Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A B'nei B'rith-tõl a magyar agrárium helyzetéig

BelföldKell magyar-ázat? Jakab István, az Országgyûlés alelnöke a hivatalában fogadta B’nei B’rith Budapest Páholy által szervezett nemzetközi konferencia résztvevõit, a szervezet vezetõit. A találkozó után a tapasztalatokról beszéltünk, de nem lehetett kihagyni a magyar agrárium helyzetét sem.

Ön fogadta a B’nei B’rith szervezet nemzetközi delegációját, a V4-es országok+USA + Izraeli képviselõit a Parlament épületében. Milyen érzés volt találkozni velük?

Számomra ez a találkozó azt jelentette, hogy minden olyan szövetséges, aki azt az értékrendet képviseli, amiben össze tudunk fogni, együtt tudunk mûködni, magyar, zsidó ember a közös múlt feltárásától, a jelen életünk kialakításán keresztül, az számomra és Magyarország számára is fontos.

Ön egy elfoglalt politikus, avasson be, mit is csinál egész nap?

Azon kívül, hogy a számomra meghatározó munkát, ami az Országgyûlés szervezésével, az ülés, a napirendi pontok szervezésével kapcsolatos, van egyéb önként vállalt feladatom. Ez elsõsorban a nemzetközi kapcsolatok erõsítését jelenti, hiszen parlamenti eszközökkel a nemzetközi politikai együttmûködésen túl, kiemelten a gazdasági együttmûködés segítése, ismételten hangsúlyozom: parlamenti eszközökkel. Hiszen ha hozzáértõ emberek, pontos információk alapján szervezik az együttmûködést, az szerintem mindig eredményes. Szeretném aláhúzni azt is, hogy van egy egyéb önként vállalt feladatom, az egyik legnagyobb magyar agrárképviselet elnökeként, ez a hazai agrár- és vidékfejlesztési kapcsolatok képviselete hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Több törvényjavaslat kidolgozásában vett részt, melyikre a legbüszkébb?

Én magam 39 módosító törvényjavaslatot adtam be a földtörvényhez. A kamarai törvény, ami az alapanyag termeléstõl a feldolgozóiparon át a kereskedelemmel bezárólag az egész magyar agráriumot, az egész magyar agrobusinest átfogja, az is itt született az asztalomnál. Ezt a két törvényt emelném ki.

Sokan nem értenek annyira az agráriumhoz, a szabadkereskedelmi egyezményekhez. Úgy tûnik hamarosan megköti az Unió és az Egyesült Államok a szabadkereskedelmi egyezményt, ebben majd a kukorica is szerepel. Nekünk, itt Magyarországon mi a problémánk az amerikai kukoricával?

Nekünk nincsen problémánk az amerikai kukoricával, mi azt a minõséget akarjuk megtartani, amit mi eddig elõállítottunk. Magyarország Alaptörvényében a GMO mentesség szerepel, ezt fenn kívánjuk tartani, errõl a döntés megszületett. Ugyanakkor egy kicsit tágabb kontextusba helyezve, össze kell hangolni és meg kell teremteni az összhangot az amerikai mezõgazdasági törvény és a közös agrárpolitika között. Ma még szinte teljesen ellentétes álláspontok fogalmazódnak meg. Az Európai Unióban a kifejezetten magas minõségû, biztonságos élelmiszertermelés az alap, az Egyesült Államokban meg elsõsorban a profit, a hozamok növelése és az ezekhez kapcsolt sok olyan lehetõség, amit Európa elutasít. Például a klónozás, a növekedési hormonok, a genetikai módosított takarmányok használása, az ipari melléktermékek nagyarányú alkalmazása. Ezt mi elutasítjuk! Ugyanakkor a nyomon követés is fontos, azaz, ha tudjuk, hogy egy élelmiszert valahol elõállítottak és azzal probléma van, akkor azonnal vissza tudjuk keresni az elõállítási, a feldolgozási helyét, mi lehetett a probléma alapja.

Ön azt nyilatkozta, hogy ami jó volt a múltban, az hasznos lehet a jelenben is. Én magam például a tejivó pavilonokra gondolok, hiszen azt lehet hallani, hogy a magyar tejgyártás bajban van, akkor miért ne lehetne egy olyan programot elindítani, hogy mindenki kezdje a napját egy pohár tejjel?

A magyar tejtermelõk kiváló minõségû tej elõállítására képesek, az ágazat professzionálisan szervezett, iparszerûen képesek termelni, a hagyományos technológiák megtartása mellett is. Ez egy igazi hungarikum! Az hogy a tejfogyasztásra vissza kell térni, az szerintem alapérték, ez az egészségünk védelmét jelenti. Az ötletét tekintve szeretném figyelmébe ajánlani, hogy már egy ideje elindítottuk a tejautomaták üzembe helyezését elsõsorban azért, hogy a teljes értékû tejet tudják az emberek megvásárolni, de az Ön ötletével is egyet tudok érteni. Az iskolatej akciót, amit az általános iskolák alsó tagozatában indítottunk el, szeretnénk a felsõbb évfolyamok diákjaira is kiterjeszteni, s valóban szeretnénk kialakítani egy olyan hálózatot, ahová az emberek egy pohár tejre betérhetnek. A közétkeztetésbe is szeretnénk ezt a minõséget bevinni. Ez egy nagyon hosszú küzdelem. Mi egy egységes piacon mûködünk, ezt az egészet, amirõl beszéltem nem elsõsorban jogszabályokkal kell változtatni, hanem az emberek tudatán keresztül, persze szükség van a jogszabályi védelemre, elsõsorban ott, ahol ez nem ütközik az uniós jogba.

Ön sok mindenrõl beszélt a B’nei B’rith delegációja elõtt, akik elég hamar megértették, hogy Magyarország miért is gondolkodok másként a migránskérdésben. Ön szerint az Unióban miért nem értik meg?

Én azt gondolom, hogy egy hosszú és átgondolt vitát kell lefolytatni, de õszintén. Az õszinteség hiányzik ebbõl a párbeszédbõl. Nekem az a meggyõzõdésem, hogy Magyarország jó úton jár, Magyarország semmi mást nem akar, mint a törvények betartását. Magyarország védi a schengeni határokat, az Unió polgárait. Aki gazdasági, egyéb megfontolásból akar nagyobb létszámú migránstömeget befogadni, tegye, de csak a saját kockázatára, felelõsségére, költségére.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. August 15. 19:45:26
Potápi Árpád János: ezen a héten Kolozsvár az egész magyar nemzet fõvárosa
MTI
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelõs államtitkár szerint a kolozsvári magyar napok hetében Kolozsvár az egész magyar nemzet fõvárosa.

A politikus a hétfõi megnyitógálán úgy vélte, a magyar napok hozzájárultak ahhoz, hogy a kolozsvári magyarság jövõt építsen magának, és a városban lakó magyarok büszkén vállalják identitásukat.http://magyaridok.hu/kulfold/potapi-a...sa-923008/
7 #2 virag
- 2016. August 16. 05:37:06
4 #3 Posta Imre
- 2016. August 16. 05:59:32
http://www.bnaibrith.hu/2016/05/25/a-bnei-brith-tol-a-magyar-agrarium-helyzeteig/

Virág a zsidajok tudnak ilyet csinálni.
329 #4 gutai zub
- 2016. August 16. 06:27:50
B'nei B'rith Ba..mmeg

Miért nem lehetett kihagyni az "agrárbusines"-t a legfõbb vakolókkal?
Talán már csak az maradt a kirabolt országban?
Néhány hektár gazdátlan föld?

"sokan nem értenek annyira? az agráriumhoz, a szabadkereskedelmi egyezményekhez"?

De a B'nei B'rith bizony ért B'a..m.meg.........
7 #5 virag
- 2016. August 16. 09:41:17
Megtaláltam címre keresve, de azért köszönöm, most mindegyikrõl olvasható.
159 #6 vanyusha
- 2016. August 16. 11:10:26
Megnyílt az ázsiai piac a V 4 kárpátregio konföderáció feldoldozatlan hús export számára ez egy igen távoli szállítási akció ezért csak a mélyhûtött termékek eladására van lehetõség habár a felvevõ piac terítve van dél amerikai a világ minden tájáról származó áruval de az orosz piac uniós embargó miatt magyarország közvetlenül nem tud értékesíteni belsõ ellátásra sem
.
329 #7 gutai zub
- 2016. August 16. 16:01:30
vanyusha,

Már annak is örülni kellene, ha a magyar piac megnyílna a magyar termékek számára.
Ha lenne magyar termelés, ipar, mezõgazdaság,
Ha lennének magyar kis és nagykereskedelmi központok
Ha lennének kicsit több magyarok
Ha...................................

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
312,121 egyedi latogato