Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Emelik a katonák bérét

BelföldKeményen "megdolgoznak" érte, de így volt ez mindig is. Ha belegondolok, hogy mit csináltam eddigi egész életemben...hát komoly nehézségeim akadnak a komolyság megtartásával. Novembertõl emelkedik a Magyar Honvédség legénységi állományának keresete – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.

Simicskó István elmondta: a legalacsonyabb fizetési kategóriába tartozó legénységi állományt is szeretnék még jobban megbecsülni, ezért döntöttek számukra munkaerõ-piaci pótlék bevezetésérõl, amely beépül majd illetményükbe.

Az illetményfejlesztés a legénységi állomány valamennyi tagját érinti, s már novemberben megemelt illetményt kapnak.

Mint a miniszter elmondta: az érettségivel rendelkezõ legénységi állománytagok számára a havi 166 ezer forintos bruttó illetmény bruttó 200 ezer forintra emelkedik.

Az érettségivel nem rendelkezõ katonák körében az õrvezetõk fizetése bruttó 190 ezerre, közkatonáké 180 ezerre, a tizedeseké havi 200, míg a szakaszvezetõi fizetések havi bruttó 220 ezer forintra emelkednek – fejtette ki.

(MTI)
Link

Hozzaszolasok

86 #1 kovu
- 2016. October 19. 14:45:15
hazudtak ezek már nagyobbat is....s_hihi
2 #2 gerry
- 2016. October 19. 15:55:06
Ennyit ér havonta egy csontcsillag...
www.palinka.com/images/gallery/hu/big/zwack-kecskemeti-barack-palinka-1liter.jpg


...ha beossza az örvezetõ vagy tizedes "úr" akkor kitart a déli-rém-rum krémes ("delirium tremens" - de úgy nincs értelme és különben is a latin már kihalóban van!), amivel kibírja - a következõ fizetésig,- enyhe kómában...
83 #3 Sbert
- 2016. October 19. 18:00:34
:(:o:@s_ezt-nis_ratatas_durrs_vigyoris_vigyori
267 #4 Perle
- 2016. October 19. 19:27:26
Nehogy átcsábuljanak szélsõségesékhez. Ott állítólag egész jól fizetnek.:D

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,091 egyedi latogato