Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Roma menekültek a regensburgi dómban

TechnikaSzerintem tudjátok mi következik hamarosan! Zsidó-cigány bandának nem lesz biztonságos hely a Földön. 45 kitoloncolástól tartó roma a regensburgi székesegyházban keresett menedéket és azt reméli, hogy a katolikus egyház közbenjárására a hatóságok nem kényszerítik õket Németország elhagyására. A kitoloncolás végrehajtása elõl most a regensburgi dómban reménykednek sorsuk jobbra fordulásában.

A népes romacsaládok kedd óta tartózkodnak a Duna menti Regensburg gótikus székesegyházában és átmeneti ellátásukról a püspökség gondoskodik. A 45 roma a katolikus egyház védelmét reméli, abból kiindulva, hogy a templomok már évszázadokkal ezelõtt is menedéket biztosítottak az üldözök elõl.

Noha a regensburgi püspökség szóvivõje kijelentette, hogy egyelõre senki sem kényszerítheti a Szerbiából, Koszovóból és Albániából származó romákat a dóm elhagyására, ügyükkel a hatóságok bevonásával foglalkoznak.

A Máltai Szeretetszolgálat a Karitásszal együtt tábori ágyakat bocsátott rendelkezésükre és élelemmel is ellátja a csoportot, amelyben sok kisgyerek és néhány súlyos beteg is van. A romák németországi menedékkérelmük elutasítása után szánták rá magukat arra, hogy a regensburgi katedrálisban keresnek oltalmat németországi kitoloncolásuk elõl.

A hatóságok ugyanis arra hivatkozva döntöttek kiutasításukról, hogy Szerbiában, Albániában és Koszovóban senki sem fenyeget az üldözés veszélye. A csoport szóvivõje, a szerbiai Izen Azanovszki ezt kétségbe vonta, és emlékeztetett egy tavaly szeptemberben történt esetre, amikor több kitoloncolástól tartó roma család a hamburgi Michaelis templomban keresett menedéket és nyert hónapokra egyházi védelmet.

Ügyük a múlt hónapban nyert jórészt kedvezõ megoldást, mert öt család átmeneti tartózkodási engedélyt kapott, kettõ pedig önként visszatért szülõföldjére. A regensburgi rendõrség a dómban tartózkodó romákkal kapcsolatban csak annyit közölt, hogy egyelõre nem kívánnak beavatkozni és kivárják a püspökség döntését.

Az ügynek azonban némi pikantériát kölcsönöz, hogy a templomok – mint egyházi tulajdon – gyakorlatilag területen kívüliséget élveznek, és így az ott tartózkodó személyeket csak a helyi vallási elöljárók intézkedése alapján lehet távozásra kényszeríteni, viszont történelmi okokból a regensburgi székesegyház az egyetlen olyan templom német földön amely a bajor tartomány tulajdonát képezi. Link

Hozzaszolasok

131 #1 lalapapa
- 2016. July 09. 02:05:17
akkor most imaznunk kell
es remelem vittek magukkal sok wahzelinget
es sikojosittot,
es gyerekek is vannak kit erdekeltek a jovo
alap kepzeseben
bizonyara ott adni is kell majd valamit hogy
kapjanak is valamit
ha nem akkor daraloba mennek,
vagy kitudja hogy hova
alkatresznek vagy egyebb dimenzio
belepesere kapnak utakat

hat igen a munka az nagyon kellemetlen
es rettenetes mikor minden nap dolgozni
kell vagy eppen a meg elhetes erdekeben
rendszeressen,
az nagyon nem a romaknak valo elet,

remelem ez valtozik es komoly emberekke
valnak meg akkor is ha majd dolgozni kell
nekik es lesz nekik 500 merdzsoo is

meg bomos
ha nem akkor sajnalom,
a pap biztos ad nekik valamit
cukros sipot is kaphatnak meg
egyebet

ki a fasznak kellenek ezek a dologtan
lusta sziporkazo masbol elo nepseg

s_furdes
267 #2 Perle
- 2016. July 10. 11:32:20
A romákok a dómban szállásolták el magukat, a varsói náto közgyülés pedig stadionban lett megtartva.
A "Jó hír" ebben, hogy lesz még Felcsúton náto összeröffenés.
www.dw.com/image/0,,19388064_303,00.jpg

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
296,370 egyedi latogato