Nos, a kísérlet megint nem sikerült, bár ha a videót megnézitek, érthetitek ezt is. Nevetségessé tette a szocializmusnak nevezett rendszert, mert karikírozta annak mûködését. Bebizonyította a tervgazdaság belsõ ellentmondásait, divatba hozott olyan elfeledett eszméket, mint szabadság, egyenlõség, testvériség. De a kapitalizmust a rendszerváltás után sem kedvelte meg. 90 éve született Liska Tibor, hivatalos érdemei szerint Széchenyi-díjas közgazdász, az ügynök szerint „a prekapitalizációs folyamat megindítója”.

„Ne azé legyen a föld, aki megmûveli, hanem az mûvelhesse meg, aki a leghatékonyabban teszi” – ezzel a sokat idézett gondolattal foglalható össze Liska Tibor elmélete, ami az állami föld privatizációja árnyékában még aktuálisabb. Erre a szellemes alapvetésére Liska valóságos katedrálist épített, könnyú volt azt hinni, hogy a maga sajátos hadaró stílusában felvázolt elképzeléseit értjük. Pedig dehogy. Kísérleti tudománynak tartotta a közgazdaságtant, holott nem nagyon hagyták kísérletezni.

De essünk túl a nehezén, a fõbb tézisek lecsupaszított változatán

Liskát elsõsorban az izgatta, hogyan boldogulhat az egyén, hogyan hasznosul a legjobban a tulajdon. Nyilvánvalóan nem a szocialista tervgazdaságban, még csak nem is a kapitalizmusban. Ha egy társadalom magántulajdonra épül, akkor százezrek, milliók nem juthatnak tulajdonhoz, vállalkozási lehetõséghez. Ha viszont az állam szabályoz, akkor eleve értelmetlenség demokráciáról, szabad vállalkozásokról beszélni. Ezért dolgozta ki a személyes társadalmi tulajdon teóriáját. „Ha egy szép nõ bal combját nézem, akkor az tetszik jobban. Ha áttéved a tekintetem a jobb combjára, akkor már az. Pedig a lényeg éppen a kettõ között van" - mondta.

Liska elméleti rendszere összekombinálja a kapitalizmus és a szocializmus elõnyeit: megszünteti a bérrabszolgaságot, az elõjogokat, nála a tulajdon is verseny tárgya. Bárki vállalkozó lehet, tõke nélkül is. Miként a földrõl szóló példabeszédben megpendítette, az egyes vagyontárgyakat az mûködtetheti, aki a legnagyobb hasznot ígéri. És hozza is. Ha eredményesebb riválisa támad, át kell engednie a tulajdont. De nem megy tönkre, hanem másba kezdhet.

Modelljében az állam nem osztogat és fosztogat, csupán a játékszabályokat alkotja meg. Az adózás nem vezet a teljesítmény visszatartásához, mert nincs is. A vállalkozók licit révén jutnak hozzá az egyes vagyontárgyak mûködtetéséhez. Ehhez születésük pillanatában megkapják az úgynevezett társadalmiörökség-tõkét, amelynek kamataiból futja iskoláikra, tanulmányaikra és vállalkozói pályakezdésükre is. Ahogy egyre sikeresebbek, úgy gyarapodik az erkölcsitõke-számlájuk, s kezdhetnek egyre nagyobb, kiterjedtebb vállalkozásokba.
Valahogy így mûködne az Ökonosztát, a megtervezett gazdasági automata.

Tûrve, tiltva, kitagadva

„Szellemi forradalmár. Deviáns géniusz.” Ekképp jellemzi névadóját a honlapján a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2007-ben alapított Liska Tibor Szakkollégiuma. Pedig sem forradalmár, sem deviáns nem volt. Csupán metszõ élességgel látta a világot, és nem fogadta el, hogy olyan, amilyen. Sziporkázóan szellemes volt, errõl a mozinézõk is meggyõzõdhettek, hiszen Bacsó Péter Kitörésének a fõszerepében voltaképpen saját magát alakította. De ha túlment a fennálló rendszerek bírálatán, és saját téziseit fejtette ki, nem kegyelmezett nézõinek, olvasónak, hallgatónak.

„A cél az, hogy a jövõben várható és garantáltan vállalt jövedelmek növelésére irányuló licitálási verseny kiszélesedjen és állandósuljon, vagyis ne csak egy kisebbség és nem csak néhány évre, hanem ki-ki az idõk végtelenségére és a várható világpiaci viszonyokra tervezve, önállóan és mégis az eddigieknél felelõsebben, jobban egyeztetve vállalkozhasson. Fontos lenne, hogy bármikor, bárki beléphessen e versenybe, s a már a „tojáson belüli" tulajdonosoknak is az legyen a legfõbb érdekük, hogy kineveljék, maximálisan segítsék az önmaguknál is jobb konkurenseket, hogy a társadalmi vagyon minden kis része, egysége éppen a jövõ alakításának szempontjából legjobb helyzetben lévõ „játékoshoz" kerülhessen. Mindez úgy, hogy ne csökkenjen, hanem jelentõsen növekedjen a fejlettebb, társadalmi tulajdonosi gazdálkodásért folyó versenyben az egyes versenyzõk biztonsága. A biztosítottság pedig ne csak a versenybõl való kiesés ellen védjen, hanem a még hatékonyabb eredmények elérésére is ösztönözzön” – nyilatkozta 1981. március 14-én a HVG-nek.

Kiérdemelte a titkosszolgálatok megkülönböztetett figyelmét.

„Liska koncepciója, ha érvényesülne a maga totalitásában, akkor az megegyezne kimondva vagy kimondatlanul egy szocialista kereteken belül meginduló prekapitalizációs folyamattal” – jelentette róla a Lantos fedõnevû titkos megbízott. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság egyik napi operatív információs jelentése szerint az ezerfõs hallgatóság elõtt a vitázók „a szocialista építés jelenlegi modelljét rossznak ítélik, hatékonyságát kétségbe vonják. Támadják az állami, ezen belül a párt, a szakszervezet irányítását, a bürokráciát.” Utólag megállapíthatjuk, ebben semmi túlzás nem volt.

Liska némi gyakorlati eredményt is produkált, bár a személyét övezõ húzd meg, ereszd meg-játszmába kis híján belehalt. Elõször a hetvenes évek végén engedték be õt a Marx Károlyról elnevezett egyetemre. Kísérleti kurzusán maga köré gyûjtötte a gebineseket és a seftelõket, és fizetett nekik, hogy vallják be, hogyan gazdálkodnak, hogyan és mennyit lopnak. Velük együtt dolgozta ki a szerzõdéses üzemeltetések rendszerét, amelynek bevezetése után, amint a vendéglátósok, boltosok szabadon gazdálkodhattak a rájuk bízott vagyonnal, egy csapásra megjavult az állami vendéglátóipar és a kiskereskedelem hatékonysága, a szolgáltatások minõsége. Ám Liska az államilag intézményesített megoldással fölöttébb elégedetlen volt. „A bérlet akkor jó, ha használok valamit. Ha evezõs csónakot bérelek, senki ne várja tõlem, hogy vitorlást hozzak vissza." Néhány vidéki vállalkozási kísérletével bebizonyította, hogy félig analfabéta emberek is elképesztõ teljesítményt tudnak produkálni, ha a lehetõséget megkapják, és ha a munkájuk hasznát megtarthatják.
Annak, aki a közgazdaságot kísérleti tudománynak tartotta, mindössze ennyi sanszot adtak. Nem vigasz, hogy másutt tán számûzték volna.

Liska egyetlen pillanatra lett világhírû. A honi prófétaságot már nagyon unó közgazdász meghívta a brit The Economist hozzá hasonlóan merész gondolkodású fõszerkesztõ-helyettesét, Norman Macrae-t, aki 1983-ban, Marx halálának századik évfordulóján hatalmas cikket kanyarított róla: „A különc Liska feltalált egy olyan szocializmust, amelyrõl intelligens fiatalok azt hiszik, hogy nagyobb boldogságot hoz az emberek életébe, mint a kapitalizmus... Én magam nem vagyok meggyõzõdve róla, hogy a vállalkozói szocializmus valaha is legyõzi az egyszerû magánvállalkozáson alapuló kapitalizmust, de abban igen, hogy ez az egyetlen mûködõképes szocializmus” – írta Macrae., aki a szocialista gazdaság elkerülhetetlen bukásának egyik legfelkészültebb hirdetõje volt

Liska a kapitalizmust a rendszerváltás után sem kedvelte meg. "Most a pénz diktatúrája jön, ez pedig sokkal keményebb hatalmi eszköz, mint a csak adminisztratív és politikai bürokrácia hatalma. Mert lecsukatni egy ország lakosságának csak a kisebb hányadát lehet. De pénzzel mindenki függõ helyzetbe hozható” – jövendölte az Antioroszlán címû, 1990-ben kiadott kötetében.

Liska-elmélet a gyakorlatban

A rendszerváltás éveiben valóban verseny indult a tulajdonért, de nem olyan, amilyet Liska megálmodott. Egyszer-egyszer felrémlett az államosított vagyon ingyenes szétosztásának gondolata, fõleg Liska hívei kacérkodtak vele – Bokros Lajos, Síklaky István, a fideszes Diczházi Bertalan, az SZDSZ-ben Soós Károly Attila és Tardos Márton –, de az eladósodott Magyarországon ebbõl semmi nem lett. A kormány fontosabbnak tartotta, hogy a privatizált vagyonból származó bevételt az államadósság csökkentésére fordítsa. Már az is vívmány, hogy ezt a pénzt a Horn-kormány nem költötte el, és normális méretûre apasztotta az állam tartozásait.

Nem nehéz felismerni Liska társadalmiörökség-tõkérõl vallott nézeteinek leegyszerûsített változatát a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatában sem. Más kérdés, hogy a születéssel történõ pénzteremtés és a meglévõ jövedelem elosztása között olyan lényegi különbség van, amire Liska aligha bólintana rá. Ez nem megoldás a bérrabszolgaságra – mondaná.

Liska életmûvében nem ez a legfontosabb. Hanem az az elszántság, amivel a politikai intézményrendszert, annak mûködését, a bürokráciát, a korrupciót, a klientúrák világát, a kizsákmányolás valamennyi formáját ostorozta, és amilyen vonzónak a szabadságot felmutatta. Annak a világnak a lehetõségét, amelyben nincs kirekesztés, amelyben nem állítanak mesterséges akadályokat az emberi cselekvés elé, nem korlátozzák a szabad gondolatot, amelyben az állam az adóval nem fosztogat, és támogatásaival nem osztogat – és amely mindeközben biztonságot nyújt a versenybõl önként kimaradó polgárainak. Ehhez a világhoz pedig ma szemernyit sem vagyunk közelebb, mint Liska Tibor 1994-ben bekövetkezett halála idején.
Link