Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ez a nõ felelõs 260 ezer magyar zsidó haláláért

TechnikaÓ, gyerekek, amikor ez a történet csattanóra vált, minden ilyen kamu-per visszanyal, mint a fagyi! Minden zsidó felelõs az emberiség-ellenes zsidó összeesküvésben való részvételért. Rövid trágyalás lesz! Most állítják bíróság elé a 92 éves Helma M.-et, aki az SS tisztjeként részt vett az auschwitzi "magyar akcióban".

Bíróság elõtt felelhet 260 ezer magyar zsidó meggyilkolásáért Helma M., egykori SS-rádiós. A most 92 éves nõ részt vett az auschwitzi haláltáborban az úgynevezett „magyar akcióban”, õ volt az a személy, aki jegyezte, honnan és hány vagonnyi zsidó érkezik, és õ továbbította a parancsokat is, azokat is, hány embert kell azonnal megsemmisíteni, és a többieket hova kell osztani.

A német ügyész, Jens Rommel elmondása szerint 4-5 vonat érkezett a haláltáborba naponta, 360 ezer embert azonnal kivégeztek – többségükben nõket és gyerekeket. „Errõl Helma M. tudott, hiszen érezte az égõ holttestek szagát és hallotta a lövéseket is. Valamint a parancsok egyértelmûek voltak” – mondta az ügyész.

Az egyelõre azonban kérdés, hogy valóban felelõsségre lehet-e vonni az asszonyt, akinek ügyvédje felmentést kért, mivel „védence törékeny, süket nõ” – írta a Daily Mail.

Nem Helma M. lenne az elsõ, akit nem tudnak a náci rémtettei miatt elítélni. A horvát nemzetiségû Milivoj Asner a negyedik legkeresettebb náci bûnös volt a Simon Wiesenthal Központ listáján. A férfi a horvát rendõrség vezetõjeként több ezer szerbet és zsidót küldött a haláltáborokba.

"Az volt az alapelve, hogy ezeket az embereket meg kell gyilkolni, mert a szállításuk és etetésük drága."

A háború után Ausztriában telepedett le. 2005-ben Horvátország akarta bíróság elé állítani a háborús bûnei miatt, ám az osztrákok nem adták ki. Azzal érveltek: „jó polgár lett Asnerbõl, a háború óta nem követett el semmi rémtettet, így élete alkonyán már békében kellene hagyni”.

Ezt is érdemes elolvasni:
• Százévesen szabadulhat a börtönbõl a náci õr
• Náci karlendítéssel köszöntötte a bíróságot a norvég tömeggyilkos, aki az emberi jogai megsértése miatt perelte be az államot - videó
• Náci módszerekkel képez gyerekeket az Iszlám Állam
• Tudták az auschwitzi perek vádlottjai, hogy mi zajlik a haláltáborban

De az SS Rettegett Ivánjaként elhíresült John Demjanjuk is csak öt év börtönt kapott, a büntetését pedig felfüggesztették, így sosem kellett börtönbe vonulnia. Demjanjuk a sobibóri haláltábor egyik õre volt. A haláltábor és a munkatábor között az a különbség, hogy a munkatáborokban „csak” a munkára képteleneket végezték ki, a haláltáborokban viszont válogatás nélkül mindenkit. A müncheni ügyészség hivatalos vádirata szerint 27 900 zsidó fogoly megölésében vett részt.

Az SS mentõorvosa, Hubert Zafke is megúszta: még csak perbe se fogták, mert egészségi állapota nem engedte meg. Zafke orvosa depressziót és stresszt állapított meg, és ez elég volt, hogy a náci bûnöst ne ítéljék el.

Képíró Sándor részt vett az újvidéki vérengzésben, melynek során 3309 embert gyilkoltak meg, többségük zsidó és szerb volt. A magyar férfit szintén sosem ítélték el, egészségi állapota volt esetében is a mentség.
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2016. July 21. 18:30:10
A brit lap szerint az ismeretlen nevû , törékeny süket ??? nõ, nõ rádio operator, vagyis a tábori rádiót kezelõ személy volt .
Ha parancsot is leadót rádión, kizártnak tartom, hogy saját maga döntött volna annak tartalmáról. Nem véletlen. hogy a vezeték nevének csak a rövidítését közölték. Ez a történet ezért kb. annyira hiteles, mint kiskorú K. Erzsébet erkölcsérõl szóló kabaré jelenet..
Az is elképzelhetõ . hogy K. Sándor sem vett részt vérengzésben, állítólag képtáviró volt U. vidéken. :D
118 #2 keepfargo
- 2016. July 21. 19:18:17
Haláltábor?
Na ne!(má!)
Vagy halál, vagy tábor. Táborozunk, vagy halunk (meg- el- ki-stb.)
Aki tábort épít, az nem a hullákra számít, hanem táborlakókra. Aki ölni készül, az meg minek fárasztaná magát táborok építésével?

Jó lenne alábbhagyni ezzel a sok hülyeséggel; már a vak is látja, hogy valami nem stimmel. Legalább annyira nem, mint az ordító ellentmondás Kertésznek az eddigi egyetlen "magyar" irodalmi Nobel-dijasnak a könyvében közölt adat, ( miszerint A.-ban (A.-viccban/ben) a legnagyobb tétova tetova 6, ismétlem; hatjegyü szám volt) és a nem nobeldijas állítólagos szemtanúk állítólagos vallomásai, és adatai között. Ez azért nem zavarta Eli Wieselt, meg a többi hivatásos hazudozót, hogy másfél milió halálos áldozatról makogjanak...csak A.-ban. (Kertész a hatjegyü számot a tábor felszabadítása elött nem sokkal jegyezte fel...)

Én azért hiszek Kertésznek, mert ö a svédeknek sem hazudott, amikor megkérdezték; kire, mire fogja használni a díjat. Azt mondta, habozás nélkül, hogy elkölti. Semmi jótékonykodás, meg árva zsidógyerekek segítése es egyéb BS (bullshit: "bikaszar";). Ez az egyenes beszéd. (Aki pedig kételkedik a fentiekben, olvassa el a Sorstalanság - ot; megéri...egy délután elég rá.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
294,825 egyedi latogato