Ez meg "holokoszt-tagadás". Pont így csinálták annak idején és azóta is. Névváltók, meghaltak, vagy mégsem, osztán megint és újra és a bírósegg zsidajai lerendezték akkor is, most is. Nem volt jegyem a metrón, a személyimet látva elkerekedett a kiérkezõ rendõr szeme, hiszen a nyilvántartás szerint én 1996-ban meghaltam. Bilincsben vittek el, hisz az egyenruhásoknak valószínûbbnek tûnt, hogy egy hulla papírjaival csalok, mint hogy élõhalott legyek.

Mesélte a Blikknek egy nõ, aki a blicceléskor tudta meg, hogy már meghalt. Egyébként nem utoljára.

A ’96-os halálom után többször „kísértettem” Magyarországon: 2000-ben a pesterzsébeti önkormányzaton még a leánykori nevemet is visszavettem. Ám 2006-ban újra elhunytam.

Késõbb kiderült, hogy mindkétszer a férje miatt halt meg, papíron, valószínûleg a hagyatékért. Miután 1996-ban Mónika külföldre költözött, 2002-ben a volt férj kérvényezte a bíróságon, hogy nyilvánítsák halottá az exét, mert öt éve nem tud róla semmit, írja a Blikk. Ezt meg is tették, és a halál idõpontját 1996. január 15-ében állapították meg. Amikor a nõ visszavette a leány­kori nevét a sajószentpéteri önkormányzaton, észrevették, hogy Mónika nem hunyhatott el 1996-ban, amikor 2000-ben még ügyet intézett. A helyiek felvették a bírósággal a kapcsolatot, és hatályon kívül helyeztették a végzést: Mónika újra élt. A történésekrõl az asszonynak persze fogalma sem volt: boldogan élte napjait Izraelben. Mint ahogy arról sem tudott, hogy volt férje nem adta fel: 2006-ban újra holttá tudta nyilváníttatni, 2007-ben pedig már az asszony hagyatékára is rátette a kezét.
Link