Bejelentkezés
A szülõföldre való visszatérésérõl beszélt Navracsics Tibor Gombaszögön

Navracsics Tibor a felvidéki magyar fiatalok egyik nagy múltra visszatekintõ nyári rendezvényén a Menni vagy maradni? Fiatalnak lenni Európában címû panelen vett részt. Az uniós biztos a mintegy másfél órás fórumon egyebek mellett az Európai Bizottság szerepérõl, megítélésérõl, az európai ifjúságpolitikáról, a fiatalok Európában, illetve szülõföldjükön való boldogulásáról is beszélt.
Ezzel összefüggésben az Erasmus program eddigi és jövõbeni szerepét emelte ki, rámutatva: az Erasmus, amelyet a legerõsebb közösségépítõ programnak nevezett, nagyban hozzájárulhat az európai identitás terjesztéséhez és a fiatalok munkapiacon való érvényesülését megkönnyítõ tapasztalatszerzéshez is. A program sikerét mutatja szerinte az is, hogy egy felmérés résztvevõi az uniós integráció vívmányai közül – a béke, a szabad munkaerõ-áramlás és az euró után – a negyedik legjelentõsebbnek ítélték az Erasmust.
Újra együtt a fiatalok a felvidéki nyári táborban
Rámutatott: a közösségépítés és tapasztalatszerzés mellett a magyar fiatalok számára az Erasmus a nyelvtanulásnak is sikeres eszköze, valamint lehetõség arra is, hogy Nyugat-Európában magukévá tegyék az ottani világszemléletet. “A magyar társadalomnak erre a kulturális importra nagy szüksége van” – jegyezte meg.
Navracsics Tibor a külföldön tanuló vagy ott munkát vállaló fiatalok hazájukba való visszatérése és szülõföldjükön való érvényesülésük kapcsán úgy vélekedett: a visszatérést leginkább olyan regionális fejlesztésekkel lehetne elõsegíteni, amelyek munkalehetõségek által is vonzóvá teszik szülõföldjüket a fiataloknak. Hozzáfûzte: nem tartja megoldásnak a munkaerõ szabad áramlásának megnehezítését, “ahogy azt most a britek teszik.”
“Inkább otthonmaradásukat és visszatérésüket kell elõsegíteni, nekem inkább a visszatérítés kifejezés tetszik” – vélekedett.
Az Európai Bizottság mûködésérõl és az integráció folyamatáról szólva a biztos a tagországok együttmûködési készségét hangsúlyozta, ami szerinte egyes kérdésekben, például a migránsválságban hiányzik.
Egy, a magyar, illetve a V4-es érdekérvényesítés brüsszeli sikerességét firtató nézõi kérdésre válaszolva azt mondta, az az érzése, hogy a visegrádi négyek közül Brüsszelben Lengyelország “látszik a legjobban”, Szlovákia erején felül teljesít láthatóságban, a cseheket alig látni, Magyarországnak pedig “sok elvesztegetett év után javulnak a pozíciói”.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. July 15. 18:34:48
- 2016. July 15. 20:50:21
- 2016. July 16. 04:02:14
- 2016. July 17. 07:45:13