Bejelentkezés
Puccskísérlet után
Ajvé! Mi lesz, ha az itteni (már magyart se mondhatok) zsidó-cigány puccs-kísérlet okádmányát kell követ-kezményként elkobozni? Lauder? Soros? Bálint-ház és a többi zsidó-cigány cionista puccsita góc és kóc is ki lesz fésülve. Tartanak a dán szülõk Erdogan haragjától
Több száz török szülõ vette ki gyermekék Dániában azokból az iskolákból, amelyek állítólag kapcsolatban állnak a júliusi ankarai puccskísérlet megszervezésével gyanúsított Fethullah Gülen hitszónokkal – jelentette a dán média.
A Facebook közösségi portálon 14 magániskola listáját tették közzé „Mentsétek meg gyermekeiteket Fethullah Gülen terrorszervezetének iskoláitól” török nyelvû kommentár kíséretében. A kommentárt lefordító TV2 televízió számításai szerint 366 török származású tanuló nem jelentkezett augusztus közepén az új tanévre.
A hillerodi Privatskole megerõsítette az AFP francia hírügynökségnek, hogy mintegy 180 tanulója közül 45 távozott. „A szülõk nem merik olyan iskolába küldeni a gyerekeiket, amelyet Recep Tayyip Erdogan elnök terroristának nevez” – mondta Jorgen Skaastrup igazgatóhelyettes.
Cáfolják, hogy gülenizmust oktatnának
Az 1999 óta az Egyesült Államokban élõ Fethullah Gülen politikai mozgalma, a Hizmet számos iskolát mûködtet világszerte. A listán szereplõ iskolák többsége a TV2 szerint cáfolta, hogy közvetlen kapcsolatban állna a hitszónokkal vagy eszméit oktatná.
Skaastrup szerint ezek az eszmék nem szerepelnek sem a tantervben, sem az iskola céljai vagy értékei között. Az oktatók szerint viszont többekre személy szerint befolyással vannak a güleni eszmék.
A július 15-i elbukott államcsínykísérlet után a török hatóságok nagyszabású tisztogatásba kezdtek, amely során eltávolították a Gülen-mozgalommal szimpatizálókat a közszolgálatból, a hadseregbõl, az igazságszolgáltatásból, az oktatásból és a gazdaságból. A Pennsylvaniában élõ 75 éves hitszónok tagadja, hogy bármi köze lenne a puccskísérlethez.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. August 20. 11:40:45