Á, errõl most hallok elõször. Micsoda? Moszkva? Az hol van? Peking mellett, a telavivi sufni után balra? Se London, se Washington..., se Kerepestarcsa, még judapest sem? Brumma-brumma, nem lesz ennek jó vége! Az utóbbi hetek forrópontjaira tekintve az orosz medve mindent vihet.

A szíriai válságot követõen, Nizza és a török krízis megkérdõjelezhetetlenül nyitotta meg az utat Moszkva elõtt, hogy regionális és nemzetközi szinten is egyre erõsebb legyen.
Politikai és gazdasági szankciók, vagy épp ideológiai ellentétek ide vagy oda, mind Hollande, mind Erdogan egyre nyitottabbá vált a Putyinnal való összefogásra.

Nizza kapcsán egyértelmûen kiderült, hogy véget ért a radikális iszlám terrorizmus azon 9/11-es korszaka, amelyben a legfõbb ellenfél egyértelmûen az USA volt. Mára a terrorizmus epicentruma az a Franciaország, amely sokkalta könnyebb célpont, mint hajdan az USA volt. Ma Franciaország annak az európai életérzésnek a szimbóluma, amelynek kiköpött ellentéte az Iszlám Állam által szimbolizált beteges világkép.
Franciaország és a franciák mára kezdik felfogni, hogy háborúban állnak, méghozzá olyan háborúban, amely Párizs, Nizza utcáin zajlanak és amelynek megfékezéséhez minden erõre szükség lesz.

Hollande retorikája 180 fokos fordulatot vett, az egyetlen és mindent felülíró cél a radikális iszlám fenevad megfékezése. Itt most már nem számítanak a korábbi játékszabályok, a transzatlanti elkötelezõdés, Hollandenak rendet kell tennie. Ahogy az utóbbi napok kommunikációjából már kiderült, nem sokat kell várnunk arra, hogy ebben az európai szankcióktól szenvedõ Moszkva mihamarabb segítõkezet nyújtson, mellesleg minden történelmi hagyomány is adott az újjáépülõ orosz-francia viszony megerõsödéséhez.
Hasonlóan megerõsödött szerephez juthat Moszkva a törökországi események miatt is.

Erdogan és Putyin közeledése, a csatabárd elásása, már a katonai puccskísérlet elõtt kezdetét vette. A puccs azonban megfelelõ alkalmat teremtett Putyin számára, hogy a török megbékélést a néppel is jobban el tudja fogadtatni. Hiszen hiába az ideológiai és pragmatikus ellentétek a közel-keleti válságrendezés vagy épp a Krím-félsziget kapcsán, biztonsági és politikai helyzetüket tekintve sokkal több a közös vonás, ami jelenleg összeköti, mint ami elválasztja Moszkvát Ankarától. Akárcsak Franciaország esetében, az elsõdleges cél a radikális iszlám elleni küzdelem, ami Putyin és Erdogan számára is egzisztenciális kérdés. Hasonló csónakban eveznek az EU-hoz való viszonyulásukban is, hiszen mindkét hatalomhoz meglehetõsen bizalmatlanul viszonyul a Nyugat, továbbá mind Erdogan, mind Putyin saját nemzeti ideológiájukat oly módon határozzák meg, amely kifejezetten ellentétben áll néhány nyugati normával. Fogalmazzunk egyszerûen: az erdogani iszlamista irány és a putyinista politika nem épp a nyugati berendezkedések testvérei.
Fotó: AFP

Fontos aspektus még, hogy
Európával ellentétben a két hatalomra a Közel-Keleten is felnéznek, tisztelet övezi õket:

Erdogan népszerûsége soha nem látott módon erõsödött meg az egész Közel-Keleten, Putyinban pedig egyértelmûen a szír válság megoldóját látják. Még ha a korábbi ellenségeskedés be is határolja Ankara és Moszkva együttmûködésének kereteit,
ne legyen kétségünk afelõl, hogy a megerõsödött nemzetközi pozíció mindkét vezetõ számára pontosan elegendõ a korábbi ellentétek elfeledéséhez.

Ha mindez így alakul, akkor Európának nemcsak a terror elleni harcra kell egyre inkább figyelmet fordítania, hanem arra is, hogy a merkeli hibákat meg nem ismételve ne bízza saját biztonságát egy az egyben más hatalmakra…

( Al-Monitor, Fox News)
Link