Bejelentkezés
Szijjártó: Európának stratégiai együttmûködést kell kiépítenie Ázsiával
Szépen terelik az Eurázsiai Unióba a nyugati zsidó hordát, s indulhat a vágóhíd építés is, mert a híd összeköt, igaz? Ha Európa nem tud kiépíteni stratégiai együttmûködést az ázsiai országokkal, a versenyképessége visszaszerzése komoly nehézségekbe fog ütközni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken adott telefonos nyilatkozatában.
A külügyminiszter Ulánbátorban részt vett az Ázsia-Európa csúcstalálkozón (ASEM), amelyen 51 ország és két szervezet képviseltette magát.
Szijjártó Péter kifejtette: gazdasági, migrációs és energiabiztonsági szempontból Európa a második világháború óta nem szembesült olyan súlyos kihívásokkal, mint most. Egyértelmû, hogy ezeket a nehézségeket csak akkor tudja Európa leküzdeni, ha “politikai nyomásgyakorlás és kioktatás helyett együttmûködésre törekszik azokkal az ázsiai országokkal, amelyek rendkívüli gyorsaságú gazdasági növekedést tudnak felmutatni”.
Úgy vélte, Európának stratégiai együttmûködést kell kiépítenie Ázsiával.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) a kétnapos 11. Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) megnyitóján Ulánbátorban. (MTI/AP/Damir Sagolj)
Ehhez szabadkereskedelmi megállapodásokra van szükség, hogy az európai országok akadálytalanul kereskedhessenek az ázsiaiakkal, és ne ütközzön adminisztratív, bürokratikus akadályokba a kereskedelem és a befektetések ösztönzése – magyarázta. Hozzátette: ezért Magyarország azt szorgalmazza, hogy az EU mielõbb kösse meg a szabadkereskedelmi megállapodást Malajziával, Thaifölddel és Új-Zélanddal.
A külügyminiszter szerint emellett szükség van olyan közlekedési beruházásokra, amelyek olyan összeköttetést biztosítanak a két kontinens között, amely ésszerûvé teszi a szállítási idõtartamokat. Ilyen fejlesztések nélkül nem lehet versenyképes kereskedelem Európa és Ázsia között – jegyezte meg.
Szijjártó Péter komoly ösztöndíjprogramokat is szükségesnek tart, hogy az emberek közötti kapcsolatokat is ki lehessen építeni, hiszen – mint mondta – ez minden gazdasági, kereskedelmi együttmûködés alapja. Magyarország eddig összesen ezer ösztöndíjat ajánlott fel ázsiai országokból érkezõ hallgatóknak magyarországi tanulmányaikhoz – közölte.
A tárcavezetõ hangsúlyozta továbbá a regionális együttmûködések jelentõségét is. A Közép-Európa és Kína közötti együttmûködés az egyik fontos alapja a két kontinens együttmûködésének – fûzte hozzá.
Arra is kitért, hogy Magyarország kereskedelmi forgalma dinamikusan bõvül a nagy ázsiai országokkal, Kína, Japán, Dél-Korea és Vietnam irányába nõ a magyar kivitel, és olyan újabb exportengedélyekrõl állapodtak meg, amelyek eredményeként a magyar export tovább növekedhet.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. July 15. 19:11:43