Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Pardon, ez már háború

BelföldA zsidó-cigány hordák bizony soros és köreinek zsidó támogatásával jól megteremtették a káosztot, s eddig usa-izrael és az angolszász zsidó csürhe simán gyõzött mindenhol. Bencsik, ugye olvastál már 5-6 éve is postaimrét? 5-6 év alatt egy világháború le is zajlik, nem? No, ennek itt éppen vége van.Miközben tart a riói olimpia, Nyugat-Európából rémisztõ hírek szivárognak: Franciaországban újra felállítják és felfegyverzik az 1789-ben létrejött, majd 1872-ben megszüntetett nemzeti gárdát. Németországban új fegyverzettel és golyóálló mellényekkel szerelik fel a rendõrséget, és a második világháború vége óta elõször felmerült a hadsereg hazai bevetése is.

De kik ellen? Hát ez az.

A francia hadsereg tartalékosainak a létszámát 40 ezerre emelnék pár év alatt a mostani 28 ezerrõl, és hasonlóra készülnek a csendõrségnél is. Francois Hollande elnök azt is bejelentette, hogy 40 évre emelik az eddigi 30 éves felsõ korhatárt a tartalékos csendõröknél. Ezeket is figyelembe véve a Le Monde szerint akár 200 ezer tagja is lehet a létrehozandó fegyveres nemzeti gárdának.

Angela Merkel német kancellár pedig kilencpontos terrorellenes csomagot terjesztett elõ. Az intézkedések között szerepel a német fegyvertartási törvények szigorítása és vészhelyzetben a német hadsereg, a Bundeswehr bevetése országon belül. A berlini szövetségi belügyminisztériumban készült elõterjesztés szerint ugyanis komoly támadási felületeket kínál a modern infrastruktúra sérülékenysége és az erõforrás-függõség. A tervek szerint ezért országszerte 140 állomáson 90 napra elegendõ kõolajat és benzint fognak felhalmozni. Megvizsgálják továbbá, hogy a tartományok mellett a szövetségi kormány is felhalmozzon-e stratégiai élelmiszer-tartalékot. Ellenõrzik a himlõ elleni oltóanyag- és az antibiotikum-készletet, illetve a lakosság által használható vegyvédelmi ruházat és gázmaszkok állapotát.

Hûha! Itt az ellenség? De hogyhogy nem látjuk?

Földi László szerint már rég itt van. És azért nem látjuk, mert még nem mozdult meg. Mert még nem az Iszlám Állam katonái támadnak Európára, akik még most is özönlenek ide, mivel az EU a mai napig nem zárta le határait. Õk egy következõ szakaszban, sokkal szervezettebben, durvábban és komolyabb sokkot okozva fognak akcióba lépni, mondta a Magyar Rádió 180 perc címû mûsorában a polgári titkosszolgálatok volt mûveleti igazgatója. Közölte azt is, az utóbbi napok, hetek merényleteiben iszlám gyökerû emberek a frusztráltságukat, kivetettségüket élik meg aktív módon, a terrorszervezet propagandájának hatására. Õk azonban nem a terrorszervezet katonái, nem kapnak tõle parancsot, hogy papokat vagy rend­õröket támadjanak.

Már tart a háború, mondta Földi László. Ennek a különös, önkéntesek által indított háborúnak a célja az ellenséges hátország stabilitásának megbolygatása. Ennek következtében már nemcsak az Európában élõ frusztrált, második és harmadik generációs bevándorló gyökerû emberek követnek el támadásokat „elborult aggyal”, hanem az idecsalt, becsapott emberek tömege is radikalizálódik egy idõ után, amikor kiderül, hogy még Németország sem az a Kánaán, amit ígértek nekik, és saját szûkebb környezetüket próbálják majd támadni, hogy kiéljék a frusztráltságból, csalódottságból adódó agressziójukat. Ez ellen pedig gyakorlatilag nem lehet majd védekezni, mondta a szakértõ a Kossuth Rádió mûsorában.

De mindez semmi. Az igazi háború akkor tör majd ki, amikor az Iszlám Állam katonái lépnek akcióba. És akkor majd hiába zárja le az EU a határokat, hiszen az ellenség itt lesz, a határokon belül. Nem merik bevallani, de erre készülnek Franciaországban és Németországban, ezért szervezkednek és fegyverkeznek. Ennyit a magyar népszavazás fontosságáról.
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016-08-22 08:31
Katastrophenfall: Bundesregierung will Bevölkerung zu Hamsterkäufen raten

Zum ersten Mal seit 1989 will die Bundesregierung einem Bericht zufolge dazu raten, Vorräte anzulegen. Die Bevölkerung soll sich bei Angriffen oder Katastrophen selbst mit Essen und Wasser versorgen können.
http://www.spiege...8760.html#
8 #2 miskolcilaci
- 2016-08-22 08:50
Ez az írás annak az elõadásnak a leirata, melyet Léon Degrelle Waffen-SS tábornok adott az Institute of Historical Review (USA) számára, 1982-ben: Hölgyeim és uraim, megkértek, hogy beszéljek a II. világháború nagy ismeretlenjérõl: A Waffen SS-rõl.
http://harcunk.in...icago-1982

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=g-PVzQlIyL0[/movie]

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=k71UiTALDwo[/movie]
267 #3 Perle
- 2016-08-22 12:24
Kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai gép Budapesten.

http://www.blikk....en/bs50gtz

Mint kiderült, nátó kitérõ reptér az, ahol most várakozik a gép.
De mire, kikre?s_nezem
154 #4 kakas
- 2016-08-22 13:13
hogy micsi?Fel kell kész-ülni egy "természeti"(zsidó) katasztrófeára vagymi há-borúra,élelmet,vizet,sört :)spájzolni!http://www.faz.ne...98973.html66.media.tumblr.com/2f1ceba202ffb7a6a456a4d9c0231298/tumblr_ocavbwG7Bu1s4ew3vo1_1280.jpg
3 #5 Enid
- 2016-08-22 18:23
Peig ezek ugy se fognak ulni. Erted...
Erted?
2 #6 gerry
- 2016-08-22 20:11
Németül:
http://m.welt.de/...legen.html
Magyarul:
http://hirtv.hu/h...rt-1358090

...................
ez meg ma:...
(németül)
http://www.faz.ne...00448.html

szóval hol is állunk? ...
www.kandalloepites.net/nagy_kep/kandalloepites-514711088226c.jpg
267 #7 Perle
- 2016-08-23 11:56
"Jó hír" a háborúhoz, hogy nem kell sokat költenünk a temetõi ceremóniára, kellékekre. Akit a bomba megol, eltemeti, felfalja a a gomba. Ehhez csak a gombajelmezt kell felvenni.
https://www.youtu...7rS_d1fiUc
A gomba eltünteti az elhalálozott személy 99,9 %-át. Úgy, ahogy eddig a gombaölõ szerek tették a gombával. Ez egy új innováció, bár az erdészetek már alkalmazták kidõlt fák tönkjeinek lebontásánál..s_huh
154 #8 kakas
- 2016-08-23 15:48
238 #9 bivaly
- 2016-08-24 17:26
Perle !

A büdös kurva anyját a "jenkinek", tegnap 15 óra 30 perckor megmutatta, hogy itt volt, még megköszönhetjük, hogy egyáltalán a légifolyosót használta, csak kicsit alacsonyan ! Úgy ment el, hogy fél Kõbánya és Zugló szétesett. Az Örs Vezér téren túlordította a forgalmat !
267 #10 Perle
- 2016-08-24 22:33
Én azt hallottam, amikor megérkezett. Kizárt, hogy alkatrészre ennyit kellett várnia. Ha már Ferihegyig eljutott, eljuthatott volna akár Pápára, vagy Kecskemétre is.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.06 másodperc
2,966,928 egyedi látogató