Ésatöbbi ésatöbbi zsidó mocsok szépen sorban. Nesze neked "demokrácia" meg minden! 1956-ban, két nappal a magyar forradalom kitörése elõtt egy afrikai dzsungelben a brit csapatok elfogták a gyarmati uralom elleni legnagyobb felkelés, a rettegett Mau Mau vezetõjét. Dedan Kimathit nem sokkal késõbb kivégezték, a kenyai szabadságharcot leverték, a gyarmati sor ellen lázadókat pedig terroristának nyilvánították. Hatvan évvel az események után mindennek a megítélése nagyot fordul: vallomások és korábban titkos iratok igazolják, hogy a britek szisztematikusan kínoztak, öltek és zártak koncentrációs táborokba egy egész népet. Ez a Brit birodalom idáig ismeretlen gulágja, mely után az egész gyarmati történet újraírandó.

Az ötvenes évek Mau Mau felkelése az európai köztudatban még a közelmúltban is úgy élt, mint a féktelen, vadállati ösztönök által hajtott teljes barbarizmus megnyilvánulása, ahol a bûnszervezetbe tömörülõ lázadók mágiával, megfélemlítéssel, ördögi babonákkal és eszement gyilkosságokkal támadtak a fehérek ellen, nem kímélve saját népük békésebb tagjait sem.

brit-koncentracios-tabor-2A kenyai kikujukból verbuválódott felkelõk valóban durva dolgokat követtek el, de ahhoz, hogy a mozgalmukat egyszerûen terroristának minõsítsék, kellett a brit gyarmati propaganda is, mely szó szerint démonizálta a mindenekelõtt a fehér telepesek által elvett földbirtokok ellen harcolókat.

A dzsungelháború napra pontosan négy éve tartott, amikor a lázadók vezetõjét 1956. október 21-én sikerült elfogniuk a brit katonáknak. De a harc ekkor már rég nem csak 20 ezernyi fegyveres ellen zajlott. A britek, akik a vadak elleni civilizációs küzdelemként propagálták gyarmati háborújukat, gyakorlatilag minden kikujuban ellenséget láttak. Kenya legnagyobb népcsoportja ellen szisztematikusan léptek fel, nem kímélve a civileket, nõket, öregeket, gyerekeket sem.

Egymillió kikujut költöztettek el erõvel a lakóhelyükrõl, szögesdrótokkal körbevett, fegyverrel õrzött telepekre zárják õket, ahol kényszermunkát végeztettek velük. A parasztokat a végét járó brit gyarmatbirodalom képviselõi elûzték, átnevelõ és büntetõ táborokat hoztak létre, és egy Pipeline-nak nevezett koncentrációstábor-rendszert mûködtettek, ahol foglyok ezreit kínozták meg, nem riadva vissza sokszor a gyilkosságoktól sem.

Bár errõl már akkoriban is jutottak el hírek Londonba, politikai botrány is lett emiatt a Gyarmatügyi Minisztérium körül, a brutalitások mértéke csak most, több mint fél évszázaddal a történtek után kezd kiderülni. Sokatmondó, hogy ehhez nem volt elég több százezernyi fekete-afrikai túlélõ személyes tapasztalata, kellett hozzá egy, az angolszász tudományos életbe jól beágyazott kutató is, aki elkötelezte magát a történelmi igazságtétel mellett. A Harvardon dolgozó Caroline Elkins fiatal történészként több mint 300 túlélõvel készített interjút a szenvedéseikrõl, megszólaltatott kenyai fehér telepeseket, a brit államigazgatás egykori hivatalnokait, misszionáriusokat – és az elég eufemisztikus megfogalmazás, hogy kegyetlen dolgokat hallott.

brit-koncentracios-tabor-3A gyanúsítottakat Abu Graibra emlékeztetõ, és annál is jóval durvább kínzásokkal próbálták beismerésre kényszeríteni. Leginkább azt akarták hallani tõlük, hogy hûséget esküdtek a Mau Maunak. Hogy a fogvatartottakat teljesen megfélemlítsék, néhány foglyot felakasztottak és megöltek, mások arcába folyamatosan vizet locsoltak, hogy ne kapjanak levegõt, fejjel lefelé lógatták õket, szappanhabot, burnótot, sót, DDT-t és földet szórtak a szemükbe. A brit katonák felforrósított üveggel erõszakolták meg a nõket, a férfiaknak fémfogókkal tépték a heréjét és a fülcimpáját.

Ezt oly módon teszik, hogy mindenki bevall mindent, függetlenül attól, hogy az igaz-e vagy sem, csak hogy engedelmeskedjenek a kihallgatónak.

A britek kihallgatási technikáiról szóló korabeli beszámolók akár a Lubjanka egyik pincéjében is születhettek volna mondjuk Sztálin alatt. Caroline Elkins, a Harvard történésznõje elõbb egy 2009-ben indított perben lépett fel szakértõi tanúként. Négy évnyi pereskedés után az angol bíróság az õ vallomása alapján is a négy idõs kenyai túlélõnek adott igazat, a kasztrálás és kínzások miatt megállapították a brit állam felelõsségét.

Idõközben az is kiderült, hogy a kenyai függetlenedés napjaiban a brit hatóságok tömegével semmisítettek meg és vittek el az országból az állami rémtettekkel kapcsolatos hivatalos iratokat. Ezeket a brit állam által megbízott ügyvédek még most is szerették volna titokban tartani, de a perrel járó nyilvánosságban a teljes elhallgatás már nem mûködött. Az akták egy részének a közelmúltban feloldották a titkosítását, és az iratok igazolják, amirõl addig döntõen csak szóbeli beszámolók szóltak: a kínzások, a kényszermunka, a halálesetek rendszerszintûek voltak.

Most egy újabb és jóval nagyobb szabású per van folyamatban, ez idén május óta már negyvenezer ember képviseletében zajlik. Míg korábban Elkinst a tudományos életben is sokat támadták amiatt, hogy régi történésekrõl von le nagyon súlyos következtetéseket kétségesnek mondott beszámolók alapján, a közhangulat jelentõset fordult. Most már a brit gyarmati uralom lényegérõl szól a vita, arról, hogy a civilizációs máz mögött a britek, ha kellett, Malájföldtõl Zimbabwéig rutinszerûen nyúltak a legdurvább erõszakhoz. Mint a történésznõ könyvének címe is utal rá: nem csak a Szovjetuniónak, Nagy-Britanniának is megvolt a maga gulágja.
Link