A háború kutyái
Katonai magáncégek – Az államnak nem kell kiképzésre, felszerelésre, nyugdíjra költeni
Pósa Tibor
A becslések szerint mintegy 350 milliárd dolláros üzleten osztozik a világon nyilvántartott alig több mint hétszáz magánvállalat, amelyek katonai szolgáltatásokat nyújtanak az ezt igénylõknek. A félelmetes amerikai haderõ magáncégek nélkül ma már képtelen lenne kiterjedt hadmûveletekbe kezdeni. A katonai erõt biztosító vállalatok közt jelentõs az amerikai túlsúly, ebbõl akarnak egy részt lecsippenteni a feltörekvõ orosz cégek, amelyeknek ráadásul még megfelelõ törvényi hátterük sincs.

Vajon kinek jutott eszébe, hogy egy orosz katonai szolgáltatásokat nyújtó magáncéget a nagy német zeneszerzõrõl, Richard Wagnerrõl nevezzenek el? Talán a volt katonai hírszerzõ, Dmitrij Utkin, a vállalat alapítója végtelen zeneszeretete nyilvánult meg a névválasztáskor? Esetleg A valkûrök lovaglása fogta meg Utkint, különösen az Apokalipszis most címû film aláfestõ motívumaként, amikor amerikai vadászgépek erre a zenére bombázzák szét a Vietkong állásait? De az õ egysége nem légi, hanem szárazföldi erõket tömörít. Vagy a névadó Wagneren keresztül szeretett volna utalni Adolf Hitlerre, akinek kedvenc zeneszerzõje volt a XIX. században élt német operafejedelem? Ma már minden lehetséges Oroszországban is. Többen gyanítják, hogy pont a Harmadik Birodalom iránti rajongás állhat a névválasztás mögött.

A Wagnerrõl az idén tavasszal kezdtek megjelenni a hírek, elõször a Fontanka címû független orosz lap közölt róluk írást, mégpedig a Szíriában vállalt küldetésükrõl. Nagy dicsõséget arattak, de hatalmas árat fizettek érte. Az egység Palmüra, az ókori romváros visszafoglalásában játszott elévülhetetlen szerepet, ám a Wagner több – egyes hírek szerint százat meghaladó számú – „szerzõdéses alkalmazottja” halt meg az Iszlám Állammal vívott csatában. „Ágyútölteléknek használtak minket – állítja egy azóta már kilépett, most Moszkvában állástalanul bolyongó harcosa a Sky News brit tévécsatornának. – Mire a »felszabadítók«, Bassár el-Aszad csapatai odaértek, mi már mindent lerendeztünk.”

Vlagyimir Putyin államfõ a nyár elejei, Kremlben rendezett ünnepségen a Szíriában tett szolgálataiért néhány zsoldost is kitüntetett. Hogy is van ez? Miközben orosz törvény tiltja, mint ahogy nálunk is, hogy állampolgárok külföldön ilyen zsoldos munkát elvállaljanak, addig az elnök személyesen részesíti kitüntetésben õket? Mintha nem is vennék olyan komolyan az orosz szabályokat, sõt azokkal homlokegyenest ellenkezõ gyakorlatot folytatnának. Három évvel ezelõtt a Szláv Hadtest – szintén magánvállalat – két alapítóját Szíriából Moszkvába visszatérve a repülõtéren rendõrök várták, majd három év letöltendõ börtönbüntetésre ítélték õket. Ki korán kel, kap egyet a fejére? Õk is katonai szolgáltatások nyújtására szerzõdtek a szír kormánnyal, amelynek a hadseregét ekkor dezertálások gyengítették. Valószínûleg kicsit korán került a megállapodásra pecsét, ugyanis ez szembement az akkori orosz politikával, a be nem avatkozás elvével, amelyet mára meghaladott az idõ.

A Wagnerral ilyen gond nincs. Elõször is, hogy kikerüljék a nem megengedõ orosz szabályozást, valamelyik adóparadicsomban jegyezték be a céget, mint az ilyen jellegû orosz vállalkozások zömét. Másrészt pedig az az elsõdleges, hogy jó kapcsolatot tartsanak a vezetéssel, elõbb értesüljenek annak bármiféle szándékáról. Ez meg is van. Hát hol máshol lenne a cég oroszországi székhelye, mint a Krasznodar melletti faluban, Molkinóban, ahol az orosz különleges katonai egység, a Specnaz kiképzõközpontja van? Vajon a Wagner saját nehézfegyverein, tankjain, légelhárító rakétáin gyakorlatozik, vagy esetleg „kölcsönkap” az államtól is ilyen eszközöket?

A dumában, az orosz parlamentben 2013-ban a lobbierõk megmozdultak, hogy törvénnyel szabadítsák fel az utat a katonai szolgáltatásokat nyújtó cégek oroszországi megalapítása elõtt. Úgy érezték, hogy itt az ideje a hátrány behozásának, amelyet a nemzetközi biztonsági cégek versenyében elszenvedtek. Az elsõ nekilendülés zátonyra futott: a vezetés „túl könnyûnek” találta a szabályozástervezetet. A Kreml még mindig attól tart, hogy az oligarchák könnyûszerrel felállíthatnak egy akár tízezres létszámú magánhadsereget, amely válsághelyzetben ütõkártyaként szolgálna a kezükben.

Mint ahogy Délkelet-Ukrajnában történt, ahol Igor Kolomojszkij milliárdos létrehozta Donbasz névre keresztelt magánhadseregét, amely még Kijevnek sem volt hajlandó engedelmeskedni.

Az egyértelmû, hogy Oroszországban is valahogy rendszerbe kellene foglalni az ilyen vállalkozásokat. Oroszország jelenleg egymillió fõt tart fegyverben, a sorkatonaság fenntartására évente 300 ezer fiatal kap kiképzést. A Szovjetunióban a tisztélet netovábbja volt az, ha valaki külföldön szolgált, az egész világot behálózták a támaszpontok, kezdve a szocialista tábortól egészen Kubáig, Vietnamig, de még a Közel-Keletre, sõt Afrikába is jutottak katonai tanácsadók. Egy ilyen kiküldetés jelentõsen növelte a tisztek anyagi jólétét, fõleg a különbözõ üzletelésekbõl. Ma is fõleg a pénzért adják a fejüket arra, hogy katonai jellegû magánvállalkozásban szolgáljanak, de van köztük olyan is, aki egyszerûen nem tud meglenni lõporszag nélkül.

A jelentkezni vágyók felhozatala hatalmas. Az utóbbi években több százezres létszámleépítés volt az orosz hadseregben, és minden évben mennek nyugdíjba az erejük teljében lévõ, fõleg 40-50-es éveikben járó tisztek. Ugyanez tapasztalható az FSZB, az orosz kémszervezet soraiban is, ami igencsak jó ajánlólevél az ilyen cégeknél. Orosz cégek egyenként egy hónapon belül ezer-háromezer fõt tudnak kiküldeni a harcok helyszínére. Egy másik orosz vállalat, az RSB Group vezetõje, Oleg Krinyicin így fogalmazott errõl: „Ott, ahol a NATO, a nyugatiak kényelmetlenül érzik magukat, mi örömmel megágyazunk magunknak.”

A Wagner havi 3000-3500 eurót fizet az egyszerû alkalmazottaknak, magyarán szerzõdéses harcosoknak, ami az orosz átlagfizetés hat-hétszerese. De van olyan volt ezredes is, aki Szíriában, hadiövezetben havonta 80 ezer dollárt keres a hadseregben kapott 1500 helyett, igaz, ez az orosz magánvállalatok által nyújtott csúcsfizetés. Az orosz vezetõség attól is tarthat, ha megnyitják a kapukat a katonai magáncégek elõtt, akkor azok egyszerûen elszipkázzák a rengeteg pénzért kiképzett, a csúcstechnológia kezelésében jártas embereiket. A pénz azonban nem minden. A Sky Newson megszólaló egyik volt orosz zsoldos így beszélt errõl: „Ez egy dupla vagy semmi játék. Azoknak az embereknek, akiknek az itt megkeresett pénz lebeg a szemük elõtt, a zömük sohase tér haza. Másokat a harc tüze hajt, legfõbb vágyuk az, hogy az amerikaiak támogatta szír lázadó erõkkel vagy egy az egyben az amerikai különleges osztagokkal csapjanak össze. Õnekik nagyobb a túlélési esélyük.”

Vlagyimir Putyin is megtapasztalhatta, milyen jó hasznát veszi a katonai magáncégeknek, fõleg az olyan hibrid, vegyes eszközökkel zajló háborúkban, amelyek jelenleg számtalan helyen folynak. Ezeket a feladatra szerzõdött egységeket nem kötik merev alá-fölé rendeltségi viszonyok, sokkal mobilabbak, mint ha egy nagy hadsereg részeként mozognának. Ráadásul profikból állnak, kisebb tûzerõvel is sikert érnek el. Van még elõnyük: ha például valaki elesik közülük, nem szerepel a hadsereg hivatalos veszteséglistáján, õ külföldön vállalkozóként hunyt el.
Amerikai zsoldos õrségben egy közel-keleti tömegsírnál. Alkalmazotti jogviszony

Forrás: Reuters

Amerikai zsoldos õrségben egy közel-keleti tömegsírnál. Alkalmazotti jogviszony

Szíriában az orosz hadsereg nem hajt végre szárazföldi akciót – ezt szajkózza a propaganda, miközben a damaszkuszi kormány oldalán orosz magáncégek vállalnak harci feladatokat, logisztikai munkákat, konvojok és személyek biztosítását, kiképzést és tanácsadást. De ez a helyzet Délkelet-Ukrajnában is, orosz hadsereg katonája nincs ebben a térségben. Az már más kérdés, hogy „önkéntesek” természetesen segítik az oroszbarát erõket, például tavaly nyáron, ha harcosaik nincsenek jelen a frontokon, már rég temethették volna a két ukrajnai népköztársaságot.

A hadászat történetében szinte mindig voltak olyan csapatok, amelyek jó pénzért fegyvert fogtak amellett, aki fizetett nekik, a harci készségüket bocsátották áruba. A rómaiak is alkalmaztak ilyen erõket. Vajon ki tudja, hogy Mátyás király fekete serege is zsoldosokból állt? Ez a maga korában elég ritka megoldás volt Európában, de a harmincéves háború idõszakára szinte általánossá vált a zsoldos erõk foglalkoztatása. A XIX. században a sorozásos hadsereg elterjedésével csökkent az ilyen egységek száma, az állam ugyanis magának követelte a háborús erõszak jogát, de a 1960-as években a felszabadító mozgalmak ellenében Afrikában, Dél- és Közép-Amerikában, Ázsiában a gyarmatosítók elõszeretettel fordultak a háború kutyáihoz, a zsoldosokhoz némi segítségért. Nem messze tõlünk, a ’90-es években a szemben álló felek a jugoszláv háborúban is bevetettek zsoldos egységeket.

Az 1990-es évektõl volt tapasztalható – fõleg Amerikában – a katonai jellegû magánvállalatok robbanásszerû elterjedése. Hogy érzékeltessük e hallatlan fejlõdést, arra itt egy példa: az elsõ, 1991-es öbölháborúban részt vevõ, állami hadseregben szolgálók aránya száz az egyhez volt a magánalkalmazottakhoz képest. Ez mára egy az egyhez alakul, sõt vannak olyan háborús térségek, ahol több magánvállalkozó szolgál, mint hivatásos katona. Tévedés ne essék, ezek az afganisztáni és iraki amerikai csapatkivonás elõtti adatok. A ’90-es évek végén Erik Prince – aki hatalmas vagyont örökölt, és mindemellett az Egyesült Államok egyik legjobb kommandójának, a Navy SEAL-nek is tagja volt, de elõtte gyakornokként építette politikai kapcsolatait a washingtoni képviselõházban – megalapította a Blackwater céget, amely, ha magáncégekrõl beszélünk, elõször ugrik be az embernek.

Az észak-karolinai Moyock 24 négyzetkilométeres mocsaras, fekete vizû részén – innen van a cég elnevezése – a legnagyobb magán-kiképzõközpontot üzemeltették, amely tízezerszámra fogadta az egyébként hivatásos katonákat és rendõröket is. 2001. szeptember 11-e után a Blackwater évente dollármilliárdos üzleteket kötött az amerikai kormánnyal. Az afganisztáni és iraki háborús övezetben 2500-3000 volt amerikai kommandóssal, hírszerzési ügynökkel, exkatonával, rendõrrel voltak jelen. Nemcsak a szervezet profizmusa, hanem kegyetlen akcióik miatt is a sajtó címlapjára kerültek. Bagdadban 2007-ben egy konvojt kísérve lövöldözés tört ki, amelyben a blackwateresek 17 fegyvertelen iraki civilt lelõttek. Prince az incidenst követõen döntött úgy, hogy megszabadul a cégtõl, amelyet el is adott, jelenleg Academi néven mûködik.
De kit nevezünk zsoldosnak? „Olyan fegyverest, aki pénzért, hivatásszerûen, aktív fegyveres szolgálatot vállal […] olyan közösség érdekében, amelyhez egyébként nincs köze, és olyan pénzbeli juttatásért, amelynek összege meghaladja az ott szolgáló helyi katonák fizetségét” – ez áll a genfi konvenció kiegészítõ záradékában. Bár azóta sem korszerûsödött a nemzetközi szabályozás, mára jelentõsen módosult a piac és annak szereplõi is. A szakirodalom öt nagy tevékenységi kört ír le a magánvállalkozásoknál, természetesen van cég, amely mindet felöleli. Az elsõ a katonai objektumok-épületek õrzésére, védelmére vonatkozik.

A második – nem fegyveres szolgálat – a kiegészítõ feladatok ellátása, ilyen az ellátmányozási, szállítmányozási, aknamentesítõ és fegyverrendszer-karbantartói vagy tolmácsolási ügyek elvégzése. Vannak olyan cégek, amelyek kimondottan tanácsadói, kiképzési feladatra vállalkoznak. A 2000-es évek második felében megjelentek a tengeri biztonsági vállalatok, amelyek a kalózok ellen biztosítanak védelmet. A Szomáliával határos tengervizeken a NATO kiadta ezt a munkát is magánvállalatoknak, azóta ezen a vidéken sem hallottunk kalóztámadásról.

A katonai erõt biztosító vállalatok, a frontokon fegyverrel jelen lévõk jelentik a piramis csúcsát: ezek olyan szerzõdéses vállalkozók, akik harci helyzetben is bevethetõk. Az egyszerû alkalmazottak zömükben harminc-negyven évesek, korábban rendkívüli kiképzésben részesültek, nem egy közülük valamilyen különleges osztagnak volt tagja. Az õ parancsnokaik, akik lehetnek idõsebbek, egy-két háborúban már tapasztaltak lõporszagot. A megrendelõk általában nem rendelkeznek kellõ számú ilyen magas szinten felkészült, harci tapasztalatokkal rendelkezõ hivatásos katonával, ezért bíznak meg egy céget a munkával. Ez lehet fegyveres személyvédelem vagy objektumõrzés, különösen veszélyes utakon konvojok kísérése, de belefér még kõolaj- és gázvezetékek felügyelete is.
A Blackwater az Egyesült Államok külügyminisztériumával kötött szerzõdés alapján évi harmincmillió dollárért látta el az „iraki kormányzó”, Paul Bremer védelmét. Harminchatan ügyeltek a fõ amerikai diplomatára, három helikopter állt készültségben, ki tudja, hány páncélozott gépkocsi volt a garázsban, és két harci kutyás egység is Bremerre vigyázott. Ekkoriban 300 dollár körül mozgott egy testõr napi bére Irakban, a blackwateresek pont a dupláját kapták. Erik Prince, a leköszönt elnök könyvet írt errõl az idõszakról, amely tavaly õsszel magyarul is megjelent. Ebben elmeséli azt a történetet, hogy az amerikai elnök bagdadi látogatása elõtt a Secret Service emberei, akik az államfõ biztonságáért felelnek, kiérkeztek terepszemlére, és azt a jelentést küldték vissza Washingtonba, hogy csak egy, maximum két utcát tudnak biztosítani. A Blackwater elvállalta, mint számos magas rangú amerikai és világpolitikai vezetõ biztosítását is.

Miért éri meg ilyen jelentõs összegekért magánvállalkozásokat alkalmazni? Hozzáértõ szakértõk kimutatták, hogy ez az olcsóbb megoldás. Nem kell a kiképzésre áldozni, vagy tudja a vállalkozó, vagy a cég fizeti az ilyen irányú tudás megszerzését. Nem kell állandóan állományban tartani, egy életpályán át a szállás, az étkezés, a ruházkodás, az oktatás költségeitõl megszabadulnak. Csak bizonyos feladatokra, meghatározott idõre kötnek szerzõdést privát céggel. Ez igaz a vállalatokra is, hiszen a korábban létrehozott listák alapján válogatják, hogy nekik kire van szükségük. A megrendelõnek utánuk nem kell nyugdíjat fizetni, nem kell szabadságot állni, és nem szükséges számtalan más juttatáshoz hozzájárulni. Ha összeadjuk ezeket a járulékos költségeket, amelyeket egy hivatásos katona egész életében megkap, talán igaza van annak, aki olcsóbbnak látja a magánmegoldást.

A magán katonai vállalkozások is érzik, hogy valamilyen módon szabályozni kellene az egyre nagyobbra duzzadó, jelenleg 350 milliárd dolláros piacot. Olyan eset ma már nem állhat elõ, mint az iraki háború elsõ szakaszában, amikor amerikai katonai bíróság nem ítélkezhetett magánvállalkozóval szemben, és a washingtoni kormány is felmentést adott számukra az iraki joghatóságok eljárása ellen, magyarul büntethetetlenek voltak. Nem oly rég történt a bagdadi vérengzés felelõseinek elítélése az amerikai szövetségi bíróság elõtt, a fõ bûnös életfogytiglant kapott. Az elmúlt években az ilyen tevékenységet megrendelõ országok létrehozták a montreux-i szándéknyilatkozatot, amely szabályozza, hogy mire lehet vállalkozókkal szerzõdni. Sajnos azonban ez nem bír kötelezõ erõvel.

A szakma is igyekszik meghatározni azt a vörös vonalat, amely elválasztja a magánvállalkozást a zsoldosoktól. A hétszáznál több magáncég 75 százaléka elfogadott egy magatartási kódexet, ám a vállalatok 25 százaléka nem csatlakozott ehhez.

De mi lesz akkor, amikor attól függ egy fegyveres konfliktus kimenetele, hogy ki tud hatásosabb katonai magánvállalkozót szerzõdtetni? Úgy lesz ez is, mint a sportban: a közel-keleti kupa döntõjében az Academi „játszik” a Wagnerrel, a képernyõkön pedig milliárdnyian csodálják a számtalan kamerafelvételrõl a ragyogó cseleket, pompás lövéseket? Csak azt a zárótüzet, azt tudnám feledni…
http://magyaridok.hu/lugas/a-haboru-k...i-1063087/

Van itt minden mint a búcsúban
Rosenfeld Dániel, a Magyar Zsidó Szabadságharcosok Emlékbizottságának (MAZSISZEM) elnöke
megfújja a sófárt a Dohány utcai megemlékezésen

Mogherini: nem az unió militarizálása a cél

Federica-MogheriniAz Európai Unió stratégiájának kulcseleme a béke, a stabilitás és a biztonság elõsegítése mind szomszédságában, mind távolabbi partnereinél, de nem az unió militarizálása a cél – hangoztatta Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai fõképviselõje pénteken Bukarestben, miután Lazar Comanescu román külügyminiszterrel tárgyalt.

Közös sajtóértekezletükön kifejtette: a stratégia nem ütközik a NATO-éval, annak tervezetét elsõként a NATO fõtitkárának mutatta meg. Mogherini szerint nem egy uniós hadsereg felállításáról van szó, hanem össze kell hangolni a tagországok “széttöredezett” erõfeszítéseit a védelem terén.

Az EU csak akkor lehet globális biztonsági tényezõ, ha egyszerre tud keleti és déli szomszédságára összpontosítani: Románia például nemcsak a Fekete-tenger térségének biztonságát tartja szem elõtt, hanem az uniót délrõl fenyegetéseket is tudatosítja – hangoztatta Mogherini Bukarestben.http://biztonsagpiac.hu/mogherini-nem...lasa-a-cel

Addig romlik Európa biztonsága, amig meg nem érkezik az az alól "felmentõ" külföldi segítség. Utána még sokkal jobban. úgy mint Afganisztánban.. Van még egy állam, amelyik nagyon ért a tenor ellenes harchoz. Ha õk ketten a segítségünkre sietnek, kõ kövön nem marad Európában.

Igen, és a képen látható katona tekintete mindent elárul...

Köztörvényes bûnözõket toboroz az Iszlám Állam

Megváltást ígér az Iszlám Állam az európai bûnözõknek.
Az erõszak nem szent törekvés, hanem életforma

Az Európa-szerte szétágazó terrorista sejtekkel egy olyan új mozgalmat kívánnak létrehozni, melynek tagjai nem csupán “vallási megfontolásból” gyilkolnak, hanem azért, mert errõl szól az életük – szerepel a Radikalizációs Tanulmányok Központjának legújabb jelentésében. A londoni központ vezetõje szerint az új “mainstream-dzsihádistákat” (akikre egyre távolabb kerülnek a szó jelentésétõl) azért akarják befogadni, hogy megnehezítsék az európai biztonsági szolgálatok munkáját.
http://www.hirado.hu/2016/10/11/megva...lam-allam/

Nem is értem, miért romlik az urópai biztonság, amikor Brüsszelben ott van már a biztonságot és stabilitást ígérõ izraeli misszió is. Egyenes Stoh10börg elõszobájában székelnek.
http://www.voanews.com/a/israel-opens...15524.html