Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Szerbia tiltakozó jegyzéket küldött Horvátországnak, mert rehabilitálják a fasizmust

KultúraEjnye no! Hamarosan Hitler -Siklgrubert is rehabilitálják, mert kiderül (ami köztudott), hogy zsidó szabadkõmûves szaki volt és zsidómentõ cukiság. Szerbia tiltakozó jegyzéket küld Horvátországnak a “fasizmus rehabilitálása” miatt – jelentette be Ivica Dacic szerb külügyminiszter kedden.

A tárcavezetõ sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Szerbia háborús bûnösként tekint Alojzije Stepinac bíboros-érsekre (1898-1960), ugyanakkor a Zágráb megyei bíróság pénteken megsemmisítette az ellene hetven évvel ezelõtt hozott ítéletet. Az érseket az akkori Jugoszláviában a kommunista hatalom 16 évi börtönbüntetésre ítélte az 1941 és 1945 között hatalmon volt nácibarát usztasa rezsimmel való kollaborálás vádjával, és megfosztotta állampolgári jogainak gyakorlásától.

“Stepinac az usztasa mozgalom papja volt, aki a tárgyalásán hallgatással védekezett” – jelentette ki, majd hozzátette, hogy ezen már semmilyen tiltakozó jegyzék nem tud változtatni. Megjegyezte, hogy a fasizmus maga az általános rossz, tilos annak felkarolása, a második világháborúban kikiáltott Horvát Független Állam (NDH) pedig “fasiszta képzõdmény” volt.

A horvát bíróság azzal indokolta Stepinaccal kapcsolatos ítéletét, hogy a második világháborút követõen, 1946-ban meghozott törvényszéki határozat “súlyosan megsértette” az alapvetõ jogszabályokat, például a tisztességes eljáráshoz való jogot, és az egykori eljárást “politikai kirakatpernek” minõsítette.

Stepinac érseket a horvát lakosság egy része hõsként és mártírként tiszteli, amiért számos zsidó életét mentette meg a második világháború alatt. Ezzel egyidejûleg azonban számos szerb és zsidó azzal vádolja, hogy közel állt az usztasa rezsimhez, amelyet több tízezer ember – történészek szerint mintegy 30 ezer szerb – horvátországi koncentrációs táborokban való meggyilkolásáért tesznek felelõssé.

Mind a mai napig nem világos, hogy Stepinac a gyilkosságokkal világosan szembehelyezkedett-e, vagy azokat hallgatásával lehetõvé tette.
Stepinac érseket a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa következetesen védelmébe vette a fasisztákkal való együttmûködés vádjával szemben, és 1998-ban boldoggá avatta.

A horvát katolikus egyház kezdeményezte Stepinac szentté avatását is, a szerb ortodox egyház ugyanakkor tiltakozik ellene. A horvát külügyminisztérium még hétfõn tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának, amiért szerintük szerb tisztségviselõk elfogadhatatlan megjegyzéseket tettek Alojzije Stepinac bíboros-érsekre az ítélet megsemmisítése után.
Link

Hozzaszolasok

329 #1 gutai zub
- 2016. July 26. 18:08:10
A rossz emlékû Sztálin nevezte el minden olyan országot [img][/img]és személyt fasisztának, aki a agy bûdös szovjetunió kom, munista rendszerének ellensége volt.
Fasizmus egy rövid ideig Olaszországban lévõ rendszert jelentette.

Horvát országra alkaémazni, értelmezni a fasizmust totál h(ülyeség.......
( cseh, szlovák, szerb szomszédaink még ma is a jó öreg benesi törvények értelmében fasisztáknak tart minden magyart, örökkön örökké)
4 #2 Posta Imre
- 2016. July 26. 18:33:05
Gutai, az úgy van, hogy nem minden fasiszta náci, de minden náci cionista és minden cionista kommunista, s minden kommunista internacionalista, s minden internacionalista szabadkõmûves es minden szabadkõmûves zsidó-csicska.
4 #3 Posta Imre
- 2016. July 26. 18:45:59
Egyértelmûen fasizálódnak. "Nálunk" bezzeg buzitanya, mezítelen-segg és a "mi" fasizmusunk olyan zsidó-cionista liberalizmus, mint amennyire gulyás-magyarizmus.

Tilos a fürdõruha, a meztelen felsõtest Dubrovnik belvárosában

A jövõben pénzbírsággal sújtja Dubrovnik azokat a turistákat, aki meztelen felsõtesttel vagy fürdõruhában sétálnak a történelmi belvárosban - errõl fogadott el határozatot a városi tanács.

Zeljko Raguz polgármester-helyettes a Slobodna Dalmacija címû horvát napilapnak adott nyilatkozatában kedden elmondta: ami a "meztelenkedést" illeti, már korábban is szó volt arról, hogy valamilyen módon rá kellene kényszeríteni a turistákat, hogy rendes öltözékben sétáljanak a város központjában.

"Ha a múzeumokba és a templomokba nem lehet belépni megfelelõ öltözék nélkül - márpedig Dubrovnik belvárosa egyfajta múzeumnak számít -, akkor szerintünk az sem illendõ, hogy Dubrovnik legszélesebb és legismertebb utcáján, a Stradunon félmeztelenül sétáljanak az emberek" - mondta.http://www.atv.hu/kulfold/20160726-ti...lvarosaban
238 #4 bivaly
- 2016. July 26. 19:10:16
Nekem a horvátok a Zrínyieket jelentik mindenkor ! Aki meg Jellasicsot szereti, csak a zsidót imádja ! Hajrá igazi horvátok !
154 #5 kakas
- 2016. July 26. 19:59:52

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
294,679 egyedi latogato