Szent-e a Szentkorona? - Beszélgetés Kozsdi Tamás kutatóval
Jó fej ez a Kózsdi gyerök. Felvetettük 2009-ben, hogy az Arvisura egy kicsit átverés nagyon, erre aztán hosszas mediálás után kijelenti, hogy az, majd a "Szent korona" 2010-es "leleplezése" kapcsán 2016-ban kijelentheti, hogy az se nem szent se nem..., de legalább ez biztos. Kincsi, mi van ezvel a Tomi Boy-jal? Van még pár teóriánk, amit tudományosan se ártana igazolni. Link
Nem a koronáról írtam, csak magáról az anyagról. Nincs holt anyag, meg minden rezonancia, az ember maga meg egy fizio-kémiai folyamatok rezonáns összessége. Már ha az anyag szóba került. A legkeményebb gránit, acél, mind csak rezonancia. Mindössze csak azért írtam az anyag, meg nem anyag feltételezéshez. Korábban többször leírtam, hogy a létezés némely dolgába belemélyedni felszínes emberi tudással felesleges, és önámító. A tudjuk, meg a hisszük, és úgy gondoljuk az messze nem ugyanaz ! Csak ezt akartam mondani. Tapasztalataim alapján egyre jobban kételkedem bizonyos kijelentésekben, ami a fizikát illeti. A kémia távol áll tõlem, soha nem szerettem, és nem is érdekelt. Alap dolgokat hellyel-közzel tudok. A létezésnek meg nagyságrendekkel több nyitott kérdése van, mint lezárt, és mert nincs meg bennünk az isteni tudás, számtalan dologra nincs helyes válasz, találgatni azt lehet. Igazából azokkal vagyok meglehetõsen ellenséges, akik mindent meg tudnak magyarázni, és meg is magyaráznak, meg mindent értenek is !? Nem baj, ha nem úgy van, részükrõl. Nem bonyolítom tovább, de hogy a fizikát csak az Isten tudja, az egészen biztos, mi meg csak ugatjuk. Hold és Mars rakéták ide, meg oda. A tudományok nagy része mai napig is matematikai alapokra helyezett elméleti igazságok hirdetése. Nagyon messzire vezet ám az "anyag", meg a mindig volt tudomásul vétele.
Szóval, nem a koronáról írtam.
Dukász Mihályt késõbb eszkábálták oda a koronára, jól láthatóan. A Kárpátok közé visszatérõ magyarok a "kalandozások" során tudatosan keresték fel a nyugati apátságokat, mert oda vitték a kifosztott kurgánok kincseit, egyszerûen visszahozták õket. Valszeg Lélt a korona ígéretével csalták tõrbe. A korona nem két darabból készült és az anyag összetétele alapján jóval fejletteb technikával készült, mint amivel az akkori bizánc vagy nyugat bírt.. Tudták mit keresnek. A magyarok aztán követelték a pápától, a lengyelek csak kérték. Piros (ezüst)fehér nekik is a zászlajuk..
Székesfehérváron aki járt már, az tudhatná, hogy ott nem volt koronázás. Mocsárban nem koronáztunk.. Fejérvár Atilla városa volt a Pilsben, Pomáz-PilisborosJenõ közt.
Tegnap láttam a Pilis szív alakját felülrõl, látszott a bazilika is..
A várost most erdõ fedi..
Székesfehérváron meg ott hevernek a magyar királyok csontjai, elég sok a lékelt koponya..egy nemzet sincs akinek ennyi temetetlen halottja volna..
A szent korona volt maga a puszta törvénye ami maga a lelkiismeretrõl szól és Dukász helyett Atilla lehetett ott...
Jó volna összerakni a valós magyar történelmet, érzelmek nélkül, biztosan volt hitványság néha nálunk is, fõleg vagy inkább kizárólag miután a sugdolózók betették a lábukat..
- 2016. August 23. 14:57:07
- 2016. August 24. 04:33:51
- 2016. August 24. 15:15:21
- 2016. August 24. 19:47:26
- 2016. August 24. 21:07:47
- 2016. August 27. 09:07:01
- 2016. August 27. 12:11:17
- 2016. August 27. 19:09:42