett történet szerint az egyik kari tanácsülésen hirtelen felállt, és felolvasta a bábaeskü szövegét. Ekkor a kollégái a családdal egyeztetve azt a döntést hozták, hogy elmebeteg.

Egyébként a kari jegyzõkönyvek tanúsága szerint nem történt ilyesmi, Semmelweis mindössze a fizetésemelések elmaradásáért szólalt fel, normális hangnemben. Az említett konzílium után felesége azt mondta neki, hogy fürdõkúrára utaznak, és útközben Bécsben megnézik bõrgyógyász barátjuk új klinikáját. Így került az anyák megmentõje a már említett elmegyógyintézetbe, ahol gyakorlatilag meggyilkolták õt.

Sem a felesége, sem a gyerekei, sem pedig a kollégái nem jelentek meg a temetésén. A bécsi intézet, miután meghamisította a rá vonatkozó dokumentumokat, száz évre elzárta azokat. A konzíliumban részt vevõ orvosok elhíresztelték azt a pletykát, hogy Semmelweis mûtét közben megvágta a kezét, és vérmérgezést kapott. Felesége megváltoztatta a nevét, majd a morfium rabja lett, Béla fia pedig öngyilkosságot követett el. Sokáig senki nem törõdött a zseniális orvossal, könyvének megjelenése után egy évtizeddel Pasteur felfedezte a bakteriális kórokozókat, és ezzel igazolta Semmelweis elméletét. Néhány évvel késõbb külföldön az anyák megmentõjének kezdték hívni a magyar orvost, de itthon még sok évnek kellett eltelnie ehhez.

A fenti történetet Nyáry Krisztián Igazi hõsök címû könyve nyomán írtuk. Semmelweis Ignác haláláról azonban több másik történet is létezik, amelyek nem térnek el sokban egymástól.

Varga Benedek, az Orvostörténeti Múzeum igazgatója szifiliszrõl beszél: „[Semmelweis] legkésõbb 1849-ben vagy 1850-ben elkapta a szifiliszt, és családja 1865-re úgy döntött, hogy a kimerült orvost elmeintézetbe kell vinni. A választás egy bécsi intézetre esett, ahova felesége mellett Semmelweis gyermekkori jó barátja, Markusovszky Lajos, a magyar orvostársadalom egyik legnagyobb figurája kísérte el a beteg orvost, aki mit sem sejtett sorsáról. Nem tudta, hogy tébolydába fogják zárni, azt hitte, hogy inspiciálni mennek, meglátogatnak néhány egészségügyi intézményt. Aztán hirtelen bezárt ajtók mögött találta magát, ahol Semmelweis protestálni kezdett.” Az igazgató szerint az orvost nem sokkal késõbb a kórházban brutálisan megverték: Semmelweis alig két héttel késõbb belehalt sérüléseibe.
Semmelweis Ignácot, az anyák megmentõjét meggyilkolták. Te tudtad?

Hasonló eredményre jutott Garamvölgyi László kriminalisztikai vizsgálataival: szerinte is brutálisan agyonverték az anyák megmentõjét a bécsi elmegyógyintézet pincéjében. Az elmélet szerint az orvos ellenfelei felhasználták a betegsége kezelését, hogy megszabaduljanak a kezelhetetlen Semmelweistõl.

A szifiliszfertõzés hipotézisét 1965-ben tudományos vizsgálattal cáfolták. A 2000-ben megindult újabb vizsgálatok azonban tovább árnyalták a képet: Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressiva betegséget, vagyis a hûdéses elmezavart (a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise, azaz szifiliszt) azonosították, amit valószínûleg még fiatalkorában – egy gyermekágyi lázban elhunyt asszony boncolásakor – szerzett kézsérülése okozott.

Ennél a betegségnél az elmezavar egyre súlyosabb állapotai évtizedek során alakulnak ki. Így Semmelweis tényleg beteg lehetett: már halála elõtt három-négy évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói igyekeztek távol tartani õt betegeitõl. Ezt igazolták a legújabb kutatások is, ám a levéltári iratokra és korabeli dokumentumokra épülõ vizsgálatok egyaránt cáfolják a vérmérgezéses teóriát, vagy azt, hogy Semmelweis halálát valamilyen összeesküvés okozta volna, amelynek részeként õt ideggyógyintézetbe kellett szállítani.

Tényleges betegsége a mai napig nem ismert. Hogy miként és miért halhatott meg Semmelweis, azt nem tudják a szakemberek pontosan, egyik teória éppen annyira lehetséges, mint a másik...
Link