Honnan is fú' a szél? A Charlie Hebdo mészárlás mindenkit megrázott Európában. Téves azonban azt gondolnunk, hogy Franciaország konfliktusa új keletû lenne. Több évtized gyarmatosító szabadrablás és a volt gyarmatok függésben tartása, sarcolása érlelte ezt a konfliktust. Franciaország gyarmatosító politikájának fekete pontjait a siliconafrica.com gyûjtötte össze.

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amirõl úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetõen jöhetett létre az afrikai országban.

Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlõvé. Lerombolták az iskolákat, az óvodákat, a közigazgatási épületeket, tönkretették az autókat, a mezõgazdasági gépeket, a könyveket, az orvosságokat, a kutatási intézet eszközeit, megölték a háziállatokat és az áruházak ételeit felégették, vagy megmérgezték.

Ezzel minden gyarmat számára világossá vált, hogy a franciák elutasítása súlyos következményekkel járhat. Nem is mert senki Sékou Touré nyomába lépni. Egyedül a guineai miniszterelnök volt elég bátor, hogy véghezvigye, amit jelmondatában is hangoztatott “inkább választjuk a szabadságot szegénységben, mint a jólétet szolgaságban.”

Sylvanus Olympionak, a Togói Köztársaság elsõ elnökének sikerült egy középutas megoldást találnia. Nem írta alá a gyarmatosítás folytatásáról szóló de Gaulle-paktumot, de minden évben törlesztett Franciaországnak a gyarmatosításból származó elõnyei miatt. Ez volt az egyetlen módja, hogy a franciák ne rombolják le az országot, mielõtt távoznak Togóból. Az ún. “gyarmati adó” mértéke hatalmas volt, 1963-ban az ország költségvetésének 40 százalékát tette ki. Az állam pénzügyi helyzete rendkívül instabillá vált, ezért Olympio úgy döntött, az afrikai valutaközösségi frank (FCFA) helyett az ország saját pénznemét fogja használni. 1963. január 13-án, három nappal azután, hogy az új pénzek nyomtatását megkezdték, Olympiot meggyilkolták. Az elnökkel állítólag Etienne Gnassingbe, egy veterán francia idegenlégiós õrmester végzett 612 dollárnyi jutalomért.

Modiba Keita, a Mali Köztársaság elsõ elnöke is meg szeretett volna szabadulni a gyarmati valutától. 1968. november 19-én, Olympiohoz hasonlóan õ is egy ex-hadnagy áldozatává vált.

A függetlenségi törekvések viharos idõszakában a franciák számos alkalommal vetették be az idegenlégiósaikat, hogy eltávolítsák pozíciójukból a kellemetlenséget okozó afrikai vezetõket.

francia (francia) Fotó: Europress/AFP

1966. január elsején Jean-Bédel Bokassa követett el puccsot David Dackot, a Közép-Afrikai Köztársaság elsõ elnöke ellen. Január 3-án Felsõ-Volta, a jelenlegi Burkina Faso elnökét, Maurice Yaméogot mozdította el a helyérõl Aboubacar Sangoulé Lamizana. Benin elnökét, Hubert Magát saját testõre hallgattatta el 1972. október 26-án. Mathieu Kérékou francia katonai iskolákban tanult 1968 és1970 között.

Az elmúlt 50 évben összesen 67 puccs történt 26 afrikai országban. Ezekbõl 16 állam volt francia gyarmat. Ahogy a számok is tükrözik, Franciaország kétségbeesetten és igen aktívan törekedett arra, hogy megtartsa kolóniáit.
Afrika nélkül nem megy

2008 márciusában a volt francia elnök, Jacques Chirac elismerte: “Afrika nélkül Franciaország a harmadik [világ] hatalom helyére csúszna a rangsorban.” De Chirac elõdje, François Mitterand is megjövendölte már 1957-ben: “Afrika nélkül Franciaországnak nem lenne történelme a 21. században.”

Jelenleg 14 afrikai országot kötelez a gyarmati szerzõdésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, és ezzel a francia pénzügyminiszter ellenõrzése alá helyezzék. 2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára. Az ellenálló vezetõket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, most a franciák pazar életmódját támogatják, mialatt a saját népük mélyszegénységtõl szenved.

Az afrikai vezetõket gyakran vádolják korrupcióval és azzal, hogy a nyugati hatalmak érdekei szerint cselekednek, de jó okuk van az ilyen hozzáállásra. A saját embereikkel foglalkoznának, ha nem zaklatnák, és nem terrorizálnák õket folyton a gyarmatosító országok.
Gyarmati Paktum

Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. “Együttmûködési megállapodást” íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank, és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi preferenciáikat. Ez az 1950-es évek óta érvényben lévõ gyarmati paktum 11 fõbb összetevõbõl áll.

1. Gyarmati adó fizetése Franciaország számára

Az újdonsült “független” államoknak fizetniük kell a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá.

2. A nemzeti tartalékok elkobzása

Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítõi-Guinea és Gabon pénzét.

Évrõl évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá. Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az elõzõ évi állami bevételük 20 százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni – a saját pénzébõl – Franciaország megvétózhatja.

“Õszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévõ pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik”– nyilatkozta nemrég Jacques Chirac, volt francia államfõ.

3. Elõvásárlási jog bármilyen nyersanyagra vagy természeti erõforrásra

Bármilyen új erõforrásra lelnek a volt gyarmatok területén, Franciaországnak jogában áll azt elsõként felvásárolni. Az országok csak akkor kereshetnek más vevõt, ha a franciák rábólintottak.

4. A francia érdekek és vállalatok preferálása a közbeszerzéseknél

A kormányzati megbízások esetében francia cégeket kell elõnyben részesíteni, nem számít, ha más jobb ár-érték aránnyal szolgálna. Ebbõl kifolyólag a legtöbb ex-gyarmat gazdasági létesítményei francia emigránsok kezében vannak. Elefántcsontparton például francia vállalatok tulajdonában van az összes közmû – a víz, az elektromosság, a telefon, a közlekedés, a kikötõk és a nagyobb bankok is. Ugyanígy a kereskedelemben, az építõiparban és a mezõgazdaságban is. Végül az afrikaiak majd odáig jutnak, hogy az európaiak tulajdonában lévõ kontinensen fognak élni.

5. Kizárólagosság a katonai felszerelésre és a katonatisztek képzésére

A gyarmati paktumhoz kapcsolódó védelmi megállapodások értelmében a Franciaországba küldött magas rangú katonai tisztviselõk ösztöndíjakban és támogatásokban részesülhetnek a képzéseik során.

A helyzet igazából az, hogy a franciák több ezer árulót képeznek az intézményeikben, akik szükség esetén bevethetõk, ha puccsot kellene végrehajtani az afrikai országokban.

6. Csapatok vezényléséhez és katonai közbeavatkozáshoz való jog

A védelmi megállapodások lehetõvé teszik, hogy Franciaország katonailag fellépjen az ex-gyarmatai ellen, és francia vezetésû csapatait állomásoztassa az országok katonai bázisain.

Amikor Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart elnöke véget szeretett volna vetni a francia kizsákmányolásnak, puccs áldozatává vált. Gbagbo elmozdítása során Franciaország tankokat, harci helikoptereket és a különleges erõket is bevetette, akik a civileket sem kímélték. A francia hadsereg 2006-ban 56 fegyvertelen civilt mészárolt le és további 1200-at megsebesített. Mindezek tetejében a francia üzleti közösség a mûveletek alatt elszenvedett veszteségekért kártérítésre kötelezte az új kormányt.

7. A hivatalos nyelv a francia és az oktatás is francia nyelven kell, hogy folyjon

A francia külügyminiszter felügyelete alatt álló “Frankofónia” nevû szervezet számos kapcsolódó létesítményéve együtt azért jött létre, hogy terjessze a francia nyelvet és a kultúrát az afrikai ex-gyarmatoknál is.

8. A gyarmati valuta, az FCFA kötelezõ használata

A valutaközösségi franknak köszönhetõen Franciaország könnyedén megcsapolhatja az afrikai országok kasszáit. Már az Európai Unió is elítélte ezt a rendszert, de a franciák nem hajlandóak megszabadulni gyarmati rendszerüktõl, mely 500 milliárd dollárral gazdagítja a kincstárukat.

9. Az éves egyenleg megküldése Franciaországnak

Az afrikai országok a jelentés elküldése nélkül nem juthatnak hozzá a pénzükhöz.

10. Katonai szövetségesek korlátozása

Az afrikai országok közül kevés rendelkezik regionális katonai szövetségessel, egyedül a volt gyarmatosítójukkal mûködnek együtt. Ex-gyarmatai számára Franciaország meg is tiltja, hogy mással lépjenek szövetségre.

11. Kötelezõ Franciaországgal szövetkezni háború vagy válság idején

A második világháború során kb. egymillió afrikai katona harcolt a nácizmus és a fasizmus ellen, úgy, hogy sokszor nem kérték a beleegyezésüket sem. Franciaország tudja, hogy az afrikai katonai erõk igen hasznosak lehetnek, hiszen a franciák 1940-ben mindössze 6 hétig tudták magukat tartani a németekkel szemben.

francia (francia, ) Fotó: Europress/AFP
A mai napig tart

Van valami hátborzongató Afrika és Franciaország viszonyában. Elõször is, hogy Franciaország súlyosan függ az Afrika kizsákmányolásától, már a rabszolgaság kora óta. Továbbá ijesztõ, hogy a francia elitben nincs annyi a kreativitás, hogy túllépjen a régi idõkön és a hagyományokon. Végül pedig, Franciaország két, olyan a múltban ragadt, paranoiákkal küzdõ intézménnyel rendelkezik, melyek apokalipszist sejtenek a változások mögött és ideológia szempontból nem jutottak tovább a 19. századi romanticizmusnál. Ennél fogva a Francia Pénzügyi és Költségvetési, valamint a Külügyminisztérium nem csak Afrikára, de magukra a franciákra is fenyegetést jelent.

Afrikának is lépnie kell azonban, ha fel szeretné szabadítani magát. Érthetetlen például, hogy hogyan bírja 450 francia katonai irányítani Elefántcsontpart 20 millió fõs népességét.
Link