Ó, ezek a 12-ek, mindig visszaköszönnek! Még a végén "kiderül", hogy "igazuk wolf, csak nem voltak hatékonyak a zsidótlanításban, így bûnhõdniük Kelet! Visszaugrunk a történelemben legalább 100 évet, megyen a visszarendezõdés az I. VH elõtti idõkig, a cionista zsidó kalifátus deklarálása kezdetéig." Nürnbergben összesen 12 náci háborús bûnöst ítéltek kötél általi halálra 1946. szeptember 30-án, de az ítéletet csak 10 fõn tudták végrehajtani.

Soha nem volt még példa olyan nemzetközi perre, ami 1945. október 20-án kezdõdött Nürnbergben: összesen 22 náci vezetõ állt a szövetségesek bírósága elé. Többeknek lett volna ott a helye, de fõbûnösök közül egyesek öngyilkosságot követtek el, mint Hitler Goebbels vagy Himmler, mások szökésben voltak, mint például Mengele.

Az igazságszolgáltatás senkit nem akart futni hagyni, 1949-ig még körülbelül 200 fõt, bírákat, koncentrációs táborok parancsnokait, orvosokat vontak felelõsségre.
Tárgyalás, vagy azonnali kivégzés?

A nyitány viszont Nürnberg volt, a nagy feladat pedig, milyen jogi alapon lehet egy független ország vezetõi felett ítélkezni. Merthogy a náci háborús bûnösök számára a megtorlás nem maradhat el, abban mindenki egyetértett. A szövetségesek már 1943 végén, Moszkvában megállapodtak: a német háborús bûnösöket „a Föld legtávolibb rejtekhelyéig is üldözni fogják, vádlóiknak kiszolgáltatják, hogy ily módon érvényesülhessen az igazság.”

De pontosan hogyan érvényesüljön az igazság? Sokan ellenezték a tárgyalást, mert náci gyilkosoknak nem akarták megadni a nyilvános védekezés lehetõségét. Az amerikai külügyminiszter – és egy idõben Roosevelt elnök is hajlott rá – azt javasolta, állítsák õket rögtönítélõ bíróság elé, és végezzék ki mihamarabb. A brit miniszterelnök még 1945 elején is úgy volt vele, a nácikat azonosítás után agyon kell lõni.

Emellett viszont sokan gondolták úgy, a tárgyalás mellõzése éppúgy az emberi civilizáció elleni bûntett, mint a nácik tevékenysége. Sztálin azt mondta:

Képtelen gondolat, hogy bírósági eljárás nélkül hajtsanak végre kivégzéseket; ebben az esetben azt mondaná a világ, hogy félünk a gonosztevõk bíróság elé állításától

A közvélemény is a jogszerûség mellett állt, ami az Egyesült Államok elnökét is “meggyõzte”. A jaltai konferencián, 1945 februárjában született meg a végsõ döntés: „Szilárdan elszántuk magunkat… hogy minden háborús bûnöst bíróság elé állítunk, és gyors megbüntetésükrõl gondoskodunk.”
Négy vádpont

A per egy 1945 augusztusában, Londonban megkötött egyezményen alapult, miszerint ítélkezni kell azok felett, akiknek a bûncselekményei nem kapcsolhatók egyetlen országhoz, illetve földrajzi helyhez. A testület a négy gyõztes nagyhatalom – Az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Franciaország – által delegált egy-egy tagból, valamint egy-egy helyettesbõl állt, az ügyészek is a négy aláíró országot képviselték.

A vádirat négy vádpontot tartalmazott:

Béke elleni bûncselekmények – agresszív háború elõkészítése, megindítása és folytatása nemzetközi egyezmények és megállapodások megsértésével.
Emberiség elleni bûncselekmények – kivégzés, deportálás és népirtás.
Háborús bûncselekmények – a háborús szabályok megsértése
“Közös terv vagy összeesküvés” az elõzõ három vádpontban felsorolt bûncselekmények elkövetésére.

Az ítéletek 1946. szeptember 30-án születtek meg, másnap hirdették ki. Tizenkét vádlottat kötél általi halálra, hetet letöltendõ börtönbüntetésre ítéltek, hármat pedig felmentettek. De az ítéletet nem hajthatták végre mindenkin: Hermann Göring október 15-én börtöncellájában öngyilkos lett, Martin Bormannra pedig távollétében mondták ki a halált.

Kötél általi halál

Így összesen 10 náci lépett a bitó alá október 16-án, nem sokkal éjfél után. Utolsó szavaik alapján nem igazán mutattak megbánást, de viszonylag sokat szenvedtek: 10-20 percig is tartott, mire kiszenvedtek.

Joachim von Ribbentrop 1938-1945-ig birodalmi külügyminiszter: “Isten óvja meg Németországot! Az utolsó kívánságom, hogy Németország egységes legyen és hogy Kelet és Nyugat között szövetség jöjjön létre. Békét kívánok a világnak.” 18 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Wilhelm Keitel tábornok, a Wermacht fõparancsnoka: “Kérem a Mindenható Istentõl, legyen könyörülettel a német nép iránt. Elõttem, több mint két millió német katona halt meg hazájáért. Mindent Németországért!” 24 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Ernst Kaltenbrunner, A Birodalmi Biztonsági Fõhivatal vezetõje: “Szívem egész melegével szerettem népemet és hazámat. Kötelességemet teljesítettem országom törvényei szerint. Sajnálom, hogy Németországot megosztották olyan emberek, akik sohasem voltak katonák és Németországot olyan bûnökbe döntötték, amelyekben sohasem vettem részt. Éljen Németország!” 22 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Alfred Rosenbergnek, a nácik fõideológusának nem volt mondanivalója. 14 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Hans Frank, Lengyelország fõkormányzója a katolikus lelkészhez fordulva köszönetet mondott lelki gondozásáért. 11 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Wilhelm Frick birodalmi belügyminiszter, a Cseh-Morva Protektorátus kormányzója felkiáltott: „Éljen Németország!” 21 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Julius Streicher, a zsidóellenes propaganda szervezõje teli tüdõvel kiáltotta: „Heil Hitler!” Amikor be kellett mondania nevét, szitkozódni kezdett. „Ön úgyis jól tudja, most az Istennel van dolgom.” Majd gyûlölködõ pillantásokkal kísérve hozzátette: “Majd ti is sorra kerültök! Titeket felakasztanak majd a bolsevikok!” 14 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Fritz Sauckel “munkaügyi fõmegbízott”: “Ártatlanul halok meg! Igazságtalanul ítéltek el, Isten óvja meg Németországot, legyen ismét nagy”. 14 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Alfred Jodl, a Wermacht vezérkari fõnöke: “Isten veled, Németország!” 16 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
Arthur Seyß-Inquart, Ausztria, Dél-Lengyelország és Hollandia helytartója: “Remélem, hogy ezekkel a kivégzésekkel lezárul a második világháború tragédiája. Bárcsak béke és megértés uralkodnék a népek között. Hiszek Németországban!” 9 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.

A holttesteket – Göringét is – Dachauba szállították és elhamvasztották, a hamvakat pedig folyóba szórták.

(Kiemelt kép: Bundesarchiv/Wikipedia)
Link