Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Posta Imre elõadása Magyarország helyzetérõl

BelföldPosta Imrét a Köztársasági Õrezred egykori hivatásos tisztjét, pszichológusát hívta meg az elmúlt héten Nagykanizsaiak a Nemzetért Hagyományõrzõ Egyesület a Halis István Városi Könyvtárban megrendezett fórumára.
Posta Imre, mint „minden titkok tudója” a fórumon azt a feladatot kapta, hogy elemezze hazánk jelenlegi helyzetét, valamint meglátása szerint az egyre tornyosuló viharfelhõk feloszlása mikorra várható.

„Szabad országban élünk, bár egy komikus demokráciának vagyunk eleven hús-vér alkotóelemei. E demokráciáról egyre inkább hullik a lepel”. - kezdte helyzetelemzését Posta Imre. Majd feltette a manapság sokakat foglalkoztató kérdést: Ki látta utoljára Pintér Sándort élve? „A FIDESZ már levette a listájáról, bár még nincs a kereszt a neve mellett, de helyette már van másik jelölt. Pintér Sándort úgy tudom szeptember 11-én látták utoljára élve” - jelentette ki az elõadó. Ezt követõen kitért a rendõrség állományába tartozó bûnelkövetõk pszichológiai tesztjeinek elemzésére, majd a BM alkalmazásában lévõ pszichológusok iránti elvárásokról beszélt. Az elõadás következõ részében a rendõrség keretein belül mûködõ korrupció hátterét ismertette. Határozottan állította a rendõrség feljelentését vizsgáló ügyészség zsarolhatóságát. Állítása szerint a zsarolhatóság alapját az átlagostól eltérõ szexuális identitási kötõdés szolgáltatja. Tovább fûzve az eltérõ szexuális magatartás liberális fonalát, Posta Imre azt hangoztatta, hogy éppen ezen kötõdések miatt nem képes az országban sem a politikai, sem a gazdasági helyzet változni, tekintettel arra, hogy majd mindenki zsarolható.
Az õrezrednél szerzett információira alapozva az egykori tiszt kifejtette, hogy többek között a politika megváltozására azért nem lát nagy esélyt, mert a parlamentben csak látszatcsatározások folynak a politikusok között. A háttérben közös gazdasági vállalkozások, közös vadászatokon alapuló mély barátságok vannak.
Majd Dávid Ibolya és Herényi Károly elszólásaira illetve nyilatkozataira alapozva a pártok, a kormány és az ellenzéki oldal gazdasági összefonódásairól, valamint a korrupciótól terhes közbeszerzésekrõl, a szabálytalan pártfinanszírozásokról esett szó. Ez utóbbi azért fontos, mert még a mostani toldozott, foltozott bolsevista alkotmány szerint is illegitim minden párt, míg a finanszírozás nincs helyretéve. Ezzel Sólyom Lászlónak, mint egykori alkotmánybírónak is tisztában kellene lenni, vélekedett Posta Imre.
A továbbiakban a politikai elit, vagyis a parlamenti képviselõk izraeli-magyar kettõs állampolgárságának a veszélyeit taglalta az egykori tiszt. A témakör kapcsán kitért a sokáig titkolt izraeli felvásárlásokra és a rohamtempóban folyó zsidó betelepítésekre.
Posta Imre szerint a pártok közül a Jobbikot is felelõsség terheli, mert a cigánybûnözés helyett a sokkal nagyobb horderejû zsidóbûnözéssel kellene foglalkozniuk. Ugyanis e bûnözés húzódik meg többek között az olajügyek mögött, lenyelve több százmilliárdnyi forintot.
A tisztánlátásra hivatkozva az elõadó kifejtette, hogy az ország jelenleg érzékeny periódusban van. Oda kell figyelnünk a legnagyobb „magyarkodókra”, mert köztük is megjelennek a zsidók. Mire a magyarok célba érnének, hogy „Hajrá Magyarország!” akkorra ezt õk fogják a leghangosabban hangoztatni. E témának folytatásaként kitért a titkosnak vélt földárverésekre, azok nyelvezetére, az érvényben lévõ zsebszerzõdésekre. Egyben a kiváltságos „vevõk” vagy kárpótoltak kilétére.
Magyarország már csak papíron létezik adott hangot véleményének az elõadó. Állítását a földeladások mellet azzal indokolta, hogy a stratégiailag fontos beosztásokban már rég nem magyarok, de nem is magyar érzelmûek ülnek. A háttérben az egészségügy, az oktatás, a média köpenyébe bújtatva tudatosan folyik a népirtás.
Az elõadás alatt szóba kerültek az országban tapasztalható etnikai villongások. Az õrezred egykori tisztje szerint Draskovics Tibor kinevezése a cigány-magyar polgárháború kirobbantásáról szólt. Az elõadó a továbbiakban kifejtette, hogy a nagy vihart kavart táborfalvai kiképzõbázis jelenleg is üzemel. A nemrégiben bemutatott cigánygárdát ábrázoló fotó is e bázison készült. Az, hogy a gárda kiképzését kik végezték többé nem kérdéses.
A politikusokat bírálva végezetül Posta Imre kijelentette, hogy jelenleg a politika a hazudozás mûvészete. Nekünk ma hazudozni egymás között már hatalmas nagy luxus, mert nem sok idõnk van. Nem éveink vannak jó, ha félévünk van arra, hogy ezen a tendencián fordítsunk.
Czene Csaba



2009-12-22 12:34:00
Link

Hozzaszolasok

4 #11 Posta Imre
- 2016. September 14. 13:29:53
Ja, hogy hüjjje vagyok, sosem volt kérdés. Annak idején, immár 10 éve volt fõnököm, mikor a bilit kilötty9ntettem a cégnél, el akart küldeni a piciátriára, hogy elment az zeszem. Aztán nem mentem el, de kirúgtak. Majd pár év múlva õt meg lecsukták csalásért....

De ami feltûnt, hogy ennyi megnyitás van. Mi történt? Ráállt egy robot a nyitogatásra?
240 #12 trk
- 2016. September 14. 18:34:34
A nemzetközi helyzet fokozódik! A nép meg nem elég képzett ideológiailag..Ha a nép a választásokon a Viktort támogatja, (ez sem biztos, de ) Viktor szembe megy a zeuval, talán elzárják az uniós csapokat. Nem lesz mit lopni, összevesznek egymással is, Viktor bukik, az ország hullik, jön az anarhia.. Ha a nép a viktátor hülyesége ellenébe megy, és nem mond nemet a hülye kérdésre, viktornak buknia kellene..akkor azért jön az anarhia.. Aztán, ami a legvalószínûbb, hogy ilyen langyos fos lesz az egész, nyernek a nemmel, de olyan mérsékelt részvétellel, mérsékelten megosztva, kevés érvénytelen szavazattal, akkor nem lesz semmi extra. Biztos ilyen eredmény van már beborítékolva.. A legszebb volna sok érvénytelen szavazatot látni, vagy nagyon alacsony részvételt. Meg megérteni, hogy ha kérdeznek valamit, akkor mi a fasznak traktálnak az egyik fajta válasszal(az én pénzembõl)..
Szerintem érzik õk, hogy valami kell, hogy fel tudják mutatni a támogatottságot.. Ezért kellene ennek a szavazásnak elbuknia. Még annyi, nincs elpocsékolt tett vagy szó, valami mindíg változik...
9 #13 vala_ki
- 2016. September 14. 19:48:22
Romagyilkosság: felmentették a nyomozóknak hazudó titkosszolgákat.
"Az ügyészség állítólag nemcsak azt nem sikerült bizonyítania, hogy a vádlottak bûnösök-e, de azt sem, hogy amit elkövettek, az bûncselekmény volt-e, vagyis hogy hamis tartalmú jelentéseket írni kimeríti-e a közokirat-hamisítás bûntettét." http://index.hu/belfold/2016/09/14/ro...szolgakat/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
295,203 egyedi latogato