Bejelentkezés
Idõzített bombán ülünk, azonnal le kell zárni a határokat- véli a titkosszolgálati vezérõrnagy

Bár az derült ki, hogy a párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények néhány elkövetõje hamis útlevéllel Magyarországon járt, de az mégsem valószínû, hogy itt tervelték ki a merényleteket - mondta, szerinte csupán annyi biztos, hogy a migránsáradattal kiképzett emberek jöttek Magyarországra, akiket társaik sokszor a Keleti pályaudvarnál sátorozó tömegbõl emeltek ki és szállásoltak el.
A vezérõrnagy úgy gondolja, az európai helyzet annak ellenére válságos, hogy mostanában valóban kevesebb migráns érkezik, ugyanis
EZT IS AJÁNLJUK:
"az elmúlt idõszakban érkezett másfél millió ember jelentõs része ellenõrzés nélkül bolyong Európában. Németországban négyszázezer ember tûnt el a rendszerbõl, Svédországban pedig több tízezer - tette hozzá."
A volt titkosszolgálati vezetõ szerint az lenne a megoldás, ha egyetlen migráns se jönne Európába, mert az eddig érkezettek ellenõrzése is legalább 5-10 évig tarthat. Ám, ha csak naponta százzal növekszik a migránsok száma, az már gyakorlatilag követhetetlen folyamathoz vezet.
""Amíg ennek nem vetünk véget, elmondhatjuk, hogy egészségügyi, közbiztonsági és titkosszolgálati idõzített bombán ülünk, amelyet egyelõre nem akarnak hatástalanítani""
- mondta Horváth József a Magyar Idõknek.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. September 28. 08:26:21
- 2016. September 28. 09:33:36
- 2016. September 28. 10:23:25
- 2016. September 28. 10:24:51
- 2016. September 28. 15:31:08