Bejelentkezés
Nem fogott kezet izraeli ellenfelével az egyiptomi dzsúdós
Holnap meg kinyalja a seggét és bocsánatot is kér. Nem birkózni kell már ezekkel, hanem eltakarítani az írmagjukat is a Föld színérõl...demokratikusan! Az egyiptomi Iszlam el-Sehabi nagy botrányt kavart azzal, hogy nem fogott kezet Or Sassonnal, miután izraeli ellenfele legyõzte õt a 100+ kilogrammos súlycsoport elsõ körében a riói olimpia cselgáncstornáján.
A 32 éves egyiptomit elõzetesen a közösségi oldalakon arra buzdították szurkolói, hogy ne álljon ki az izraeli dzsúdós ellen, mivel az az iszlám vallás megszégyenítése lenne. El-Sehabi ugyan kiállt, ám veresége után nem fogadta el legyõzõje kézfogását, hanem fejét rázva elfordult tõle. A 2-es Karióka Aréna közönsége füttykoncerttel fejezte ki nemtetszését az esetet követõen.
Nicolas Messner, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) kommunikációs igazgatója az incidens után közölte, hogy a sportolóknak nem kötelezõ kezet fogniuk az IJF szabályai értelmében, pusztán meghajolni kell egymással szemben, amit El-Sehabi meg is tett. "Ugyanakkor az olimpia után meg fogjuk vizsgálni az esetet, és megnézzük, kell-e bármilyen intézkedést hoznunk az ügyben" - mondta Messner.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivõje, Mark Adams annyit mondott, hogy a küzdelem hevében történnek elfogadhatatlan dolgok. "Úgy véljük, hogy az olimpiai mozgalomnak nem falakat, hanem hidakat kell építenie" - tette hozzá.
A mérkõzést ipponnal megnyerõ Or Sasson további két gyõzelemmel bejutott a péntek esti elõdöntõbe.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. August 14. 07:02:11
- 2016. August 14. 21:51:07
- 2016. August 15. 21:48:15