Bejelentkezés
Nem véletlen, hogy gyilkológépekké válnak az Iszlám Állam 'gyerekei'

Toborzóirodákkal igyekszik biztosítani az Iszlám Állam a “fiatal oroszlánok” minél bõségesebb utánpótlását, léteznek azonban kényszertoborzásokról szóló beszámolók is, fõleg az Irakban élõ jazidi kisebbség körében. Egy londoni tanulmány arról árulkodik: ezek a gyerekek azért értékesek a terrorszervezet számára, mert a kicsik általában kevésbé félnek, mint a felnõttek, s nem elemzik „agyon” a helyzeteket korábbi tapasztalataik alapján.
Az Iszlám Állam nevében gyilkoló gyerekek jelenségén nem lepõdnénk meg, ha ahelyett, hogy passzív elszenvedõi vagyunk a terrorizmusnak, megismernénk atomi szinten a terrorszervezeteket, azok mûködését, dinamikáját, az elkövetõk személyiségét – jelentette ki az M1 reggeli mûsorában Makai Gábor klinikai szakpszichológus. „Akkor ugyanis tudnánk, hogy egy gyermek, egy serdülõ is behálózható, megfertõzhetõ egy eszme által, aminek az a következménye, hogy gyilkológéppé válik” – tette hozzá.
Nem játszik, gyilkol
Hozzátette: véleménye szerint nem is gyerekrõl, hanem gyerekbõrbe bújt, erõs, szilárd iszlamista eszme által diktált identitással rendelkezõ felnõttrõl van szó, aki képes gyilkolni és alapvetõen másképp gondolkodni mint egy hétköznapi ember.
A mi világunkban „egy gyerek játszik a Balaton-parton vagy építi a kártyavárat – de az elõbb említett gyerekek nem. Nincs apaképük, anyaképük, nem család neveli õket, hanem maga a háború” – mondta.
Makai Gábor véleménye szerint elsõsorban azok a gyerekek vannak veszélyben, akik háborús övezetben nõnek fel. „Õk teljes mértékben eltérnek egy európai országban felnövekvõ gyerektõl. Számukra a gyilkolás, az ölés egy eszköz, sok esetben a túlélést szolgálja”.
Lehet „simán” ámokfutó is
Traumatizált gyerekekrõl van szó, akik sok esetben elveszítik a szüleiket, megérik, hogy egy eszme ellen vagy mellett kell küzdeniük, akár fegyverrel. Merev, torz patológiás személyiséggel rendelkezõ gyerekek lesznek, akik korán felnõtté kellett hogy váljanak. A gyilkolás a többszörös traumatizáltság következménye – részletezte Makai Gábor.
Ezek a gyerekek veszélyeztetik magát Európát is, ha kényszermigránssá válnak, elhagyják az országukat, miután nemcsak hogy beilleszkedni képtelenek lesznek a torzult személyiség miatt, hanem sokkal fogékonyabbak is lesznek a radikalizálódásra – mondta.
Az Iszlám Állam egyik tagja gyerekkel. (MTI/EPA/Gulamullah Habibi)
Az Iszlám Állam egyik tagja gyerekkel. (MTI/EPA/Gulamullah Habibi)
Makai Gábor arra is felhívta a figyelmet: nem kell feltétlenül háborús övezetben felnõnie egy gyereknek ahhoz, hogy képes legyen ámokfutásra, gyilkolásra. Elég, ha kellõképpen céltalan, bizonytalan, vagy ha – például – etnikai hovatartozása miatt csúfolják és önértékelésében sérült. Van olyan robbantást elkövetõ gyerek, aki önmaga radikalizálódik, nincs szüksége a háttérben egy szervezetre vagy vezetõre ahhoz, hogy eljusson erre a szintre.
„Ebben az esetben általában van egy kiváltó ok, amely beindítja a patológiás személyiség mûködését. A gyerek ilyen esetekben azért választja a gyilkolást, mert azzal sok esetben a felgyülemlett belsõ feszültség csökkentését szolgálja” – szögezte le a pszichológus, aki a megoldást a prevencióban látja.Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. August 23. 16:11:27
- 2016. August 24. 05:10:04
- 2016. August 24. 16:30:43