Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Benyújtotta lemondását az amerikai hírszerzés csúcsvezetõje

KülföldEjnye! Akkó most oroszul beszlõ magyar hibrid lesz a fõkém? Benyújtotta lemondását James Clapper, az amerikai hírszerzés csúcsvezetõje, aki 2010 óta 17 hírszerzõ ügynökség munkáját irányította.

Clapper csütörtökön a kongresszusban jelentette be, hogy elõzõ nap megírta lemondó levelét Barack Obama elnöknek, s mivel lejár a mandátuma, az átmeneti idõszak végén távozik posztjáról. A bejelentést a hírszerzési vezetõ a kongresszusi meghallgatásán felolvasott nyilatkozatában tette. A meghallgatás egyébként – a hírszerzési ügyekben szokatlanul – ezúttal nyilvános volt.

Adam Schiff, kaliforniai demokrata párti képviselõ arról kérdezte Clappert: igazak-e a híresztelések, miszerint hivatalban marad a Trump-kormányzat idején is, mire Clapper azzal válaszolt: „nem uram, tegnap elküldtem lemondó levelemet”.

James Clappert – aki a légierõ nyugalmazott altábornagya – 2010-ben nevezték ki a hírszerzés élére, de már régóta – jóval a választésok elõtt – jelezte, hogy az idén év végén, mandátuma lejártakor, mindenképpen távozni akar. A szenátus hírszerzési bizottságáank ét tagja csütörtökökn arra sürgette Donald Trump megválasztott elnököt, hogy minél elõbb nevezzen ki „tapasztalt hírszerzési szakembert”.
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2016. November 17. 21:34:48
Belefáradt a lehallgatózásba a csúcsvez. Azért elintézte, hogy minden állam nekik jelentsen.

Elhúztak Ukrajnából az Efbíájosok és Szíájések is. Át lettek dobva a csehekhez és a románokhoz.
http://www.politnavigator.net/ssha-ot...i-cru.html

Obama amerikai mûvészeket tüntetett ki Szabadság éremmel. Teljesen véletlenül azokat, akik kézzel-lábbal tiltakoztak Trump ellen.
http://www.independent.co.uk/news/peo...22291.html

Csinálja a fesztivált még továbbra is.
7 #2 virag
- 2016. November 18. 07:10:43
Donald Trump megtalálta a nemzetbiztonsági tanácsadóját
http://magyaridok.hu/kulfold/donald-t...t-1186237/
267 #3 Perle
- 2016. November 18. 12:33:20
Virág HSZ-éhez csatlakozva.

Az új amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az amerikai katonai hírszerzés volt vezetõje lesz, aki a sokat szidott orosz állami TV állandó kommentátora is.
https://www.washingtonpost.com/world/...story.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
314,018 egyedi latogato