Bejelentkezés
Nem kérik Dániel Péter kiadatását Izraeltõl
Na-na, azért sok "igazságot" kimondatnak egy rohadt zsidóval. Ez a dóga! Orbánt nácizni olyan, mintha saját zsadajait nevezné néven. A fidesz kampányvezér a Arthur J. Finkelstein New York-i zsidó azért nem piskóta, az mszp-s zsidó werber mellett sem... Hamarosan "mi jövünk", tessék kapaszkodni! Szégyen magyarnak lenni – zárult letiltása elõtt az egyik legutolsó Facebook-posztja Dániel Péternek, aki Izraelbe menekülése óta legsûrûbben ezen a felületen hergelte a magyarokat. A gyurcsányista ügyvéd egy rágalmazási per tárgyalása elõl menekült Izraelbe, ahonnan azonban Magyarország még csak nem is kérte a kiadatását – ráadásul elképesztõ indokkal.
Nagy port vert fel a hazai médiában a „hír”, hogy Dániel Péter Izraelbe menekült ügyvéd ellen elfogatóparancsot adtak ki – többek között megírta a 888.hu, a Pesti Srácok és az Alfahír is – holott a konkrét körözést 2013-ban adták ki ellene.
Valóban aktualitást adott a dolognak, hogy Gyurcsány Ferenc ismert aktivistája Izraelbõl hergelte a focilázban égõ magyarokat Facebook-oldalán,
a fociszurkolókat „újnyilas magyar drukkereknek”, a magyarokat en bloc „ostoba alattvalóknak” bélyegezte, akik a „szar magyar foci” miatt „egy emberként térdelnek le a diktátor (Orbán Viktor) elõtt”.
De évek óta írogat provokatív posztokat Izraelbõl, olyasféléket, mint hogy a határon túli magyarok örülhetnek Trianonnak, mert ennek köszönhetik, hogy nem kell Orbán diktatúrájában élniük, és efféléket.
Gyorsan megutáltatta magát
Elõtte Magyarországon is viszonylag gyorsan felívelõ karriert futott be: 2010-ben a közhivatalokban megrongálta a nemzeti együttmûködés kifüggesztett nyilatkozatát, majd az új alaptörvényt, késõbb vörös festékkel öntötte le a Kerekiben felállított Horthy-szobrot.
Elfogatóparancsot azután adtak ki ellene, hogy Wittner Mária 1956-os elítélt, fideszes parlamenti képviselõnõrõl azt írta: „primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselõ prosti”, a politikusasszony feljelentése nyomán elrendelt tárgyaláson pedig nem jelent meg, hanem Izraelbe távozott (ezt követõen egyébként „bocsánatot kért” Wittnertõl, aki szerinte „egy gonosz, primitív, köztörvényes, árpádsávos némber és egy ócska politikai prosti”). A bíróság így távollétében 180 nap közmunkára és a perköltségek megfizetésére ítélte.
Most, hogy a futballáz idején még erõsebb aktivitást mutató Dániel Péter ismét elõtérbe került, a jobboldali média egy része újdonságként lobogtatta meg a rendõrség honlapján megtalálható 2014-es elfogatási parancsot.
Mi viszont inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy lehet, hogy két éve nem történt semmilyen elõrelépés Dániel Péter ügyében – már azon kívül, hogy a Facebook végül törölte a provokátor oldalát.
Kattanna a bilincs
Megkerestük hát a körözést elrendelõ Fõvárosi Fõügyészséget, ahol Gasz Péter, a szóvivõt helyettesítõ ügyész megerõsített bennünket abban,
„hogyha Dániel Péter Magyarország területére lép, az elfogatóparancs alapján a hatóságok elõállítják,”
és azt is elmondta, hogy bár az elfogatóparancs alapjául szolgáló bûncselekmény öt év alatt elévülhet, de ezt most már a 2014 áprilisi elfogatóparancstól számítják, így az ügyvédet 2019-ig bármikor lekapcsolhatják a rendõrök, ha hazánk területére lép.
Ami viszont ennél sokkal érdekesebb, hogy ilyenkor jellemzõen az elítélt kiadatását szokták kérni attól az országtól, ahol tartózkodik, Izraellel pedig van kölcsönös kiadatási egyezménye Magyarországnak. Ennek ellenére a fõügyészség kérdésünkre azt válaszolta, hogy
„A nyomozó ügyészség nem kérte D. Péter kiadatását Izrael Államtól, az az izraeli igazságügyi hatóságok ismert gyakorlata szerint eredményre nem vezetne.”
Ezzel gyakorlatilag azt mondták: minek próbálkozni, Izrael úgysem adná ki.
Orbitális hiba
Ez jogi nonszensz, felveti az ügyészség részérõl a kötelezettségmulasztás lehetõségét is – reagált Lattmann Tamás nemzetközi jogász megkeresésünkre.
Hozzátette: Dániel Péter izraeli befogadásában azért volt egy jókora üldözöttség-elem, hiszen az ügyvéd olyan akciókkal exponálta magát hazánkban, amivel igen komoly feszültséget váltott ki. Eltekintve attól, hogy valaki egyetért-e az aktivitásával vagy sem, Dániel ezzel magára húzott egy olyan feszültségtömeget, ami lehetõvé tette neki, hogy Izrael felé azzal érveljen, hogy itt õt üldözik. Hiszen valóban jelentek meg fenyegetõ kommentek az interneten a szélsõjobboldal részérõl, így ügyes marketinggel az ügyvédet úgy fogadták be, mint üldözött zsidót. Így kétségkívül van alapja az ügyészség azon érvelésének, hogy valószínûleg a zsidó állam éppen emiatt nem adná ki a férfit.
De ez nem lehet elfogadható válasz az ügyészség részérõl akkor, ha konkrét bûncselekmények kivizsgálásáról van szó – húzta alá.
Nekik az a dolguk, hogy mindent megtegyenek a nyomozás érdekében, függetlenül a körözött személy egyéb politikai környezetétõl, és
„igenis ki kell kérni a gyanúsítottat Izraeltõl, ebben nincsen mérlegelési joga a fõügyészségnek”
– mondta. Ilyenkor az igazságügyi tárcának fel kellene vennie az izraeli illetékesekkel diplomáciai úton a kapcsolatot, de ez a róka és a létra érvelés nem tartható.
Fõként, hogy minden esetet egyedileg bírálnak el, így nem is lehet kapásból teljességgel kizárni, hogy kiadnák Dánielt Magyarországnak.
Egyébként Lattmann ez utóbbi feltevését alátámaszthatják Dániel Péter nagy vihart kavart, sokak szemében érthetõ módon magyarellenesnek tekintett Facebook-posztjai is, amelyek gyakorlatilag a szélsõjobboldali sztereotípiáit erõsítik.
Az ilyesmi pedig vélhetõen nem áll Izrael Állam érdekében sem.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. July 09. 18:49:47
- 2016. July 09. 19:36:00
- 2016. July 09. 20:08:30
- 2016. July 10. 10:39:11
- 2016. July 10. 15:15:04
- 2016. July 11. 13:33:56