Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Orbán Viktor: Az ellenfeleink nem liberálisok, hanem nihilisták

Bocsi ezért a sok ökörségért, de az elmúlt évek cigány-zsidó tenyésztése pont ellent mond annak, amit ez a szabadkõmûves hebreg. értem én, hogy most azzal van megbízva, hogy fõökörként higgyozza körbe a felség-területet, de a puszta léte is hazugság. Amit ma az ellenfeleink képviselnek, annak semmi köze a nagy liberális elõdök gondolataihoz, az puszta nihilizmus, és ez a nihilista szemlélet lopakodva rátelepedett a világ és az Európai Unió intézményeire – jelentette ki Orbán Viktor a kötcsei Polgári Pikniken.

Ismét nagy hatású, világos és jövõbemutató beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök a kötcsei Polgári Pikniken. A zártkörû fórumon a kormányfõ hosszan sorolta az 1998-ban kezdõdött ciklussal együtt immár tíz évnyi Fidesz-KDNP-kormányzás eredményeit, köztük azt is, hogy Antall József pikírt megjegyzése („Tetszettek volna forradalmat csinálni.”) mára valósággá vált, hiszen ez a kormányzás az államigazgatás és a jogrendszer minden területén élt a forradalommal felérõ felhatalmazásával. Kiemelte, hogy Európában elsõként ez a kormány védte meg az illegális bevándorlóktól a határokat – írja a Pestisracok.hu.

A zártkörû fórumon megjegyezte, hogy „a legfontosabb harcainkat megvívtuk, de a kardunkat nem csatolhatjuk le”. “Nagy kérdés, hogy békeidõben mit kellhet csinálni vele; meg kell tanulni kenyeret szeletelni a kardunkkal” – figyelmeztetett a miniszterelnök.



“A világban most zajló átrendezõdésnek súlyos következménye lesz Magyarországra és Európára nézve is. Ebben a helyzetben mi európaiak még azt sem döntöttünk el, hogy valójában mit akarunk. Válaszolnunk kell arra, vannak-e, és lesznek-e még nemzetek vagy egyesült Európát akarunk? Akarunk-e családot, gyermekeket, vagy azt sem tudjuk eldönteni, hogy ki a férfi és ki a nõ? Most, hogy jövõ tavasszal Európa a Római Szerzõdés 60. évfordulóját fogja ünnepelni, meg kell válaszolnunk, hogy vannak-e egyáltalán közös értékeink” – fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktor

Forrás: MTI

“Amit ma az ellenfeleink képviselnek, annak semmi köze a nagy liberális elõdök gondolataihoz, az puszta nihilizmus. Ez a nihilista szemlélet lopakodva rátelepedett a világ és az Európai Unió intézményeire. Ismert képviselõi is vannak, úgy, mint Juncker, Verhofstadt és Schultz. A nihilisták a társadalomban kisebbségben vannak, de az európai elitet már rég elfoglalták.„

Miként Csurka István az SZDSZ-rõl szólva lehangolóan, de pontosan megragadta a dolgok lényegét, õk nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsûribe. Miként a nihilista elit is megragadta a zsûri pozícióját az európai intézményrendszerben. Õk azok, akik minden értékvitát elvetnek a politikailag korrekt beszédmód hazugsága mögé bújva. Ahogyan Sarkozy is megfogalmazta, a politikai korrektség, a PC nem más, mint gondolatrendõrség, de – szintén Sarkozyval szólva – ideje megszabadulnunk a kisebbségek rémuralmától. Zárójelbe kell tennünk a PC érvrendszert és logikát. Furcsa, de a britek távozása az unióból egyben nagy lehetõség is a szembenézésre; hogy mi az az elit, amelyet egy 65 milliós nagy ország elutasított” – mutatott rá a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a migránskérdésre alapozott, most zajló politikai háború mindkét félnek óriási lehetõség. “Nekik egy gyors út a keresztény- és nemzeti alapú Európa megsemmisítésére, az Európai Unió etnikai alapjainak megváltoztatására. Tudják, hogy a muszlimok sosem szavaznak egy keresztény gyökerû pártra, így a muszlim tömegekkel a tradicionális konzervatív pártok örökre kiszorulnak a hatalomból. De ez a háború óriási lehetõség a keresztény gyökerû nemzetállamok híveinek is. A mi mostani nagy lehetõségünk, hogy a migránsvitát ne engedjük a PC mostani, kényszerû keretrendszerén belül megvitatni. A mi ígéretes stratégiánk az, hogy a V4-ek, és talán hamarosan Ausztria kikényszeríti, hogy ezt a súlyos kérdést az elitek ne dönthessék el az emberek kizárásával, hanem népszavazások sorával kénytelenek legyenek róla megkérdezni õket” – foglalta össze Orbán Viktor.



Kiemelte, õ persze reálisan méri fel Magyarország erejét a világban és az unióban, így nem célja, hogy felelõtlenül és egyedül végigvigyen egy ilyen küzdelmet. A kormányfõ szerint ezt a csörtét akkor tudjuk megnyerni, ha elõször Franciaország, Olaszország, majd végül talán Németország is rátalál a közép-európaiak igazságára. “Németország a legnehezebb eset, az ottani irányított nyilvánosságban egyelõre lehetetlenség õszintén beszélni a migránskérdésrõl. Ezt mi csak a diktatúrákból ismerjük, de tudomásul kell vennünk, hogy van olyan demokrácia, ahol a szólásszabadság gyakorlása egzisztenciális kérdés, és bizonyos véleményeket ellenjavallt elmondani” – mondta Orbán Viktor.

A kormányfõ hangsúlyozta, miután az unió hetvenéves konstrukciója a szemünk elõtt dõl össze, engedjék meg nekünk, hogy mások hibás döntéseinek a következményeit ne nekünk kelljen viselnünk. Szájer József fideszes EP-képviselõ találó szavait átvéve Orbán aláhúzta, jogunk van ahhoz, hogy ne vegyük magunkra mások problémáit. A magyar kormánynak és most már a V4-eknek ugyanis arra van esélye, hogy a még el nem esett országokat képviselje.

“Én minden európai fórumon elmondom, hogy ha tényleg segíteni akarunk, ott segítsünk, ahol valóban baj van, és akkor is elõször a keresztény embereken segítsünk. Ha Európa jót akar magának, és valóban egy közös haderõ felállításában gondolkodik, tudnia kell uralnia a Földközi-tenger, mint belsõ tenger partvidékét, és ahogy a római hadvezérek tették, az üres, illetéktelen hajókat elsüllyeszteni. Természetesen azzal, hogy minden migránst kimentenek, de vissza is viszik a talán Líbiában felállítandó, két-hárommilliós menekülttáborba. Ám amikor illetékes fórumokon errõl beszélek, néhányan ígéretesen tartózkodnak, de az európai elit még csak nem is érti a felvetést, hanem azon tanakodik, hogy hogyan lehetne még jobban és odaadóbban ellátni a világ özönlõ szegényeit” – jelentette ki Orbán Viktor a kötcsei pikniken.

Ismertette és hangsúlyozta, nem a migránsokkal van problémánk, hanem a brüsszeliekkel, mert “logikus, ha hívják szerencsétleneket, akkor jönnek”. “A mi esélyünk most, hogy a népszavazással a küllõk közé tegyük a botot, remélve, hogy a magyar példa hullámot vált ki Európában, és a jövõ tavaszi választások után már egy más elit kerül az unió intézményeibe. Ne felejtsük el, hogy a nihilisták elitje a mi Közép-Európánkra is mint átalakítandó, felhígítandó területre gondol“ – figyelmeztetett Orbán Viktor.

A miniszterelnök Kötcsén arról is beszélt, hogy a hosszú kormányzás új problémákat teremt, hiszen a kommunistákkal már fölösleges viaskodni, amikor már azt sem tudjuk, melyik pártban vannak, és nagyítóval kell keresni a megmaradt zárványaikat. “Persze azért pontosan tudjuk, hogy olyanok õk, mint a Terminátor: néhány szétesett törmelékbõl is képesek újraéledni” – vélekedett Orbán Viktor.

A kormányfõ az elmúlt hat év gyengeségének tartja, hogy nem maradt idõ az emberek politikai gondolkodásának, divatos szóval a tudatiparnak a megújítására. Ezért szerinte a jövõben sokkal inkább oda kell figyelni az oktatásra és a szellemi tér felpezsdítésére.
Link

Hozzaszolasok

8 #1 miskolcilaci
- 2016. September 11. 18:26:24
kepfeltoltes.hu/160126/1910065_1680044975573719_7042332224326881271_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
329 #2 gutai zub
- 2016. September 11. 20:23:54
Tudatipar

Orsos! orsos!

Pont ma beszélni tudatiparról

15 évvel ezelõtt az "elit" megszervezett egy gyílkos otromba merényletet New York ban a világ elle, az örökös háborúért, zaklatásokért

Olyan hazug mesével állt elõ az elit, hogy szinte szégyellem emberi mivoltomat.Az agymosott amerikaiak ma 15 év után már ünneplik a hazugságokat.

Azóta örökös háború, terrorveszély mindenhol, migránsözön mindenhol, és egyre nõ a gazdagok és szegények közötti távolság világ szerte.

tudatipart kell felújítani mondja orbán.
Példát mutatva majd mind elszégyeli magát és hozzánk igazodik, éleselméjû viktor vezetésével.

Európa most kapja meg a maga 9/11 venjét.
és nem a nihilistáktól, hanem azoktól akik látják igazán és igazgatják a bábukat
mint téged viki
238 #3 bivaly
- 2016. September 12. 05:49:17
Fentiekhez igen nehéz véleményt írni, mert igen hosszú lenne. A lényeg, hogy Viktor helytartó, és generalissimus, megint az igazságokkal hazudik ! A legelsõ, hogy õ maga és párt társai maguk is fontos része voltak az SZDSZ-nek, Fidesz néven ! Õk is ahhoz az elithez tartoztak, aki a "zsûri" akart lenni, és most is annak az elitnek az érdekeit képviselik, csak piros-fehér-zöld szalaggal, meg Kossuth címerrel díszítve. A PC-rõl meg, ha valakinek, neki aztán tényleg kussolni kellene, mert õk tiltanak be, marasztalnak el nekik nem tetszõ bárkit és bármit, PC hivatkozással. Ami meg Németország kiemelt PC terrorját illeti, tudom, hogy van, de nincs-e itthon pont ugyan az, vagy még jobban ? De, hogy nincs ! X nyilatkozta pár éve, hogy a Kádár rendszerben sem kellett ennyire "szocialistának lenni", mint amilyen vehemensen kell, kötelezõen, Fidesz segget nyalni ! Pedig õ már csak tudta .
Kevés lény van a Földön, ami ettõl az orbán féle "humanoidtól" undorítóbb lenne. Van ám az "ellenzékében is" pár hasonló, de azt hiszem ez a féreg visz mindent. Ettõl a véleményemtõl nem hinném, hogy tapasztalataim alapján el kellene térnem. 27-28 év elég idõ arra, hogy megismerjünk valakit ! És az a valaki többedszerre megy szembe korábbi önmagával !
Meg legvégül, mennyire szuverén az az ország, amelyiknek kívülrõl mondják meg, hogy mit lehet, és fõleg, mit kell tennie ? Az az ország nem létezik, az csak tartomány ! Legfeljebb ! Gyarmat, ha így érthetõbb ! Igaz, Orbán "kormányzó" úr ? Mind ezt a szeptember 9/11 igazságának tudatában.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
296,238 egyedi latogato