Nem én írtam...ezt sem. Az oroszok örülnek, hogy ennyi "magyar" zsidó "hõs" irtotta ki a cárevicst...már persze, ha igaz mert még az sem igaz, hogy valami igaz. Hõsök? Lófax! A jelenlegi "nemzeti-keresztény" tábor, a magukat jobboldalinak vélõ pártok és szimpatizánsaik mintha elégedettek lennének az emlékezetpolitika jelenlegi irányával. "Nemzeti hõs kell? Nesztek itt van Nagy Imre." Nyögi a történész és hátradõl. Nyomatékosan kérjük, hogy kutasson csak tovább. Mindent nem vesz be a gyomrunk.


Nagy Imre világ életében radikális, elkötelezett marxista volt. Kommunista káder, aki a sors szeszélye folytán került tragikus kimenetelû de annál hõsiesebb nemzeti szabadságharcunk élére.

Már 1918-ban, az orosz hadifogságban csatlakozott a Vörös Gárdához. Nem tudjuk, hogy a vörös rémuralom megszilárdításáért folytatott harcát "nemzeti hõsünk" éppen hol folytatta amikor II. Miklós cárt kivégezték a vörös terroristák, mindenesetre a kivégzõosztag tagjainak listáján szerepel a neve. Ott áll feketén fehéren: "Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András, és külön Szergej Vagamov, Pavel Medvegyev, Nyikulin, és végül Jurovszkij."




Szégyen nemzetünkre nézve, hogy ennyi magyar volt a gyilkosok között. A spanyolországi vörösterrorban is kitettek magukért a magyarországi kommunisták. Ezt a gyalázatot mosta le a pesti srácok hõsi vére! Nagy Imréé nem mosott le semmit: Õ a vörösök embere volt.

A Horthy-korszakban illegalitásban szervezkedett, aztán a világháborús vereség után a Pallavicini-birtokra vetette magát és földosztásba fogott. (Finoman szólva ez sem teszi szimpatikusabbá.) Ha nem is töretlen de mindenképp felívelõ pártkarrierje odáig juttatta Nagyot, hogy élelmezési miniszterként a beszolgáltatás végrehajtója volt. Annak az agresszív sokakat tudatosan gazdaságilag ellehetetlenítõ gazdaságpolitikának volt a zászlóvivõje, amely a legkegyetlenebb elnyomást kísérte.

Nagy Imre volt az is, aki a népirtásban felülmúlhatatlan Sztálin elvtárs halálának évében (1953-ban) törvénybe akarta iktatni a véreskezû diktátor emlékét. Mint beszédében mondta: "népünk szeretetébõl és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének."

népünk szeretetébõl és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/108902/
népünk szeretetébõl és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/108902/

A következõ évek kommunista belharcaiban kezdett alulmaradni. Rákosi szemében talán tényleg jobboldali elhajló volt, de a vörösök egymás közti marakodásában bárki megkaphatta ezt a jelzõt, aki nem helyezkedett elég jól. A politikáját és személyét is támadás érte a pártvezetés részérõl ami a mélységesen elkötelezett kommunista Nagy Imrét nagyon bántotta.



1956-ban az elégedetlenség elért egy kritikus határt, de a földbõl nem nõttek ki a valódi ellenzéki politikusok. A pártvezetés kegyét átmenetileg elvesztett Nagy Imre jobb alternatíva híján lett felkapott.

Úgy vélte a kommunista forradalmi folyamat az õ általa vallott reformkommunista elképzelések jegyében folytatódhat. Szélsõséges baloldali eszméinek Moszkva nélkül akart érvényt szerezni. Perében a védõje, Bárd Imre is azzal érvelt, hogy Nagy egyáltalán nem kérdõjelezte meg a kommunista eszméket, csak próbálta menteni a menthetõt a nép felháborodásával szemben. Halálra ítélték, nem kért kegyelmet, kivégezték. A forradalom felfalja saját gyermekeit. A kommunisták leszámoltak egymás közt.

Az '56-os szabadságharc nem volt tisztán ellenforradalom, hiszen a cél nem a kommunizmus elsöprése és a tradicionális államiság helyreállítása volt. Nagy Imre kommunistaként találta magát a nemzeti szabadságharc kellõs közepén. Nem avatja hõssé sem ez, sem reformkommunizmusa, sem az, hogy leszámolt vele az új pártvezetés. Az sem, hogy szembenézett a sorsával.

Tisztázzuk: mi nem alkuszunk a kommunizmussal. Nagy Imre kommunista volt. Sosem lesz a mi hõsünk. Sosem tekintünk rá példaként. Nem fogjuk azt mondani a gyerekeinknek: "Legyetek olyanok mint Nagy Imre, a vörösgárdista, a beszolgáltatás vezetõje, a bukott reformkommunista, akit az elvtársai végeztek ki, aki a végsõkig a nemzetközi munkásmozgalomtól várta a rehabilitációt."

...Mert Nagy Imre nem hõs, nem mártír, nem példakép. Nagy Imre egy halott kommunista.


Milyen végtelenül gusztustalan ahogy a baloldal és a "jobboldal" (azaz az ellen-baloldal) egymás nyakába borulnak Nagy Imre sírja fölött. Abszurd. Minden épeszû, jobboldali ember számára vállalhatatlan Nagy Imre személye.



Azért válhatott szimbólummá mert a közgondolkodás velejéig baloldali. De mi egy vörösgárdista elõtt soha nem fogunk fejet hajtani. Követeljük az igazi hõseinket!

A "nemzeti-keresztény" értelmiség napirendre térhet az álláspontunk fölött azzal, hogy ez a magunkfajta ellenforradalmárok izgágasága, de szeretnénk jelezni: a rendszerváltás nem lefutott meccs. A kulturális háborúban a kommunizmust ihletõ erõk teljes fegyverzetben sorakoznak fel velünk szemben. Nem fogjuk ezzel szemben Nagy Imrét a zászlónkra tûzni. A kommunizmus politikai struktúrája, intézményrendszere összeomlott, de a kulturális marxizmus és a vörös, forradalmi eszmék alapelemei hátborzongató alkalmazkodóképességet tanúsítva oldódtak fel az 1968-as generáció lelkületében.

"Liberálkonzervatív" honfitársaink, Önök leteszik a fegyvert a forradalmi eszmék elõtt, ha Nagy Imrét állítják a fiataljaink elé példaként. Önök radikális kulturális és eszmei állásfoglalás híján az idehaza már legyõzöttnek hitt liberalizmus martalékai lesznek. Ne kössenek könnyelmû kompromisszumokat az ellenséggel.

Ne csináljanak hõst Nagy Imrébõl!

Link