Ezt a Putyin videót láttad már? Tisztára olyan paranoiás mint te!!
Biztos túl sokat olvassa az oldalad: "Az emberek nem érzik a veszélyt és ez engem aggaszt. Az emberek úgy tesznek, mintha semmi se történne. Fogalmam sincs, hogy tudom ezt megérteni." -Putyin Link
Megnézhetné a videót magyar igazságügyi miniszter is. Mindent megtesz azért, hogy az oroszok ellen uszíttasson.
Az emberek úgy tesznek valóban , mintha semmi sem történne. Ha történik valami, annak az amerikai magyarázatát fogadják, gondokodás és mindeféle fenntartás nélkül.
Akik itthon a vezetés tagjai közül nem paráznak azon, hogy mi lesz akkor, ha felettünk összecsap a két nagyhatalom, azoknak már meg van szervezve a menekülési útvonal az óceánon túlra.
Két óceán által védett államban könnyû túlléni azt a háborút, amelybe akarva- akaratlan belesodorják a szegényebb európai országokat. A gazdagabb nyugat-európai államok mos Szíriában lesik, milyen hasznot remélhetnek a szír nép véráldozata árán.
Az ENSZ 1975-ben hozott 3379-es határozata diszkriminatívnak és rasszistának bélyegezte a cionista ideológiát. Az arab államok és a kommunista blokk 72 igen szavazata, a "nyugat" 35 ellenszavazata és 32 tartózkodás mellett elfogadott határozatot csak a hidegháború végén törölte el az ENSZ 4686-os határozata (111 igen, 25 ellenszavazat és 13 tartózkodás).
Az 1991-ben történt szavazást megelõzõ ülésen felszólaló Antall József magyar miniszterelnök a 75-ös határozat eltörlése mellett érvelve, akadémikus tömörséggel ragadta meg a cionizmus lényegét: "A cionizmus nem más, mint a zsidóság nemzeti eszméje". http://izraelinfo.com/2016/09/15/anta...cionistak/
- 2016. September 15. 19:38:26
- 2016. September 15. 19:56:23
- 2016. September 15. 20:24:05