Pedzik már! A rendszer teljesen értelmetlennek tûnõ pénzlenyúlás, nem is beszélve arról, hogy a fizetõk tartják el a sok megélhetési bûnözõ tetvedék zsidó-cigányt és semmirekellõt, no meg a tehetetlen alkesz, akaratgyenge és ilyen-olyan picés "beteg" teljesen tönkre tett "társadalmi" rétegeket. Négymillió emberre szinte semmit, 22-re viszont több százmillió forintot költött tavaly a társadalombiztosító. Több mint egymillióan egyáltalán nem jártak orvosnál, de volt olyan is, akinek ötven különbözõ betegsége volt egy idõben. A cukorbetegség rengeteg pénzt visz el, minden harmadik magyarnak pedig magas a vérnyomása. Íme, erre költi a pénzét az OEP.

Ön a harmincas éveiben járó férfi? Valószínûleg csak a háziorvosával találkozik néha, esetleg elmegy egy rendelésre a szakrendelõbe. Ön nõ? Akkor gyakrabban jár orvoshoz. A legvalószínûbb, hogy vérnyomás- vagy anyagcsere problémája van, és tavaly az Ön ellátása 107 ezer forintjába került az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP). Ez ugyanakkor csak egy átlagérték, a legtöbben mindössze 30 ezer forintot vettek ki a rendszerbõl. Egyvalaki viszont 280 milliót – írja az Abcúg.

A legtöbb magyar természetesnek veszi, hogy az influenzájára gyógyszert ír fel az orvos, a törött lábát pedig begipszelik, pedig ezek a szolgáltatások valójában súlyos milliárdokba kerülnek, amelyet az OEP-en keresztül maguk a járulék és az adófizetõk fizetnek. Az Abcúg korábban beszámolt arról, hogy ezek a befizetések egyáltalán nem arányosak, a körülbelül hatmillió keresõkorú magyar állampolgár közül ugyanis csak 2,7 millióan fizetnek a minimálbérnél nagyobb összeg után járulékot.

A kifizetések azonban még ennél is aránytalanabbak: a lakosság nagy része egyáltalán nem vesz igénybe orvosi ellátást, miközben a nagyon betegek milliós nagyságban részesednek az egészségügyi szolgáltatásokból. Ez jobban belegondolva nem meglepõ, utóbbiak ugyanis jellemzõen idõs emberek, vagy olyanok akik különleges betegségben szenvednek. A különbség azonban bizonyos esetekben több százmilliós is lehet. Az OEP tanulmánya alapján utánanéztünk, hogyan használják fel a magyarok az egészségügyi pénzt.
Egy év alatt egymillióan egyáltalán nem jártak orvosnál

1369 milliárd forint.

Ennyit költött az OEP tavaly természetbeni kiadásokra, azaz többek között háziorvosi ellátásra, járó- és fekvõbeteg szakellátásra, betegszállításra, fogászatra, vagy gyógyszerek ártámogatására. Azaz lényegében minden olyanra, amit egy átlagos beteg igénybe vesz, ha orvoshoz kell mennie. Az OEP tanulmánya ennek a pénznek a nagy részét lekövette, és megpróbálta személyhez kötni a 2015-ös kiadásokat. A kutatók pedig egészen érdekes adatokra bukkantak.

Az OEP nyilvántartásában 2015-ben 10,1 millióan szerepeltek, akik jogosultak voltak ellátásra. Közülük a legtöbben – hatmillióan – végigjárták az általános betegutat, azaz elmentek a házorvosukhoz, aki beutalta õket egy szakellátásra, ahol végül felírtak számukra egy receptet. De:

1,1 millió magyar tavaly egyáltalán nem járt orvosnál, sõt, semmilyen ellátást nem vett igénybe, azaz vényköteles gyógyszert sem váltott ki.

780 ezer magyar teljesen felrúgta a protokollt, és háziorvos helyett rögtön a szakellátásba jelentkezett be, nagy részük pedig receptet is ott kapott. Ez bizonyos esetekben normális, torokgyulladással például beutaló nélkül is igénybe lehet venni a szakrendelést, a beteg ugyanakkor ezzel kikerül a háziorvos látókörébõl.

A legkülönösebb azonban, hogy tavaly nyolcvanezer olyan ember is volt, akik sem háziorvosnál, sem pedig szakellátásban nem jártak, mégis kaptak receptet. A tanulmány nem mondja ki, de pedzegeti, hogy az õ esetükben a gyógyszert valószínûleg az egyik rokonuk vagy a magánorvosuk írta fel.

Az, hogy ki jár el orvoshoz, leginkább a kortól, kisebb részben pedig a nemtõl függ. A tanulmány szerint csecsemõkorban és kisgyermekkorban még szinte mindenki megjelenik az ellátásban, ez az arány aztán a kamaszkorban csökken, a legalacsonyabb pedig a munkaképes korosztálynál, ahol az emberek közel egyötöde vagy egyáltalán nem jelenik meg az ellátásban, vagy ha mégis, akkor csak a háziorvost keresi fel, és vényt vált ki. A kimaradók között ráadásul látványosan többen vannak a férfiak. Ez ugyanakkor részben azzal magyarázható, hogy a munkaképes korú nõk a gyermekvállaláskor ismét kapcsolatba kerülnek az ellátórendszerrel.

De mi lesz azokkal, akik nem jelennek meg a rendszerben? A tanulmány szerint magyarázatként azt lehet felvetni, hogy itt a fizetõképes korosztályról van szó, magyarul ezek az emberek valószínûleg a magánegészségügyi szolgáltatóknál kötnek ki. Idõsebb korukra azonban, amikor már jóval több és jóval drágább szolgáltatásokra van szükségük, visszatalálnak az OEP-hez és az állami egészségügyhöz.
22 ember egészségére százmilliókat költött az állam

Az egy fõre jutó átlagos egészségügyi kiadás 2015-ben 107 ezer forint volt (némely szolgáltatásokat, például a védõnõi kasszát ebbe nem számolták bele). Fontos hangsúlyozni, hogy ez csak egy átlagérték, az összes kifizetést nézve ugyanis hatalmas különbség van aközött, hogy egyes személyek milyen mértékben veszik igénybe az OEP-szolgáltatásokat, a legtöbben például csak harmincezer forintnak megfelelõ ellátást kaptak vissza a rendszertõl.

Az egy fõre jutó átlagos kiadások az életkorral jellemzõen változnak, csecsemõkorban magasak, majd jelentõsen csökkennek. A magyar kiadási görbe jellegzetessége, hogy viszonylag korán, 50 éves kor körül a magyarok elkezdik fokozottan igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat. A magasabb életkorban jellemzõ költés az átlagos igénybevételnek körülbelül a háromszorosa, amely egyébként nem mondható túlságosan extrémnek, más országokban az idõs korosztályra az összes egészségügyi kiadásból jóval nagyobb arányban költenek.

Ha területi alapon nézzük a kiadásokat, akkor a déli és keleti határok mentén, illetve az egyetemi városok környéken fordulnak a magyarok a legtöbbször orvoshoz (vagy foglalkoznak drágábban gyógyítható betegségekkel), ugyanis ezeken a helyeken a legmagasabbak a kiadások.

Sokkal beszédesebb azonban a kiadások koncentrációja, magyarul az, hogy az egészségügyre költött milliárdokból kik azok a betegek, akik a leginkább részesülnek. Ebbõl kiderül, hogy a legtöbb pénz alig pár ezer ember egészségére megy el.

Hogy ezt szemléltessék, a tanulmány készítõi öt csoportra osztották a tízmillió magyar biztosítottat. Minden csoportba nagyjából kétmillió ember tartozik.

Az elsõ kétmillió emberbõl félmillióra egyáltalán nem költött tavaly pénzt az OEP, mert fel sem keresték az orvosukat.

Az elsõ és a második kétmillió emberre összességében minimális forrást kellett fordítani.

A harmadik ötödre fordította az OEP a forrásainak 2,5 százalékát. A negyedik ötödre pedig 8,75 százalékát.

Azaz a tanulmány által vizsgált 1082 milliárd forint 88 százaléka kétmillió ember ellátására ment el.

Sõt, a kifizetések 32 százaléka, a legnagyobb felhasználók egy százalékának az ellátásra ment el. Ezt a tanulmány részletezte is:

A legnagyobb felhasználók tizenháromezren vannak a tízmillió biztosítottból. Az õ betegellátásukra egy év alatt több mint ötmillió forintot fizetett ki az OEP, személyenként. Ennek a körnek a felsõ részére azonban ennél is brutálisabb mértékben költött az állam.

59 személyre több mint ötvenmillió forintot személyenként

21 személyre több mint százmillió forintot személyenként

a legmagasabb kifizetés pedig meghaladta a 280 millió forintot.

Magyarul, tavaly volt olyan beteg, akinek a gyógyulására több százmillió forintot költött a társadalombiztosító, míg közel négymillió emberre szinte egy petákot sem. Errõl a magas költésû csoportról annyit lehet tudni, hogy nagyrészt 55 éven felüliek, a férfiak pedig másfélszer annyian vannak közöttük, mint a nõk.

A kifizetési aránytalanságához érdemes hozzátenni, hogy nagy vonalakban azért így mûködik a biztosítás: ha valakinek nincs semmi baja, hiába fizet, nem kap érte szolgáltatást, vagyis nem történik a részére kifizetés, a pénzt pedig, ami jelen esetben a járulék, a biztosító kockázatviseléséért adja, azaz azért, hogy ha egyszer baja lenne, akkor a befizetéseihez képest akár sokkal drágább kezelésre is jogosult lehessen.
Van, aki egyszerre ötven betegségben szenved

Nem meglepõ, hogy a legtöbb pénzt a fekvõbeteg szakellátás és a gyógyszerek ártámogatása viszi el, együtt több mint a kiadások kétharmadát teszik ki. Jellemzõ, hogy a sokba kerülõ betegek azért kerülnek sokba, mert fõleg ezeket a szolgáltatásokat veszik igénybe, míg az olcsó betegek lényegében csak receptet íratnak fel vagy járóbetegek.

Az sem mindegy, hogy kinek milyen betegsége van. 2015-ben a leggyakrabban elõforduló gond a magas vérnyomás volt, több mint hárommillió embert érintett. Ezt követték az anyagcsere rendellenességek. Ez annyiban szerencsés, hogy ezek nem a legnagyobb költést okozó betegségek. Azok ugyanis a cukor- és szívbetegségek, illetve a veseelégtelenség, de közvetlenül utána már a vérnyomásproblémák következnek. Ha az egy fõre jutó kifizetéseket nézzük, akkor a legdrágább betegségeknek a vérképzõszervi betegségek, a sclerosis multiplex, bizonyos vírusfertõzések (például a hepatitis) és a daganatos megbetegedések számítanak.

Azok a betegek, akik százmilliókba kerültek a magyar egészségügynek, éppen ilyen nagy költségû betegségekben szenvedtek. Sõt, minél többe került valakinek az ellátása, annál több betegséggel küzdött. Az államnak pénzbe alig kerülõ betegeknek jellemzõen csak egy nyavalyájuk volt, a sokba kerülõknek viszont átlagosan kilenc, a legfelsõ egy százaléknak pedig 11. Sõt, olyan is akadt, akinél 50 különbözõ betegséget diagnosztizáltak, többen is, meglepõ módon azonban õk csak a negyedik kétmillió ember közé tartoztak, vagyis az õ gyógyulásukra nem költött az állam kifejezetten sokat. Ebbõl ugyancsak azt a következtetést lehet levonni, hogy a betegség fajtája számít igazán, ha az egészségügyi kiadásokról van szó, és nem az, hogy ki hány kórral küzd éppen.
Link