Bejelentkezés
Családi bizniszt csinált a kamarából, most mindent bukhat a boltzár közokirathamisító híve

A felfüggesztés oka értesülésünk szerint, hogy egy, a kamarán belül lefolytatott etikai vizsgálat két esetben is megállapította, hogy – az egyébként a CBA-val is kapcsolatba hozható – Szatmáryné a kamara szabályzata alapján alkalmatlan a kereskedelmi tagozati elnöki, illetve a küldötti pozícióra.
Információink szerint az egyik ilyen ügy az volt, hogy Szatmárynét 2010-ben jogerõsen két év próbaidõre ítélték közokirat-hamisításért. A korábban BKIK-fõtitkári pozíciót is viselõ Szatmáryné ugyanis 2005-ben egy tanácsadói munkakörre jelentkezett a kamaránál, ám az önéletrajzához egy hamisított diplomát csatolt. A bûnügy ellenére Szatmáryné ezután is hosszú éveken át a BKIK meghatározó személyisége volt.
A mostani felfüggesztés után a BKIK küldöttgyûlésének kell arról dönteni, hogy visszahívják-e Szatmárynét a tisztségeibõl. Ez késõ õsszel vagy jövõ év elején történhet meg attól függõen, hogy – mint több forrásunk is sejtette – addig több más ügy is elõkerül-e Szatmárynéval kapcsolatban, amit még ki akarnak vizsgálni vagy sem.
Idén tavaszig a BKIK elnöke az a Szatmáry Kristóf volt, aki Szatmáryné fia, korábban államtitkár, most miniszteri biztos, és a Fideszben frakcióvezetõ-helyettes és képviselõ. Emellett a Szatmáry családot erõs szálak fûzik a kamarában komoly lobbierõt képviselõ CBA hazai áruházlánchoz, így Szatmáryné Jahl Angéla az elnöke a több CBA-s prominenst felvonultató Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetségnek. A szövetség volt az egyetlen kereskedelmi szervezet, amely nyíltan kiállt a vasárnapi boltzár mellett.
A Szatmáry család felett az év elején kezdtek gyûlni a viharfelhõk, amikor Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is nyíltan szembefordult a BKIK-t szerinte „családi biznisszé” alakító Szatmáry klánnal. Végül idén márciusban Szatmáry Kristóf helyett Kiss Zoltánt választották meg a kamara elnökévé. Ezt követõen nemrégiben Szatmáryné Jahl Angéla még meg tudta szerezni a kereskedelmi tagozati elnökséget, ám hírlett, hogy a kamarán belül ekkor már elkezdték felgöngyölíteni a Szatmáry-éra problémás ügyeit.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. September 15. 08:04:34
- 2016. September 15. 15:32:33
- 2016. September 15. 16:02:05
- 2016. September 15. 19:44:51