Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

'Lélektelen emberek gyártása zajlik' (Interjú Posta Imrével)

TanácsadásA Székely-Magyar Nemzetmentõ Szabadegyetem keretében, február 20-án, Székelyudvarhelyen, a szombatfalvi református templomban tartotta „Együtt a magyar nemzet túléléséért” címû elõadását Posta Imre a Köztársasági Õrezred volt pszichológusa, több könyv szerzõje. Elõzõleg a csíkszeredai elõadásának helyét meg kellett változtatni, mivel a Sapientia Egyetemen, a politikai töltetre hivatkozva, azt betiltották. Az elõadás alkalmával készült az alábbi interjú.

-Ön egy titkos háborút emleget, az egyszerû nép és a magyarság ellen is, mit ért ez alatt?
-Háború sokféleképpen vívható, e szó hallatán nyilván elsõsorban fegyveres harcra
gondolunk, ami látványos, de ezen kívül létezik burkoltan gazdasági, pénzügyi és szociális háború, ami azt jelenti, hogy minden eszközt bevetnek hogy minket, magyarokat saját környezetünkbõl, történelmi múltunkból fakadó jussunkból kitúrjanak, eltávozásra, földünk elhagyására kényszerítsenek. A világ figyelme jelenleg az észak-afrikai, közel-és távolkeleti eseményekre összpontosul, és fennáll a veszélye, hogy a magyarok és a környezõ államok is belekeverednek egy zûrzavaros helyzetbe ezért nagyon éberen figyelni kell, hogy mi zajlik körülöttük. A nagypolitika eszközei nem nyilvánosak, de azt már látni lehet, hogy egyre több olyan szerzõdést, egyezséget kötnek, amelynek következtében az Amerikai Egyesült Államok
illetve az eszmeiség, amit õk képviselnek, a háttérbe szorul, helyét, szerepét pedig az ázsiai unió, a kínaiak és az oroszok veszik át. Ezek jelentõs súlyponti kérdések. Orbán Viktor is emlegette a „keleti szelet” de valójában a kelettel semmilyen gazdasági kapcsolatunk nincs, mialatt a nemzet sorvadása folytatódik a nemzetközi összefogással.
-Milyen magyarellenes erõkre, körökre gondol?
-A titkos társaságokra, a szabadkõmûves páholyokra és még sok más olyan mozgalomra, amelyeknek egy a célja: a történelmi Magyarország, és még a környezõ országokból lecsippentett területek elfoglalása, és ott egy zsidó érdekeltségû ország létrehozása, valamilyen formában, beleértve a királyságot is.
-Köztudott, hogy a magyar média túlsúlyban a liberális körök befolyása alatt áll, mit tud tenni az egyszerû magyar ember a sok káros hatás ellen?
-Az említett liberális körök világosabban azt jelentik, hogy zsidó kézben van a média és zsidó agymosásnak van alávetve az olvasó. Csak gondolkodással tudjuk e káros hatásokat kivédeni, tehát tekintsük annak, amik a sajtótermékeket, és tudatosuljon, hogy amit közölnek többnyire szemenszedett hazugság. Csak egyetlen példát említek, a Blikket, amelyben nem magyar emberek írnak nem magyar lelkületû embereknek.
-Az Ön könyveit miért szorítják ki módszeresen a könyvpiacról?
-Azért, mert a legnagyobb forgalmú könyvkereskedések izraeli érdekeltségûek, ezek uralják gyakorlatilag a magyar piacot. A „probléma” az én könyveimmel, hogy aktuálisak, nyíltan és õszintén olyan helyzeteket tárnak fel, és olyan végkövetkeztetéseket fogalmazok meg bennük, amelyek leleplezik az említett körök galádságait, amelyeket említettem.
-Kérem, mondjon magáról néhány személyes adatot…
-A világhálón bõven lehet olvasni tevékenységemrõl. 41 éves vagyok, három gyermek atyja, feleségem gyógyszerész, én katonatiszt voltam a magyar honvédségben amíg az létezett, többszöri áthelyezés után leszereltek, közben a pszichológusi pályán három egyetemi diplomát szereztem. Munkám során jöttem rá, hogy mostanában lélekirtás és lélektelen emberek gyártása zajlik, akkor kezdtem el kutatni, hogy mi van a háttérben.

Fülöp D. Dénes (Polgári Élet)

· postaimre - 2011 02 25 ¦ 13:24:54 · 24 hozzászólás · 6504 megnyitás · Nyomtatás
Link

Hozzaszolasok

3 #1 Enid
- 2016. November 08. 16:18:56
Nem erzem egeszen helyenvalonak a" lelekirtas" kifejezest ma mar. Eltulajdonitasrol lehet szo, amennyiben annak bir-tokosa vagy brit-okosa ezt - mondjuk igy - tudatlanul jova' hagyja.

A tok lelek nelkul Tek: fekete is , fa is meg kabat is :D.
118 #2 keepfargo
- 2016. November 08. 18:41:43
A lelket mar regen nem kell irtani, eleg ha a porhuvelyt egyre sulyosabb teher ala vetik, a benne levo lelek megadja magat, mert azonosul a porhuvellyel. Halleluja materializmus! Meg kommunizmus, meg kapitalizmus, meg keresztenyi alazat...az egyik tegnapi tananyag, a masik mai, a harmadik idotlen (vagy idetlen? esteleg idejetmulta?)
8 #3 miskolcilaci
- 2016. November 08. 19:46:25
Pszichológiai ráhatással, annak variációival. Ahogy látom az em-birkát nem csak szabadságától, no meg a vagyonától szabadítják meg fokozatosan, hanem azt hipnózisban tartva, saját lélek energiáját szívják ki folyamatosan születéstõl a halálig, ezzel is erõsítve hatalmukat. Haleluja mi?

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=s7xB4up5P-g[/movie]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
294,783 egyedi latogato