Bejelentkezés
Orbán nem a levegõbe beszélt

„Felsõ határ nélküli, automatikus bevándorlószétosztási mechanizmust akarnak megvalósítani, és könnyítenék a családegyesítés folyamatát”. Brüsszelnek azonban ez sem elég„cselre készülnek”, mert ha nem boldogulnának a nemzetállamokkal, akkor majd boldogulnak a baloldali városokkal, hogy majd azok befogadják a migránsokat – mondta el Orbán Viktor hétfõn a parlamentben.
„Ha nem boldogulnak Magyarországgal és Budapesttel, akkor majd leboltolják Zuglóval, Salgótarjánnal vagy Szegeddel, (…) most fog eldõlni, lesznek-e, és ha igen, hol lesznek migránstelepek” – mondta Orbán Viktor, aki ezért a baloldali vezetésû településeken élõknek is azt tanácsolta, hogy menjenek el szavazni október 2-án – fogalmazott a miniszterelnök.
A baloldalról persze azonnal megindult a hatalmas felháborodás nagy hangon. A DK részérõl egyenesen „hazug riogatásnak” minõsítette a beszédet Varju László, majd Salgótarján baloldali polgármestere, Fekete Zsolt is fontosnak érezte, hogy tiltakozzon. Sõt, az MSZP is megszólalt: „Egyetlen, az MSZP által vezetett település sem kíván migránsokat betelepíteni a saját területére” – kürtölte világgá Tóth Bertalan a szocialisták frakcióvezetõje.
Hõbörgés helyett talán lehet, hogy mégis jobban tették volna a baloldalról, ha csendben maradnak.
„Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket. Ilyen például Szeged, ami egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni.”
A fentieket nem más, mint az Európai Parlament szocialista elnöke, Martin Schulz mondta ki, fél évvel ezelõtt, aki ezzel az európai szocialisták tervét vonatkoztatta Szegedre. Ennek lényege, hogy a migrációt ellenzõ kormányokat megkerülve a baloldali önkormányzatokkal állapodnának meg a betelepítésekrõl.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. September 12. 18:46:37
- 2016. September 12. 19:29:26