Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Zsidó kisbabával verték át a nácikat

TechnikaJa, közben Göbbels feleseggérõl is kiderült, hogy zsidó. Ez az egész náci-cion zsidó machináció akkora átverés volt akkor is, mint most. Hat hónapos korában készült Hessy Taftról az a fotó, amely azután egy náci magazin címoldalán szerepelt. A nácik feltehetõen nem tudták, hogy a képen szereplõ kislány zsidó.

Ma nyolcvan éves, és az egyetemen tanít Hessy Taft, akit 1935-ben, féléves korában vitt el egy fotográfushoz anyukája, hogy egy szokásos családi fényképet készítsenek róla. Késõbb megdöbbenéssel fedezte fel, hogy a kislányról készült kép egy náci magazin, a Sonne ins haus címlapján.

A történet szerint - amelyet a Bildnek mesélt el Hessy Taft, és a Telegraph vette át - anyja visszament számon kérni a fényképészt, Hans Ballint, aki elárulta, hogy tudott róla, hogy zsidó kislányról készít képet, de gúnyt akart ûzni az árja gyerekrõl készült fotót keresõ nácikból azzal, hogy éppen az õ képét adta be a pályázatra, és a kisbaba fotója meg is nyerte azt. Állítólag maga Göbbels, a nácik propagandaminisztere választotta ki a sok közül.

A család még a második világháború elõtt elhagyta Németországot, késõbb az Egyesült Államokban telepedtek le. Taft ma vegyészetet tanít New Yorkban.
Link

Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2016. August 28. 10:56:42
Azok a ostoba nácik, nem is kéretk bizonyítékot arról, hogy kié az a 6 hónaposnak mondott min. 9 hónapos baba. Ráadásul volt idejük arra, hogy baba magazint szerkesztsenek. Akik gyerek képek beküldözését kérik azóta is, nálunk is annak viel oka van, A legfõbb a pedofil ok.:o
7 #2 virag
- 2016. August 29. 10:30:59
Holokauszttagadó tankönyv ellen lépett az ügyészség
http://vs.hu/kozelet/osszes/holokausz...e=newsfeed

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
294,839 egyedi latogato